Magos Déva vára, mondja a versike. Hát tényleg magas. Eddig még, csak úgy láttuk, hogy: na, azon a hegyen van Déva vára. Egyszer ugyan volt programban a megtekintése, de idő hiányában elmaradt. Most viszont ott parkoltunk alatta, és nézegettünk felfelé. Már csak azért is, mert néztük, hogy viszi, hozza le, s fel a masina az embereket. Mi először a parkoló szintjéről néztük irigykedve azokat, akik a lépcsők feletti szinten, árnyékból várták, hogy a kötélpályás felvonó kabinjába bekerüljenek. Telekabin rendszerrel működik, és 2,5 perc alatt ér fel a várba. Az ajtóban álló őr szól, amikor elegen belebúttunk. Ez, cirka 15-16 ember. Szemléltetés végett, hogy lássátok Kőmíves Kelemennének, hova kellett felcihelni az ebédet. A szintkülönbség az indulástól a vár fogadó szintjéig 160 m. A kabin 2 m/s sebességgel közlekedik, és 158 méter hosszú utat tesz meg. A napon történő sorbaállás nem a legjobb szórakozás. Csoportunk tagjai sem álltak be a sorba. Ami azért volt érthetetlen, mert két kivétellel Ők is a napon voltak. Ahogy haladtunk, úgy álldogáltak be közénk. Természetesen ezt látva idegenek is szállingóztak be, a sor oldaláról. A felvonóból is szépen látni a várost, és a várból is. Fentről, az a sportcentrum, meg a parkoló ahonnan indultunk kis makettocskának tűnik csak. Zsuzsi fel tudott menni az első csoporttal, én a másodikkal. Körbesétáltunk, és jöttünk le. Míg a többiek nézelődtek, meg lejöttek, addig ittunk egy sört, hogy legyen mit kiizzadni a buszban. Lejött mindenki. Irány Nagyvárad.  A buszon nem ért Minket meglepetés. Betyárosan meleg volt, amit rezignáltan vettünk tudomásul. A fék miatt szép komótosan mentünk. Aztán olyan útra mentünk, ami helyenként nem is volt út. Hogy értsétek, miről beszélek. Ezt a kacskaringós, jó nagy emelkedőkkel, és ereszkedőkkel megáldott utat javították. Ami azt jelenti, hogy a hatalmas beton támfalak meg lettek építve, de a fal, és a vulkanikus agyag közti rész még nem lett kitöltve. Ilyen helyeken nem volt aszfaltozott út. Itt a hegy kőanyaga volt megmarva, és 5-10 kilométeres sebességgel haladtunk. Persze, amikor lejöttünk a hegyről már volt normális út, és a busz tempójának megfelelően haladtunk. Ez, egy 189 km-es buszozás volt. Egy erdészháznál az egyik kislány miatt megálltunk, hogy könnyítsen magán. Itt két úriember is leugrott, és besietett az erdőbe. Nem medvét kerestek, hanem az elfogyasztott sörökből engedtek le, hogy az újabb söröknek legyék helye. Kb. 20 perc múlva lerohantunk egy benzinkutat, és kulturált körülmények között, mindenki elvégezte, amit elvégzett. Feltankoltunk üdítőből, teából, jégkrémből, és Nagyváradig meg sem álltunk. Elbúcsúztunk Alpártól, és indultunk tovább. Induláskor a sebváltó olyan recsegés ropogással volt, hogy az semmi jót sem sejtetett. A következő lámpánál szintén. Magamban azt fontolgattam, hogy innen már vonattal is elmehetünk Debrecenbe. Nincs messze Nagyváradtól, de mi módon megyünk Vasváriba, hisz a Zsuzsa kocsija is ott van. Érdekes módon, és szerencsénkre a váltó többet nem rakoncátlankodott. A határon nem kellett sokat várni, és meglepetésemre a busz is megtáltosodott. Nem volt az óvatos menet a fék miatt. Mindenesetre megfogadtam, én nem megyek többet, ilyen többnapos buszos kirándulásra Erdélybe. Mennyire nem vagyunk egyformák. Ismerősöm mondja, hogy hallotta milyen jól sikerült kiránduláson voltunk. Azt hittem élcelődik. De nem. Az egyik résztvevő család mesélte neki, milyen jó volt. Hát. Legyen az Ő hitük szerint. -.appa.

