appasztorik

Akarmi, mint egy szatócs bót

Nem vagyunk empatikusak

2020. május 15. 08:49 - appasztorik

Én sem vagyok az, megmondom Nektek úgy, ahogy van. Kezdődött az érettségi. Mondják a rádióban, hogy izgulunk az érettségizőkért. Dehogy izgulok. Eszem ágában sincs, tiltakoztam magamban. Ötven éve mikor én érettségiztem, akkor sem izgultam, tán majd pont most fogok. Azt írja a net, hogy milyen csúnyán irkáltak hozzászólásokat, mikor a hídra mászott valaki. A forgalmat korlátozták miatta, és az mennyi embert bosszantott. Valaki még azt is írta, nem lehozni kellett volna a hídról, hanem lelőni. Mivel a híd ide több mint 200 kilométer engem egyáltalán nem bosszantott a dolog. Tudjátok engem mi bosszantott fel? Az ápolók napja. Eddig nem ünnepeltük. Nem lehetetlen, hogy tavaly megemlítették úgy futólag, - mint minden egyéb más akármi napját, - hisz minden áldott napra több „emléknap” is jut. De hajjátok, amit most műveltek az szégyen. Azt gondolom, azért a sok régi slágerért a bótokban nem sok élelmiszert adnak. Egésznap egyébről sem volt szó, csak az ápolók megbecsüléséről. Hát hajjátok! Ha a szociális ágazatban dolgozók bérét vesszük alapul, akkor nem sokra vannak becsülve. Nem úgy, mint a nők a magyar politikai elit által. Élén a házelnök úrral. A múltkor azt hallottam róla, - mikor a kettessel kezdődő személyi számú képviselőkről beszélt – hogy egy tahó. Most mondjátok meg, - lehet így beszélni? Hogy, Ő, hogy beszél? Neki lehet, Ő fenn ül a kakasülőn (onnan tekint le, az ápoltakra (bolondokra)). A napokban Pálinkás József nyilatkozott a nőkkel kapcsolatos felfogásról. Igazából Ő atomfizikus, mégis nagyon frappáns pszichológiai véleményt mondott a nőket megalázó férfiemberekről.  Egyszer beszéltem Dede Miklóssal. Ő kísérleti fizikus volt. A lényeg. Azt mondta, hogy Attila fiam kezdi fizikus szemmel látni a világot. Mondtam Neki, hogy mikor filozófiát tanultam Bimbó professzornál, akkor Ő mondta, hogy a filozófia egyfajta szemlélete a világnak. A fizika is ilyen. Egyetértettünk ebben. Hogy jön ez ide? Nagyon egyszerű. Pálinkásnak van szemlélete a világról és az abban zajló dolgokról. Persze megértem én, a magyar politikai elit életszemléletét is. A nők szüljenek, mert fogy a magyar. Nem lesz elég alattvaló, akiken uralkodhatnak és megtermelik az Ő jólétüket. Azt gondolom ezekkel kapcsolatban. Az ember, abban a téveszmében tetszeleg. Bájolog, hogy Ő irányítja a sorsát. Ez ostobaság. A politikusok, meg azt hiszik, hogy Ők meghatározzák és létrehozzák mások jólétét. Eljátsszák, hogy megfontoltan, mérlegelve döntenek, mintha birtokolnák a bölcsek kövét. Az ember nem veszi figyelembe, nem akarja észrevenni, hogy sorsa, amik vele történnek, azok rajta kívül álló okok miatt következnek be. Mondhatnám azt is, sorsunkat a vak véletlen, random generálja. Persze az emberek tesznek dolgokat, olykor még másokért is, de lássuk be, cselekvéseiket az egyéni érdek motiválja. -.appa.

Szólj hozzá!

Mitől is félünk akkor?

