Szeretett testvéreim, akik vagytok a hitben. Meg még abban a tévhitben, hogy a lét, a Mi létünk valóságos, egyértelműen létező, kézzel fogható valami. Hogy Isten van, esetleg Isten nincs. Mondjuk, valóban itt vagyunk, - ha itt vagyunk? Hisz ez is kétséges. Többször mondottam már, hogy létünk illúzió. Ebben az aspektusban, a Teremtő, a valóság. A teremtett világ látszat. Olyasmi ez, mint mikor Gyimka lányom gondozza a Sims-eit. Tesznek, vesznek, odavesznek. Hát, így vagyunk ezzel Mi is. Másik hasonlattal élve olyan, mint amikor a játékban kapsz egy új életet. Egy villanás, és kezdődik előröl az egész. Valaki nyomogatja a billentyűket, és Mi (3 D-ben), a rezgő energia, akik szilárdságot nyertünk, a billentyű parancsoknak engedelmeskedve cselekszünk. A Sims, a játék figura, egy monitor síkjában rezeg. Mondhatjuk erre, nekünk jobb a grafikánk. Erre meg igazából tényleg büszkék is lehetünk, bár ebben nem sok érdemünk van. Tudjátok, hogy mindenféle dógokat olvasok. Olvasgatom a Távol-Keleti megközelítéseket, felfogásokat is. Mondok Nektek egy szót. Maya. Na és akkor mi van? – kérdezhetitek. Hát szerintem meglepetés. A Maya (májá), szankszrit eredetű. Az indiai filozófiákban használatos, több jelentéssel bíró szó (látszat, káprázat). Miért mondtam, hogy meglepetés? Az anyagot hívták így. Azt belátom én, hogy a mindennapi életünkben, (látszólag) minden amellett szól, hogy van anyag. Ez, úgy vélem materialista szemlélet. Tudom, sok mindent jelent a Maya. Gyerekeknek méhecske. Nagyobbacskáknak leányka beceneve. Törökül, meg élesztő. Megnyugtatásul mondom, élesztőként nincs köze a világ keletkezéséhez. Habár! Nagy változás lenne, a „Nagy Bumm” elmélethez képest. Azt mondom. Volt a QGP (kvark-gluon plazma), és dobtak bele egy kis mayat, aminek következtében kialakult a világ. A teremtő kis edénybe tette a maszkerát, és kifutott. Az óta is tágul egyfolytában. Ha a kelesztéses hasonlatból indulunk ki, akkor összeesésnek is lennie kell. Legalábbis a kőttes tészták így járnak, ha túlkelesztik. Nyelvészkedjünk még egy kicsinykét. A májá legegyszerűbb fordítása szerint: illúzió. Összetett szóról beszélünk. Nézzük meg a jelentéseket: má ↔ nem. A já ↔ ez, vagy az. Összerakva: Májá ↔ nem az. Kérdezzük akkor meg, - valódi a világ? Tudásunk, és józan ítélőképességünk birtokában válaszoljuk meg. Májá ↔ nem az. A májá annak illúziója, hogy relatív szemléletünk miatt valóságnak tartjuk, a világot. A májá ugyanis, egy tágabb értelemben az anyagi létre utal.  Az anyagi világ létezik ugyan, de csak átmenetileg. Hoztam én már erre példát régebben. Úgy létezik minden, mint az álom. Tehát mikor álmodjuk, valóságként éljük meg.  Valósága ideiglenes, hiszen az álom végére minden szertefoszlik. Hagy szedjem itt kicsit elő az idő kérdését. Amiről mindig mondom, hogy nincs. Miért pont az lenne? Gondoljatok bele. Álomból ébredve, azt érzékeled a történet alapján, hogy órák teltek el. Pedig sokszor, csak másodpercek. Ezzel azt mondom, az időképzetünk is hamis. Akkor mondhatjuk? - hamis képzet a világ? No, pár sorral fentebb megállapodtunk abban a világ nem valóságos. A meglepetés az, hogy a Védánta válasza erre is: májá. Vagyis nem az. Ez alapján nem azonos a nemlétezővel sem. Következésképpen, nem valóságos, de nem is valótlan. A Védánta, ókori indiai bölcseleti műveket takar. Nem egységes filozófiai tanítás, ez nézetek sokfélesége jelenti. Valójában, az Upanasidok néven ismert Védikus szövegekre szinonimaként használta a hindu filozófia. Gondolkodjatok el ezen. Még én is gondolkodom. -.appa.