Reggeli egy félórával hamarabb, hogy lehessen pakolgatni. Ez nem egy nagy információ, mert azt sem tudjátok, a többi napon mikor volt a reggeli időpontja. Mindegy számoljátok ki abból, hogy az indulás napján félnyolckor volt. Ennek a Ti szempontotokból semmi értelme, de ettől jók az útleírások, hogy egy csomó olyan dolgot közöl, ami abszolutte érdektelen. Ezt nyugodtan el is felejthetitek. Egy dolgot ne felejtsetek el. Amikor azt látjátok, hogy a sofőr feje felett (balra fenn) egy kis ventillátor van, akkor erősen gyanakodjatok, hogy klíma nyima. Igazából nyicsevó lenne, de most az előbbi jutott eszembe. Lehet nem jelent semmit. Nem úgy semmi, mint a nyicsevó. Hanem, hogy értelmetlen zagyvaság. Na, hogy sikerült ezt tisztáznom. Vagy összezavarnom? Mindegy. A lényeg. Készülődtünk haza. Csomagolunk Mi is. Én kimegyek a vascsőhöz, és vételezem a vizet az útra. Két okból is. Hosszú az út hazáig. Ez is két okból. Mert tényleg hosszú, meg a kétharmad fék miatti lassú menet. A vízvételezés másik oka, a várható hőség, ami a klímátlanság következménye. Látom, hogy egy férfi, és egy nő nézegeti a kopár hegyet. Kérdem: kétszeri napfelkelte? Azt mondja a hölgy: reméli sikerül megnézni. Felvilágosítottam, hogy az nem mostanság lesz. Ha, megnézik, akkor a nap már egész magasan van a hegy mögött. Nézzék meg, hogy a nyugati oldalon lévő hegyek már fényben vannak. Így a nap feljön még e mögül a hegy mögül, ami mögött most van. Jól látszik, hogy a másik hegy sokkal alacsonyabb, tehát a mögé nem fog bekerülni. A hölgy kicsit csalódott volt, és azt mondta: akkor nem is várnak tovább. És elköszöntek. Az indulás előtt a sofőr csodálkozott. Azt hitte irányhaza. Pedig program szerint, előtte Vajdahunyad, és Déva várának megtekintése. Pakolás a buszba. A sofőr átpakolta, mondván össze fog borulni minden. Mint később meglátjátok igaza volt. Nem is sokkal később. Megyünk szépen komótosan. Szerintem azon a településen lehettünk, amelyiken a fék hiba jelentkezett. Egy körforgalomból kifelé jövet, hátul visítoznak a hölgyek, hogy: álljon meg! Álljon meg, kinyílt a csomagtartó ajtó! Megállt. Kulccsal becsukta, és mentünk tovább. Bizony milyen jó, hogy nem szóródtak szét a csomagjaink. Az is nagyon jó, hogy a gyalogátkelőhelynél lévő gyalogost nem kapta el a felnyíló ajtó. Szerencsésen elértük Vajdahunyadot. Rengeteg ember kóválygott a várban, de elfértünk. Nagy az a vár. Egy dolgon elgondolkodtam. Azt mesélte Alpár, hogy a lovagteremben a meghallgatott egyén egy bizonyos helyen ült. Egy bizonyos jelre, az illető egyből a várbörtönbe esett. A börtön viszont, a lovagterem ellenkező végénél van. Nem méregettem, de becslésem szerint nem is esik a lovagterem alá. Ha volt, ilyen pottyantó, - akkor hová lett? Kellenek ilyen legendák a túrizmushoz. Jól hangzik, oszt annyi. Láttuk, amit láttunk. Elhisszük, amit elhiszünk. Kész. Ennyi. A megbeszélt idő után kicsivel elindultunk a busszal, Déva felé, de ez a következő történet. -.appa.

