appasztorik

Akarmi, mint egy szatócs bót

Levél Gizinek (61)

2018. november 27. 06:39 - appasztorik

Azt gondolom, azért sem lehet megérteni az emberi cselekvéseket, mert a többi ember nem úgy gondolkodik, mint mi. Ergo, egy adott dologra más reakciókat produkálnak, mint amit Mi várnánk. Mit várnánk? Természetesen magunkból indulunk ki, és mástól is azt, várjuk el, amit Mi tennénk. Ebből következik, hogy nem tudhatjuk a válaszlépéseket sem. Ott is arra gondolunk, hogy az adott szituációban, - mit lépnénk Mi? Az, hogy kinek, hány diplomája van, nem biztos, hogy mérvadó. Bár a közmondás szerint: guba, a gubához, suba, a subához. Manapság talán, Subaru, a Subaruhoz. Azt, hogy kinek, mit árul el az ember, a pillanatnyi hangulata határozza meg. Aztán. Nem tudhatjuk, mennyi igaz abból, amit közöltek velünk. Értsük ez alatt, hogy igaz, csak picit kozmetikázva van. Örvendetes, hogy úgy érzed, már kevésbé frusztrál, a barátnő veszteség. Ettől a többször leírt megállapításodtól eltekintve, még mindég nem tudsz leválni, elszakadni tőle. Nagyon kötődtél hozzá. Mondhatom, kötődöl hozzá. Nagy veszteségnek éled meg. Úgy gondolom, pesszimistán szemléled a dolgokat. Van a félig telt pohár esete. Gondolom ismered. A pesszimista, azt mondja: a francba, a poharam már csak félig van. Az optimista szerint: de jó, még van egy fél pohár italom. Nézhetnéd, úgy is a dolgokat, hogy - mi volt jó? - mi volt kellemes? - amikor még megvolt a barátnőd. Ez nem tanács. Tudom, hogy egy ilyen szemléletváltást nem egyszerű véghezvinni. Szoktál, meditálni? Vagy valamilyen módon lazítani? Elhagyni a testi, és szellemi görcsöket. Azt gondolom. Nem egészséges, hogy Te még 1 1/2 év múltán ennyire őrlődsz ezen a dolgon. Már egy öngerjesztő folyamat lett belőle. Egyre inkább, a hiányt erősítgeted magadban, meg a veszteséget. Fordítva kellene lennie. Azt erősítgesd magadban, hogy ez egy természetes folyamat. Változik a világban minden. Minden elmúlik. Ez is elmúlt. Emlékezz arra, ami jó volt. De nem keseregve. Arra gondolva, hogy lesz még ilyen az életedben. Persze, ha kizárod a lehetőségeket, akkor nem lesz. Most pedig arra tendálsz, hogy nem is akarsz ismerkedni. Vélem azért, mert minden gondolatod leköti, volt barátnőd. Szóval, úgy gondolom, hogy hibás a hozzáállásod.  Úgy kellene megélned, hogy milyen jó volt, amíg volt. Kellemes emlékként. Ehelyett Te azon gyötrődsz, hogy már nincs. Erre mondják, hogy tudatilag beszűkült állapot. Képtelen vagy másra gondolni. Nézd vissza Gizi. Leveleink nagy része a barátnődről szól. Még azt a részt is áthatja, amelyben a kirándulásról írsz. (Holott sosem találkoztál vele). Írod, más lenne a helyzet, ha közelebb laknánk. De hát, ott a pesti barátnőd. A minap vele kapcsolatban is azt írtad, hogy jó lenne közelebb költözni hozzá. Az embernek legyenek céljai, de kösse össze a lehetőségekkel, mert egyébként kesergés lesz belőle. Azt éld meg, a világból, amire lehetőséged van. Ha egy hónapban egyszer tudsz barátnőzni, akkor örülj az egyszernek. Ne azon keseregj, hogy nem lehet többször.  Végy példát a majomról. Szabad vagyok, mond Te is a rácsnak.   -.appa.

Szólj hozzá!

