appasztorik

Akarmi, mint egy szatócs bót

Ami a hírről eszembe jut

2020. június 03. 07:28 - appasztorik

Tudjátok, mindenféle dógokat olvasok, aztán tovább gondolom. Így töprengtem el Várkonyi és Zsidró esetén. Olyan erőltetetten idilli kapcsolat volt, hogy nem jósoltam neki hosszú időt. Nézegetve a képeket, azt mondtam magamban nem szép pár. Andrea nem tudta felhozni az összbenyomást. Arra gondoltam, a külső megjelenés miatt kár volt elköltözni Gábortól. Ez is olyan tépett varnyű, mint Bochkor volt. Aztán a vártnál is gyorsabban véget ért az egész. Fogjuk rá, a koronavírus miatt történt.  Nem csak párkapcsolatokkal lehet sikert aratni az internet világában. Az állatokkal, a gyerekekkel is (cukiság). Nem utolsó sorban a jól megválasztott címekkel is. Aztán később kiderül az egészről, hogy teljességgel érdemtelen a figyelemre. Ilyen volt a következő is. Kobe még csak egy éves, amit viszont a konyhában művel, arra nem lehet sok más dolgot mondani, mint hogy zseniális. Megnéztem a videókat.  A képeken egy kövér kisgyerek idétlenkedik. Valaki mögötte teszi a dolgokat. Önt, kavar, tehát főz. De! – kétségtelenül elérte a célt. Sokan megnézték (én  is). Ma fognak a felhatalmazási törvénnyel kapcsolatban dönteni a parlamentben. A törvénnyel kapcsolatos félelmeket korábban se értette, a kormány. Megmondom Nektek én sem. A Fidesz 2010 óta kétharmados többségben van. Olyan lépést tehet, amilyet csak akar. Egyszerűen megmutatja, hogy bármit megtehet. Emlékeztetnélek benneteket, egy régebbi szavazásra. Az információs önrendelkezésről szóló törvényt a honatyák 9 perec alatt módosítottak. Mit mondjak Nektek, egy asszony ennek nem örülne. Mondaná: drágám, most nem a parlamentben vagy. Mondok még. Olyan is volt, hogy az alkotmánymódosítás benyújtása és az elfogadás között egy nap sem telt el. Az egyházügyi törvény esetében az a csudaság fordult elő, hogy a végszavazás előtt a szöveg nagymértékben átalakult. Szóval, - mi a fenének kell aggódni, hogy mit tesz a kormány? Ez régi eset. Nemzetvezetőnk azt mondta, a magyarok igazságérzetét sértené, ha „a semmiért” fizetnének. Azt sem titkolta, a bírói döntés mögött „a Soros-hálózat” állt. Ezt a lózungot aztán később nagy szeretettel használták kormánypárti politikusok és a közvéleményt formáló média. A Kúria, ebben az úgynevezett gyöngyöspatai szegrációs perben, melyben a helyi iskola, az önkormányzat és az illetékes tankerület, mint az alperesek, buktak. Tudjátok a vírus miatt ennek nem jutott nagyobb hírverés. Volt még meglepetés. Nem telt el két hét sem a 36 ezer kórházi ágy kiürítésének elrendelése után, és máris május eleji csúccsal számolt a kormány. Teljesen úgy néz ki a dolog, a statisztikákat tekintve valóban akkor volt a legtöbb. Na de, - ha ennyire pontosan ki tudták számolni? - akkor két- háromezer aktív koronavírus-fertőzötthöz minek kellett 36 ezer szabadágy. Föld szerte nem volt ilyen pontos járványügyi előrejelzés, - vagy Orbán szavaihoz igazítják a statisztikát? Állomás közelében lakom. Jöttek, mentek a vonatok. Most mikor újra járnak dolgozni az emberek, minden második járatot megszüntetik a koronavírus miatt. Helyette pótló buszok lesznek. No, bravó. -.appa.