Gizikém gratulálok. Sajnos, de tán nem is sajnos? Tudod, változik napról napra, ez a nyomorult világ. Hirtelenjében, mégis azt mondom. Remekül láttad meg ezt a dolgot. Igazából, ezen előbbihez gratulálok. A jó meglátásodhoz. Az tényleg nincs, ami akkor volt. Viszont van más. Biztos, hogy a régi dolgok kellenek? Fanyalogjunk, mint a vénember a tévé reklámban, aki azt mondja: a régi jó dolgokból már nincs semmi. Lehet, a reklám sincs. Évek óta nincs tévénk. Nem pont így, mint a reklámban volt, de tudod miről van szó. Feledjük most Wittgensteint, hogy idézni csak pontosan. Teszem hozzá, Őt se tudom pontosan idézni. Sok minden egyéb is megváltozott. Ezzel kell élnünk. Manapság, a régi irodalmi művészet nem kelendő. A tudomány sem nagyon kell. Van helyette egyéb. Sokmás egyéb. Ne értsd félre, én is bánom ezeket a dolgokat. De, úgy van, ahogyan mondod. Szemétkosárba került minden. Amiben hittünk. Amiben reménykedtünk. Lassan, Mi is belekerülünk. A modern technikát kihasználva ledarálnak, egy iratmegsemmisítőn. Hát nem remek vízió? Legalábbis, most ezt gondolom, hogy szemétkosárba kerülünk. Aztán, az sem lehetetlen, már benne is vagyok. De, tudod mit? Jöjjenek, a fiatalok. Az új megoldások. Övék a jövő. Azt mondom, nem érdemes keseregni dolgokon. Persze voltak jó filmek. Voltak jó könyvek, versek. Felvetésed, - hogyha Te olyanokat írnál? Ezt nem értem. Azokat már megírták. Írj mást. Igazad van abban is, hogy elismertek lettek. Híresek. Amúgy meg mire mentek a hírnévvel? Semmire. Na, látod? Elücsörgünk még egy ideig, itt ennek az évezrednek az elején. Megpróbálhatnánk élvezni a helyzetünket. Lássuk be, voltaképpen lényeges szerepünk nincs már a világban. Most idecitálok Neked egy verset. Nem úgy szó szerint az egészet. Csak a tartalmát. Abból az aspektusból, ahogy én látom.  Ilonának gratuláltam is. Szépen énekelte meg, a víz fázis változásának módját, amint fraktálokat rajzol az üvegen. Valóban, ilyen az ember élete is. Hisszük. Talán el is hisszük? - az életünk más. Pedig, az élet is egymásból kialakuló minták sorozata. Pont, mint a jégvirág az ablaküvegen. Aztán mi történik? – egyszer csak, az élet is lecsorog, elfolyik, vagy elszublimál, mint mikor a jégkristályok újra fázist váltanak az üvegen. Tisztában vagyunk mindannyian azzal, hogy közben, az időnk telik. Fiatal korban az emberek nem nagyon foglalkoznak az ilyesmivel. Nem gondolnak bele, az idő múlásába. Gyerekként egyáltalán nem. Fiatalfelnőttként is azt hiszik, mindenre van még idő. Aztán, vagy van? – vagy nincs. Divatos kifejezéssel élve: ezt dobta a gép. Nem az időgép. Egyelőre még nem találták fel, de rossz belegondolni, az idő kérdésébe. Egy emberöltőnyi idő, mikor létrejön, egy új, reprodukcióra képes nemzedék. Legyen húsz év. Hány hónap? Hány óra? Hány perc? Hány másodperc? Azt legalább tudjuk mennyi. A másodperc az alapállapotú cézium -133 atom két hiperfinom energiaszintje közötti átmenetnek megfelelő sugárzás 9 192 631 770 periódusának időtartama. (Ezt tuggyuk, mer mongyák) Aki türelmes az szorozgathat, ha van rá ideje. Itt voltak a hosszú téli esték. Bizonyos, hogy egy télbe nem fér bele. Talán még az örökké valóságba sem. -.appa.   

Szeretett testvéreim, akik vagytok a hitben. Meg még abban a tévhitben, hogy minden nagyon szép. Minden nagyon jó. Bedőltök, a mindenhonnan ránk zúduló propagandának. Ebből sejthetitek, hogy megint tévedtek. Nem meglepő, hisz Ti abból indultatok ki, hogy a Mi kormányunk nem hazudik. Csúnyán is hangzik, elismerem. Mondjuk inkább? - valótlanságokat állít. Megint a relatív jövedelmi szegényekről szándékozom írni. Akinek nem világos teljesen a dolog, az a 77. Gizinek írt levélben tájékozódhat róla, hogyan is számolható ki. Most csak érintőlegesen adom elő. Relatív jövedelmi szegénynek azokat nevezi a statisztika, akiknek jövedelme nem éri el a medián ekvivalens jövedelem 60 százalékát, ez a relatív szegénységi küszöb értéke. Ez tavaly, havi 83 854 forintra jött ki. Ez azt jelenti, hogy minden 10. nyugdíjas ennél kevesebb pénzből élt egy hónapban. A KSH adatai szerint az átlagos nyugdíj mértéke, ha nem is sokkal, de meghaladta a 115 ezer forintot. Matematikai átlagról beszélünk, tehát a nagyobb összegű nyugdíjak, magasabb szintre hozzák az átlag nyugdíjat. Jegyzem meg, nincs ebben semmi különleges, ugyanez tapasztalható a bérek esetében is. Az alacsonyabb átlagnyugdíj, és annak kisebb mértékű növekedése annak is köszönhető, hogy az új nyugdíjasok alacsonyabb nyugdíjjal léptek be a nyugdíjas társadalomba. Most joggal kérdezheti bárki: hát ez meg, hogy történhet? A fizetések egyre magasabbak. Ez alapján azt várná az ember, hogy az újonnan nyugdíjba vonulók magas nyugdíjat kapnak, emelve ez által az átlagot. A nyugdíj összegének megállapításához megvannak a szabályok. Ebben benne foglaltatik az is, hogy mennyit keresett a leendő nyugdíjas. Hány évet dolgozott. Negyven év munkaviszony után kapja, a törvény által meghatározott, és az alapján kiszámított jövedelme 80 %-át. Így, erősen befolyásolhatja nyugdíjösszegét az is, hogy a nyugdíjba vonulók, az elmúlt évek során szerzett korábbi bérük alapján mekkora ellátásra jogosultak. Most már elkezdtek nyugdíjba menni, az úgy nevezett szürke foglalkoztatásban résztvevők. Ezek az emberek hivatalosan be voltak jelentve. Mondjuk minimálbérrel, és jelentős fizetés kiegészítésként, zsebbe kapták meg a – kialkudott, de szerződésbe nem foglalt - bérük maradék részét. Következmény, hogy hiába kerestek többet a kötelezően adandó minimálbérnél, a nyugdíjszámításnál csak a bejelentett összeget veszik számításba. Az utóbbi két évben a kormány nem adta meg a törvényben előírt, az inflációt elérő mértékű nyugdíjemelést. Azt megelőzően, viszont, a törvényi előírás teljesült. Ez is bejátszott abba, hogy sok helyen a nyugdíjak jobban emelkedtek, mit a bérek. Most fordult a kocka. Jellemzően, az említett időben a munkavállalók kizsákmányolásának érdekében, a béremeléseket, a lehető legkisebb összeggel valósították meg, holott a munkaerőhiány már jelentkezett. Érdekes módon, a mai napig megy a süket duma a munkáltatók részéről, hogy örülj, hogy van munkád. Százak jönnének a helyedre. Természetesen ez nem igaz. Mégis az a helyzet, hogy nem szívesen emelik a béreket. Az idén emeltek jó pár helyen, de ebben a sztrájkok közre játszottak. Gondolkodjatok el az itt leírtakon.  -.appa.    