2020. május 14. 09:03 - appasztorik

A múltkor az volt a végszó: hogy egy csomó ember fél. Ez tényálladék. Az ember fél. Ki jobban, Ki kevésbé, de mindenki fél. Abban sem vagyunk egyformák, hogy mitől félünk. Egymástól, a természet erőitől, aztán vannak azok, akiket belső félelmek gyötörnek. Tévedés azt hinni, hogy ez korunk betegsége. Volt már ilyen szorongásos betegség az emberiség életében, csak nem neurózisnak, meg pánik szindrómának hívták. Az emberi elme úgy van összerakva, hogy alapvetően optimista. Reméli és hiszi, hogy Ő túl lesz ezen az egészen. Mármint a problémákon. Annyira viszont nem tekint előre, hogy látná, ezek az egymást követő túl levések, túlélések életének elmúlásába sodorják. Na, még ezt megszerzem, aztán leállok. Lazítok. Csakhogy jön még valami, amit még meg kell tenni. Meg kell szerezni, és folytatódik, - a mindent gátlástalanul megszerezni életszemlélet. Ez, előbb utóbb eljuthat a bűntudat érzéséig, Szorongásossá, neoritikussá válhat az egyén. Segít ezen az állapoton, az alkohol és a kábítószer. A Mi országunk élén álló vezetők, még az önfeledt, boldog harácsolás időszakát élik. Őszintén mondom, Én a pszichológiának ezt a kitételét vitatom. Egy olyan embernek, aki egész életében gátlástalanul élt, - miért keletkezne bűntudta. Nem vitatom, előfordulhat. Mégis azt gondolom, hogy olyan személyiség torzulás következik be, ami azt erősíti meg benne, hogy helyesen cselekedett. Erre mondhatjuk, hogy kóros állapot. Ezért lenne jó, ha a politikusokat, mint minden más egyéb dolgozót orvosi vizsgálatnak vetnék alá. Ezen belül szigorított ideg, - és elme orvosi vizsgálatoknak. Megpróbálni tesztekkel kiszűrni, a kóros lelkiállapotú személyeket, a cezaromániásokat. Hogyan alakulhat ki a félelem? Belenevelik, élete során. Valamilyen rossz tapasztalat alapján. Kiskorában elkezdik a gyerekeknek mondogatni, mitől kell félni. Ez rögzül. Idetartoznak a mondák, regék, legendák, végső soron a mesék is. Aztán az is bene van, hogy ijesztgetik a gyerkőcöket, hogy valamit, ne csináljanak. Mikor Mi, este nem akartunk bemenni, vagy még ki akartunk menni, akkor a sötéttel ijesztgettek. Nem azzal, hogy sötét van, hiszen azt láttuk. Lévén, hogy akkor vidéken még pottyantós budik voltak, az egyik ijesztgető formula volt, a „kinn van a szar a baltával”. A másik nyomós érv az volt, hogy „elvisz a rézfaszú bagoly”. Egyiket sem volt kedvünk megtapasztalni, inkább benn maradtunk. Ha, mégis valamelyikünk erősködött, akkor azon végig vágtak, és jobb belátásra térült. Nem volt a továbbiakban kíváncsi rá, hogy ténylegesen mi található odakinn. Idesorolhatjuk, a félelemkeltő tevékenységek közé a rituálékat, mágiákat, varázslásokat. Félelmet keltőek, miközben elűzik a gonoszt. A nézőkben félelmet kelt. Azt gondolom, nyugodtan idetehetjük a kereplőt is, amely egyszerű idiofon hangszer. Úgy rémlik, ilyen volt a gubánál is, de ebben nem vagyok biztos, csak ettől félelmetesebb az emlékkép. -.appa.

Szólj hozzá!