Azért azt jó, ha tudjátok, hogy majdnem Románia legközepén van. Szóval nem itt a kertek alatt. Mindegy, a szalonázás után, a rossz fékű busszal elindultunk a berethalmi  (szerintem helyesen úgy lenne, hogy berethalmai) erődtemplomot megnézni.  Ez szászok lakta területen található. Érdekes dolgokat láthattunk itt. Például van egy szárnyas oltár. Alpár szerint két ritkaság oltárkép, pont hátul van, amikor az oltár nyitott állapotban van. Mondott valamit, a hölgy, aki ott üldögél, hogy mikor csukják össze a szárnyakat. Ilyenkor előre kerülnek a szárny másik oldalán található képek. Miért nem jegyeztem meg? Nem érdekel. Nem szándékozom visszamenni, megnézni. Ha, annyira kíváncsi lennék rá, akkor biztos találnék a neten olyan képet, amin be vannak csukva a szárnyak, és látszanak a képek. Ha, vannak képek? Vesd össze. Torockó kétszeri napfelkelte. Mondhatjuk, kétkedve fogadom, vagy szkeptikus vagyok. Azt is mondta a hölgy, hogy 4 éven át felújítás lesz, és a templom nem lesz látogatható.  Ezen sajnálkozzanak azok, akik ez után szeretnék megnézni. Mi elmondhatjuk: Láttuk. Ja. Míg el nem feledem. Van ott egy torony, amiben a népek a szalonnát tartották, (úgy is híjják, hogy szalonna-torony) meg ilyen füstölt dógokat. Kezdem az egész írást szalonnával, hogy egy remek átmenetet írjak. Oszt tessék, majdnem elfelejtem. Na, emiatt se menjetek oda. Nincs már semmi füstölt árú, a toronyban. Még egy érdekességet említek. A sekrestye ajtónak van egy nagyon kundécos zárszerkezete. Nem volt szabad hozzányúlni sem. Működésközben nem láthattuk, mert akinél a kulcs van, az nem dolgozott. De, emiatt sem megyek vissza. Hanem, ami a legérdekesebb. Van ott egy válás ház. Ez nem az, amire elsőre gondolnátok, hanem pont az ellenkezője. Nem a párok válását segítette, hanem pont gátolta. Úgy gondoljátok el, hogy ide zárták azokat a házaspárokat, akik a válás gondolatával foglalkoztak. Eredményesebb volt a dolog, mint manapság a bíróság előtti békítés. Lehet? - mostanság is valami ilyenféle ítéletet kellene hozni. Az úgy vót, hogy két hetet kellett eltölteniük egy ágyban, egy asztal mellett, egyetlen étkészlettel. Azt mesélik, meg írják is, hogy négyszáz év alatt egyetlen házaspár akadt, amely a két hét után is kitartott elhatározása mellett és elváltak. (Vetem közbe. Ha, igaz?) Amúgy meg, van ott katolikus torony. Ez a jó lelkűség diadala. Hagytak hitéletet élni másoknak is. Harangtorony. Hát mondjuk, ez utóbbi nem meglepő egy templomnál. Na, azt meg nem is mondtam, hogy a világörökség része, ami nem jelent semmit. Felhívnám becses figyelmeteket Mostar város hídjának felrobbantására.  Öreg-híd volt a neve. Magyar segítséggel újjá építették. De, úgy gondoljátok meg, hogy tök olyanra, mint amilyen volt. Jövő év, július 23.-án lesz 15 éve, hogy felavatták. Na, hát ezért mondtam az imént semmit sem jelent, hagy valami a világörökség része. Ha, igény van rá, meg lehetőség, akkor felrobbantják újra. Ugyanígy felrobbantanak bármit. De, tudjátok mit? Menjünk vissza Torockóra. Szépen komótosan, a rossz fék miatt. Elég későn értünk a szállásra. Ennek volt egy nagy előnye. Mivel a szabadban hideg volt, ezért egész hűvös levegő jött be a buszba a fúvókákon. A két hegymászónk, már ott ült a Könyvtár Kocsma előtt. Irány vacsorázni, mert holnap irány haza. Lássátok be, egy ilyen busszal, igencsak messzi van a messzi. -.appa.