Szeretett testvéreim, akik vagytok a hitben. Meg még abban a tévhitben, hogy Mi, Nimród leszármazottai egy harcos nép vagyunk. Megint tévedtek. Hogy miért mondom mindezt? Kis fejtegetésem végére ki fog derülni. Kiképzésünk alatt szorgalmasan gyakoroltunk mindent. Köztük a harcárok elfoglalását. Ez úgy történt, hogy a kiugráltunk a harcárokból, és a domboldalon lefelé rohanva, hurrá, hurrát ordítva átkeltünk egy jó mély árkon, aminek az alján csörgedezett egy 50-60 centi széles víz. Gumicsizmában folytattuk, a küzdelmet. Annak okán, hogy voltak, akik elmérték a távolságot, és a víz szélén csobbantak. Az árokpart meredeksége olyan 45 fok lehetett. Ebből következett, hogy egymásután futva, nem volt megállás. A mögötted jövő elsodor. Miért futottunk egymás után? A túloldalon lévő drótakadályon, a műszakiak átjárót nyitottak. Tehát, rajvonalból egyes oszlopba fejlődtünk, majd a műszaki átjárón áthaladva visszafejlődtünk rajvonalba. Az áttörés helyén ki volt taposva a part. A sok felfröccsenő víz miatt csúszott. Volt, aki beleesett. Ezt egész délelőtt lehetett gyakorolni, hiszen valami hiba mindég adódott. Nem jól zárt, vagy nem jól nyitott az arcvonal. A záró cécónál a Mi rajunk lett a jelző. Ez kényelmes volt. Nem kellett rohangálnunk. Álcaruhában a szemben lévő domboldalon vártuk a támadást. Kioktattak, hogy görnyedve jobbra, balra szökellve, menjünk a támadók elé, és mielőtt teljesen nyitnának, lőjük Őket. Ez jó volt, hiszen Mi kicsit visszaporoszkáltunk, míg a többiek visszarohantak. Beugráltak a harcárokba. Mikor mindenki beugrált következett a roham, és kiugráltak. Természetesen a legtöbbet azok rohantak, akik a szárnyakon voltak. A megafonon keresztül Uhó (század pk.) kiabál: mozogjon a jelző. Felegyenesedve járkálunk. Uhó kiabál: jelző! - mér nem mozog? Sétálgatunk, és oldalra fordítjuk a géppisztolyt, hogy a závárzat csillogjon a napon. Na, el is kezdtek ránk lőni. Utána a többiek elmondták, hogy semmit nem láttak belőlünk, csak néha a csillogást. Rohamoznak. Én pont ott voltam, ahol Uhó jött. Azt mondja Nekem: mér nem lő? - maga kuka. Csata közben mondjam Neki: úgy tanították, emberre vaktölténnyel se lőjjünk 6 méteren belül.  A következő támadásnál úgy helyezkedtem, hogy vele szemben legyek. Mikor odaért, kiléptem a bokorból, és két méterről rálőttem egy rövid sorozatot. Azt mondja: na ugye? – és ment tovább. A kiképzési időnkre esett egy nagy harcászati gyakorlat. A Déli-hadtest bevonásával. Már előtte nap délután, az U alakú épület, két szára közé szerelték a pléhkurvát. A pincéből ágyakat, matracokat hurcoltunk. A tisztek nagy része is benn aludt. Hajnalban meg is szólalt a sziréna. Iszonytató hangja volt. Harcászati riadó. Sorakozó. Eligazítás. Az osztrákok felől megtámadtak minket az olaszok. Aknavetővel, atomtöltetet lőttek át. A határőrség felvette a harcot. Az egyik pesti srác szentségelt, hogy a rohadt életbe. Pont most tört ki a világháború, amikor Ő katona. Nem lehetett meggyőzni, hogy gyakorlat van. Egy őrnagy mondta. Az nem hülyéskedne. Kivittek minket valahová. Ekkor már a zalaegerszegi páncélosok is harcban álltak. Tizenöt percig védtük a hazát. Csatlakozott a Déli-hadtest. Innentől a határőröket visszavonták. Poroszkáltunk az úton, a gyülekezési pontra. Egyszer csak egy MIG jön, és lő ránk cefetül. Tanultuk Mi ezt. Repülő, felkiáltásra hanyatt vágtuk magunkat, és lőttük veszettül a repülőt. Na, most a kiáltást sem hallottuk, de úgy cselekedtünk, ahogy azt tanultuk. Meg kell hagyni elég szarérzés volt. Irgalmatlan hangja volt. Nagyon gyorsan jött, és közben láttuk, ahogy a géppuskájából felvillannak a torkolattüzek. Nem tudom mennyire lehetett tőlünk, de átment emelkedésbe. Tovább meneteltünk. Ketten utóvédet alkottunk. Az útszéli bokor mögül kiugrik két katona, és szitává lőtte az elővédet, meg a rajt. Mi ketten, az árokba vetettük magunk, és lőttünk piszkosul. A támadók megfutamodtak. A rajparancsnok értékelése szerint, ha nem vaktöltényes a buli, a két utóvédnek volt esélye a túlélésre. Az után nem történt semmi affér. A gyülekezési ponton, elhangzott a gépjárműre, és visszamentünk a kaszárnyába. Ott értékelték a történteket. A fejleményeket is, eladdig, míg sikeresen vissza nem verték, az olaszokat. Itt jön a tanulság. Azt mondták. Azért vagyunk az olaszokkal összepárosítva, mert hasonlóan gyenge harci morállal rendelkező nép, mint Mi. Gondolkodjatok hát el, az ütőképes hadseregünkről. -.appa. 

