Szeretett testvéreim, akik vagytok a hitben. Meg még abban a tévhitben, hogy micsoda remek dolog volt katonának lenni. Tartást adott, meg emberségre nevelt. Hát nem egészen. A kiképzés igazán szivatósra sikeredett. Akkor még nem voltak személyiség jogok. Mobbing sem. Az meg fel sem merült, hogy lelki sérülést szenvedünk. A tisztesek többsége, jól szórakozott. Most felmerülhet a kérdés: hogy kerültünk a kiképzésre? Először is. Én, mint sátoraljaújhelyi lakos, ott vettem részt az összeíráson. Ez a kultúrházban volt, a kis teremben. Ezután hívogattak sorozásra. Itt, mikor megjött az elöljáró, már volt fel! – vigyázz! Na, itt követtem el egy hibát. A szünetben odamentem egy őrnagyhoz. Onnan tudtuk a rangját, hogy beadták Neki a jelentést. Mondom Neki, vállig érő hajjal, hogy én szeretnék lehetőleg most bevonulni. Érdeklődött, hogy családi okok miatt? – vagy egyéb probléma? Mondtam Neki semmi ilyesmi, csak jobb az ilyenen mihamarabb túl lenni. Hát elkezdett hangoskodni. A haza védelme, meg ilyenek. Végül azt mondta: vegye tudomásul, akkor vonul be, amikor Mi akarjuk. Még apámnak is eligazítást tartott. Apám kérdezte, mit mondtam, az őrnagy úrnak. Amúgy elvtárs volt, csak amikor Ő volt katona akkor úr volt. Megjegyzem, sok tiszttel találkoztam. Hát kevés úr volt közöttük, de kétségtelenül volt. Addig jártam, hogy a katonakönyvemben betelt a hely. Az utolsó sorozást már nem is jegyezték. Szerencsre kellett bevonulnom a határőrséghez. Ott kiderült, hogy vegyipari technikus, művezető vagyok. Kitalálták, hogy RBV, tisztes kiképzés Szombathely. Még aznap elindult Szabó Bertalan, hogy elvigyen Szombathelyre. De, az is lehet, hogy másnap. Mindenesetre, mikor odaértünk, azt mondta a doki, hogy hármunkért nem nyit meg egy ampullát, mert tönkre megy. Később, ha többen leszünk, megkapjuk. De nem lettünk többen, így ez kimaradt az életünkből. Kaptunk ruhát. Nyiratkozás, fürdés, öltözés, és irány a körlet. Ott meglett az ágyunk. Én Pécz tizedes felett aludtam, aki a raj pékánk volt. Fokozatosan vezettek be minket a társasági életbe. Nagyon fontos volt, hogy az ágynak teljesen simának kellett lennie. Egy kis nehézséget okozott, hogy a vassodrony eléggé meg volt nyúlva. Három hepehupás afrikmatrac volt, az ágybetét. Gyakorlatilag, úgy lett sima az ágy, hogy a pokrócot kifeszítettük. Megtudtuk ennek a norma ideje 15 perc. Mikor ezt a szintidőt hoztuk kiderült, hogy 10 perc. Végül lementünk 4 percre. Volt időnk mindent gyakorolni, hisz kimaradásra nem mehettünk. Felemeltük a beton lapokat, az átjáróban, és kiszedtük a falevelet. Ez még tavalyi falevél volt, lévén az idő február. Napközben, ha körletben voltunk, akkor sem lehetett az ágyon heverészni. Üldögéltünk a stokin. Ezzel, nem estek túlzásba. Ágyaztunk, és takarítottuk a körletet. A szoba, gyakorta sorra került, de a folyosót is mosogattuk rendesen. Ahogy Pécz Pityu mondta sikamika. A bőrcsizmánkat határőrségivé kellett alakítanunk. Ez abból állt, hogy disznó bordacsonttal dörzsölgettük az első varrásig a csizmafejet, míg az sima nem lett. Ekkor tusszerű fekete lével bekentük. Majd kibokszoltuk, hogy ragyogó fényes legyen. Felraktuk a bokaszíjakat, amik viszont, a csizma többi részével egyetemben világos bőrszínűnek kellett maradnia. Később megtanultuk a gumicsizmát is kibokszolni. Nappal ment a kiképzés. Ismerkedtünk a technikával. Adtunk konyha ügyeletet, ami kaja szempontjából jó volt. Első alkalommal sokkoló volt. A sötét konyhán befelé menet ropogott a lábunk alatt, mint kiderült a svábbogár. Mikor felgyújtották a villanyt akkor elengedték fenn, - a mit tudom én mit? Nem néztem fel, mert pergett a nyakunkba. Az eskü letétele után, már hétvégeken őrséget is adhattunk. A laktanyán kívülre nem mehettünk. Ez még az elején volt, de egyszer elvállaltuk, hogy szenet pakolunk ki a vagonból. Láttunk legalább civilben embereket. Szóval így múlattuk az időt. Töprengjetek ezen, majd folytatom. -.appa.