Kocsma történetek

2018. november 26. 05:56 - appasztorik

Van, aki lőrézhet

Nyámnyi óvatoskodva lépett be a kocsma ajtaján, majd megállt, és mondhatni, már-már riadt tekintettel nézett körbe. Nem szívesen jött ide. Egyébként sehova sem ment szívesen, de ide különösen nem. Úgy érezte, itt korlátozva vannak a szabadság jogai. Most kézenfekvőnek látszik a kérdés, - minek járt akkor ide? Nagyon egyszerű oka volt ennek. A műveltsége miatt. Tanulmányiból tudta, hogy az ember, társas lény. Tapasztalatból meg azt tudta, hogy a településen a kocsmában zajlik a társasági élet. Míg körbe kémlelt, megállapította magában a szokásos alkoholista társaság gyűlt megint egybe. Ezt minden egyes alkalommal szomorú tekintettel állapította meg. De, és ezt írjuk a javára, teljességgel tisztában volt azzal, hogy funkcionálisan mire szógálnak a kocsmák. Miközben még mindég az ajtónál téblábolt, kedélyesen köszöntötték. Némán, a Nyámnyi! A felkiáltás nem arra hívta fel a figyelmet, hogy Nyámnyi hangtalanul, némán áll a kocsma ajtóban. Arra vonatkozott volna, hogy felhívja a figyelmet, oly módon, hogy „né, mán a Nyámnyi!” Közbe vetem, hogy Gizike többször nyomatékosan felhívta a figyelmet, hogy helyesen úgy hangzik. Nézd már. De beszélhet ezeknek az ember, örömükben megfeledkeznek magukról. Írjuk, akkor Mi is ennek a számlájára. Az, hogy fogyasztása kinek a számlájára íródik, egy későbbi történet. Mi van Nyámnyi? Ebből az érdeklődésből láthatjátok, hogy nem sűrűn fordult meg az ivóban. Biccentett a fejével, és szép estét kívánt az egybegyűlteknek. Gyere mán bejjeb, hangzott el az invitálás. Iszol valamit? A kérdésre Nyámnyi még riadtabban nézett körbe, és azt mondta: nem, köszönöm nem. Majd hozzátette, egyelőre. A lőre szóra, többen Lujzillára sandítottak. Várták, finom stílusában kifejti majd, hogy Neki minőségi borai vannak. De most sem történt semmi ilyesmi. Ez már oly sokszor előfordult, hogy nem szívesen, de tudomásul vették az Ő Gizikéjük kivételez. De nem értették, - miért pont Nyámnyival? Nem sok pénzt hagy itt. Pontosabban semennyit, mert mindég meghívja valaki. Azt feltétlenül előnyére írták Nyámnyinak, hogy a kezdeti, havi egy megjelenését megduplázta. Disznós Lala, meg is jegyezte, az orra alatt: Ő bezzeg lőrézhet. Erre mondhatnánk, hogy hiba volt, de mint meglátjátok nem minden tanulság nélkül való az eset. Gizike, kissé Lujzillás stílusban megszólalt. Lala. Lalácska drágaságom. Tudod, Te mit beszélsz? Hirtelen csend ereszkedett a kocsmára. Lala fellé fordultak a tekintetek, és várták a választ. Disznós, jó taktikai érzékkel vette észre, ebben a nagy csendben most Ő van soron. Ez, egy dolog. De, mit lehet ilyenkor mondani? Ugyanis fogalma nem volt azzal kapcsolatban, - mire is vonatkozott a kérdés? Úgy döntött, őszinte beismerő vallomást tesz, hátha az enyhítő körülménynek számít. Ezért, azt mondta. Nem. De Te, megmondod? Most minden szempár Gizike felé fordult, aki azt mondta: megmondom, Én Neked. Bizony, hogy megmondom. -.appa.

Szólj hozzá!

okhatározói mellékmondatok (155)

2018. november 25. 06:37 - appasztorik

mert,

már ott tartok hogy nem ismerkedek fészbukon—kábé egy éve tart nálam ez az állapot—nem is akarok—úgy érzem nem ez a módja annak hogy embereket megismerjek—talán el kellene járnom néhány hejre—ott megpróbálni ismeretségeket kötni—erről nagyon homájos elképzeléseim vannak—egyáltalán hova kellene menni—úgy gondolom nincsenek ojan hejek ahol egy korombelinek erre lehetősége lenne—van pár hej amiről tudok—de nem sok jót ígérnek—van bennem egyfajta óvatosság—igen mondhatjuk előítélet—igaza lehet—ez befojásolja az egészhez való hozzáállásomat—mit vár—mégiscsak nyugdíjas vagyok—persze a nők negyvenéves munkaviszony utáni lehetőségével—de akkor is—azt vettem észre ahogy telnek a nyugdíjas évek egyre inkább kezdenek hiányozni az emberek—másfelől a csalódás engem nagyon visszavet és igen óvatosan vagy éppenhogy egy darabig sehogy nem akaródzik  megismerkedni másokkal—ne menjünk részletekbe—volt a fészen egy barátnőm—nagyon jól kijöttünk egymással—aztán megváltozott a hejzet—le is tiltott—nem tudom mivel érdemeltem ki—ezért vagyok óvatos új ismeretségekkel kapcsolatosan—szeretnék ismerkedni—barátságot kötni —a hogyannal van gondom—azt egészen pontosan tudom hogy úgy nem ahogyan eddig tettem—valami más módját kell találnom—de óvatos vagyok—hát igen—mondhatjuk azt is hogy félek—szerintem ez érthető is—azért most már egyre jobban kezdem elfogadni azt ami volt—úgy érzem napról napra könnyebb—azt szoktam mondani hogy az idő múlása nagyon is jót tesz a lelkemnek—na még egy nap—na még egy nap—és már nem is ojan nagy a csalódás—töltöm az időt ezzel azzal—szeretek állatkertbe menni—szeretek jókat enni—mondjuk ez utóbbi meg is látszik rajtam