Szólj hozzá!

Ami felötlik, a hírek kapcsán

2020. június 02. 18:24 - appasztorik

A Jobbik nemrégiben közleményt adott ki. Hibáztak, amikor elfogadták a salátatörvényt. Ez még akkor is hiba volt, ha  a kétharmaddal bíró Fidesz nélkülük is elfogadta volna azt. Mi a fenének közölték ezt akárkivel is? Beszélték vóna (nem Vona) meg úgy egymás között. Mi változott meg ettől? Megnyugtatásukra közlöm. Részemről a szavazás semmit sem rontott a megítélésükön, ahogyan a közlemény sem javított rajta. Asszongya az internet: 131 képviselő szavazta meg a Budapest-Belgrád vasútvonal kapcsán, hogy Kína is beleszólhasson abba, mi legyen nyilvános Magyarországon. Most tíz évre titkosíthatják az adatokat. Nem értem a dógot. Miért is ne?- Kína a barátunk. Azt is bemondta, az internet, hogy Semjénnek javaslata volt. Nagydolog, mondom én erre. Szoktak neki javaslatai lenni. A múltkor éjjel adta be a javaslatát. Mohamednek álmai voltak, Semjénnek javaslatai. Mindkettő egyházi ember. A benyújtott tervezet értelmében a legalább ötmilliárd forint költségigényű beruházások adóbevételeit a településektől a megyei önkormányzathoz irányíthatják. A recept adott: a Pest megyei Göd esetében korábban kormányrendelettel tették át az ellenzéki vezetésű település adóbevételeinek egy részét a Fideszes többségű megyei önkormányzathoz. Mondja erre az internet: Nemcsak az ellenzéki települések, hanem a teljes önkormányzatiság rámehet Semjén javaslatára. Az aggódók megnyugtatására mondom. A megyei önkormányzatok majd szépen visszacsorgatják a pénzt, az arra érdemes önkormányzatoknak. Lehet fogadásokat kötni, - milyen párt képviseletében álló személy vezeti azokat a településeket, akik majd pénzt kapnak a megyei önkormányzatoktól? Na, látjátok! Nem kell itt rémüldözni mindjárt az elején. Kiforrja ez magát. Azonnal átkanyarodok a környezetvédelemhez. Tudjátok fenntarthatóság. Tesla autókkal kapcsolatban, mongya az internet. Jöhet az alacsony költségű, de hosszú életű, akár újra felhasználható akkumulátorok kora. Nocsak. Én eddig tévedésben voltam? Mikor azt bogarásztam, - mi lesz a sok rossz akkuval? Akkor a cikkek megnyugtattak, - újra hasznosítják őket. Most rájöttem, nem kell aggódnom. A Tesla olyan hosszú életvitelű akkumulátorokat fejleszthet, melyek akár milliónyi kilométer megtételére is alkalmasak. Az áruk pedig olyan alacsony lesz, hogy az elektromos autózás költségei elérhetik, vagy akár alul is múlhatják a dízel vagy benzines autók költségeit. Itt nem kicsit zavaró számomra a feltételes mód: fejleszthet. Tuggyátok, azt sem értem még, - mi értelme van a milliónyi kilométer megtételére alkalmas akkumulátornak? Az autókat a jövőben még inkább úgy fogják gyártani, hogy negyedmillió kilométer után ne érje meg javíttatni. Azt sem gondolnám ezek az aksik csereszabatosak lesznek az új autókba. Azt nem is mondtam, a kínaiakkal fejlesztik ezeket a csoda akkukat. Mi meg félünk Tőlük. Na, még egyszer a millió. A Tesla célja állítólag az lehet, hogy egymillió járműnél is nagyobb flottát hozzon létre. Ja, ez úgy lesz, mint a biciklik, viszi akinek éppen kell. Még valami, az akkukkal kapcsolatban. A környezetvédők jönnek a kobalt felhasználással, meg azzal, hogy gyerek munkások bányásszák Kongóban a kobaltot. Hát hajjátok? - ha ócsóért akarjuk, akkor valahol meg kell fogni a pénzt. -.appa. 