Szeretett testvéreim, akik vagytok a hitben. Meg még abban a tévhitben, hogy mindent tudtok a kiképzéssel kapcsolatos dolgokról. Megint tévedtek. Hogy miért mondom mindezt? Egyszerű. Szó nem volt még a menetgyakorlatokról. A vegyvédelmi kiképzésen teljesítenünk kellett 3, 6, és 9 kilométeres terepgyakorlatot. Beöltözve gázálarcba, és öfibe. (összfegyvernemi védőfelszerelés) Edzés gyanánt, mentünk Csepreg felé, a repülőtérre. Ott gyakorlatoztunk. Út közben nóta. Nem jókedvünkben. Parancsba kaptuk. Volt, hogy az öfit köpenyként le kellett engedni. Vigyázz menetet verettek velünk gumicsizmában. Gázt rendeltek el. Akkor még a gumi sisak álarcok voltak. Ami azt jelentette, hogy a fejünk búbja is gumi alatt volt. Itt azért megjegyzem, hogy a munkahelyeken sem volt még panoráma álarc. A két kis kerek üvegen láttunk, amit láttunk. Következmény: az előttünk menetelő, köpenyéről lelógó cullangokra csapódott a lábunk. Emiatt aztán, mivel Ő is lépett, kissé hátra rántódott. Szórakozásból néha rendeltek el nótát akkor is, amikor gázálarcban voltunk. (Nem a Mi szórakoztatásunkra) A beöltözés, és a nótázás miatt elég levegőhiányos állapot tudott kialakulni. Az éles, nagy menetgyakorlatokon nem volt szívatás. Jött velünk mentő, meg egy teherautó.  A rosszulléteseket, orrvérzősöket, felültették a platóra. A laktanyában is voltak persze kitolások. Az esti takarodó után, valamelyik tisztes ellenőrizte a szobarendet. Mit tesz Isten? - a szemétkosárban talált egy szál gyufát. (Nem lehetetlen Ő tette oda). Azt el kellett temetni. Ez abban állt, hogy 6 határőr fogott egy pokrócot. Ezt ki kellett feszíteni. A gyufát a közepére helyezni, és lassú gyász vigyázzmenetben a folyosó végén lévő szeméttárolóba vinni. Volt ennek egy perverz koreográfiája, mondhatni bája. Gondoljatok bele. Hat katona, komoly képpel, gyász vigyázz menetben, hálóingben megy a folyosón. A hálóing akkora volt amekkora. Volt, akinek bokáig ért, de volt, akinek igazán szexi mini jutott a tisztacserekor. Olykor cserélgettünk egymással. Kétszeres tiszta csere állott elő. De, térjek vissza a szeméttárolóhoz. Ott tiszteletadás mellett, arcunkon mély fájdalommal, a gyufaszálat el kellett helyezni a kukában. Vissza a szobába. Addigra, a napos asztalnál ott volt az ügyeletes tisztes. Aki, azt kérdezte mit mászkálnak itt, takarodó után? Na, mossák fel a folyosót. Visszamentünk tehát abba a helyiségbe ahol a rongyok voltak felakasztgatva. A katonai szlengben fóka volt a neve. A műveletek természetesen szintén a szexis hálóingekben történtek. A fókák visszavitele után, az ottani csapnál kezet mostunk. A mosdóba nem volt szerencsés bemenni, mert a tisztes figyelme mindenre kiterjedt.  Összemászkálták a mosdót? Rántsák már fel. El a fókákért, és sika-mika. Ilyenkor előfordult, hogy újrázni kellett a folyosón. Olyan is volt, hogy a tárolót, ahol a szemetes volt, meg a fókák voltak felakasztva, azt is fel kellett mosni. Igazából a mosdó, meg a tároló között nem volt különbség. Egyik helyen sem volt meleg víz. Tehát nem volt célszerű reckírozni a további éjszaki kőmosásokat. A tisztes türelmes ember volt. Ő éjfélig úgy sem fekhetett le, legalább szórakozott. Minden esetre, este már kerülni kellett a feltűnősködést, hogy nehogy képbe kerüljünk. Hinné az ember, hogy addig sem volt riadó. Előfordult, hogy mire elnyugodtak a felmosások éjfélkor riadóztattak a tisztesek. Hát gondolkozzatok el ezeken, amiket itt megismertetek. -.appa.   

