Nyámnyi óvatoskodva lépett be a kocsma ajtaján, majd megállt, és mondhatni, már-már riadt tekintettel nézett körbe. Nem szívesen jött ide. Egyébként sehova sem ment szívesen, de ide különösen nem. Úgy érezte, itt korlátozva vannak a szabadság jogai. Most kézenfekvőnek látszik a kérdés, - minek járt akkor ide? Nagyon egyszerű oka volt ennek. A műveltsége miatt. Tanulmányiból tudta, hogy az ember, társas lény. Tapasztalatból meg azt tudta, hogy a településen a kocsmában zajlik a társasági élet. Míg körbe kémlelt, megállapította magában a szokásos alkoholista társaság gyűlt megint egybe. Ezt minden egyes alkalommal szomorú tekintettel állapította meg. De, és ezt írjuk a javára, teljességgel tisztában volt azzal, hogy funkcionálisan mire szógálnak a kocsmák. Miközben még mindég az ajtónál téblábolt, kedélyesen köszöntötték. Némán, a Nyámnyi! A felkiáltás nem arra hívta fel a figyelmet, hogy Nyámnyi hangtalanul, némán áll a kocsma ajtóban. Arra vonatkozott volna, hogy felhívja a figyelmet, oly módon, hogy „né, mán a Nyámnyi!” Közbe vetem, hogy Gizike többször nyomatékosan felhívta a figyelmet, hogy helyesen úgy hangzik. Nézd már. De beszélhet ezeknek az ember, örömükben megfeledkeznek magukról. Írjuk, akkor Mi is ennek a számlájára. Az, hogy fogyasztása kinek a számlájára íródik, egy későbbi történet. Mi van Nyámnyi? Ebből az érdeklődésből láthatjátok, hogy nem sűrűn fordult meg az ivóban. Biccentett a fejével, és szép estét kívánt az egybegyűlteknek. Gyere mán bejjeb, hangzott el az invitálás. Iszol valamit? A kérdésre Nyámnyi még riadtabban nézett körbe, és azt mondta: nem, köszönöm nem. Majd hozzátette, egyelőre. A lőre szóra, többen Lujzillára sandítottak. Várták, finom stílusában kifejti majd, hogy Neki minőségi borai vannak. De most sem történt semmi ilyesmi. Ez már oly sokszor előfordult, hogy nem szívesen, de tudomásul vették az Ő Gizikéjük kivételez. De nem értették, - miért pont Nyámnyival? Nem sok pénzt hagy itt. Pontosabban semennyit, mert mindég meghívja valaki. Azt feltétlenül előnyére írták Nyámnyinak, hogy a kezdeti, havi egy megjelenését megduplázta. Disznós Lala, meg is jegyezte, az orra alatt: Ő bezzeg lőrézhet. Erre mondhatnánk, hogy hiba volt, de mint meglátjátok nem minden tanulság nélkül való az eset. Gizike, kissé Lujzillás stílusban megszólalt. Lala. Lalácska drágaságom. Tudod, Te mit beszélsz? Hirtelen csend ereszkedett a kocsmára. Lala fellé fordultak a tekintetek, és várták a választ. Disznós, jó taktikai érzékkel vette észre, ebben a nagy csendben most Ő van soron. Ez, egy dolog. De, mit lehet ilyenkor mondani? Ugyanis fogalma nem volt azzal kapcsolatban, - mire is vonatkozott a kérdés? Úgy döntött, őszinte beismerő vallomást tesz, hátha az enyhítő körülménynek számít. Ezért, azt mondta. Nem. De Te, megmondod? Most minden szempár Gizike felé fordult, aki azt mondta: megmondom, Én Neked. Bizony, hogy megmondom. -.appa.