Szólj hozzá!

Amiket úgy mondanak

2020. június 01. 06:42 - appasztorik

Viktor ígért az egészségügyi dolgozóknak 500 ezer forintot. Ígérni azt tud. Amit ígér, azt meg is tartja. A rossznyelvek szerint ha, 500 ezer forintot ígért, akkor azt tartja meg. Lesz arra érdemesebb ember. Íme! Mennyire igaztalanok voltatok. Megvan a hónap, júliusban megkapják a suskát. (Mintha 20% bérről is szó lett volna áprilisban). Közben szidják a szerencsétlen Orbánt azok, akiknek hozzátartozói közben meghaltak. Nem a koronavírusban, hanem a kórház kiürítések miatt. A kormány az orvosokra hárítja a dolgot. Senki nem mondta, hogy ne gyógyítsanak. Ja. Csak üres ágyakat kellett biztosítani. Mondják, súlyos beteghez mentek látogatni, kihalt volt a kórház udvar. Kongtak az ürességtől a folyosók. Mondják, szabadságra küldtek embereket, hogy most úgy sincs munka. Mondják a szülészeten maguknak vették a maszkot, mert ellenőrizték, hogy viselik e. Kapni ugyan nem kaptak, de viselték. Nem tűnt fel, hogy honnan van ezeknek ilyesmi. Magukban azon dühöngtek: mi a francért osztogatják ide-oda, mikor nekünk sincs. A háziorvos odaszólt a gyógyszertárnak. Nekünk, az egészségügyieknek szóljatok, ha maszk jött. Nem baj?- hogy 40 forintról, 560, 590 forint lett egy hónap alatt, de legalább kapni lehet. Közben azt mondja a kormány embere: megtehetjük, hogy adunk másoknak, hogy segítünk. Nekünk van bőven. Mondják, matematikában jártas emberek, hogy hazánkban sokkal több fertőzöttnek kellett lennie, ha ennyi halálos megbetegedés történt. Az elején szinte nem is teszteltünk. Azt sem tudni, - mit értünk teszt alatt? A fertőzöttek családtagjait, ha tünetmentes volt az első időkben nem tesztelték. A mostani számban, a fertőzöttek többszöri tesztelése benne van? Igazából akkor most sem tesztelünk, így érthető a lassú növekedés. Azt olvastam: Mi vagyunk, az egyetlen ország a világon, ahol 10% feletti a halálozási ráta úgy, hogy az átlaghoz képest nem alacsony az egy főre jutó GDP, és nincs túlterhelve az egészségügyi rendszer. Ez Magyarország. Nincs, ahol hasonlóak lennének az adatok! Hazánkról annyit olvastam (szerényen), hogy a gyorsan meghozott korlátozó intézkedések és a lakosság fegyelmezettsége nagymértékben fékezte a koronavírus-járvány terjedését, amely így nem okozott tömeges megbetegedéseket. Azt is sejtetik, hogy a kontaktkutatások és tesztelések során kifejezetten sok koronavírusos beteg nem kerül be a járványügyi, egészségügyi rendszer látókörébe. Ennek egyik oka, hogy hosszú ideig igen kevésnek tűnt a tesztek száma a népesség arányában, ami még most is az alacsonyabbak közé tartozik régiós összevetésben. Vagyis, azért vagyunk az egyetlenek, mert Mi másképpen csináljuk a számításokat. Senki sem gondolhatja komolyan, hogy 9,773 millió emberre másképpen hat a koronavírus, mint a 7,778 milliárdra. Beleférünk a statisztikai hibába. De inkább ez abból adódik, hogy ebben is hazudtunk.  -.appa. 

Szólj hozzá!