Gondol, hisz és végül fél

2020. május 13. 13:38 - appasztorik

A múltkor erről nem beszéltem, de ez is összefügg azzal a kérdéssel, hogy „miért is ír az író”. Nemcsak az Írek, de bármely nemzettség fiaira is vonatkozik ez, amit most elmesélek Nektek. Igazából ezeket megtapasztalom magamon is. Foglalkoztam már ezekkel a dolgokkal. Említettem már. Az ember mindig gondolkodik és mindég hisz. E közben rájön dolgokra. Egyáltalán nem biztos, hogy bármire is rájött, de azt hiszi. Ezt közölni akarja a többi emberrel. Szüksége van valami olyasmire, amit a többiek megértenek. Kénytelen fogalmakat létrehozni, aminek segítségével a többiek megértik, hogy Ő nagyszerű gondolatai közben, mire is gondolt? Ez arra hivatott, hogy olyan dolgokat közölhet a többiekkel, aminek még nincs megfelelője a tárgyi világban. Természetesen az elméletiben sem található a dolog, azért kell egy fogalommal megmagyarázni a dógot. Mire is jó a fogalom? Segít elkülöníteni, osztályozni a dolgokat és mellé viszonyítja, össze is hasonlítja azokat. Ezeket szívesen teszi az ember, hisz segítségével elboldogul vele a tárgyi világon kívül más területeken is. Tudomány, jog, művészet és így tovább. Ne feledjük el, hogy ennek nagy szerepe van az emberek társadalmi együttélésében is. Hogy vót? – hogy nem vót? Nem tudhatjuk, de az ember egyszer-csak rájött, hogy az álom, a gondolat nem azonos a valósággal. Ha-már így rájöttek, akkor meg kellett határozni, hogy mégis, - mi? – micsoda. Ez is megvolt, ezt aztán közölni kellett a többi emberrel, hagy tudjanak róla Ők is. Végső soron az emberek, gondolatok, illúziók és fikciók által teremtik meg a maguk világát. Ez eddig szép, csak van egy bökkenő. Az emberi akaratok összegződnek. Úgy gondoljátok el, ez olyasmi, mint a vektorok összegzése. Lesz egy eredő. Ez azt jelenti, hogy létrehozunk egy olyan világot, amit gyakorlatilag senki sem akart. No, bravó. Eredmény: mindenki torzsalkodik mindenkivel. De, ettől az élet még megy tovább a Földön. Úgy teszünk, mintha tökéletesen tisztában lennénk azzal, hogy mi történik, és még értjük is a miérteket. Eljátsszuk, hogy tudjuk, mi az emberi élet célja és értelme. Mellé elhitetjük magunkkal, hogy komoly ismeretekkel rendelkezünk a világról. Áltatjuk magunkat, mint ahogyan azzal is, hogy az ember, felelős lény. Ez olyan embert takar, aki mindazon tettéért, amit a világban tesz felelősséget vállal. Valóban úgy tesz, de természetesen esze ágában sincs tenni a természetért, a környezetért, amiben éli életét. Tudom, vannak mozgalmak, amik inkább csak mozgolódások, hiszen nincsenek ráhatással a dolgok alakulására. Akik érdemben tehetnének (politikusok, dollár milliárdosok) valamit azért, hogy kevesebb szennyezés érje a Földet, azok a még nagyobb haszon reményében, nyugodt szívvel reckirozzák meg, - hátha nem lesz probléma? Félő beáldozzák a Földet. Nem véletlen, hogy egy csomó ember fél. Ez nem rossz végszó?   -.appa.

Szólj hozzá!

Hősök regényekben és az életben

2020. május 13. 09:32 - appasztorik

A múltkor morfondíroztam egy rövid sort azon, hogy megszűnik az értő olvasás. Mégis – akkor mi a szerepe az olvasnivalóknak? Abból, hogy ír valaki, csak keveseknek jelent, nemhogy biztos és jó, de egyáltalán megélhetést. Lássuk be, az írónak van egy közlési ingerenciája. Késztetést érez arra, hogy megírja, amit kigondolt. Igazából erre nincs társadalmi igény. Ha, lenne továbbra is élne a mecénásság rendszere. De, nem él! Vannak persze intézmények, ahol pályázatokon pénzt lehet nyerni, aminek segítségével lehetővé teszik a könyv kiadatását. Erről azt jó tudni, hogy ezt csak megbízható emberek kaphatják meg. Emlékeztetnélek benneteket, hogy a Kádár-korszakban volt a 3T. Azt gyanítom, - hogy finoman fogalmazzak - most az orbáni érában a 2T a jellemző. Támogatnak és tiltanak. Miért ír még az író? Exhibicionista egy kicsit. Meg akarja mutatni a világnak, hogy Ő milyen gondolatokkal bír, és azt milyen remek formában fogalmazza meg. Szórakoztatni is akar, meg természetesen tanítani is. Ezen kívül lehetnek még ennek más okai is. Például megteheti. Nincs más dolga. Azt látnunk kell, hogy hosszú művekre egyre kevésbé van igény. Nem érnek rá az emberek olvasgatni. Rohannak pénzt keresni. Töprengek kicsinység arról, hogy – mi volt annak idején a regényekben? Megfigyelhető volt, hogy a jó győz, vagy a + hős. Legalábbis, a legtöbb történetben így van. A legrosszabb esetben a + hős halála, pusztulásba viszi a – hőst is, amiért szurkolunk is. Nem azért drukkolunk, hogy megváltozzon. Jó útra térjen, és élje boldogan az életét. Nem bizony. Dögöljön meg az, az aljas mocsadék. Egyébként, ha jól belegondolunk, akkor beláthatjuk az élet értelmetlen voltát, hisz az évek múlása meg nem értést és szenvedést hoz magával. Ezzel, most ne törődjünk. Ezt mindenki megtapasztalja magának. Mi van? – az emlegetett hősökkel. Tovább fokozva a problémát, még az is lehet megoldás, hogy a főhős kilátástalannak, kiútnélkülinek érzi sorsát. Ilyenkor jó megoldás, ha elkezd vágyakozni az elmúlásra. Magyarán szólva, a halál jelent számára kiutat, megoldást. Az is remek, amikor az életuntságát, önfeláldozásként, hőssé válva szünteti meg. Adódik ez abból, hogy hősünk belátja az élet értelmét, vagyishogy értelmetlen. Fogja és feláldozza magát a többiekért. Ilyen egyszerű ez. Tovább agyalogva. Más halála is megoldást jelenthet, de akkor baj van a főszereplő jellemével. Ezek után megegyezhetünk abban, hogy az emberi lét értelmetlen. A Prédikátor szavaival élve, hiábavalóság. Akkor adódik egy vigasztaló momentum, ami nem más, mint: minden emberi cselekvés is hiábavalóság. Lássátok be. Ez így igazán remek, vagyis a történet így kerek.  -.appa.