mert,

jobban teszi ha hallgat a szóra—az igazgatóra—persze az is igaz lehet—sose hallgasson másra—rontsa életét mindenkinek a saját balgasága—nem balfaszsága—ha az lenne akkor azt mondtam volna—de döntse el maga—haggya a dagadt feleségét másra és magát akassza fel a padlásra—hagy boldogulna az a szegény asszony—volt annak elég bánata az életben maga mellett—mellesleg önt frusztrálják a női mellek—ugye ugye—nem tudtam csak beletrafáltam—az embereknek többnyire vannak félelmeik—ércsd alatta—ojasmiktől fél—viszojog—ami mások szerint hüjeség—ez nem azt jelenti hogy a nagyon bölcs—a minket megmosojgó—mi több kinevető embernek ne lennének félelmei—higgye el—egy kicsit mindenki zizi—ne az édességre gondoljon—abban az értelemben használom hogy lökött—ki kicsit—ki többet de mindenki zsibornyás—persze a maga móggyán—ettől még jól működik az emberi társadalom—ehhez persze az kell hogy a mostani állapotot jól működésként aposztrofáljuk—na részemről én ezt a kitételt vitatom—az emberi társadalom—de még inkább társadalmakról beszélhetünk—kaotikus állapotokban leledzik—odáig elmegyek hogy egy országon belül is társadalmak vannak amik elkülönülnek—akkor meg nincs is mit csodálkozni azon hogy egy csomó zakkant elme kódorog a földkerekségen—odáig fajulnak hogy elhiszik egyedüli üdvözítő eszme az ő fejecskéjükből pattant ki—mint annak idejében zeusz fejéből pallasz aténe pattant ki—most fogadjuk el hogy úgy volt—de abban sem lehetünk biztosak hogy az jó ötlet volt—bár ha azt vesszük alapul hogy megszűnt zeusz fejfájása—akkor mégiscsak jó ötlet vót hogy hépaisztosz fűbe baszta—így póriasan szólva—a fejbe verésről jut eszembe—néha az ötletelőket se ártana néha főbe kólintani—hátha használna nekik is    -.appa.

Szólj hozzá!

Mennyi? – az annyi, és – Ki, kicsoda?

2018. november 24. 08:48 - appasztorik

Mi a fenét csinálhat az ember a hosszú téli estéken? Olvasgat, elgondolkodik dógokon, és nem utolsó sorban irkál. Milyen praktikus, hogy nem kell hozzá toll. A setétségről eszembe jut az óra állítás, meg az energia megtakarítás. Eszembe jut az apuka is, aki azzal érvelt, hogy így a gyerek nem megy sötétben haza. Hát, még mindég rövidülnek a nappalok, de délután félötkor már sötét van. Hajnali félötkor meg főleg. Emlékeztek? Az Unió asszonta nem kell állítgatni. De aztán mégiscsak kell. Sikerült valakit megvesztegetni, így aztán csak jó ez az óra állítás. Most itt van, hogy az egy kiló nem egy kiló. Az etalon, az évek során veszített néhány atomot, és emiatt az etalon, egy szempillányival könnyebb lett. Mondja a bemondó: ez a hétköznapi életben nem jelent problémát, egy kiló cukor esetében. A gyógyszeriparban azonban ennek jelentősége van. Szerintem meg nincs. Minden anyag egy kilójánál vesztenek egy szempillányi súlyt. Mi van akkor? Arányaiban ugyan ott vagyunk. Gondoljatok bele. Megcsinálják az új etalonokat, és azt nagy pénzért meg kell vennie azoknak a cégeknek, akik gyógyszert gyártanak. Teszem hozzá többet is, hisz a gyártásnál is kell, meg az ellenőrzésnél is. Erre megy itt ki a játék. Újabb pénz beszedés. Mit olvastam még? Orbán Viktor hazudott, mondta a képviselőnő. Lássátok? – ez nyomot hagyott bennem. Hogy, ki volt az, aki mondta nem maradt meg az emlékezetemben. Kérdem én. Miért ne hazudhatna? Egy sima tíz perces beszélgetésben háromszor hazudik az ember. Engedtessék már meg Neki is, képviselő asszony. A statisztikai átlag szerint a hölgy is hazudik. Most a jutott eszembe hajjátok. Lehet a politikusok gyakrabban hazudnak. Erre is kéne egy felmérés. Na, igen. Még talán fel is jelentette Orbánt. Nem egyedül, Ő van ezzel így. Divatja van Orbán feljelentgetésének. Tényleg. Ha már Viktornál tartunk. Ki vannak akadva a népek, hogy befogadtuk ezt a Gruevszki nevű Macedon menekültet. Azt mondom. Nevetséges, amit művelünk ezzel kapcsolatban. Mind amellett, ez jól jön a kormánynak. Eltereli a figyelmet a magyar problémákról. Kérdem én. Miért engedték ki, a Macedónok? Mert lássátok be, hogy kiengedték. Sőt. Nagyon segítőkészek. Gondoljatok csak bele. Azt mondták macedónék, hogy tudják, a menekült státusz kérése elsőbbséget élvez, a kiadatással szemben. Aztán, bejelentették, hogy napokon belül kérik a kiadatást. Fordítsuk le magyarra, ezt a két mondatot. Látod milyen ügyeske vagy. Úgy van, ahogy kikombináltad. Ez azt jelenti, hogy: tesókáim, adjátok meg Neki gyorsan a menekült státuszt. Nehogy mán ki kelljen adnotok. Javaslom, vessünk pár pillantást egy másik menekültre. Na, jó. Akkor települtre. Bige Lászlóról van szó, aki 1984-ben Erdélyből települt át. A rendszerváltás után jól privatizált. Meg még olyan jól, hogy rövid idő alatt milliárdos lett. Hogy népiesen fejezzem ki magam, valahogy szar került a palacsintába. Vállalkozásait nagy, átfogó ellenőrzéseknek vetik alá. Nincs is ezzel semmi probléma mondhatjuk. Kezdődik a javak újra osztása. Lásd Simicska birodalom. Nem kell azért a javára gyűjtést rendezni. megint egy népi bölcselet. Jut is marad is. Nem kis pénzről beszélünk. Ha jól rémlik, kétszáz milliárd forint. Az ugye tudott, hogy Csányi Sándor szinte a legnagyobb a hazai mezőgazdaságban. Mellette Andrej Babis cseh kormányfő az, aki számottevő erőnek számít. Nem tudni, nem látni még, kinek is van szüksége a Bige vagyonra. Vannak feltételezések, hogy Orbán Viktor miniszterelnök kedvence a török Adnan Polat szerezheti meg a vagyont. Onnan meg egy ugrás Mészáros Lőrinc. Tudjátok, barátok közt. Én még arra is gondoltam, - mi van, ha az ellenőrzések eredményeként születik valami megállapodás? Most azt mondom. Az első ellenőrzéseknél, nem kellett volna beszólni. -.appa.

