appasztorik

Akarmi, mint egy szatócs bót

Hogy utálom én, ezt az Orbánt

2020. május 25. 06:46 - appasztorik

Nem mai keletű ez nálam. Így van ez már néhány éve és ellenszenvem egyre nő. Tudom én, nem szabadna e képpen beszélni egy szent emberről, - de mit csináljak? – ha egyszer a bögyömben van. Már anyám is mondogatott ilyet, hogy Orbán, Gergely két rossz ember. Várjatok mán. Ez, az Orbán, nem az, az Orbán. Ez a fagyos szent. Hasonlítsátok már össze, hogy mennyire nem egyek. Orbán (Urbanus) jelentése finom viselkedés. „Világosság volt tisztes életvitelében, tűz volt lángoló szeretetében, válasz volt tanítása mélységében”. Most kérdezhetitek: jó gyerek, - mi bajod Neked ezzel a szent emberrel? Megmondom én Nektek. Orbán nap körül hűvösebbé válik az idő. Pont e körül az időpont körül virágzik a szőlő. A virágzásnak meg árt a fagy. Láthattátok, - mi történt az idén a barackkal? Lefagyott. Ebből ne essetek abba a tévedésbe, hogy szőlőm van, és azért aggódom. Nincs szőlőm, de az ilyen időjárás kedvezőtlen horgászati szempontból is. Ha éppen tudni akarjátok, most is ez idegelt fel. A szolunáris naptár alapján, a mait megelőző napokban újhold és nagyon jó fogási esély volt. Ebbe kavart bele ez az Orbán, mert ez mindég kavar (mint a másik). Szóval elmegy az ember halat fogni, aztán nem fog, mert Orbán olyan frontokat hoz, hogy az vissza fogja a halak táplálkozó kedvét.  Na, elmondom Nektek, - mi is az a szolunáris naptár?  Egy rendes naptárba felviszik a hold fázis változásait. Nagyon jó fogási esélyt hoz a telihold és az újhold. Hacsak valami bele nem kavar, mint most ez az Orbán. Mondhatjátok ennek semmi tudományos alapja nincs. Lehet, igazatok van, de valamiben csak hinni kell. Nem mehetünk ki horgászni úgy, hogy: hát, vagy fogunk, vagy nem. Azt tudni kell azért, hogy a halak táplálkozási kedvét sok minden befolyásolja. A víz, apadó, vagy áradó volta. Most magas tiszta víz volt. Az ezüstkárászoknak be kellett jönni ívni és fokozottan táplálkozni. Ám a lehülő víz visszafogta őket. Aztán a légnyomásváltozás is befolyásolja őket. Így aztán a frontok jönnek, mennek se jó. Most aki felhorkant, hogy fúj! – kihasználni, hogy ebben az állapotukban óvatlanabbak a halak, nem vall úri viselkedésre, az nagyon téved. Az ezüstkárász (Carassius auratus gibelio Bloch) egy migráns hal. Jött és hódítja meg vizeinket, a törpeharcsához hasonlóan. A természetvédelem nem migránsnak nevezi, őket hanem invazívnak. Idegenhonos halakként is mondják. E miatt aztán (busát, törpeharcsát, ezüstkárászt, naphalat, razbórát, amurgébet) a környezetvédelmi és állatvédelmi jogszabályok figyelembevételével a vízbe visszaengedni tilos. Tehát büntethetnek érte. Ami számomra az e.kárász esetében érthetetlen. Jó ízű hal, kevesebb benne a szálka, mint a pontyban. Nem is olyan apróságok, mit a törpeharcsa. Igaz táplálék konkurense, az őshonos halainknak. Jól megtalálta nálunk az életfeltételeit. Erről még írok majd, de búcsúzóul, egy Szeged környéki tréfás-bosszús mondás: azt is agyon kellett volna ütni, aki Orbánt beletette a kalendáriumba.   -.appa.

Szólj hozzá!

Mégis van empátia (1)