A határnyitás is hazugság volt

2020. május 31. 19:00 - appasztorik

De, tényleg! – hiszen nem úgy volt. Azt mondtam ugye, hogy a hatalom, ennél fogva a társadalom is hazugságokra épül fel. Ami attól van, hogy az emberek szeretik azt hallani, amit szeretnének hallani. Az sem baj, ha nem igaz. A politikusok ezt kihasználják, és azt mondják, ami alattvalóik kedvére van. A sok balga ember örül neki. Rájön, hogy nem úgy van, de hisz, a legvégsőkig. Visszaélnek az információval minden korban, mint tette azt Orbán, a temetési beszédében. A határnyitás dátuma 1989. szeptember 6-ra volt tervezve. Ám az információval visszaéltek (Horn, Nyers és Kovács). Lepcseskedtek és kifecsegték egy nyugatnémet szociáldemokrata vezetőnek. Németh lefújta az akciót. A valós időpontot már csak ő és Kohl nemzetbiztonsági tanácsadója tudta. Németh szeptemberben szólt külügyminiszterének Hornnak: bejelentheti a határnyitást „A Hét”-ben. Közben Kohlt meg akarták buktatni. Genscher külügyminiszter helyett Kohl jelentette be a határnyitást. Ez dicsőséget hozott számára, megtarthatta posztját, és még háromszor újra választották. Lám, milyen apróságokon múlik a világtörténelem. Hogyan történt a vasfüggöny átvágása? Lássuk a valóságot. Egyszer, Horn Gyula Bécsből hazatérve azzal állt elő, hogy az osztrákokkal közösen vágják át a szögesdrótot. Némethnek megtetszett az ötlet. Jónak tartotta, és március 27-én Rajkánál el is kezdték (mint látjátok majd Gorbi tudott róla). Tegyük hozzá, ezt a tevékenységet az osztrákok, valamint a közelben állomásozó szovjet hadseregcsoport is jól látta.  Így aztán május végére már nem volt vasfüggöny. Mit tesz Isten mire eljött a nagy esemény napja (június 27), nem volt mit átvágni. Hogy legyen mit megbontani, ezért rohammunkában 30 méternyi hosszon odaépítettek egy kerítést. Így aztán volt mit bontani. A kamerák tanúsága szerint Horn Gyula magyar és Alois Mock osztrák külügyminiszter vágta át az utolsó szakaszt. Ez jelent meg New York Times címlapján, színes képen. Ha megnézitek, akkor látszik: a külügyminiszterek egyszerű alumíniumdrótot vágnak át, amit a ceremónia és a fotózás kedvéért telepítettek oda.  Azért ennek a lebontásnak az is oka volt, hogy az S-100-as elektromos jelző rendszer a -’ 80-as évek végére elavult, tönkrement. (Kétharmad részben vadállatok, vagy eső miatt riasztott). A felújítás százmilliós költséget tett volna ki. A rendszer Szovjet volt, de a rozsdamentes acél drótot nyugatról kellett volna beszerezni. A BM határőrség már –’87-ben javasolta a megszüntetést. Telt az idő. Az MSZMP politikai bizottsága –’89. febr. 28.i ülésén elfogadta az EJR megszüntetését. A miniszterelnök márc. 3.-án találkozott Gorbacsovval. Megkérdezte, - mit fog tenni, ha Magyarország elbontja a vasfüggönyt? A kérdés nem érdekelte, a szovjet pártfőtitkárt. Megjegyezte 1956 nem ismétlődik meg. Ez célzás volt arra, hogy –’56  szeptemberére végeztek az aknazár felszedésével. E miatt lehetett az, hogy az –’56 zűrzavaros időszakában, egyes becslések szerint százezrek menekültek át Ausztriába. -.appa.

Szólj hozzá!