Szólj hozzá!

A pénz, meg ami mögötte van

2018. november 23. 08:09 - appasztorik

Hallgattam egy előadást a Nagy Hadron Ütköztetőről (LHC). A Cern-ben működik, ez a masina. Szóba került az is, hogy az egyes országok mennyi pénzt fizetnek be az üzemeltetéshez. Összefügg a nemzeti jövedelemmel. Mindig jóleső érzéssel hallgatom, hogy szárnyal a gazdaság. Teszem hozzá, jóleső érzéssel, de ezentúl kétkedve. Mondjuk, olykor-olykor azért néhanapján merültek fel kétségeim eddig is. A Magyar befizetést vegyük egynek.  A csehek háromszorosát fizetik be, mint Mi.  A csehek cirka azonos nagyságúak, mint Mi. A szlovákok hozzánk képest kétszer annyit fizetnek be, pedig feleakkorák, mint Mi. Ebből az látszik, hogy Ők nálunk sokkal fejlettebbek. Azért van itt pénz. Hogy hol? A sportban. A Magyar focisták, évi 500 milliót kereshetnek, és csak 15 % adót fizetnek. Ehhez persze törvényt kell módosítani, mert a sportolók, és edzők is adókedvezményt kapnak. Az ekho nagy varázslat (egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás) ami azt jelenti, hogy a fizetésnek csak 15 százalékát kell adóként befizetni. Miért kell törvényt módosítani? Mert van egy plafon, aminek az eléréséig lehet a kedvezményt igénybe venni. A sportból élő emberek eddig is kaptak kedvezményt, megemelték a határt évi 125 millió forintra. Tavaly megmódosították, mert lássátok be, - mi az a 125 milla? Kiderült, hogy nincs ez így jól. Fel is emelték a határt évi 250 millióra. Tegyétek a szívetekre a kezeteket, - mi az a havi megközelítőleg húszmilliós fizetés. Így, alakult ki mostanra az 500 millió. Ha, magam maradok is, akkor is azt mondom: ez Európai szinten is jó fizetés. Roppant kedvező adó feltételekkel. A rossznyelvek szerint Európában sehol sincs a sportolók számára ilyen kedvező adózás. Futballisták a hazai tingli-tangli focikájukért olyan fizetést kapnak, mint máshol a komolyabb bajnokságokban. Gondoljátok elég lesz ennyi? Bár, ha mégse, akkor jövőre meglehet azt a határt 1 milliárdra emelni. De, tudjátok e, miért kell az egy milliárdos fizetés? Hogy a külföldi focisták csőstül, csődüljenek hazánkba. Jut eszembe. Az alkotó- és előadóművészeknél, újságíróknál ez a jövedelem határ nem változott. Maradt, az évi 60 millió forint. Ha már pénz volt. Akkor még mindég pénz. Készítettek egy felmérést, hogy: a lakosság mennyit szán a Karácsonyi ajándékokra? Húszezer forintokat. A lakosság 4 százaléka engedi meg magának azt, hogy 200-300 ezer forintot költsön ajándékokra. Stimmel, bólintottam. A szabadok megtehetik. Na, olvastam azt is, hogy mindenki el van ragadtatva Katinka frizurájától. Hát, én nem. Erre mondta annak idején Bimbó professzor úr. Az ellenpélda cáfol. Nem lehet általánosítani. Komolyan mondom Nektek. Ha nem írták volna oda, hogy milyen szuper, én nem jöttem volna rá. Eddig pénzről beszélgettem itt Veletek. Mennyibe kerül vajon? – egy szuper frizura. (úgy zárójelben jegyzem meg, amiről a posztolt fényképen nem látszik, milyen szuper) -.appa.