Szeretett testvéreim, akik vagytok a hitben. Meg még abban a tévhitben, hogy nem nagy szám volt az a kiképzés. Akkoriban, emberek ezrei estek át ezen. Ez a része igaz. A könnyűségével kapcsolatban. Nos, abban erősen tévedtek. Hogy miért mondom mindezt? Mesélgetek Nektek. Említettem, hogy határőr voltam. Szombathelyre vittek. Itt mindenre megtanítottak Minket. A ruhát a stokira összehajtani. Hogy legyen a ruha?- az éjjeli szekrényben összehajtva. Hol legyen? - a félliteres sárga műanyag bögre, az éjjeli szekrényben. Ezzel mentünk az étterembe. Négyes oszlopban ment a szakasz. Az étterem előtt. Állj! Rajonként egyes oszlopban történt a bevonulás, az étkezdébe. nem úgy csürhe módra.  Előbb a szakasz, helyben járásra kapott parancsot. Majd, első raj indulj. Szépen bevonultunk rajonként. Mikor úgy döntöttek, hogy megettünk mindent, akkor: föl!  Aki nem evett meg mindent, az úgy járt. Visszavittük az eszcájgot. Alumínium tálcán, alutányérok. Ilyenkor volt lehetőség kantinba menni. Nagy sláger volt a nápolyi. Szerintem a sereg megszűnése, nagy érvágás volt az édesiparnak. Megtanultuk továbbá: hogyan kell a hátizsákot bepakolni. Hogyan kell pokróckoszorút hajtani, és azt bokaszíjjal felcsatolni a hátizsákra. Lényeges Nekünk ténylegesen hátizsákunk volt, nem málhazsák, mint a nyulaknak. Természetesen a kiképzés alatt riadó, riadó hátán történt. Több is előfordult egymás után. A délelőtt is mozgalmas volt. Volt cigi szünet, és megehettük a tízórait. Mellesleg ott szoktam rá a sajtevésre. Edami, meg ementáli szeleteket kaptunk kenyérrel. Az étvágyunkról annyit, hogy négyen kaptunk egy tányér savanyúságot, a másodikhoz. Helyben készítették, és meg kell hagyni jó ízűek voltak. A savanyúság elosztása úgy történt, hogy Rácsaptunk négyen a tányérra a villáinkkal, és kotortuk a másodikra a savanyút. Történt egyszer, hogy a savanyúságba először belecsapó határőr nem csapott le még egyszer. A miérttel nem foglalkoztunk. Erősen koncentráltunk a vöröskáposzta kikotorására. Mikor felnézünk, azt mondja a srác: egy egér. Tényleg a villáján, ott volt felszúrva, egy savanyított egér. De egyből reklamált is. Nekem nem maradt káposzta. Na és? - kaptál egy egeret. Miért hagytad abba a szedést? Savanyúképet vágott a dologhoz. Belátta, hogy egyikünk sem olyan nagyvonalú, vagy annyira finnyás, hogy adna Neki a sajátjából. Szabadidőben. Délután, meg éjjel gyakoroltuk a riadókat. Volt a tűzriadó. Ezt is eljátszottuk néhányszor. Volt a harcászati riadó. Erre volt 15 perc. Az alatt el kellett készíteni, a pokróc koszorút, meg ami még ehhez a rituáléhoz tartozott. Sokat csináltuk ezt is. Főleg szívatásból. Többször kötözködtek, valamiben és újra ment a buli. Természetesen éjjel végeztük, és a riadó égő világíthatott. Ez egy sötétkék, lilás árnyalatú izzó volt. Ez azért volt jó, mert nem látták a laktanyát a repülőről. Meg nem lőttek ránk a tűzérek. Kétségtelenül hatásos volt. Nem bombázták a laktanyánkat egyetlen alkalommal sem, és nem is zúdítottak ránk tüzérségi tüzet. A határőrizeti riadó komoly volt. Öt perc alatt el kellett hagyni a körletet, és szökkenni fel a kocsira. Itt aztán nem számított, hogy be van e gombolva a zubbony. Kapkodtuk a barna hálóingünkre a nadrágot, inget, zubbonyt. Beleugrottunk a csizmába. A fegyverszoba addigra nyitva volt, ahol magunkhoz kaptuk az AK géppisztolyt, meg két tártáskát, és uzsgyi a jó öreg Csepel platójára. Amíg a kerületből zúgtunk ki a határra, addig bőven volt időnk gombolkozni. Na, volt egy érdekesség a határőrségnél. A tártáskákban három tár volt. A tárak, csak húsz lőszerrel voltak betárazva. Ezt azzal magyarázták, hogy a rúgók ne legyenek túlterhelve. Íme. Gondoljátok végig. Majd folytatom. -.appa.  