2020. május 24. 08:34 - appasztorik

A múltkor arról írtam nem vagyunk együtt érzőek. Egy halálos baleset kapcsán kiderült mégis. Azzal kezdődött minden, hogy egy bicikliző idős férfi felé ugrott az állat, mire az felborult. Ezért, a kutya gazdáját vonták felelősségre. A cikkből kiderül egy szimpatikus ember a kutyák gazdája, aki kutyák között nőtt fel, ahol „minden portán természetes módon éltek az emberek mellett a négylábúak”. Itt megjegyzem, falun kétlábú állatok is élnek a portákon, és a „négylábú” nem csak kutyát jelent, de ebbe most ne menjünk bele. A cikk tovább növeli a emberünk iránt a szimpátiát. Kiderül, a főiskola után gyorsan saját lábra állt. Ügyes kezű. Sikeres vállalkozó. Háza mögött alapanyagokkal teli épület van, amit elejétől fogva három kutya őrzött. Kiderül az is, hogy leányai születtek. Ez követően, mosolyogva mondta: miattuk tart kutyákat, mert kell a gyerek mellé az állat. Az úgy normális. Részemről, én nem minősíteném nem normálisnak azokat, akik nem tartanak kutyát, de ebbe sem megyek bele. Tovább növelve a szimpátiát, azt mondja a cikk írója: jó döntés volt, a két kislány hatalmasakat játszott a nagy testű keverékekkel. Sajnálkozik kicsit azon, hogy némi probléma akadt az állatokkal. A hátsó kerítést több helyen lyuk csúfította, amin időnként kisurrantak csavarogni a kutyák. Jegyzem meg: állattartás esetén, a kerítésen lévő lyuk, elsődlegesen nem esztétikai probléma. Mi több, azt gondolom nem is az állatokkal volt a probléma, hanem a gazdájukkal, hiszen nemcsak városokra vonatkozik, hogy ne csavarogjanak gazdátlan kutyák az utcákon. A következőből kiderül számomra a tulajdonos felelőtlensége. A szomszéd többször is panaszkodott a tulajdonosnak és feleségének, hogy a kutyák üldözik a macskáit, amivel nem foglalkoztak. Így érkezett el a baleset napja. Szép képpel indít a szerző, „a telken kívül rohangáltak jókedvűen a négylábúak”. Történt mindez a ház háta mögötti földúton. A helybéliek, ezt járdának, kerékpárútnak használtak (nem kutya játszótérnek). Erre használta aznap délután a nyugdíjas pék is, aki unokája születésnapjára indult, akinek a délelőtt folyamán kétféle süteményt sütött. A bicikli kormánya előtti kosárban volt elhelyezve. Még két szép kép „illatoztak a finomságok”, a csábító szagok keltették fel a kutyák érdeklődését”. A kutyák a kerékpárhoz rohantak. Én nem szépítgetem a dolgot, mint a cikk szerzője, hogy „ugrándoztak”, megtámadták. A megtámadott férfi hiába kiabált rájuk. A kutyák felborították és az esés következtében az idős férfi beütötte a fejét. Járókelők siettek a segítségére. Kijött a „macskás szomszéd”, aki mentőt hívott. A minősítésből látszik az író nem macskabarát, de még azokat sem szereti, akiknek macskái vannak.  -.appa.

Szólj hozzá!

A vírus kapcsán

2020. május 23. 06:03 - appasztorik

A koronavírus járvány tapasztalata azt mutatja, hogy a társadalomnak jobban meg kellene becsülnie az egyes szakmákat, különösen az egészségügyi ágazathoz köthető hivatásokat, amelyek eddig alulfizetettek és alulértékeltek voltak. Természetesen nem Nálunk. Az Európai Unióban. Ugyanis, a kezdő mondatot Nicolas Schmit, a szociális ügyekért és foglalkoztatásért felelős uniós biztos mondta. Nálunk megy az állandó köszöngetés. Mi megbecsüljük, az egyes szakmákat. Dzsudzsák Balázs hazaérkezett. Egy képen az látható, hogy Balázska egy szórakozóhely teraszán iszogat. Vándor karanténja van. Hiába a focista egy olyan szakma, amit nagyon meg kell becsülni. Az ápolókat is megbecsüljük, megköszönjük áldozatos tevékenységüket. Több portál adta hírül, hogy a János kórház koronavírus osztályán 200 órai munkáért alig több mint 100 ezer forint, fizetést kaptak. Ez ám a megbecsülés. Irigykedhet ránk ez a Nicolas gyerek. Az a hír is járja, hogy a beígért 500 ezer forintot sem kapták meg. Igaz, a miniszterelnök április 3.-án azt mondta, pluszjuttatást kapnak az egészségügyben dolgozók.  Azt is mondta: a törvények egészségügyi veszélyhelyzetben minden egészségügyi dolgozónak kötelezővé teszik a vezényelhetőséget, ilyenkor központilag lehet gazdálkodni velük, a megbetegedett egészségügyi dolgozókat pótolni kell. Ehhez kollégiumokat, szállodákat, járműveket foglaltak le. (110 kollégium, ahol 19 820 ember helyezhető el. 58 hotel, ami 5661 ember befogadására alkalmas. Szolgálatba állítottak 3543 gépjárművet, és felkészültek 203 770 ember étkeztetésére). Tehát láthatjátok, hatalmas járványra készültek, katonai irányítással. Szerencsére, eddig még csak kórházakon belül történtek áthelyezések. Nyugodjatok meg az 500 ezer forinttal kapcsolatban. Azt mondta, hogy az idén. Regős Bendegúz mondása jutott eszembe:Úgy gondoltam nem sürgős a dolog, mer' hun van még karácsony”. Böngészve a neten, azt is olvastam, hogy a János kórház ápolókat keres. Azt gondolom, nem csak Ők vannak ezzel így. Az egészségügyben eddig is gondok voltak, a létszámmal. De mondjak valami jót is azon kívül, hogy eddig nem lett tömeges a járvány. Kínai kutatók bizonyítékot találtak arra, hogy az új koronavírus természetes eredetű. Nem ember alkotta. Erre azt mondom, aki keres, az talál. A tudomány mai állása szerint bármiről be lehet bizonyítani, az ellenkezőjét is. Jöttek megint a denevérekkel, a tobzoskákkal. Azt mondják, az új típusú koronavírus törzs szekvenciája 99 %-ban megegyezik a tobzoskákban található vírus genomjával. Én meg azt kérdem: annak az egy %-nak a megváltoztatása nem lehetett elég arra, hogy a vírus átpattanjon a tobzoskáról emberre? Amúgy, Trump Őket vádolja a vírus elszabadulásával. Neki is bizonyítékai vannak. Én a francia tudósnak hiszek. Mesterséges a COVID-19 vírus. -.appa.