Szólj hozzá!

Levél Gizinek (60)

2018. november 22. 06:33 - appasztorik

Az jutott nekem eszembe. Meg kell e mindent érteni? Annyi mindent nem értünk a világból. Úgy van írva, hogy Isten kimérte, a tudás határát. Kell Nekünk ezt a határt feszegetni? Át kell ezt Nekünk lépni? Tudom. Az ember kíváncsi. A hazugsággal kapcsolatban. Két bejegyzést is tettem, az appasztorik.blog.hu-n, ami a hazugsággal foglalkozik. Ez a 10 perc alatt 3 hazugság, statisztikai adat. Biztosan hallottad már: hogyan lehet a hazugságot fokozni? Hazugság. Szemtelen hazugság. Statisztika. Ettől még tényleg igaz, hogy rengeteget hazudunk. Fülöpke, ezt úgy mondja, hazudgálunk. Egyszer írtam, egy mellékmondatot, hogy milyen lenne? - ha úgy igazán megmondanák az emberek egymásnak, amit gondolnak. Az emberek mozgató rugói, nagyon eltérőek. Bizonyosra vehetjük azonban, hogy minden esetben, az egyéni érdek áll mögötte. Mondjuk, én nem hiszek, az önzetlen emberi jóságban. Ez is egy máz, elfedés, szóval hazugság. Gondold végig. Sok esetben már a megjelenésével is hazudik az ember. A majmos példa, amiről azt írtad, hogy tetszik a szabadságra vonatkozott. Bizonyosan unod már a felvetésemet, de a szabadság is csak illúzió. Minden ember ismeretlen, és kicsit sarkítva, az is marad. Írásban nehezebb kommunikálni. Valóban nem kíséri a gesztikuláció. Szerintem a mém, morfogenikus mező, a tudás áramlása (vagy nevezhetjük bárhogy) sem érvényesül. Azt, hogy nem komolyan gondolja, vagy viccelődik a levélben ezzel jelölik „:)”. Ezt, mint facebookos biztos tudtad. Minden féle jelek vannak, meg rövidítések. Jut eszembe, a hangos felnevetést lol szóval jelölik. Én, veled ellentétben azt gondolom, Pesten rengeteg lehetőség van, a beszélgetésre. Ott olyan embersűrűség van, hogy az valami hihetetlen. Tömegközlekedés, hatalmas boltok. Mint azt már említettem, én nem is vagyok a facebookon. Többen azt mondják, hogy nagyon jó, és érdekes. Azt mondják az idő múlatására, jótékony. Lehet. Elfeledi az ember a kellemetlenségeket. Vannak persze emberek, akiknél nem változik semmi, sőt gyűlölködésük fokozódik. Irigykedik, hogy a másiknak milye van. Úgy gondolom, az ilyen a patologikus kategóriába tartozik. Amiket én irkálok, az attól van, hogy szeretek irkálni. Amit Neked irkálok, az más. Tényleg van egy olyan hátsó szándékom, hogy lásd különböző beállításból a történéseket. Ez meddő dolog. Az emberek nehezen tudnak azonosulni, más ember véleményével. A szubjektum módosítja az észlelést. Ahogyan a műszeres mérések esetében, a detektálás pillanata módosít, ugyan úgy bizonyos változás áll be a tudatban is, mikor észlel, felfog (detektál) valamit az egyén. Gondold végig. Két egymás mellett álló ember másképpen látja, másképpen meséli el a történéseket. (meccs, baleset, vagy bármi) Minél később történik meg, ez a mesélés, annál nagyobb lesz az eltérés a történetben. Biztosan ismered azt a játékot, hogy 8-10 ember ül sorban. A játékmester, odamegy az elsőhöz. Ad Neki egy papírt. A játékos elolvassa az azon lévő szöveget. Ezt a mellette lévő fülébe súgja. Az a mellette levőnek súgja meg, és így tovább. Az utolsó játékos fennhangon elmondja, mit hallott a szomszédtól. A játékmester felolvassa az eredeti szöveget. Hihetetlen változáson megy át a szöveg. -.appa.

Szólj hozzá!