Szólj hozzá!

A tanulság

2020. május 12. 05:36 - appasztorik

A mai kor embere ember nem tud laza és könnyed lenni. Nyomasztják a hétköznapok gazdasági gondjai. Most a koronavírusról ne is beszéljünk. Ráadásul minden abba az irányba mozdult, hogy egyre inkább szűnjön a könnyedség, a kötetlenség a gondtalanság. Egyre inkább röghöz kötött lesz az ember. A színdarabok, a versek, a regények, egyre nehezebben érthetőek. Gyötörd az agyad még ezzel is. Nem véletlen, hogy előtérbe került a stand up comedi. A testi, és idegi nyúzottság után megnyugtató hallgatni, és kinevetni mások napi gondjait. Vannak persze, akik elzárkóznak ettől a műfajtól. Azt mondják, túl könnyed. Igénytelen szórakozás. Ki dönti ezt el? Kabaré, régtől van. Célja éppen az, hogy a napi gondokról elterelje a figyelmet. Nem jó a léleknek, ha gyötrődik. Természetesen, később a testnek sem. Pszichoszomatikus betegségek alakulnak ki. Na, sokan vannak úgy vele, hogy olvasgatnak mindenféle dógokat, amire akár azt is mondhatnánk, helyes. Tuggyátok mit? – haggyuk a feltételes módot. Mondjuk ki: helyes! Na, hogy ezen túl vagyunk, jön a neheze. Sokan azt hiszik, hogy ha-már valaki olvas valamit, akkor abból valami tanulságot le kell vonnia. Ez attól van, hogy azt hiszik, azért irkálnak a népek, mert valami tanulságos dolgot akarnakmegosztani, tudatni a többiekkel. Ez egy orbitális tévedés. Nehogy már valaki is a többieknek tanulságot szolgáltasson. Mire fel? – kérdem én. Mikor az emberek nagy része azt sem tudja mi a tanulság. Nem a történetben, hanem mint fogalom. Mindenki azt hiszi a tanulság a tanulással függ össze. Hát egy túrót. A tanulság: az, amit egy meséből, történetből vagy eseményből tanulunk. Ez egy erkölcsi haszon, melyet valamely esemény, vagy dolog vizsgálatából lehet leszűrni okulás céljából. Célszerű lenne helyes következtetést levonni és azt a magunk hasznára fordítani. DE! Szerintem, már az is jó, ha valami következtetést egyáltalán sikerül levonniuk. Nem vagyok maximalista. Nem várom el azt sem, hogy helyes következtetést vonjanak le. Már-csak azért se, mert hagy döntse már el mindenki magának, hogy milyen következtetést von le. Mondom is, hogy miért. Mégis, Ki a megmondója annak: mi helyes? – vagy, - mi helytelen? Na, ugye? Meg egyébként is, evolúciós folyamatként kezd kimenni a divatból, az értő olvasás. Értelmezhetnénk úgy is, hogy ez a folyamat az emberiség elbutulása, elhülyülése. De nem! Praktikussági okai vannak ennek. Manapság már mindent megmondanak az embereknek. Többször is. Nem kell nekik gondolkozni azon, hogy mit is olvastak. Hogy is értsék? Mit is csináljanak?  Hát ebből a szempontból van köze a hülyítéshez, de nem kell ebbe ilyen mélységig bele menni. Teszik ezt velünk a politikusok és a bankárok. Azt se feledjük, a kabarénak az is célja, hogy rámutasson a napi politika torzulásaira. Na, akkor ezzel is megvónánk. -.appa.

Szólj hozzá!