Erre a napra Segesvár, és a berethalmi erődtemplom meglátogatása volt előirányozva. Ami teljesült is, csak persze nem olyan egyszerűen, mint ahogyan az írva vagyon. Reggeli után elindultunk. Két fő kivételével, mint azt már említettem az előzőekben, Ők még egyszer megmászták a Székelykövet. A változatosság kedvéért egy másik útvonalon. Váljék egészségükre. Mi megszokván a meleget, szépen kornyadoztunk, és szunyókáltunk a buszon. Egyszer csak a busz befordul, egy Mol kúthoz. Elhelyezkedik, a kerítés mentén. A motor jár. Leszállunk, és halljuk, hogy a jobb hátsó keréknél időnként nagy szusszanások vannak. Azonnal érdeklődünk, hogy: mi a helyzet? Úgy néz ki, hogy szökik a levegő, de ezzel a sofőr nem tud csinálni semmit. Alá se lehet nézni, hiszen akna nincs. Mellé még olyan hely se, ahol akna van. Telefonálgatás haza, - meg még ki tudja hová? Végül is elindultunk, szépen komótosan, ráérősen. Jobb megérkezni, mint balesetet szenvedni. Elcammogtunk Segesvárra. Megnéztük a várat. A Drakula házat. Megnéztük Vlad Tepes szobrát is, ahol megtudtuk, hogy a mi Mátyás királyunkkal nevelkedett. Megismertük sanyarú sorsát is. Mátyás elárulása miatt raboskodott sokáig. Jobb híján egy idő múlva, Mátyás visszahelyezte méltóságába. Nem tartott sokáig. Azután, hogy ismét hatalmat kapott, egy csatában a saját emberei mészárolták le. Különösen kegyetlen volt. Uralma alatt, a földön lévő pénzt nem merték felvenni, mert a lopásért kivégzés járt. Jut eszembe, Mátyásunkról is hallottam, hogy halála nem volt természetes. Illetve annyiban, hogy természetesen meghal, akit megmérgeznek. E kis gondolati kitérő után, vissza a várba. A várból aztán irány a Küküllő part. Kerestünk valami olyan helyet, ahol árnyék van, és tüzet rakva a többiek nekiláttak a szalonnasütésnek. Én nem sütök. Én nekem tökéletesen elegendő, ha valaki zsírral megcsorgatja a kenyeret. Megpakolom mindenféle dologgal, és megeszem. Gyerekkorom óta nem szeretek szalonnát sütni. Sok ember számára egy élmény a nyársalás. Jobban szeretik csinálni, mint az elkészült ételt fogyasztani. Hát, ebből is látszik, nem vagyunk egyformák. Aki, azt hitte, hogy nem dobáltam egy kis kenyérhéjat a Küküllőbe az nagyon téved. A víz picit zavaros volt, de a közelben volt egy jó kis forgó. Érdekes módon, nem sikerült kis halakat előcsalogatni. Arra gondolok eléggé szennyezett a víz, ezen a város alatti szakaszon. A busz közben elment, hogy egy olyan szervizben, ahol van olyan akna, amire busz is fel tud állni, alánéznek. Mint megtudtuk, a szervizben nem vállalták. A főnök nem volt ott. A dolgozók nem vállalták a felelősséget. Mit mondjak? Péntek délután, egy magyar buszt. Megettük, amit megettünk. A vitt tűzifa egy részét ott hagytuk. Hátha a pásztor is akar szalonnát sütni. Ott jártunkkor nem volt ott senki, de a környéken található ürülék alapján, e fák alatt szoktak delelni a jószágok. Különböző szakvélemények születtek, azzal kapcsolatban, hogy kecskéktől, vagy birkáktól származnak ezek a bio nyomok.  -.appa.

Otthagytuk Őket a pavilonok árnyékában, Mi meg belehasítottunk a hasadékba. Jó magas hídon átmegyünk, de leereszkedünk. Természetesen előtte jegyváltás. Először csak úgy vízszintesen megyünk, majd fel egy hídra. Átvágtunk megint a túloldalra. Ezt többször is eljátsszuk, oszt egyszer csak ott maradtunk a sziklafalon. Elég széles a járda, bár a járófelület helyenként nem sima. Aztán többnyire nem sima. Az is hozzátartozik, hogy a mészkő elég síkos, mivel sokan koptatják. Érdekes egy ilyen sétafika. Elnézem a szembejövőket. Több emberen látszik, hogy fél. Mit vártak vajon? Minek jöttek ide? Ami meglep. Mindenféle lábbelikben jönnek. Szeretik a kihívásokat. Én otthagytam a csoportom. Már harmadszor vagyok itt. Ennek az előremenetelnek megvolt az előnye. Ráértem nézegetni a halakat. A hasadékban sok pisztrángot láttam. Régebben nem volt ennyi, vagy a csoport zaja elriasztotta őket. Szép komótosan megyek tovább. Amikor szembe jönnek, megállok, és a szakadék felőli oldalra húzódok, hagy kapaszkodjanak a közlekedők. Kimegyek a legvégéig. Itt már megszűnnek a magas sziklafalak. Békés kis hegyi patakként folydogál a Hesdát. Van ahol folyóként írják, de azt túlzásnak tartom. Maradjunk a pataknál. Egyszer itt a legvégén, a vízbe gázolva mostuk a László tallért. Most nem mostam semmit, hanem visszaindultam. Találkoztam a csoportunkkal, akik szembe jöttek. Mondtam Zsuzsának lassítok, és megvárom Őket. Látok egy kellemes sziklát a mederben. Két kisebbre lépve bemegyek, és letelepszem a nagyra. Ott árnyék van. A víz felett lengedez egy kis szél. Megállapítom magamban, sokkal hűvösebb van itt, mint a pavilonok alatt. Na, kéne valamit csinálni. Mosok egy kis László tallért. Cirka öt perc alatt hetet mostam. A hét, az nagyon jó, mert prímszám. Emlékszem, a felső részen sokáig kapirgáltunk néhány darabért. Korong alakú lapos kavicsok ezek. Ezt később, mikor kincseimet mutatom Alpárnak, el is mondom. Itt László tallér, máshol kavics. Mondja, hogy a cigánygyerekek éjjel bementek és sokat kiszedtek, aztán másnap árulták a turistáknak. Elindulok, de ahol halakat látok, ott nézelődök. Mikor a kijárat közelébe érek, letelepszem egy padra, hiszen a csoport nem ért utol. Aztán bemegyek, a ritkás erdőbe folyóügyemet intézni. Olvasgatom milyen állatok és növények védettek. Átmegyek a magas hídon, és a túlparton nézegetem a halakat. Felkavarom a vizet. Beleúszik a sok hal. László tallér nem kerül elő. Jönnek oda mások is, és nem látják a halakat. Mikor rájuk mutatok csodálkoznak, - mennyi hal? Mondtam, adhatnak nekik a kakaós csigából, mait a gyerek eszeget. Paducok, meg szilvaorrúak lehetnek ott. Hálásak, az etetési ötletemért. Az órámra nézek. Négy lesz tízperc múlva. Elvileg négykor indulás. Nem vettek észre, - és itt maradtam? Gyorsítom lépteim, és irány a busz. Megállok a kötélpályánál, hátha jön valaki lefelé. Azt látom, a pavilonosok ott üldögélnek még mindég. Megjött a csapat, egy párperc múlva. Egy sör még belefér. Közben a kötélpályán jönnek le. Egy fékező ernyő van a hátukon. Van egy beépített fék is, ami megállítja a bátor lesiklót. Odahúzza, a kezelő, és az illető lemászik. Komótosan bekászálódunk a buszba, és indulunk Torockóra. Torockó közelében, már egészen jó hideget fúj az álklíma. Könnyű neki, most már kinn is kellemes az idő. -.appa.