Távolból írt a gyermekem (34)

2018. november 21. 08:53 - appasztorik

Itt csak munka van bőven nekem. Plusz költözöm három hét múlva. Igen fáradtka vagyok. Volt két lengyel kislány, de kiléptek ma, hogy megy a repülőjük holnap lengyel országba. Úgy volt, hogy szeptemberbe mennek haza. De spanyol kolléga szerint csak hazudtak, pár nappal ezelőtt arról sipákolt a két fiatal hölgy, hogy munka mellett, olyan fáradtak, hogy nem bírnak elmenni bulizni. Szerencsétlen meggyötört lelkek. Szóval a spanyol kolléga úgy gondolja kiléptek, hogy bulizhassanak szeptemberig. Egyébként kiderült, hogy nem csak hotelt nem takarítottak, de bejárónő takarította a házuk is. Már hogy a szüleik házát. Erre írtam én: Kicsi Lányom! Te tudod ottan a dógokat. Csináld úgy, hogy jó legyen. Vigyázzatok magatokra. Puszilunk mind. apa, meg a többiek. Azt írta a gyermekem: „Mert olcsóbb, és ketten vagyunk ott, mert egyik barátnőmé a ház. Persze a banknak fizeti a hitelt, úgyhogy nem ingyen lakom, meg a számlák is magasak. De olcsóbb lesz nekem, úgyhogy jó. Kedves kolléganőm elesett, szerencsére nem lett nagy baja, de be kellett mennem segíteni neki. Tegnap esett el, de ma bement dolgozni. Nem ficamodott ki a lába, de a lábfeje bedagadt és zúzódott. Holnap szabad lesz. Mert tudod, hülye régi épület és ott ahol dolgozott, van egy darab lépcsőfok az ablak előtt egy méterre, kinyitotta az ablakot, véletlenül felborította az állólámpát, aztán az állólámpa után kapott és véletlenül a lába megcsúszott azon az egy lépcsőfokon, alá csavarodott és elborult szegény. És megütötte magát. (Erre, azt írtam: Akár új épületben is lehet baleset). Nah, megyek alszom. Tegnap már átpakoltuk a cuccaim kb. 40 %-át, úgy hogy megyek alszom gyorsan jó sokat, vagy hogy szoktad ezt megfogalmazni. Hát olyan magvas beszélgetésem volt az ex kolléganőmmel, hogy leírom neked is. Megdöglött az aranyhala. Most bohóc halat szeretne. Kérdezem tőle, hogy felkészült e? - folyamatos sós víz kutyulására.  Erre azt mondja: minek kéne a bohóc halnak sós víz? Mondtam, mert az óceánból van eredetileg, úgy hogy csap víz nem jó nekik. Valaki ennyire le se szarja, hogy milyen kis halat vesz. Kiderült, hogy gömb akváriumban eredetileg négy aranyhalat tartott, csak rögtön megdöglött kettő. Most tíz literes akváriumba akar halat, ha nem bohóc hal, vesz millió aranyhalat megint. Komolyan mondom, a hülyeséget törvényileg kellene büntetni. Ezzel kapcsolatban, nekem is megvolt a saját véleményem: Az embereknek vannak ötleteik. Azt megvalósítják, úgy, ahogy. Antropomorf szemlélete miatt azt hiszi, hogy amit Ő kigondolt, az jó az állatnak. Aztán meg van sértődve, ha a jószág védekezés gyanánt megcsípi, megharapja, megrúgja. Közben Föld szerte, megy a hisztériakeltés a felelős állattartásról. Sok állatot túletetnek, és abba pusztul bele. Ez ellen nem lehet tenni semmit. A beszámíthatatlan állapot (hülyeség) mentő körülmény.  -.appa.

Szólj hozzá!

Levél Gizinek (59)