Szólj hozzá!

Levél Gizinek (146)

2020. május 22. 06:20 - appasztorik

Én is azt gondolom, amit némely társadalomtudós. A félelmet, a szorongást maga a társadalom, a civilizáció hozza létre. Ez, egy olyan társadalmi kényszer, amit a társadalomban létrejött kultúra vet ki magából, ezt közvetítve a társadalom tagjai felé. Abban az értelemben, hogy a társadalom létrehoz egy anyagi állapotot, aminek következménye egy szellemi álláspont. Természetesen itt visszacsatolások is vannak. Igazából nem is tudni, melyik az elsődleges, hiszen egybe olvasztják a kettőt. Lehetne ezen gondolódzkodni, de felesleges. Maradjunk annyiban, hogy mindegy. Senki nem akar ezen változtatni. Mi értelme akkor? –okokat, és miérteket keresni. Ez a Mi nagyszerű életünk, ami sokkal jobb, mint bármikor előtte. Az adott kor ezt kommunikálja az emberek felé, létrehozva a fennálló társadalmi viszonyokat. Amit, a társadalom tagjai többnyire elfogadnak. Lásd Lázár, fénykorában tett mondását, aminek értelme ez volt: mindenki annyit ér, amennyije van. Mindig is manipulálták az embereket. Az egymást követő nemzedékek, sikerrel igyekszenek tökéletesíteni a társadalom tagjainak kordában tartását különböző mahinációk útján. Vegyük Orbán húzását. Visszavezetjük a 13. havi nyugdíjat. Az öregek örülnek. Nem gondolnak bele, hogy jövőre kezdődik, és négy év alatt történik meg. Ebben az is benne van, hogy az idős emberek félnek az új dolgoktól. Tudhatod magadról. A tapasztalásunk azt mutatja, az idő haladtával egyre rosszabb dolgok következnek be. Hát most hiányzik az nekünk? - mármint megint új dolgok. Ha nagyon hánkódott valaki gyerekkoromban, anyám mondott ilyeneket: nemhogy örülne, hogy lyuk van a seggén. Azt hiszem, társadalmi szintén így állunk a dolgokhoz, az idősek kapcsán. Szemtől szembe, meg a nyilatkozatokban, nagyra becsülik az időseket, mert Ők alapozták meg azokat a lehetőségeket, amik létrehozták napjaink társadalmát. Hidd el! – Én nem ilyen társadalmat akartam. Egy nyugodt békés öregkort, ami torzsalkodásoktól mentes. Azt nem tudom, - észrevetted e? - a nyugdíjas korúaktól két generációval fiatalabb korosztály meggyőződéssel és eltántoríthatatlanul vallja, hogy az öregek miatt áll szarul az ország, mert azok érdemtelenül sok pénzt vesznek fel nyugdíjként. Erre, az Ő pénzük megy rá, és Ők már nem kapnak majd e miatt nyugdíjat. Nem hiszik el, hogy a hetvenes évek közepén 1500 forintból jól meg lehetett élni. Egy beszélgetés során, azt mondtam Petikének: kérdezd meg anyádat, egykorú velem. Egyszer, azt mondja nekem: Gyuszi bácsi igazad volt. Anyám is azt mondja, hogy annyi pénzből meg lehetett élni. Teszem hozzá erre a téveszmére, ha tehetik, azért rásegítenek a politikusok is. Kétségtelen a társadalmon belül egyéb konfliktusok is vannak. Természetes, hogy létrejönnek feszültségek más téren is a különböző rétegek között. Ezeket is támogatják a politikusok, hiszen addig sem velük foglalkoznak. Oszd meg és uralkodja rajta. A híveknek pénzt oszt. Csakhogy osztogatni, csak valakiknek a kárára lehet. Anyámnak erre is volt egy mondása: kisfiam, a kutya is a nagyobb csomóra szarik. Bevallom Neked, erre a népi bölcsességre semmiféle bizonyítékot nem találtam. Ezek a mai kutyák összevissza szarnak. A sétáltató gazdik, igencsak ritkán szedik össze a kedvencek produktumait. -.appa.