Itt jegyzem meg nagy sebesen, hogy az első részt átszerkesztettem. A nagyváradi pi9ncért nem Gábornak nevezték. Gyuri, az illető. Elnézést kérek. Bár, abba az egy lejbe belefér.

Ott hagytuk a kellemes padokat, és felszálltunk a buszra, ami kellemetlenül meleg volt. Meg is érkeztünk Torockóra. Elfoglaltuk a szállást, és a Könyvtár Kocsmában ittunk egy sört. Torockó arról híres, hogy ott kétszer jön fel a nap. Megtudakoltam, - mikor kel fel a nap? Hétkor. Ez magyar idő szerint hat óra. Nincs probléma, én ötkor szoktam kelni. Mire reggel kimegyek már ülnek kinn a padon. Abból, ahogyan a hegy mögött látszik a fény, megjósolható, hogy itt a nap egyszer jön fel. És igazam is lett. Nem lehetetlen, hogy van olyan szögállás, amikor tényleg megjelenik a két hegy között a nap. Úgy vagyok vele, hiszem, ha látom. Azt bátran megígérem, hogy ezért vissza nem megyek. Egyébként, a két napkeltét sem úgy kell elképzelni, hogy közben besötétedik. Torockó nyugati oldalán lévő hegyek fényárban úsznak. Ennek következtében, a falu főterén, és természetesen az egész településen világos van. A főtéren, egy cirka százas, de lehet, hogy nyolcvanas vascsőből ömlik a friss hideg víz. Ezt hordják a népek. Ezt adják az étkezésekhez is. Mi kényelmeskék elindulunk kilenckor, a tordai sóbányába. A többiek meghódítják a Székelykövet. Ahogy melegszik az idő, úgy érződik, hogy ez a klíma semmit sem ér. A sóbánya területén a parkoló tele. Sebaj. Van kiépítve fennebb is egy, odaállunk be. Onnan kellemesen izzadgatva lesétálunk. Alpár beszédbe elegyedik, az egyik barlangi túra vezetővel. Ő fog velünk jönni. Ha már több napos egy kirándulás, akkor úgy illik, mindig történjen valami. Közli, sajnos a lift nem működik.  Szerintem a magyaroknak nem jár a lift. Lemegyünk a száz valamennyi lépcsőn. A kislány elmondja, amit kell. Kiabálunk a visszhangnak. Mikor végez, elbúcsúzik. Mi megindulunk a mélységbe. Mikor leérünk, akkor szembesülünk vele, hogy működik a lift. Erősödik bennem, hogy a lift miattunk nem működött. Rengetegen várakoznak a lift előtt. Mondom, Zsuzsának én nem állok be, ebbe a hosszú sorba. Azt a negyven métert megtesszük gyalog. Na, ja. Csak itt az amúgy is szűk falépcsők, még keskenyebbek. Ront a helyzeten, hogy jönnek felfele is. Igazából két ember nem fér el egymás mellett. Negyven métert kell még ereszkednünk, hogy elérjük a tavat. Szétnézünk. Elmegyünk WC-re, és indulunk vissza. Gyalog. Nem állunk be a sorba. Szép komótosan felmegyünk. Egy helyen üldögélünk egy kicsit. Szívjuk, a jó levegőt. Elindulunk a száz valahány lépcsőn fölfelé. Érdekes. A lépcsőn alig indulunk el, teljesen meleget érzünk. Lejövet a lépcső tetejét elhagyva hideget éreztünk. Ezek szerint jól megszoktuk a 15 fokot. Ja, mellesleg egy bányász 20 darab, 50 kilós tömböt vágott ki naponta. Szerintem ahhoz, volt mit krampácsolni.  Innen álljunk odébb. Főjjünk egy kicsit a levünkben, és menjünk végig a tordai hasadékon. Előtte együnk valamit. Zsuzsi szerint fahéjas kürtőskalács az jó lesz. Eszegetjük szépen, a darazsak nagy örömére. Rászállnak, és ők is lakmároznak belőle. Van a kalácsban egy sötétebb rész. Odafújta a pernyét a hajszárító, és beleolvadt a fahéjas cukorba. Elegánsan, és roppant nagyvonalúan kicsippentem. Leteszem az asztalra. A darazsak nem törődnek vele. Mikor ettünk, ittunk, akkor nekiindulunk, akik nekiindulunk. A többiek elvannak a pavilonok árnyékolt padjain. Eszegetnek, iszogatnak. Múlatják az időt. -.appa.