Levél Gizinek (148)

2020. május 31. 08:37 - appasztorik

Visszatérve a múltkorira. Nem is értem, - miért homályosítják el, vagy satírozzák ki a mellbimbót. A férfiak fényképein nem tesznek ilyet. A régi festményeken sem volt ez szokásos, hogy valamit odabiggyesszenek. Valamikor szokásba jött és megmaradt. Na, akkor rátérek arra, ami miatt elkezdtem Neked írni, csak kissé (nem is olyan kissé) elkalandoztam. Tetszett a fejtegetésed. Sokáig lehetne bogarászgatni, a költő feladatai között. Valaha felelősség teli szakma volt. Legalábbis azt gondolom. Ma, semmibe veszik. Dehát,- mit mondjak? Sok olyan szakma van, amiből annak idején megéltek. Na, ilyen az író és a költő is. Nyugodjunk bele. Pokorni Lia tett egy kezdeményezést, hogy a vírus után ne térjünk vissza a normális élethez. Úgy értve, ahhoz ami a járvány előtt volt. A hajszához. Mond meg. Mennyire volt az normális? A sok rohanás ide-oda. Abban is igaza van, hogy csomó dolgot megvettek az emberek, hogy legyen. Én ezt úgy értelmezem, ez egyfajta önértékelési zavar. Egy önigazolásféle, hogy íme, én is megtehetem. Hát, Ki nem szarja le? Hát a többiek! E miatt aztán ment a hajsza. Tudod, mit mondok? Menni fog ez után is. Az ember, egy olyan marha jószág, aki be akarja bizonyítani, a többieknek, és persze magának, Ő különb, mint a többi. Nemcsak úgy simán. Sokkal különb. A többi hülye meg kihívásnak veszi. Felveszi a kesztyűt és beleáll, az adok kapokba, míg bele nem pusztul. Írásodba remekül emelted be József Attila gondolatiságát és sorait. Nekem tetszik, bár a jelenlegi hatalom megítélése alapján nem kedvenc. Hogy őseink, - mit tettek? Hogyan élték az életüket? Mit számít az? Lehessen a hősi múltra gondolni. Hivatkozni rá. Őseink harcai, akár feledhetőek is. Új harcokat kell vívni. Soros ellen. Brüsszel ellen. Migránsok ellen. Új verdikt most már a klíma semlegesség is. Ja, és természetesen a víz. Arról nem is beszélve, hogy most már minden tudatos. Kellene egy tudatosfingók csoportot létrehozni, a facebookon. Ott aztán meglehetne tanácskozni, hogy mit szabad enni, hogy ne növeljük az üvegházhatású gázok kieregetését. Lássuk be. Ez, az új harcunk, és nem is kevés. Igazán az dühít fel, hogy belénk beszélik. Emberek Ti mindannyian hibásak vagytok. Erre Mi, tényleg annak az óhajuknak kezdünk megfelelni, bizony a Mi hibánk. Aztán kezdjük. Culpa, mea culpa. (Én nem, mert nem vagyok katolikus). Sajnos nem tudunk ellenük mit tenni. Beáldoznak, és egyúttal hibáztatnak is Minket. Azt gondolom, van egy csomó templomjáró, aki nincs is megkeresztelve. Ájtatos képpel vesznek részt a szertartásokon. Demokrácia van. Lehet szenteskedni. Meg hittanra járni, az általános iskolákban. Írathatod a gyereket református hittanra is, ahol a gyerek tanul a szentekről. Hát nem furcsa? Persze, hogy nem. Demokrácia van. Azt tanítanak, amit akarnak. –.appa.  

Szólj hozzá!