Szólj hozzá!

Levél Gizinek (145)

2020. május 21. 05:13 - appasztorik

Tényleg hallhattál ilyesmit. Ugyanis ez a világ nem más számunkra, mint a Föld. A kozmikus erők "táncának játszótere". Az indiai spirituális tanítók szerint a világ illúzió. Ami attól van, hogy Durga Istennő misztikus energiájával elbűvöli az embereket, lehetővé téve ezzel, hogy kiéljék hajlamaikat az anyagi világban. Amikor valaki belép a nirvánába, felismeri, hogy mi az illúzió. Úgy van az tudod, hogy amikor a kozmikus "játék" véget ér valakinek, és megszabadul a testtől, (egy idő után) belép a nirvánába. Ha elérted a nirvánát, akkor a lélek nem kerül újabb anyagi testbe. Ekkor megszűnik minden földi tevékenység. Minden vágy, szenvedés, kötődés és halál. Ekkor éri el a lélek (ember), hogy túllép az idő és a tér fogalmán. A Hinduizmusban azért olyan is van, hogy azoknak, akik Istennek dolgoznak, nem ez a legmagasabb állapot. Van lehetőség, hogy Istent szolgáld a Földön. Abban az esetben visszatérsz ebbe a világba, hogy az emberiségben szolgáld a Legfelsőbb Lényt. Ez megújuló visszatéréseket jelent. Ha a teremtés területén akarod szolgálni a Legfelsőbbet, akkor tevékenységed során fel kell venned a Legfelsőbb Lény dinamizmusát, és nem a nirvánában pihenni. Túl kell azon lépned a kinyilvánítás mezejére. Srí Csinmoj (angolul Sri Chinomy) azt mondja, a nirvána statikus egység Istennel, ahol az üdvösség állandó állapotában véget ér minden. Csinmojjal Dobogókőn találkoztam a Báró Eötvös Lóránd Menedékház és a parkoló közötti füves területen. Bronzszoborként áll, mint a világbéke álmodója. Ő is azt mondja, a nirvánát elárasztja a végtelen béke és üdvösség, egy természetfeletti, érzékekkel, fel nem fogható gyönyör. Az abszolút Igazság szempontjából a nirvána a célok célja az olyan keresők számára, akik többé nem akarnak részt venni Isten megnyilvánult teremtésében. Híven a világbéke eszméjéhez tanítása fontos része, a többi spirituális út és vallás tiszteletben tartása. Azt írta: Az igazi vallás egyetemes értékekkel rendelkezik. Nem talál hibát más vallásokkal szemben. ... A megbocsátás, az együttérzés, a részvét, a tolerancia, a testvériség és az egység érzése az igazi vallás ismertetőjelei. Az említett gyönyört transzcendentális gyönyörként szokták aposztrofálni. Vallásos értelemben a transzcendencia kifejezés első értelmezésében a teremtetlen létezőre, Istenre utal. Ez érzékelteti, hogy az ember számára Isten elérhetetlen. Isten egy másik létsíkban tartózkodik, mint az ember. Emlékezz vissza gyerekkorodra, azt mondták, "az égben van", "a mennyben van". Szóval nem itt, ahol Mi. Emlékezz arra is, amit mindig mondok. Isten téren és időn kívül van. Ez túl egyszerűnek látszik. Azt mondják a teológusok Isten transzcendens lény. Ebből is az következik, amit mondtam. Isten más, mint Mi. Isten léte túl van az emberi érzékelésen. Van valahol, a világegyetemben. Hozzá teszem, -ha, egyáltalán ebben?  -.appa.