Nem az első Erdélybe való kirándulásunkról beszélek. Így frissébe, melegébe gondolva a dolgokra az utolsó. Elmesélem, mert nem minden tanulság nélkül való a tortúra. Eredetileg úgy volt, hogy indulás hatkor. Zsuzsi kiadta a vezényszót ¾-kor, hogy indulás. Neki indultunk, a cirka 40 méteres távnak.  Magunk közt legyen mondva ráértünk volna akkor indulni, mikor azt látjuk ablakból, beállt a busz. Hatkor egy lélek se. Hat ötkor az jutott eszembe, egy nappal később vagyunk, és a többiek tegnap elmentek. De miért nem csörögtek ránk. ¼ hét körül jönnek páran. Pár óra múlva a buszon derült ki, hogy a többiek ki lettek értesítve: indulás ½ 7-kor. Addig kicsit napoztunk. Foglaljuk el helyinket. Hoppá, ott már ülnek, akik Nyíregyről jöttek. Szabadkoznak, hogy nem tudtak az ülésrendről. Sikeresen elfoglaljuk a helyünket. Indulás. Alig megyünk, amikor jön Jutka. Nem ülnénk e máshová? – mert… Felmordultam. Nem! A másik oldalon megértőbbek voltak, és egy sorral hátrább költöztek. Sikeresen elértük Romániát, Nagyváradon felvettük Alpárt, az idegenvezetőt.  Irány, az Eu-s támogatással szépen felújított vár. Az udvaron megismerjük a vár történetét. Megtudjuk, hogy milyen jól kijönnek a Magyarok, és a Románok itt Nagyváradon. Szinte mindenki beszéli mind a két nyelvet, mert kis koruktól tanulják. Milyen előnyös is ez. Mehetünk WC-re, vagy inni egy akármit. A büfénél nagy munka van. Hűtőbe vizet rakosgat mindenki. Leülünk. Jön egy kislány. Nem érti szegény mit rendelünk. Kapucsinó, bír, és a kafít sem értette.  Azt mondta: majd Gábor. Tényleg jött egy idő múlva Gábor. Vélem Őt sorsolták ki, hogy: ma Te foglalkozol, a hülye magyarokkal. Utána jön egy szép lány aki megtudakolja: beszélünk e angolul? Köszönjük, de Gábor felvette a rendelést. Gábor nem sokára hoz 4 kávét. A hátam mögé bökök, hogy ott rendelték.  Mosolyog, és átrakja a kávékat, azokhoz akik rendelték. Párperc múlva, viszi Nekik a kapucsinót meg a sört. Ők csodálkoznak, én rászólok, hogy azt rendeltük mi.  Átrakja elénk. Mondom, kérem a számlát. Gábor elmegy vizet pakolni. Többen bemennek a pulthoz fizetni, de sokan ott is rendelnek, hiszen a vizes palackok pakolása leköti a személyzetet. Szedelőzködnek a többiek. Jön Gábor a kis könyvecskével, kinyitja. Mutatja a kinyomtatott számlán, a 16 Leu-ra bökve. 17 Lej. Berakom, a kért összeget, és megyünk a többiek után. Gábor sietve elviszi a mappát. Indulunk. Pihenő a Királyhágónál. Zsuzsi megnézi az útikönyvben: hogy van románul a kapucsinó, meg a sör? Írva úgy van, ahogy mondtuk. A buszon egyre melegebb van. Többen rosszulléttel küzdenek. Kiabálás. A sofőr csinál valamit. Nagy taps, a hideg levegő jutalma. Nem tart öt percig a boldogság, és újra nem jön be semmi a fúvókákon. Újra kiabálás. Párperc múlva, beállunk egy benzinkúthoz. A sofőr kesztyűt húz, felnyitja a motorteret. Két ékszíj is szétrojtozódott. Neki áll kicserélni. Látva lassúságát, két szerelésben járatos társunk elkéri a szerszámokat, és elvégzi a cseréket. Közben megkérdem Alpárt, - románul, hogy mondják a kapucsinót, meg a sört? Ahogy mindenütt, és megismétli, amit mi mondtunk Váradon. Megjegyeztem Neki, hogy ezt ott nem értették. Szerencse, hogy ott szinte mindenki beszéli a magyart is. Ezen csodálkozott.  Több mint egy órát bukunk. Valamennyi levegő jön, de nem nevezhető klímának, amit a rendszer produkál. Elérjük a Királyhágót. Nem tudjuk megkóstolni az ajánlott csorbát, mert ettünk a buszon. Jól esik üldögélni az árnyas széljárta padokon. -.appa.