A régi dolgok

2020. május 11. 12:40 - appasztorik

Nagy divat a régi dolgokkal foglalkozni. Én is rácuppantam itt, a régi jegyzeteimre. Elsőre örömmel állapítottam meg, hogy a korona vírus ellenére hazánkban alig esett a futballmérkőzést nézők száma. Most mondhatjátok, - nem is rendeznek meccseket! És mégis. A Nemzeti Sport Online 02.29.-én 182 nézőt írt az Újpest-Puskás Akadémia NB I-es bajnoki mérkőzésre. Igaz, ezt Zalaegerszegen rendezték, mivel a lila–fehérek stadionja, a nem régiben újjávarázsolt Szusza Ferenc Stadion, alkalmatlan volt arra, hogy játszanak rajta, a pályán lévő gyep siralmas állapota miatt. Ne gondoljatok most arra, - persze, ha egyszer ellopták a pénzt! Nem egyszeri eset ez. Nem a pénz ellopásra gondoltam, hanem arra, hogy hiba van az új pályával. Ne is menjünk akkor messzire. A Puskás Akadémia is így járt. A járatlanabbaknak mondom Felcsút. Nehogy azt mondjátok, hogy onnan bárki is merészelt volna lopni, tudván a miniszterelnök úr kötődéséről. Ezek a pályák az utókornak épültek. Már csak azért is gondolom, mert azt nyilatkozták, hogy milyen nagyszerű dolog lesz, „mikor gyerekek tízezrei futballoznak majd”. Még visszább menve az időben, egy 2011-es MLSZ stratégiai tervhez. Az volt az elvárás, hogy 2018-ban meccsenként 10 ezer néző legyen. Összevetve a számokat megállapíthatjuk, van még hova fejlődni. Viccesnek tűnhet, de hétvégéken a teljes bajnoki forduló nézőszáma éri el a tízezret. Találtam egy régi nyilatkozatot. Ha-már emlegettem. Orbán Viktor miniszterelnök úr még 2012-ben nyilatkozta az Új Embernek: „...a hit, a vallás és a teremtés rendjét a vallástalanság és a tudományos világfelfogás, az istentelen kozmosz felé terelik…” Értem már, miért is kell a tudományos akadémiát szétzilálni. Most. Még mielőtt rám fogjátok, hogy jövök itt a régi dógokkal, mert nem vagyok naprakész, gyorsan váltok. Tudom én, hogy mindenben jók vagyunk. Már-már szinte világelsők. Példátlan összefogásban, megmutattuk a világnak mire vagyunk képesek, Mi Magyarok. Azt kell mondanom mégis. Csórók vagyunk. Itt vannak a celebjeink. Segélyt kérnek. Más országokban nagy összegeket ajánlanak fel a koronavírus kutatásra, a betegek megsegítésére. Nálunk segélyért folyamodnak. Mégis hogy van ez? Idemennek, odamennek. Los Angelesbe elugrik kártyázni. Ne sorolgassam a rongyrázásukat. Közbe csórók. Mindenesetre szégyellhetik magukat. Ha, van pénzük. Azért. Ha, nincs pénzük, akkor azért. Mit játsszák akkor a Csekonics bárót.  Az jutott eszembe, amit Kölcsey mondott: „Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort;”. Mi, mindég a dicső múltra hivatkozunk. Igaz, a jövőről nem sok mindent tudhatunk. A jelen, az meg itt történik köröttünk. Láthatja mindenki, milyen jók is vagyunk. Aztán a hátra nézegetésnek Nálunk történelmi hagyományai vannak. Túlzás nélkül mondhatom, erről híresek is vagyunk. Miről? A hátrafelé történő nyilazásról. Van benne egy kis nyáladzás is. Csorog a nyálunk, a nagy múltunk után. -.appa.

Szólj hozzá!

Levél Gizinek (144)