2018. november 20. 06:31 - appasztorik

Feltétlenül egyet értek Veled abban, és helyeslem is, hogy figyelembe veszed azt, miszerint az emberek nem egyformák. Kérdésedre: hogy a kedves szóra miért durvaság a válasz? Azt gondolom, hogy a durva embert, aki kitörésekre hajlamos, nem akarják hergelni. Inkább meg akarják szelídíteni. A jámbor embert meg nyugodtan pocskondiázzák, az úgysem szól vissza. Mi igaz? Mi nem igaz? – egy levelezős kapcsolatban. Említettem már Neked, az emberek hajlamosak a hazugságra. Megdöbbentél. Elhiszem, tíz perc alatt háromszor hazudik az ember egy sima, tétnélküli beszélgetésben. Gondolj bele. Mi van akkor, ha tétje van a dolognak. Vegyük példának a politikusokat. Ide vehetjük nyugodtan a bankárokat is. Erre mondja, a nép. Ha kérdez se igaz. Mondhatnám. Örülök, hogy Te is úgy látod, hogy mindenki hazudik. Azért nem örülök csak, mert akkor tényleg mindenki hazudik. Azt mondod: nem mindegy, hogy milyen gyakran, és milyen horderejű dolgokban történik meg, következik be a hazugság. Én, olyan nagy különbséget nem látok, bár kétségtelen, hogy a szándék meghatározó. Nem vagyok azért abban biztos, hogy a kegyes hazugság mindég megbocsájtható. Milyen az mikor valakit megcsal a párja. Mindenki tudja, de mézes-mázokodnak az illetővel. Aztán egyszer rájön, hogy évek óta hülyíti mindenki. Kétségtelen, amikor eleve arra indul a hazugsági projekt, hogy átverjenek, becsapjanak valakit, az teljes aljasság. Valamiért megint csak, a politikusok, meg a bankárok jutnak az eszembe. Azt nem igazán értem, miért szereted boncolgatni az emberi miérteket. Belátom én, minden ember más, és más. Ebből a szempontból mindenikük egy érdekes felfedezni való. Miért érdekel? - hogyan gondolkodnak mások ugyanarról a dologról. Szerintem máshogy. Elég egyszerűen lerendeztem ezt a dógot. Meg aztán említettem már, a közösségi oldalakon ismeretlen emberek ismerkednek. Azt mondod: szerinted mindegy hol ismerkedik az ember, egyszer mindenki ismeretlen ember volt a másik számára, majd idővel ismerőssé válik. És abban látod inkább a problémát, hogy csak annak a pár, vagy többsoros írásnak alapján ítéli meg az egyik ember a másikat. Tapasztalatod szerint ezek a levelek, nem olyan képet festenek, mint amilyen az ember maga. Itt felvetek Neked egy dolgot. Mi van, ha nem is akar valós képet festeni magáról az ember? Úgy gondolod, hogy a levelezgetés az csak a kezdet, és mindenképpen szükség van személyes találkozásra. Hiányolod, hogy írásban (ismeretlen emberek között pláne) nem látszik, hogy ezt viccesen írtam, meg a gesztusok, mimikák nem kísérik a sorokat. Azt gondolom, hogy ebben igazad van. Más a verbális kontaktus, és a levelezéses. Tudod, hogy mindenféle jelekkel, és rövidítésekkel lehet írásban is, hogy úgy mondjam gesztikulálni. Egy dolgot ne felejts el. Fennebb már pedzegettem. Ez a fajta kapcsolat felvétel azért jó, mert az internet mindent elbír. Írhat bármit magáról. Feltehet bármilyen képet, magáról, a lakásáról, a kocsijáról. Aztán, azt se feledd, egy személyes kapcsolat felvétel esetén sok mindent elárul, az illetőről a testbeszéd. Beszélgetéskor a karok helyzete. A szemkontaktus. Ezekre most nem térek ki, biztos olvastál ezekről, hisz érdeklődsz az ilyen pszichológiával összefüggő dolgok iránt. -.appa. 

Szólj hozzá!

Távolból írt a gyermekem (33)

2018. november 19. 05:50 - appasztorik

Most megint én irkálok Nektek. Megsúgom, most egy szó nem lesz a levelezésünkből. Mivel azonban a levezés ihlette, mégis idecímkéztem. Leakadtam, ezzel a hülye mondással: „Vigyorogsz, mint a vadalma”. Nem tudom, honnan van ez a mondás. A mosolyog, mint a vadalma. A mondásra azt írják, hogy idétlenül vigyorog. (nem időtlenül, he-he, ha már vigyor) Nyílván akkor a vigyorog-ra is ez vonatkozik, csak fordítva. Idétlenül mosolyog. Egyáltalán, ha lehetséges úgy mosolyogni. A vadalmáról az a hír járja, hogy savanyú. Mondhatjuk akkor, hogy ettől egy torz fintor jelenhet meg a vadalmát evő ember ábrázatján. De, teszem hozzá. Nem a vadalma mosolyog, vagy vigyorog, hanem a beleharapó személy fintorog tőle. Ettől még lehetséges, hogy megáll a magyarázat. Kiindulva abból, hogy a szólások közmondások közt sok értetlenséget találunk. Legalábbis, a mai jelképrendszereket alapul véve. Azt ugye mondtam, hogy Széphalomtól a Bozsva mentén mentünk a Ronyváig. Valahol a Ronyva partján volt a vadkörtefa. A magyar oldalon. A másik oldal Csehszlovákia volt. Bizony drágáim. Annak idején volt egy ilyen nevű ország. Az is szocializmust építő ország volt. Ettől még keményen vigyázták a határt. Legalábbis a magyar oldalon. Járőröztek, igazoltattak, mafiból (magasfigyelő) nézték a környéket. Itt most ösmertetem véletek, hogy Sátoraljaújhelyről beszélek a következőkben. A városnevét a bennszülöttek kiejtése szerint fogom írni. Én magam is ott születtem a „Ligában”. Ennyi kitérő után visszatérek a határőrizetből adódó feladatokhoz. Mi, újheli horgászok Határ megközelítési engedélyt is kaptunk. Erre szükség volt mindenütt ahol az államhatár közelében horgásztunk. Széphalom, vagy Újhel környékén a ronyvai horgászatkor, vagy akkor is, amikor elbicikliztünk Berecki felé, és a Bodrogon horgásztunk. Említettem, hogy vittünk magunkkal vizet, meg elemózsiát. A hatvanas évek elején még nem hívtuk az ilyet szendvicsnek. Azt neveztük középiskoláskorunkban (60-as évek második fele) szendvicsnek, amiben húsféle is előfordult. Amikor osztály buli volt, akkor a lányok megkentek margarinnal kenyérszeleteket, és parizert tettek rá. Pár, vékonyszelet csemege uborkát, és díszítés gyanánt, de az íze is igen jó volt piros arany (ma is létező ételízesítő) pöttyöket. Persze gyerekkoromban is készült olyan zsíros kenyér, ami össze volt fordítva a zsíros felével. Biza nem volt benne, egy kis són, esetleg piros por paprikán kívül semmi. Ezt neveztük zsíros deszkának. Gyakorta vittük tízóraiként a suliba. Később mikor a lányom alsó tagozatos volt, angolt tanult, és Ő mondta a fet szendvicset. Ami az angolból jön. A fat magyarul zsír. A szendvics meg ugye angolos kifejezés. Lord John Montagu Sandwich után, aki úgymond feltalálta a szendvicset. A lord kártya szenvedélye miatt találta fel a szendvicset. Mindig is mondtam, az emberiség fejlődése nagymértékben a lustaságnak köszönheti létrejöttét. Amúgy a zsíros kenyér, bread end dripping lenne. Mármint angolul. -.appa.