Én nem értek a költészethez (se). Nem tudom mi, a vers ismérve. Különösebben sosem érdekelt. Akkor sem, amikor az iskolában tanították. Igazából nem akartam költő lenni. Macerás egy szakma. Elesni a csatamezőn. Ha már esés? Letargiába esni. Lelkesedni, holmi szirszarokért. Hát ez nem nekem való. Igaz. Egyszer még Veszprémben, Ovodással adtunk be verset egy pályázatra. Abban az állapotban gondoltam arra, hogy költő vagyok. Később ez elmúlt. Igazából, a hetvenes években is gondoltam ilyesmit, katonakoromban. Ebben az is közre játszott, hogy amikor, a szervezetben az alkoholszint eléri költőségi határt, akkor az ember igen könnyen költővé válik. De, ezt másnapra kialussza a mámorral együtt. Igaz, vettem rész pályázatokon máskor is. Az nem költőségemből adódott, hanem játék volt. A technikum elvégzése után, mozogtam költői körökben. Akkor jöttem rá lényegében, hogy belőlem sosem lesz költő. Nem tanultam meg a rímképleteket. Azt sem mi a szonett. Meg egyáltalán semmit sem. Irkáltam, és irkálok összevissza kedvem szerint. Nagy divat a Poeton a Haiku. Azt gondolom, hogy nem bonyolult, egy ködösített, mondhatni áltartalommal, gyakorlatilag mondanivaló nélküli háromsorost megírni. 17 szótagból áll. 5-7-5, és ennyi. Mielőtt felháborodna bárki is. Olvastam néhány olyat is, ami mondanivalóval rendelkezett, és tetszett, de ebből nagyon kevés van. A költők többsége el van azzal, hogy 5-7-5. Erre fel mondtam én, - és ezt többször írtam már - hogy: Nekem valahogy, a haiku nem vers. Egyszerű oka van. Valahogy olyan jellegtelen. Hülye kifejezés, egy Japán verseléssel kapcsolatban felvetni, de valahogy magyartalan. Nem azért mert többnyire nem rímel. Nem osztom, ugyanis Kiber Feri véleményét, amit a versírással kapcsolatban, egy nagyon hosszú versben írt, még régebben. Aztán a dolog szépséghibája, hogy Ő maga sem tartja be. Arról nem is beszélve, Ő nagyon oda van a haikuért. Mi több Ő alkotta meg, az Európai haikut.   Vele ellentétben, én azt gondolom, hogy van szabad vers (tekintve rímtelenségét, ide sorolhatjuk szerintem a haikut is). A szabad versekkel kapcsolatban. Nekem Kassák tetszik. Az viszont lehet, hogy azok nem versek. Ezt én nem tudhatom, képzetlenségemből adódóan. Szégyenkezem magamban gyakorta. Itt olyan dolgokat írnak (a Poeton), hogy csak pislogok a szemecskémmel. Olyan dolgokért dicsérnek meg, amiről nem is tudtam, hogy van ilyen költészeti bravúr. Én csak úgy irkáltam, oszt a lett belőle. Mindig is tudtam egyébként, hogy ez, az irkálás egy szakma. Azt is tudtam, nem egy olyan szakma, ami jövedelmező. A szabad versekkel kapcsolatban, még az jutott eszembe, hogy az elégia is elég szabad, kötetlen valaminek tűnik. Lehet, a se vers, ha Feri szigorúságával nézzük a dolgot. Tudom vannak a Poeton hozzáértők, akiknél rákérdezhetnék, de feleslegesen nem fárasztom Őket. Vénségemre nem akarok én kikupálódni a versírásból. A híja még, hogy most kezdjek el tanulni.  -.appa.