Szeretett testvéreim, akik vagytok a hitben. Meg még abban a tévhitben, hogy micsoda remek dolog volt katonának lenni. Tartást adott, meg emberségre nevelt. Hát nem egészen. A kiképzés igazán szivatósra sikeredett. Akkor még nem voltak személyiség jogok. Mobbing sem. Az meg fel sem merült, hogy lelki sérülést szenvedünk. A tisztesek többsége, jól szórakozott. Most felmerülhet a kérdés: hogy kerültünk a kiképzésre? Először is. Én, mint sátoraljaújhelyi lakos, ott vettem részt az összeíráson. Ez a kultúrházban volt, a kis teremben. Ezután hívogattak sorozásra. Itt, mikor megjött az elöljáró, már volt fel! – vigyázz! Na, itt követtem el egy hibát. A szünetben odamentem egy őrnagyhoz. Onnan tudtuk a rangját, hogy beadták Neki a jelentést. Mondom Neki, vállig érő hajjal, hogy én szeretnék lehetőleg most bevonulni. Érdeklődött, hogy családi okok miatt? – vagy egyéb probléma? Mondtam Neki semmi ilyesmi, csak jobb az ilyenen mihamarabb túl lenni. Hát elkezdett hangoskodni. A haza védelme, meg ilyenek. Végül azt mondta: vegye tudomásul, akkor vonul be, amikor Mi akarjuk. Még apámnak is eligazítást tartott. Apám kérdezte, mit mondtam, az őrnagy úrnak. Amúgy elvtárs volt, csak amikor Ő volt katona akkor úr volt. Megjegyzem, sok tiszttel találkoztam. Hát kevés úr volt közöttük, de kétségtelenül volt. Addig jártam, hogy a katonakönyvemben betelt a hely. Az utolsó sorozást már nem is jegyezték. Szerencsre kellett bevonulnom a határőrséghez. Ott kiderült, hogy vegyipari technikus, művezető vagyok. Kitalálták, hogy RBV, tisztes kiképzés Szombathely. Még aznap elindult Szabó Bertalan, hogy elvigyen Szombathelyre. De, az is lehet, hogy másnap. Mindenesetre, mikor odaértünk, azt mondta a doki, hogy hármunkért nem nyit meg egy ampullát, mert tönkre megy. Később, ha többen leszünk, megkapjuk. De nem lettünk többen, így ez kimaradt az életünkből. Kaptunk ruhát. Nyiratkozás, fürdés, öltözés, és irány a körlet. Ott meglett az ágyunk. Én Pécz tizedes felett aludtam, aki a raj pékánk volt. Fokozatosan vezettek be minket a társasági életbe. Nagyon fontos volt, hogy az ágynak teljesen simának kellett lennie. Egy kis nehézséget okozott, hogy a vassodrony eléggé meg volt nyúlva. Három hepehupás afrikmatrac volt, az ágybetét. Gyakorlatilag, úgy lett sima az ágy, hogy a pokrócot kifeszítettük. Megtudtuk ennek a norma ideje 15 perc. Mikor ezt a szintidőt hoztuk kiderült, hogy 10 perc. Végül lementünk 4 percre. Volt időnk mindent gyakorolni, hisz kimaradásra nem mehettünk. Felemeltük a beton lapokat, az átjáróban, és kiszedtük a falevelet. Ez még tavalyi falevél volt, lévén az idő február. Napközben, ha körletben voltunk, akkor sem lehetett az ágyon heverészni. Üldögéltünk a stokin. Ezzel, nem estek túlzásba. Ágyaztunk, és takarítottuk a körletet. A szoba, gyakorta sorra került, de a folyosót is mosogattuk rendesen. Ahogy Pécz Pityu mondta sikamika. A bőrcsizmánkat határőrségivé kellett alakítanunk. Ez abból állt, hogy disznó bordacsonttal dörzsölgettük az első varrásig a csizmafejet, míg az sima nem lett. Ekkor tusszerű fekete lével bekentük. Majd kibokszoltuk, hogy ragyogó fényes legyen. Felraktuk a bokaszíjakat, amik viszont, a csizma többi részével egyetemben világos bőrszínűnek kellett maradnia. Később megtanultuk a gumicsizmát is kibokszolni. Nappal ment a kiképzés. Ismerkedtünk a technikával. Adtunk konyha ügyeletet, ami kaja szempontjából jó volt. Első alkalommal sokkoló volt. A sötét konyhán befelé menet ropogott a lábunk alatt, mint kiderült a svábbogár. Mikor felgyújtották a villanyt akkor elengedték fenn, - a mit tudom én mit? Nem néztem fel, mert pergett a nyakunkba. Az eskü letétele után, már hétvégeken őrséget is adhattunk. A laktanyán kívülre nem mehettünk. Ez még az elején volt, de egyszer elvállaltuk, hogy szenet pakolunk ki a vagonból. Láttunk legalább civilben embereket. Szóval így múlattuk az időt.   Töprengjetek ezen, majd folytatom. -.appa.