Szólj hozzá!

A szagról jut eszembe

2020. május 20. 04:20 - appasztorik

Most nem arról van szó, hogy a koronavírus hatására elmegy a szaglásunk és az ízérzékelésünk. (Sokaknak az ízlése megy el, de az nem a vírustól van). Megváltozik a szagunk. Régebben irkáltam arról, hogy mennyi minden lakik bennünk, emberekben.  A bőrünkön is. Annak kapcsán, hogy izolálódtunk, megváltozik a bőrünkön a rajtunk élősködő lényeknek az összetétele. A produktumuk összetétele is más lesz, ez által a szag is.  Nem kell megijedni ezektől a lényektől. Nagyon nagy többségük segít Minket. Védelmet biztosít számunkra a behatolni vágyó patogén mikroorganizmusokkal szemben. Felmerül a kérdés. Az illatok szagok? Tágabb értelmezésben azt mondhatjuk, hogy igen. Végül is a szaglószervével érzékeli az ember. Ami számunkra kellemetlen, vagy túl erős azt leminősítjük szagnak. Így vagyok én a sárgadinnyével. Ilyen szagnak érzem az ananászt, de még az erősebben érett delicsesz almát sem kedvelem.  Nemhogy enni. A szaga miatt még a közelét sem! Evvel szemben az arany parmen, vagy a jonatán illatát kedvelem. Azt hiszem, ez a legegyszerűbb megkülönböztetés. Ha tetszik, illat. Ha, nem tetszik szag. Így beszélünk testszagról is. Mondják, a kutya megérzi, ha fél tőle valaki. Igen. Aki fél, izgul, annak megváltozik az idegi tevékenysége. Jobban izzad. Az ugye tudott dolog, hogy az állatok sokkal jobban érzik a szagokat, és a hangokat is jobban érzékelik. Ez kialakult bennük az életük megóvása, és az élelem megszerzése végett. Ilyen az ember legjobb barátja a kutya. Vannak lepkék, amik 50 kilométerről megérzik a párjuk illatát. Párzási időszakról beszélünk. Az ember ezt már elfeledte. Tegyük hozzá, el is fedte, mindenféle szagosító, illatosító anyaggal. Erre pedig a párválasztás szempontjából szükség lenne. Mondás szerint megérzed, ha megjön az igazi. Ez is szerepet játszhat a sikertelen pár választásokban, az élelemmel bekerülő ösztrogének mellett, hogy az ifi asszonyok nemesnek teherbe. Ez, a bekerült ösztrogén a férfiak hormonrendszerére is kedvezőtlen hatással van. Azt is meg kell említenem, hogy a fogamzásgátlók kikerülnek a természetbe az emberekből. Ennek okán bekerülnek a természetbe. Úgy érve a dolgot, hogy a növényekbe és az állatokba. Szaporodásukra ez rossz hatással van. Legalábbis, a koalákkal kapcsolatban láttak napvilágot ilyen hírek. Annak, aki azt mondja, hogy nem minden a szag, meg az illat, annak igaza van. Nagyon sokat számít a szín és a forma. Egy értelmű, hogy az emberek is megnézik a hölgyek alakját. Nem véletlenül jegyzik a paramétereket (mell, derék és csípőbőség) a magazinokban. Aki, azt mondja, hogy az embereknél a szín nem számít, az téved. Bőrszín alapján is vonzódhatunk valakihez, de gondoljatok csak a szőke kék szemű nőkre. Aztán a divat terén is mi mindent elkövetnek a színekkel, a másik nem meghódítására. (A hagyományos szereposztásnál maradva). A halaknál nagyon sokat számít az alak és a szín. Kísérletekben félre is vezették Őket. Egy faragott festett fadarabnak hevesen udvarolni kezdett a tejes (hímhal). Lám. Mi minden mozgatja a fantáziákat.  -.appa. 

Szólj hozzá!