Indul a bakterház, konzultálunk megint

2020. május 30. 18:29 - appasztorik

(sok hűhó, de! - nem semmiért)

A kormánynak, de inkább Orbánnak mániája, Helyesebben egyik mániája, a konzultáció. Konzultációval inzultálja a lakosságot. Most, hogy legyőzte a vírust, hát valami dicsőséges zengzeményt állíttat össze, a kormány fényezésére. Tuggyátok, annyi lóvé megmaradt a vírus után, hogy pár milliárdot szét lehet szórni, nemzetes urunk szórakozására. Amúgy is bevót ígérve az idénre, a nemzeti konzultáció. Abban a szerencsében részesülhetünk, hogy akár több is lesz. Most a vírus második hulláma előtt, megint indulnak majd a Soros által irányított migránsok. Hogy mennyi? Hát sok. Kérdezhetitek, - mi bajom ezzel a konzultációval? Hagy szórakozzon a főnök. Csupán annyi, hogy teljességgel értelmetlen. Úgy vannak összeállítva a kérdések, hogy csak az jöhet ki belőle, amit a kormány hallani akar. Nem tudjuk mik a válaszok, és azt sem, - mennyi érkezik vissza? Tegnap bujtogattak, hogy mindenki küldje vissza. Nagy pénz van ebben, most csak gondoljatok hirtelen a postára. Az egész konzultáció értelmetlenségére, amelyben előre lefutott vélemények kerülnek kiküldésre, felidézek Nektek egy régebbi konzultációt. Az úgy vót, hogy a Magyar Helsinki Bizottság 2017. október 1-jén személyiségi jogi pert indított a Miniszterelnöki Kabinetiroda ellen, lévén ő a „Nemzeti Konzultáció” lebonyolítója. Három bíróságon ment át az ügy. Elsőfokú ítélet, 2018. február. A Fővárosi Ítélőtábla másodfokon jogerős ítélet hoz, 2018 májusában. Minden lényeges pontban helyt ad a felperes jogvédő egyesület keresetének. A kérdőíven az 5. kérdés magyarázó szövegben a Magyar Helsinki Bizottságra vonatkozó kitételek nem a „kormány véleményének”, hanem tényállításnak minősülnek, amelyek a valós tevékenységtől eltérő, hamis színben tüntetik fel a Magyar Helsinki Bizottságot. Mellé még a bíróság, a kérdőívet sajátos politikai marketing-eszköznek értékelte, és nem közügyekről való tájékoztatásnak. Továbbá, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati szerv, nem igényelhet alapjogi védelmet a vélemény-nyilvánítás szabadságára hivatkozva. Ez a védelem a polgárokat illeti meg az állammal szemben, nem a kormányt a polgárokkal szemben. A jogerős ítélet a kormányszervet kétmilliós sérelemdíj fizetésére kötelezte. Sajnálkozást kellett közzétenni az MTI Országos Sajtószolgálatán és a kormány.hu nyitóoldalán 30 napon át. Eltiltotta a további jogsértésektől a propagandaminisztériumot. Értitek mi a baj a bíróságokkal? A kormány (Miniszterelnöki Kabinetiroda) megtámadta, felülvizsgálati eljárást kezdeményezve a Kúriánál. A Kúria ítélete mindenben fenntartotta a jogerős ítéletet. Arra is kitért: azért is kell 30 napon át szerepelnie a bocsánatkérésnek, mert ez így arányos azzal a hazugsággal okozott sérelemmel, amit a kormány követett el, a választópolgárokhoz eljuttatott hamis és jó hírnevet sértő kormánypropagandát a Magyar Helsinki Bizottságról. Abban, a szervezet tevékenysége „elrettentő példaként” lett bemutatva, amely ellen az embereknek állást kell foglalniuk. Továbbá, a kérdőív nem sajtótermék, nem közéleti vita része, hanem állami jellegű megnyilvánulás. A kabinetiroda érvére, hogy feladata a kormány kommunikációjának irányítása, megállapították: ezen, tevékenysége során is tiszteletben kell tartania a személyiségi jogokat. Jut eszembe, a kormány küld valótlan és jó hírnevét sértő állításokat 8 millió embernek. Sokan eldobják felbontatlanul. De! Olvassa ennyi ember a kormány bocsánatkérését, a kormány portál nyitóoldalán. Ugye, hogy megérte? Bogarak elültetve a fülekben. Ez a lényeg. Mondani, mondani, hagy zsongjon az agyakban. -.appa.