2020. május 10. 06:57 - appasztorik

Belevágok egyből a lecsóba. Tegnap lecsós halat készítettem. Csináltam képeket, majd felteszem a blogra. Előbb, utóbb. Azt gondolom (magamat ismerve), inkább utóbb. Nem a lustaság miatt. Attól függ milyen ándungom van. Legalábbis anyám ilyeneket mondott. Azt akartam mondani Neked. Inkább arról van szó, olyan dolgokat is tettem életem során, amiket nem kellett volna. Ne gyere Nekem azzal, hogy az ember a sorsát nem kerülheti el. Márcsak azért se, mert időnként meg azt mondod, hogy mindenki a maga szerencséjének kovácsa. Nálad ez igaz is lehet. Te Kovács vagy. De mit csináljak én? – én Papp vagyok. Meg lásd be. Mindég, mindenkinek beavatkoznak az életébe. Nyüstölik a gyermekeket. Írj! Olvass! Egyre inkább elfelejtődnek ezek a tevékenységek. Minek? Van tévé, videó. Nézheti. Mi a francnak kellene olvasni? Nagy civilizációk jól meg voltak úgy, hogy az uralkodójuk tudott volna írni, olvasni. Komolyan. Erre ott volt az írástudó. Anyám engem is nyusztolt, ahogy Bánlaky Laci írta egy levelében. Mármint engem, nem Őt. Ha szétnézel az életedben, akkor látnod kell Téged is terelgettek. Anyám ezt úgy mondta: tolom fel az asztalra, Ő meg búvik le az asztal alá. Teljesen más képekkel éltek még akkoriban. Ők még teljesen vallásos szellemben voltak nevelve. Most is ez kellene sokak szerint. Ne a kormányoktól várják az emberek sorsuk jobbra fordulását. Isten majd megoldja. Előbb, utóbb jobblétre szenderül mindenki.  Az ember feltételez dolgokat. Vagy jó? Vagy rosszhiszeműen. Nem feltétlenül, - csak úgy. Miért csinálna Isten árvizet? Földrengést. Elpusztítani nemigen akar. Minek? Az emberi kapcsolatokat átültetik az Istennel való kapcsolatba is. Azt mondják magukban, Legyünk kedvesek Istenhez, akkor Ő is jó lesz hozzánk. Nemigen van Isten, de ha mégis van? Akkor jobb úgy csinálni, mintha lenne. Ilyen ostoba az ember. Ezt a képmutatást Isten átlátja. Végtelen kegyelmében meg is bocsájtja. Erre megy ki a játék. Ajándékozzuk meg Istent. Mit adjunk Neki? Ő teremtette a mindenséget, így Övé minden. Nyújtsd felé a szíved. Mire megy vele? Amúgy is, ez olyan képletes dolog. Szerelmesek szoktak ilyet mondani: Neked adom a szívem. Amikor szakítanak, akkor felértékelődik a szüzesség és úgy alakul a mondat: Neked adtam mindenem. Emlékeztek rá? Időnként a neten felröppen a hír, hogy szüzesség eladó. Hiába, no. Fogyasztói társadalom van. Az emberi hiúság irányítja és vezérli a világot, nem pedig a józan, mondhatni paraszti ész. Körmönfont politikusok, jogászok, bankárok kapzsi tervei valósulnak meg, az emberiség kárára. Jönnek a világmegváltó terveikkel. Mert ezek a világtalanok nagyképűen Föld helyett világot mondanak. Ettől persze (hogy maradjak az Ő kategóriájuknál) a világ még szarabb lesz. Ennyit feltétlenül érdemes tudni az egészről. Történetekkel traktálnak, amiben az ember önerőből boldogul, a csúcsra ér. Ja, és nem ugrik a mélybe. -.appa.

Szólj hozzá!

Elmondom Nektek,

2020. május 09. 05:54 - appasztorik

hogy a május elseje előtti napokban csörgött a telefonom. Én, mint jogkövető állampolgár lehúzódtam az út szélére. A másik oldalon egy hatalmas kamion állt. Oké, nem volt nagyobb, mint más kamion, de mégis az volt az érzésem, - hú az anyja mindenit! Jön cseverészve két luvnya. Megállnak a járdán, és beszélgetnek. Egyszercsak, a teltebb idomú már pattan is be a kamionba. Nincs ebben semmi különös, hiszen máskor is megcsodáltam, hogy ezek a cseppnyi nők milyen ügyesen ugranak fel az ülésbe. Hanem most, ültéből egyből fordult is, és már mászott fel az ágyba. Eszembe jutott. Nem szállíthatna stoppost. Nem sokára indult is a szerelemkamion. Hiába, május a szerelem hónapja

hogy valamelyik nap mondták be a rádióban. Debrecenben 2500 maszkot oszt szét a református egyház. Ez a lakosság 1 %-ánál alig több, de ez is valami. Ezt, már én mondtam. Tegnap aztán bemondták a kormány ismét védőfelszereléseket ad a szociális létesítményeknek, meg sorolgatták még hová. Ez nagyszerű kezdeményezés. Már untam, hogy Peti idevitte, oda küldte a védőfelszereléseket. Megint csak, én mondtam.

hogy Orbán Viktor azt írta a diákok buzdítására a történelem érettségi napján természetesen egy hajrá kíséretében: „Az érettségizők történelmet írnak.” Valószínűleg igaza lesz. Ezek a fiatalok lehetnek azok, akik Őt és kispajtásait leváltják majd a hatalomban. Mondok én is egy hajrát.