A Petya, a Judit, meg a Kövér

2020. május 19. 05:36 - appasztorik

Azzal kezdődött minden, hogy a parlament egy szép hétfői napon elfogadta a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényt. (Felhatalmazási törvény, Magyarországon a koronavírus elleni védekezésről szóló 2020. évi XII. törvény). Ez alapján, veszélyhelyzet idején a kormány, a jogszabályoktól eltérő, rendkívüli intézkedéseket hozhat az emberek egészsége, a jogbiztonság és a gazdaság stabilitása érdekében. Petya nemigen hallotta miket mondott Juditka, oszt nagy mérgesen berendelte a nagyköveteket. Ne aggóggyatok egy cseppet se, mondom mikrűl vót még szó. Arra a nevetséges kérdésre, - miért nem rögzítettek időbeli korlátot a jogszabályban? Azt mondta, ennél jóval erősebb parlamenti ellenőrzést építettek be. A parlament bármikor visszavonhatja a kormánynak adott felhatalmazást, ez "sokkal erősebb garancia", mintha írtak volna egy időhatárt a törvénybe. Lássátok be igaza van, csak "az ég tudja milyen helyzetben lehet az ország". Hozzátette, hogy a veszélyhelyzet idején tett intézkedések e jogrend megszűnésével automatikusan érvényüket vesztik. Mondtam Nektek tagnap, hogy olyat is mondott Juditka: Azonban elképzelhető, hogy egyes intézkedésekre továbbra is szükség lesz, de erről a parlament dönt majd, így ezek a döntések "szabályos törvények, és nem rendeletek lesznek”. Ne nagyon aggóggyatok, a 2/3-al sim-sutty meg van szavazva. Az egyesek által aláíró Janó-nak becézett államelnök meg aláírja, oszt ott vagyunk, a domb tetején. Anyám többnyire, „ahol a part szakad” formulával fejezte be az így indított mondatot, de Neki ez berögzült az átkosban. De Ti tuggyátok, hogy demokrácia van, oszt mindenben hegymenet van (most az árakban is). Juditkánk kifejtette: a parlament félreállításáról tett kijelentések azt mutatják, a nyugati sajtó valamit nagyon félreértett. A törvényhozás egészen az ülésszak végéig, június 15-ig "teljesen normálisan" dolgozik. Működnek a bíróságok és működik az alkotmánybíróság is, vagyis továbbra is érvényesül "a fékek és egyensúlyok" rendszere. Na hajjátok ez is érdekes. Petya nem hallotta mit mondott Judit. Judit nem hallotta, tavaly mit mondott bujusz. Az országgyűlés elnöke (egyben a Fidesz választmányi elnöke is), október 22-én  előadást tartott a közszolgálati egyetemen. Mi másról, mint a világ dolgairól. Itt aztán világtalanságokat beszélt. Oktatta hallgatóságát, felejtsék el a "fékek és ellensúlyok rendszerét" mert az hülyeség, és nincs köze a demokráciához. Ebbűl láthassátok, hogy Juditka még, nem frissített. Jut eszembe hajjátok. Hétfőtől Pest megyére az eddigi vidéki korlátozások lesznek érvényben. Nekünk meg, még nagyobb szabadságunk leend. Miniszterelnök úr megígérte, hogy ezt a két hét csúszás taktikát alkalmazzák ez után. Hát kedves piros szemű fehér egér, vagy patkány, esetleg nyuszi társaim, viselkedjünk jól a kalickában, hogy a kísérletek jól végződjenek. -.appa.

Szólj hozzá!

