Itt jegyzem meg nagy sebesen, hogy az első részt átszerkesztettem. A nagyváradi pi9ncért nem Gábornak nevezték. Gyuri, az illető. Elnézést kérek. Bár, abba az egy lejbe belefér.

Ott hagytuk a kellemes padokat, és felszálltunk a buszra, ami kellemetlenül meleg volt. Meg is érkeztünk Torockóra. Elfoglaltuk a szállást, és a Könyvtár Kocsmában ittunk egy sört. Torockó arról híres, hogy ott kétszer jön fel a nap. Megtudakoltam, - mikor kel fel a nap? Hétkor. Ez magyar idő szerint hat óra. Nincs probléma, én ötkor szoktam kelni. Mire reggel kimegyek már ülnek kinn a padon. Abból, ahogyan a hegy mögött látszik a fény, megjósolható, hogy itt a nap egyszer jön fel. És igazam is lett. Nem lehetetlen, hogy van olyan szögállás, amikor tényleg megjelenik a két hegy között a nap. Úgy vagyok vele, hiszem, ha látom. Azt bátran megígérem, hogy ezért vissza nem megyek. Egyébként, a két napkeltét sem úgy kell elképzelni, hogy közben besötétedik. Torockó nyugati oldalán lévő hegyek fényárban úsznak. Ennek következtében, a falu főterén, és természetesen az egész településen világos van. A főtéren, egy cirka százas, de lehet, hogy nyolcvanas vascsőből ömlik a friss hideg víz. Ezt hordják a népek. Ezt adják az étkezésekhez is. Mi kényelmeskék elindulunk kilenckor, a tordai sóbányába. A többiek meghódítják a Székelykövet. Ahogy melegszik az idő, úgy érződik, hogy ez a klíma semmit sem ér. A sóbánya területén a parkoló tele. Sebaj. Van kiépítve fennebb is egy, odaállunk be. Onnan kellemesen izzadgatva lesétálunk. Alpár beszédbe elegyedik, az egyik barlangi túra vezetővel. Ő fog velünk jönni. Ha már több napos egy kirándulás, akkor úgy illik, mindig történjen valami. Közli, sajnos a lift nem működik.  Szerintem a magyaroknak nem jár a lift. Lemegyünk a száz valamennyi lépcsőn. A kislány elmondja, amit kell. Kiabálunk a visszhangnak. Mikor végez, elbúcsúzik. Mi megindulunk a mélységbe. Mikor leérünk, akkor szembesülünk vele, hogy működik a lift. Erősödik bennem, hogy a lift miattunk nem működött. Rengetegen várakoznak a lift előtt. Mondom, Zsuzsának én nem állok be, ebbe a hosszú sorba. Azt a negyven métert megtesszük gyalog. Na, ja. Csak itt az amúgy is szűk falépcsők, még keskenyebbek. Ront a helyzeten, hogy jönnek felfele is. Igazából két ember nem fér el egymás mellett. Negyven métert kell még ereszkednünk, hogy elérjük a tavat. Szétnézünk. Elmegyünk WC-re, és indulunk vissza. Gyalog. Nem állunk be a sorba. Szép komótosan felmegyünk. Egy helyen üldögélünk egy kicsit. Szívjuk, a jó levegőt. Elindulunk a száz valahány lépcsőn fölfelé. Érdekes. A lépcsőn alig indulunk el, teljesen meleget érzünk. Lejövet a lépcső tetejét elhagyva hideget éreztünk. Ezek szerint jól megszoktuk a 15 fokot. Ja, mellesleg egy bányász 20 darab, 50 kilós tömböt vágott ki naponta. Szerintem ahhoz, volt mit krampácsolni.  Innen álljunk odébb. Főjjünk egy kicsit a levünkben, és menjünk végig a tordai hasadékon. Előtte együnk valamit. Zsuzsi szerint fahéjas kürtőskalács az jó lesz. Eszegetjük szépen, a darazsak nagy örömére. Rászállnak, és ők is lakmároznak belőle. Van a kalácsban egy sötétebb rész. Odafújta a pernyét a hajszárító, és beleolvadt a fahéjas cukorba. Elegánsan, és roppant nagyvonalúan kicsippentem. Leteszem az asztalra. A darazsak nem törődnek vele. Mikor ettünk, ittunk, akkor nekiindulunk, akik nekiindulunk. A többiek elvannak a pavilonok árnyékolt padjain. Eszegetnek, iszogatnak. Múlatják az időt. -.appa.