Szólj hozzá!

Még egyszer a Tiszavasvári választásról (2)

2018. november 18. 10:04 - appasztorik

Azt mondottam a minap, hogy kétszer írok a Mi polgármester választásunkról. Íme, eljött a napja. Legutóbb a nyugdíjasokkal kezdtem. Bevált recepten ne változtassunk. Most is azzal kezdem. Már csak azért is, mert azóta változott a helyzet. Mármint a nyugdíjemeléssel kapcsolatban. Azt mondta illetékes polgár, hogy természetesen, ha az infláció mértéke nagyobb lesz az év eleji nyugdíjemelésnél, akkor a kormány emeli a nyugdíjat. Én meg erre azt mondtam, hogy: hiszem, ha látom. Ezt persze, csak úgy magamban mondtam, vigyázva arra ki ne hallatsszon belőlem. Azt is mondta, illetékes polgártárs, hogy a karácsonyi Erzsébet utalványokkal kapcsolatban még nem született döntés. Hát, valamit valamiért. De ennyi kitérő után nézzük, hogyan is alakult a választás. Azt nyugodtan elmondhatjuk, ha Attilát azért indították el, hogy szavazatokat vegyen el Ildikótól, akkor ügyesen oldották meg. Játszunk egy kicsit a számokkal. Tegyük fel, hogy Attila, mint volt polgi több szavazatot kap, mint Eszter. Mennyit? Hogy könnyebb legyen számolni, kapjon 200-at. Eszter kapott 179-et. Akkor Attila, mint régi polgármester, és többszöri induló kaphat 200 szavazatot. Nos, ha a 233 szavazatot Ildikó megkapja, akkor Ő nyer. Igen ám, - de honnan tudjuk, hogy mind a 233 szavazatot Ildikó kapta volna meg? Na, ugye. Ezek szerint Attilának nem kellett volna indulnia, és akkor ott van 433 szavazat a levegőben. Ebből, ha 222 szavazatot Badics Ildikó (független) kap, akkor bizony Ő nyer. Így azonban 1676 szavazatával, csak második lett. Ha már 1676. Jegyzem meg itt Nektek, hogy 1676-ban mérték meg először a fénysebességet. Aminek a választás szempontjából nincs jelentősége. Nézzük. Ki nyerte a választást? Szőke Zoltán (FIDESZ-KDNP) 1897 szavazattal nyert. Az 1897-es esztendő arról nevezetes, hogy Szálasi Ferenc nemzetvezető úr ebben az évben született. Ennek annyi jelentősége van napjaink politikájában, hogy szeretettel nemzeteznek az uralkodó párt politikusai. Másrészt, a nemzetvezető úr hungarista volt. Ezen eszmei áramlat, viszont a Jobbik-hoz áll közelebb. Ezen kis kitérő után, figyelő tekintetünket fordítsuk ismét a választás felé. Azt mindenesetre megállapíthatjuk, hogy Ildikó a harmadik helyezettnél, kis híján négyszer több szavazatot kapott. Mit mutat még a táblázat? Tíz szavazókör volt a városban. Összesen 7 szavazókörben nyert Ildikó, és háromban Zoli. Zoli nyerte az 1. 2. 10. körzeteket. A 10-es körzet érdekesen alakult. Itt Zoli 505 szavazatot kapott. A másik négy jelölt együttesen 166 szavazatot, amiből az Ildikóé volt 86. Mit lehet erre mondani? Igazából semmit. Ennek, a 10-es körzetben elért, nagyon nagyfölénynek köszönhette Zoli a győzelmét. Teszem itt hozzá. Ennek köszönhető szintén az is, hogy szavazat vásárlást emlegetnek. Nyílván azok, akik nem örülnek Zoli győzelmének. Mivel négyen nem nyertek, így elég sokan vannak az elégedetlenkedők. (de nem elegen) Jut eszembe. A 10-es körzet híres zsaru regény. Félre ne értsétek már, hogy zsarut emlegettem. A szavazáson minden rendben volt. Most várjuk akkor, hogy történjék már valami. Történjék, és kezdődjék el a város felemelkedése, hogy valahogy úgy nézzen ki városunk is, mint a többi járási székhely. Zárszóként azt kívánom Zolinak sikeresen tevékenykedjék a város fejlesztése érdekben  -.appa.  

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása
Mobil