Juditka eligazít

2020. május 18. 06:47 - appasztorik

Szóval azok a szegény akkreditált nagykövetek bajban vannak. Petya berendelte és megfedte Őket. Mindez abból adódik, hogy nem értik jól a magyar nyelvet. Ebből adódhatott a félreértés. Én magam is, de rajtam kívül még sokan mások értették úgy Juditka nyilatkozatát, hogy a kormány megszerezvén a felhatalmazási törvény adta lehetőségeket nem lesz olyan bolond, hogy visszaadja a hatalmat. Mit érthettünk félre? Azt mondta, a Mi igazságos ügyi miniszterünk, hogy: Azonban elképzelhető, hogy egyes intézkedésekre továbbra is szükség lesz, de erről a parlament dönt majd, így ezek a döntések "szabályos törvények, és nem rendeletek" lesznek. (Következmény, a 2/3 birtokában azt tesznek, amit akarnak, de erről még lesz szó). Azt is mondta Juditka: Demokratikus a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény. Most kérdezhetitek,- hogy miért? – ha olyan értetlenek vagytok, mint a német országbeli tudósítók. Most Ti is megtudhassátok, az azértot. A parlament bármikor visszavonhatja a kormánynak adott felhatalmazást, ami “egyedülálló Európában” – mondta a miniszter. Jegyzem meg Nektek, ezt az egyedülállót nem értem. Mi lenne egyedülálló?, - hogy a parlament visszavonja a felhatalmazást. Márcsak azért sem értem az egyedülállóságot, mert 1933-ban Hitler is kapott felhatalmazást. Ezzel  a törvénnyel kapott kormányának törvényalkotási jogot. Tehát, hogy ércse mán mindenki. A járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet megszűnéséről is a törvényhozás dönt. Nyugoggyatok le. Juditka kimondta: a "liberális véleménydiktatúra" megnyilvánulását jelentő "álhír", hogy a koronavírus-járvány elleni védekezésről szóló új magyar törvény kiüresíti a demokráciát. A miniszter hangsúlyozta, hogy a rendkívüli jogrendnek vége, amint elmúlt a veszély, ami "objektív kritérium", hiszen nemcsak Magyarországon, hanem nemzetközi szinten is "meglehetősen világos lesz", hogy mikor ér véget a világjárvány, és vele együtt a veszélyhelyzet. Tuggyátok a Párbeszéd-esek Timikéje is, abban a tévedésben van, hogy a kormány az utóbbi tíz évben mindig felhasználta a hatalmát a demokrácia és a jogállamiság kiüresítésére. Garanciára van szükség arról, hogy ezt nem teszi meg ismét a járvány elleni védekezés ügyében – mondta Timike. Mongyátok, - mi kell nagyobb garancia, mint a kormány? Most osztán láthassátok, hogy a parlament erősítéséről van szó, hiszen a veszélyhelyzet megszüntetéséről az Országgyűlés dönt. A 2/3-os többséggel kapcsolatban. Ez nem jogi, hanem politikai kérdés. Rámutatott Juditkánk: a választók két éve úgy döntöttek, hogy kétharmados parlamenti többséggel ruházzák fel a kormányt, két év múlva pedig ismét döntenek majd. Ezt én értetlen, - ércsem úgy, hogy politikai döntés alapján 2 év múlva is 2/3-os Fidesz győzelem lesz? Felvetődött, hogy nemigen várható a testülettől, hogy a kormány szándékával ellentétes döntést hoz. Az értetlenkedő idegen országbéli tudósítókat eligazította Juditka: aki ezt kifogásolja (2/3), annak valójában a magyar választókkal van gondja. -.appa.

Szólj hozzá!

Petya berendel

2020. május 17. 08:51 - appasztorik

Most nem maszkot, meg lélegeztető készüléket rendelt, ahogyan azt megszoktuk Tőle, hanem nagykövetet. Nem most volt ez, ma egy hete este tette fel. Közbe vetém itt, hogy a lélegeztetőgépek miatt szó érte a ház elejit. Azt mondják, de még ha csak mondanák, de le is írják. Nem a legjobban sikerült a lélegeztetőgépek beszerzése. Olyan készülékeket szereztek be és szállítottak, több koronavírusos betegek ellátására szolgáló intenzív osztályra, amelyek csak alvásfüggő légzészavarok, és egyéb tüdőbetegségek kezelésére alkalmasak. Teszik hozzá: ráadásul otthoni körülmények között. Azt írják ez a masina, egy CPAP berendezés. Stabil állapotú, fertőzéses betegségben nem szenvedő páciensek légzésének megkönnyítését szolgálja. Használatához nem kell különösebb szakértelem. Vajon mi lehet ezzel a probléma? Mit gondolnak ezek az újságírók? Azt hiszik, örökké itt marad a koronavírus. Bizony nagy hasznát fogják még venni ezeknek a masináknak. Úgyhogy ez nem tévedés volt, hanem előrelátás. Egyébként is. Mire mentünk volna 8000 lélegeztetőgéppel? Ha amit mondanak a hírekben, akkor a 36 ezer ágy fenntartása is felesleges, de hirtelen vírus beindulás esetén lesz legalább üres ágy. Jut eszembe. Arról kezdtem diskurálni, hogy Petya berendelte a nagyköveteket. Képzejjétek el, azok elkezdték lejáratni Magyarországot. De helyre tette Őket. Aszonta a végin: „Ne gondolja magáról se a dán, se az izlandi, se a finn, se a norvég, se a svéd külügyminiszter, hogy jobban tudja a magyaroknál, hogy mi a jó a magyaroknak. Bízzák nyugodtan ezt ránk, a magyar emberek el tudják dönteni, hogy mit akarnak és mit nem. Ők pedig foglalkozzanak nyugodtan a saját dolgaikkal”. Szerintem tök igaza van. Letudjuk, Mi járatni magunkat. Nem kell ide segítség. Meg van erre, a kormánynak a saját embere. Jól adom elő, hogy a végével kezdtem, de a mesékben is ott tanálható a tanulság. Ebbe meg, lehet nincs is. Na, ha-mán eddig eljutottatok, akkor megérdemlitek, hogy megtuggyátok az elejit is. Petyus azzal kezdte, hogy ez a hétvége sem múlt el a nemzetközi liberális mainstream álhírterjesztése nélkül. Na lássátok, akkor ezért kell megszerezni az Eon egy részit, hogy legyen saját főáramunk. Ugye, ugye? – mi mindenre gondolni kell. Azt is láthassátok, hogy még hétvégin sincs nyugta egy külgazdasági és külügyminiszternek. Mer tuggyátok meg álhírt terjesztettek Magyarországról. Hazudgáltak a diktatúraépítésről, a vég és határ nélküli felhatalmazásról. Asszonta még: a magyar egy több mint ezer éves nemzet, (vetem itt közbe, az nem zárja ki a diktatúra építést) mely nem kér a szánalmasan képmutató gyámkodásból. Ebbe is igaza van. Elég, ha virítják a lóvét. Amúgy meg, a magyar történelemben, nem ez az első eset, hogy diktatúrát építenek. Nem akarom mentegetni szegény nagyköveteket. Félre érthettek valamit. Mer, amiket a Mi Juditkák mondott, abból az is következhet, hogy marad a korlátlan felhatalmazás. Erről majd legközelebb. -.appa.