Szeretett testvéreim, akik vagytok a hitben. Meg még abban a tévhitben, hogy az ember jó dolgokat cselekszik. Főleg, ha azt isteni parancsra teszi. Hát tévedtek. Nézzük meg kiket is irtottak ki? – a pusztai vándorlás során. A Kánaánitákat, (emóriak, hettiták, hivviek, jebúsziak, edomiták, kéniek, perizziek).  Ezeknél a tömegmészárlásoknál, az ember feloldozta magát. Az ÚR parancsára tettem. Megnyugtató ez, az ember számára. Manapság is így történnek a dolgok. Nem kell gondolkozni. Én, csak teszem a dolgom, - én kis csavar vagyok a gépezetben - ezzel ki is ráz minden felelősséget a nyakából. A psziché beáll arra, hogy nem érti, - miért akarják Őt elítélni? – felelősségre vonni, mikor helyesen cselekedett. Jót akart. Vannak emberek, akik feltétel nélkül hisznek. Ezt nevezzük fanatizmusnak. Erről a kétségek nélküli hitről elmondhatjuk, roppant kényelmes hozzáállás, az elme szempontjából. Az ÚR mondta, Ő a Mi Istenünk. Manapság, a Mi vezetőnk, vezérünk, királyunk, vagy bármink. Megvannak a technikák arra, hogyan kell fanatizálni az embereket. Régebben a papság ennek nagy mestere volt, de nyugodtan mondhatjuk ma is. Választások környékén, a szószékről meghirdeti. Híveim, Mi reformátusok a Fideszre szavazunk. A fanatizáláshoz feltétlenül szükséges, az összetartozás érzésének kialakítása. Mi magyarok, a nemzet, a vallást már említettem. El kell hitetni azt is, hogy ez mindannyiunk érdeke. Kell egy ellenség, aki ellen össze kell fognunk, és együtt győzünk. Itt is nagy segítség a vallás. Isten segedelmével győzünk, hiszen Ő velünk van. Aztán jön, Ima formájában is. Könyörgünk Uram, majd a végén: hallgasd meg könyörgésünket, Ámen. Nem találjátok furcsának, hogy más emberek elpusztításáért könyörgünk. Sok jó dologért is könyöröghetnénk, amit megadhatna az ÚR. De nem, mert ez mentesíti az embert a felelősség alól. Mondván, mindez az ÚR akarta. Szívesen elfeledve, hogy Mi könyörögtünk érte. A szónokok mondják a magukét, minden irányból. Ne engedjük magunkat, leigázni, kisemmizni stb, stb. Ide bármi jó, ami összekovácsol, az akkor még legtöbbször nem is létező ellenséggel szemben. A hatalom bármire képes érdekei érvényesítésének céljából. Mai példával élve. Magyarországnak lesz a térségben a legerősebb hadserege. Megy a reklám: menj a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre. Tanulj katonatisztnek. Régebben is írtam már. Be kell vonultatni mindenkit katonának, tartalékosnak. Nincs lázadozás. Pofád befogod. Parancs van. Csinálod, amit mondanak. Eme ötletem a Honvéd kórházban megvalósításra került. Most őszintén mondom. Az erős hadseregünkről én azt gondolom: ez az erőfitogtatás nevetséges. Amint azt olvastam, ehhez az egész bulihoz tankokat fogunk bérelni. Miért mondom? Elmesélem. Tudom, miről beszélek. Én voltam katona. Határőr voltam 1974-ben Szombathelyen. Kerület központ volt, és az országban ott volt ABV kiképzés. Ez atom, biológiai, és vegyi kiképzés volt. Két részből tevődött össze. Volt egy felderítő, és egy mentesítő funkció. A laktanya a söptei úton volt. Ma már nincs meg. Börtön lett belőle, bár akkoriban, Mi magunk is annak éreztük. felmerül a kérdés: hogy kerültünk Szombathelyre? Vittek. Ite missa est.  -.appa.

Szeretett testvéreim, akik vagytok a hitben. Meg még abban a tévhitben, hogy az ember nézetekkel rendelkezik, amelyeket kisebb változásoktól eltekintve élete során fenntart. Hát tévedtek. Az ember változik a korával. Két értelemben is. 1. a saját korával. 2. a történelmi korával. Azt látnunk kell, hogy végeredményben, maga az emberiség is változik, korszakról korszakra. E közben az embert mindenféle hatások, és ingerek érik. Mondhatjuk, az ember élete során bejár egy utat. Ugyan így az emberiség is bejár egy utat, amelytől az egyén nem tudja magát elvonatkoztatni. Hatással van rá. Ennek az útnak a bejárása során, mind az egyéni ember, mind az emberiség is megpróbál megfelelni, az elvárásoknak, a kor kihívásainak. Minden korszaknak megvannak a sajátságai, ami feladatokat állít az emberiség elé. Egyénileg, és társadalmilag egyaránt. Megkerülhetetlen probléma. Ezt meg kell oldaniuk. Itt jut szerephez a hit. Tudom. Van aki, nem hisz semmiben. De ez nem igaz. Ő abban hisz, hogy Ő nem hisz. Tévedés azt hinni, hogy a hit arról szól, hogy hiszünk-e Istenben, egy Mindenhatóban, valami irányító szellemiségben, vagy az Ördögben. Tehát abban, hogy felettünk, vagy alattunk van e olyasmi? - amiről nem tudjuk, - hogy ki? - vagy mi?  Ez, egy függőleges hitvilág, amivel sok embernek akad gondja. Abban az értelemben is, hogy az évek során ez változhat. Az idősebb kor felé haladva, a függőleges hitvilágban egyre inkább bízik, reménykedik az ember. Ne feledjük el, van egy vízszintes hitvilág is.  Ami itt van mellettünk. Pontosabban, nem bízunk azokban az emberekben, akik itt vannak körülöttünk. Nem kerülhetjük meg Őket, hisz egymás mellett élünk, tevékenykedünk. Miért van ez? Abból adódik, hogy tisztázatlan előttünk a helyzet. Nem értjük a dolgokat. Az ember nem érti a politikusokat, gazdasági szakembereket. Igazából a másik embert sem érti, de ezt többnyire elengedi. Nyugodtan mondhatjuk, összességében, az egész világot nem érti (ebben tényleg a világot értem, nemcsak a Földet). Vannak elképzelései, de az egyáltalán nem megnyugtató. Lehet olvasni mindenféle dolgokat, erre specializálódott lapokban, amiről azt gondolom inkább zavaró, mint megnyugtató. Kétségtelen az is, erre az embernek igénye van. Ezotéria felé hajlik, ami egyféle hit sokak számára. Elhisz dolgokat, ami szimpatikus neki, amit el akar hinni. Mondhatom azt is, hogy szívesen elhisz. Ha már előjött ismét a hit. Azt kell mondanom, az ember önmagában sem hisz, mert önmagát sem érti. Ismerjük a mondást: Cogito ergo sum. Gondolkodom, tehát vagyok. Igazából ezt az ember nem nagyon szereti, nem szívesen teszi. Mármint, hogy gondolkodjon. Egyszerűbb neki megtenni, amit mondanak. Nagyon megnyugtató számára, hogy nem kell gondolkodnia. A lelkiismeretét, könnyen meg tudja nyugtatni, hát azt mondták, parancsra cselekedtem. Ezt a viszonyulást, megtapasztalhattuk már többször az emberiség története során.  Teszem hozzá, az emberiség erre van kódolva, hogy vakon higgyen dolgokat, menjen és csinálja. Tudom, a bibliában benne van a Tízparancsolat. Arra nagyon szeretnek hivatkozni, mert abban benne van, hogy - ne ölj. Meg kell azonban nézni, hogy is alakultak a dolgok, a pusztai vándorlás során. Népeket irtottak ki. A Kánaánitákat. Térjetek meg békével, és gondolkodjatok el ezen.    -.appa. 