hogy „A 600 és 800 milligrammnál nagyobb ibuproféntartalommal, valamint a 300 milligrammnál magasabb dexibuproféntartalommal rendelkező tablettákra vonatkozik a receptkötelezettség május 1-től”. A rádió azt is mondta, hogy maradnak olyan készítmények, amelyek hasonló hatóanyaggal nem vény kötelesek. Akkor most mi van? Bizonyos gyártókat kitettünk a piacról.

hogy egy szép szombati napon, a képviselők összejöttek a parlamentben és teljesen értelmezhetetlen (mi több értelmetlen) szavazást csináltak. Figyeljétek! Mivel ugye nem ment el mindenki. Meg, ahogy az a sajátos demokráciánkban lenni szokott. A Fidesz-KDNP elfogadott egy politikai nyilatkozatot. Ebben elismerésüket fejezték az 1990. május 2-án megalakult parlament tagjainak. Megállapították azért, hogy balfaszok voltak. Akkor kezdődött ugyanis a: „posztkommunizmusként jelölhető, az ország újbóli lecsúszásának és külső függésbe kerülésének veszélyét többször felidéző korszakot az új alaptörvény 2012. január elsejei hatályba lépése zárta le”. Mondom Nektek ez miért baromság. A kommunizmus osztálynélküli társadalmat jelent. Ilyen, ez ideig még sehol sem volt. Hab volt a kapucsinón, emelve az ünnep szintjét, odarángatták szegény Ádert is. Ami Gyurcsány szerint: az államfő részvétele az ülésen politikai giccsnek is hazug és botrányos. Azt is mondta még: Akik a pillanatnyi hatalmi többséget behelyettesítik a nemzet fogalmával, azokat „bolsevikoknak hívjuk. Itt bolsevikok állnak a nemzettel szemben”. Nem tudom Kik hívjátok így? Feri. A nevemben ne mond.    -.appa.

Szólj hozzá!

Az állam és a pénz

2020. május 08. 06:03 - appasztorik

A cégek mindenféle trükköt bevetnek annak érdekében, hogy minél jelentősebb haszonra tehessenek szert. Siránkoznak, hogy a dolgozókat fizetni kell. Fejleszteni kell a termékeket. Aztán ott vannak a befektetők, akik elvárják, hogy magas hozamot tehessenek zsebre. Ehhez hozzájön, hogy az állam, adó, járulék, meg Ki tudja, még milyen alapon pénzt szed be a munkáltatótól és természetesen a munkavállalótól is. Ezért van az, hogy egy csomó cég ide költözik magyar honba. Az állam jelentős összeggel száll be a munkálatokba. Nem lesz társtulajdonos. Ez tulajdonképpen ajándék, amiért ide méltóztattak jönni. Természetesen jár még számukra jelentős adókedvezmény is. Ezek hatására a társadalmi szerződés úgy alakult, hogy a munkavállalók károsodtak. Azt már boncolgattam, hogy a bankárok létrehozatnak hatalmas cégeket, majd csőd közeli helyzetbe viszik, vagy csődbe. Ekkor felvásárolják, szétszabdalják, majd rásózzák az új feltörekvő cégekre. Ha magam maradok is, akkor is azt mondom, a bankárok valamilyen úton, módon megvesztegetik a vezetőket. Egyébként nem tennék, hogy dollár milliós hiteleket vesznek fel. Nem hiszem, hogy van olyan hülye ember, aki elhiszi neki sikerül, ami eddig senkinek sem sikerült. Arról is cseverésztem már, hogy a globalizáció erősödik. Sok cég él azzal a lehetőséggel, hogy kiszervezi a munkát, beszállítókat tart. Ezzel próbálják mérsékelni az állam pénz elvonó hatását. Kedvezőbb, ha nem bért fizet. Annak a járulékai miatt nagyok az elvonások. Igaz a kis cégek kevesebbet fizetnek a munkavállalóknak, de ez nem rossz abból a szempontból, hogy a dolgozó a bankoktól kölcsönt vesz fel. Eladósodásuk miatt, a bankok ráteszik kezüket a vagyonukra és ez által munkakényszerbe kerülnek. Van egy olyan gazdasági hozadéka is a munkahelyek kiszervezésének, ami jóval később érezteti hatását. Ezek a kisebb vállalkozások rendre a minimálbér felett fizetnek kicsivel, hogy az állam ne piszkálja őket. E mellett zsebből kiegészítik a fizetéseket, hogy legyen megfelelő létszámú dolgozója. Miért hagyja ezt az állam? Két dologért. Az egyik a TAO. A másik a nyugdíj. Lássuk az elsőt. Magyarországon a társasági adót fizető vállalkozások élhetnek azzal a lehetőséggel, hogy fizetendő társasági adójának egy részét, közvetlenül (támogatás útján), vagy az adóhivatalon keresztül (rendelkezés útján) valamely arra jogosult filmalkotásnak, előadó-művészeti szervezetnek vagy látvány-csapatsportban (labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, vízilabda, jégkorong és röplabda) érdekelt sportszervezetnek fizeti meg / ajánlja fel. Amennyiben a vállalkozás ezt megteszi, akkor elért egy piros pontot az államnál és nem piszkálják. Rengeteg történetet hallani ezeknek a pénzeknek a sorsáról, de ebbe most ne menjünk bele. -.appa.