Szólj hozzá!

Félelemkeltés

2020. május 16. 06:23 - appasztorik

A félelemkeltő tevékenységek közé soroltam a múltkor a rituálékat, mágiákat, varázslásokat. A működésük szerint ezek, a mitikus cselekedetek végzése közben űzik el a gonoszt. Azt nem tudjuk, hogy az ártószellemek, a gonosz, vajon félelmében menekül e el, vagy a zajongástól, füstöléstől. Végül is ez, az eredmény szempontjából mindegy. Igazából azt sem tudjuk van e ártószellem, meg gonosz. Azt meg végképpen nem, hogy elmenekül e, vagy mosolyogva nézi az előadást. Azt az előadást, ami nézőkben, legalábbis egy részükben félelmet kelt. Kereplők is ilyenek, amint azt már említettem a múltkor. Persze ezeket a zajkeltő eszközöket a szurkolók is magukhoz vették, és szeretettel tekergetik. Ők tehát nem félnek tőle, vagy hátsó szándékkal úgy gondolják ezzel rontást hozhatnak az ellenfél csapatára (csatárára), és kedvenceik megnyerik a mérkőzést. Azt bizton mondhatom, én gyerekként kimondottan féltem a kormos gubától. Ugrándozott, szaladgált, és ha jól emlékszem a kereplővel is hadonászott. Persze, a hasonló maskarákat is idesorolhatjuk, mint a busóké. Azt mondhatjuk, minden tájegységnek megvannak a maguk kis varázslásai. Amik hasonló célokat tűznek ki maguk elé. A rossz idő elűzése, termékenység segítése. Azt gondolom, régebben ezeknek célja volt a vigasság is. Ezen utóbbi funkciók egyre inkább elsikkadnak, meg az ehhez hasonló dolgok is. Én, a félelemkeltő dolgok közé behozom a jóslást is. Kimondottan féltem például az asztaltáncoltatástól. Bár olyankor kiküldtek bennünket gyerkőcöket, de füleltünk a szomszéd helységből, meg leskelődtünk. No, és nem utolsó sorban, ne feledjük a vallásokat se. A pokoltüzével, Armageddonnal, meg végítélettel való fenyegetés. Templomba jártunk hétvégén anyámmal. Ezzel kapcsolatban azt mondom, akkoriban még nem volt ennyire megbocsájtó az Isten, mint manapság. Higgyétek el, sokkal jobban kellett félni a büntetéstől. Az öregek is rendre mondták: megver Isten érte. Így utólag belegondolva, annyira Ők sem bíztak ebben, mert olykor végig vágtak rajtunk. Félelmet kelthet az emberben az is, ha megszólják az embert. Eszébe jut az embernek, a - mi lesz ha? Egyszer, suliból hazafelé menet, azon versenyeztünk Ki tud hegyesebbet köpni. Először távolságra. Később magasságra, hogy bizonyos ág felett melyikünk tud átköpni. Egyértelmű. Olcsójáték hülye gyerekeknek. Nem ez a lényeg. Arra jött az utcán egy ember. Letolt bennünket, hogy Istent köpködjük. Mondtuk, hogy Mi aztán nem. Azt mondta, hogy de az ég felé köpködünk, ezért tüzes tányért fogunk nyalni a pokolban. Azt a hátra lévő kilométert, egészen szarhangulatban tettük meg hazáig. Az óta tudom, hogy Isten mindenható, és tud mindent. Így azt is, hogy nem Őt köpködtük. Ez, azért megnyugtató szerintem.  -.appa. 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása
Mobil