Szeretett testvéreim, akik vagytok a hitben. Meg még abban a tévhitben, hogy ez igazán egyszerű. Szabadság: az ember, azt akarja, amit tesz (tehet). Ismeri korlátait és lehetőségeit. Ezekkel él. Szabadosság: az ember, azt tesz, amit akar. Mondhatjuk, öntörvényű. Hát tévedtek. Az ember, nem ilyen egyszerűen működik. Igen bonyolult lelki vetületei vannak. Mozgatja ezt a szimpátia, szeretet, szerelem, és persze ezeknek az ellentétes érzelmi megnyilvánulásai is. Az is lényeges, hogy az ismeretség, a kapcsolat elején tartanak e. Azt szokták mondani: moderálja magát. Viselkedik, hogy elfogadják. Mondhatjuk, az embert érdekek vezérlik. Egyértelműen a saját érdekei. Alapvetően az emberek döntő többsége, egoista beállítottságú. Mindenki. Csak ezzel a mondattal hagytam, egy kiskaput, hogy azt mondhasd. Igen! Ez igaz (rajtam kívül). Nagy bennük a megfelelni akarás. Vágyik arra, hogy elfogadják. Ne csak úgy ímmel-ámmal! Hanem, minél többen elfogadják. A többi gyerek, a szülők, a rokonok, a tanárok, később a kollégák. Mindez egyetlen dolog miatt, hogy Ő jól érezze magát, hogy az Ő kis énje komfort zónája meglegyen. Az elfogadás érdekében, a tetteit elvárásokhoz igazítja. Igaz, frusztrálja, hogy mindég megfeleljen az elvárásoknak. Amennyiben úgy érzi, hogy tényleg sikerült, akkor ez önigazolás számára, hogy megint milyen ügyes volt, hisz helyesen cselekedett. Visszaigazolva látja ezt a többiek hozzáállásában. Ezt megszokja, és fél a szabadságtól. Mondjuk úgy, meghőköl a szabadság lehetőségétől, és nem akar szabad lenni. Most egy furcsa megfogalmazás következik: szabad akaratából lemond, a szabad akaratáról.  A szobacica, ami évek óta a lakásban van, nem akar a szabadban lenni. Az ablakban szívesen bámészkodik, sütkérezik. Az ember, hasonlatos módon, marad a szokásai mellett. Figyeli a környezetét. Mások, mit csinálnak? Mások, hogy csinálják? Mit mondanak? Emiatt szokások rögzülnek benne. Szocializálódik. Társadalmi elvárásokba menekül. Ez kényelmes is. Örül, hogy nem kell döntenie. Azt látnunk kell, hogy a szabadság egy zűrös dolog. Persze a szabadság önállóságot is jelent, de ami zavaró benne, az a felelősség. Azt gondolom, ezek miatt van az, hogy az ember nem tekinti szabadságnak, hogy döntenie kell. Mondjuk a legegyszerűbb példát. Jó, és rossz között. A választással fel kell adnia, a megszokott kellemes kis Énjét. A párkapcsolatban azért kezdődnek harcok, mert valamelyik fél, azt érzi, hogy az Ő szabadsága sérült. Ő, a saját kis kényelméből áldoz a másikra. Ezt, egy idő után bánja. Nem lehetetlen, sőt szinte bizonyos, hogy mind a két félben megfogalmazódik ez a gondolat. A legszebb éveimet pazaroltam Rád. Vélem, kialakulásában szerepet játszik, hogy valami módon, az általam szeretett személyt próbálom mássá alakítani, mint amilyen. Nem akaródzik Neki. Sőt a rokonok, ismerősök erősítgetik ebben a gondolatiságában. Nem vagy Te a cselédje! Ne hagyd Magad! Gondolom ismerősök, az ilyen, meg az ehhez hasonló jó tanácsok. Vélem, meg kellene hagyni olyannak, amilyennek megszerettük, az illető személyt. Hagyják meg mindketten a saját énjüket, és ne változtassák meg. Ami persze nem igaz, hisz két ember, aki együtt él, hat egymásra. Optimális esetben ez egy lassú folyamat, és konfrontáció nélkül megvalósulhat. Erre mondják: az évek során összecsiszolódnak. Teszem hozzá Kinek, hogy sikerül? Mi ebben a nehéz? Hát emlékezzetek az elején írtakra. A megismerkedéskor, amikor el akarod fogadtatni magad, egy előnyös oldalad mutatod. Ezt mindketten így teszitek. Egy megfelelni akarás kényszere alatt cselekszik az ember. Később lazul az erős önkontroll, előjönnek azok a megnyilvánulások, amiket eddig sikeresen elrejtettünk. A közmondás szerint kibújik a szög a zsákból. Gondoljátok át a hallottakat, és menjetek békével. -.appa.