A 22-esről azt tudjuk, hogy csapdája van. Legalábbis egy film címe alapján. Úgy fest a dolog, hogy a nyilatkozat 22. cikke is csapdát rajt magában. Ugyanis itt taglalják szociális biztonság kérdéseit. A munka világáról is itt akartam elmondani a véleményemet, de azt a 23. cikk taglalja. Végül úgy döntöttem, hogy itt arról ne szóljak egy szót se. Ez a 22. cikk önmagában is megér egy misét.

22. cikk

Minden személynek mint a társadalom tagjának joga van a szociális biztonsághoz; minden személynek ugyancsak igénye van arra, hogy - az államok erőfeszítési és a nemzetközi együttműködés eredményeképpen és számot vetve az egyes országok szervezetével és gazdasági erőforrásaival - a méltóságához és személyiségének szabadon való kifejlődéséhez szükséges gazdasági, szociális és kulturális jogait kielégíthesse.

Szóval az úgy van, hogy a társadalom tagjainak joga van a szociális biztonsághoz. Ki a társadalom tagja? A szolgák, rabszolgák nem. Őket eltűri a társadalom, mert szükség van – nem rájuk - a munkájukra. Ezt így nem akarták a képünkbe vágni, de a mondat következő részénél már nem köntörfalaznak.” Minden személynek ugyancsak igénye van arra, hogy a méltóságához és személyiségének szabadon való kifejlődéséhez szükséges gazdasági, szociális és kulturális jogait kielégíthesse”. Mint azt látjátok, igényetek van arra, hogy a méltóságotokhoz, és személyiségetek szabadon való kifejlődéséhez, blabla, bla. A bevezetőben írtam már, hogy milyen méltósága van az embernek. Érintettük a személyiséget is. Kiragadom még, ezt a közbeszúrt részecskét is: „ - az államok erőfeszítési és a nemzetközi együttműködés eredményeképpen és számot vetve az egyes országok szervezetével és gazdasági erőforrásaival -”. Azt megtapasztalhatjuk, hogy az államok erőfeszítéseket tesznek. Mégpedig arra, hogy a szolgák pénzét elszedjék, az adókon keresztül, de főleg a bankok machinációi által. Egyrészt a hatalmasra duzzadt államapparátust fenn kell tartani. Másrészt, a hűbérurakat javadalmazni, jutalmazni kell. A rabszolgákat direkt nem említettem. Ők ugyanis nem rendelkeznek vagyonnal. Nincs mit elvenni tőlük. A rabszolgatartók kegyesen biztosítják az életben maradásukat. A nemzetközi együttműködés viszont, valósan létező dolog. Miután meglátjuk, mit is takar, nem hiszem, hogy erre, mint személyeknek igényünk lenne. Azt kell érteni alatta, hogy különböző nemzetközi bankrendszerek az államoktól is elszipkázzanak minél több pénzt. (IMF, stb). Ügyesen úgy állítják be a dolgot, mint hitelt, amely az állam fejlődését, stabilitását szolgálja. Ez nem igaz. Ezeknek az önzetlen segítségeknek az a célja, hogy az államok szuverenitását, függetlenségét megszüntesse, és a nagy nemzetközi bankoktól való minél nagyobb függőségbe, eladósodásba kényszerítse őket. Mint látjuk, az egyes országok erőforrásainak elszedése a cél. Na, most akkor ezek után, hogy az államnak is csak annyi pénze marad, hogy önmagát, és hűbéres rendszerét fenntartsa, vajon hogy fogja a Ti gazdasági, szociális és kulturális jogaitokat kielégíteni. Jól gondoljátok, sehogy. -.appa.

Mint a ruhát. Mindenki más sorsot visel,

és elménk, a napi gondokban merül el.

Persze,

most még valószínűtlennek hiszed,

de egyszer,

ezeket  kérdésként felteszed:

Lesz e még, aki megszeret?

Lesz e, ki megfogja kezed?

Lesz e, ki lefogja szemed?

Lesz e, aki majd eltemet?

Kinyitod szemed, és böngészgeted.

Egy kérdőjellel, az is ott remeg:

helyesen éltem e, az életet?

Most mindezek,

valószínűtlennek tűnnek,

és nem hiszed,

e kérdéseket felteszed.

U.i.

Lám, a szép emlékű múltból,

tetteid rég homály borítja.

A hálavirágaiból,

majd egy koszorúra sem futja.

                                                     -.appa.