Szólj hozzá!

Társadalom és hatalom

2020. május 07. 05:22 - appasztorik

Az emberi társadalmak arányaikban valamiért úgy állnak fel, hogy 5-10 %-uk irányítja a működést. A többiek fenntartják, és/vagy vegetálnak benne. Így volt ez a rabszolgatartó társadalomban, így van ez ma is. Mostanság nem közvetlenül nyilvánul ez meg, hanem az anyagi javak birtoklásán keresztül. Rooseveltnek tulajdonítják a mondást: Amerika nem lehet a plutokrácia társadalma, ami egyszerűen egy nagy bank, a Wall Street-szindiktátus civilizációja. Annyi bizonyos sikeresen kivezette az országot a nagy gazdasági válságból (-’30-as évek eleje) valamint a II. világháborúból is. Ő volt az egyedüli amerikai elnök, aki kettőnél többször lett elnök. Visszatértünk hát, az első mondatban szereplő arányokhoz. A gazdagok uralkodnak a társadalmakban. Irányítják a politikai rendszert, és hatalom, az érdekeiket kiszolgáló politikai tömörülések kezében van. Nyugodtan mondhatjuk, ez bármely formáció esetén fennáll. Az állami hatalom a gazdag üzletemberek irányítása alatt van. Következmény. Nincsenek olyan intézkedések, amelyek megfelelnének egy olyan társadalmi szerződésnek, ami a munkavállalók érdekeit szolgálná. A helyett, hogy a vállalati érdekek egy szigorú társadalmi kontrol alákerülnének, törvényi és rendeleti megoldások a multik érdekeit szolgálják. Nálunk lásd a rabszolga törvényt. A lényeg. Az államok saját állampolgáraikat áldozzák be, a multik érdekeiért. Természetesen a hála nem marad el. A járvány bizonyos értelemben változtatott a helyzeten. Kiderült vannak pótolhatatlan munkát végző szakmák, akik eddig elégedetlenek voltak munkakörülményeikkel. Ezeket a dolgozókat, most körbeudvarolják a kormányok. Ígérgetnek Nekik. Ennek célja, oka, a hatalmon maradás. Eddig a gazdasági és politikai hatalom jól elvolt. Megvoltak (vannak) a VIP ellátó rendszereik, csakhogy könnyen hatalomvesztés lehet az eredménye, ha azt érzi a nép nem törődnek vele, semmibe veszik. Legalább a látszatát létre kell hozni a törődésnek. Kerülni kell a konfliktusok kialakulását. Nem jó az, ha az emberek úgy érzik, semmibe veszik Őket. Ilyen esetekben meggondolatlan cselekedeteket követhetnek el. A hatalmon lévők kikerülhetnek a hatalomból. Közben a dolgozók teszik a dolgukat. Nincs más választásuk. Minden fórumon dicsérik Őket. A járvány után változik majd ez a helyzet. Úgy mondván békeidőben, lehet dünnyögni, zohorálni rövidebb munkaidőről, magasabb bérekről. A szakszervezetek nem nagyon tesznek semmit. A szakszervezeti vezető a multinacionális vállalat alkalmazottja, akit a cég jól megfizet. Ezért aztán vannak vele szemben elvárások. Itt jön a képbe, milyen jó dolog a fogyasztói társadalom. A munkavállalók nem rendelkeznek tartalékokkal, így aztán sztrájkról szó sem lehet. A dolgozó kénytelen dolgozni. Manapság nincs már, hogy a hatalmon lévők isteni eredetűek lennének. A nép ülteti Őket a saját nyakába. De nem csak a győztes választási éjszaka időtartamára. Ott is maradnak és híznak, egyre több terhet jelentve. Annyi hasonlóság azért van, hogy keresztény eszmeiségre hivatkoznak. A templomokban, Isten áldását kérik az ország gazdaságát irányító hatalom képviselőire. -.appa.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása
Mobil