Szólj hozzá!

Levél Gizinek (147)

2020. május 29. 07:00 - appasztorik

Sajnos azt tapasztalom, hogy a fiatalabb fiúk nem udvarolnak, ami a lányok hibája is. Nincs az, mint régen, hogy virágcsokor, hogy kedvesen odamegy a lányhoz és meghívja vacsorázni. Valahogy olyan lazaság van, és bumm bele egyből a közepébe. Szoktam mondani, hogy milyen ciki meg gáz, hogy egy lány fölajánlja magát tálcán. Ezt nem szabad. A lányoknak igenis legyen tartása és a fiúk udvaroljanak és ők hódítsanak. Ez nagyon fontos. Kiszel Tünde mondta ezeket. Nem tudom, emlékszel e rá. Késő esti műsor volt 1990-ben a német RTL+ csatornán. A műsor címe Tutti-Frutti volt. Sokszor megnéztem. Igazából nem tudom miről is szólt. Az tuti, valami vetélkedő volt. Nem tudtam németül. Nem mintha most tudnék. Nem is ez a lényeg. Az említett műsorban lengén öltözött lányok voltak, akiket kiválasztottak. Rémlik, hogy valamelyik országot képviselték. Valami gyümölcs is volt a ruhán. A ruhák különböző színűek voltak. Mikor aztán a melltartót szétnyitotta a lány, akkor ugye a melle kibuggyant és volt nagy ováció. Akkor még nem volt ilyen nagyfokú szabadság, vagy inkább szabadosság. A leányzó bimbóját egy csillag fedte. Ma ez teljesen érdektelen műsor lenne amikor, annyi villantást csinálnak a celebek nap, mint nap. Még akkor is érdektelen lenne, ha jó válasz esetén, valamelyik lány mellbimbójáról lekerülne a csillag. Tüncinek nevezik. Elég sokat gúnyolták is. Az viszont elvitathatatlan, nem herdálta el a pénzt, amit keresett, és a lehetőséget sem. Befektette és mondhatjuk vitte valamire. A másik ilyen személy, aki még ott maradt a régi időkben Medveczky Ilona. Ő szokta mondogatni a hölgyek viselkedésével kapcsolatos szabályokat. Voltak műsorok, amelyekben elmondta ezeket. Számomra mindég az derül ki, hogy ezeket a riporterek érdekességekként állítják be, és nem úgy, mint megfogadandó tanácsot. Ilonát is sokan gúnyolják. Mondhatjuk megosztó személyiségek. Nem tudom milyen életük volt. Ilonát hallottam olykor panaszkodni. Ilyenkor bennem is megjelenik egy ki ellenérzés. Amekkora háza van, azt valamiből fenn kell tartani. Az is lehet, rengeteg jótevője van, akik támogatják. Azért mondtam, hogy ott maradtak a múltban, mert ma már nem az dívik, mint akkor, amikor Ők voltak fiatalok. Felgyorsult a világ. A lányok hamarabb érnek. Úgy értve, hogy az általános iskola alsó osztályában. Azt gondolom, ez nemileg van így. Agyilag nem. Ezt hozta a XXI. század. Kezdődött, ez már a 80-as években tudom én is. Azt gondolom megoldódnak ezek maguktól. Lassan ott tartunk, hogy a lányok, a fiúk közeledését molesztálásnak veszik. Ők egyenrangúak, ezért Ők kezdeményeznek. Következményként most a lányok hódítják meg a fiúkat. Azt be kell látnunk, mindég is változott a világ. Nem érnek rá vacsorázgatni. Bumm bele a közepébe, - ahogy Tündike mondta. -.appa.

Szólj hozzá!

Hazugságokra épül a világ

2020. május 28. 05:30 - appasztorik

Minden hatalom, a hazugság ingoványára építkezik, amiben egy idő után elsüllyed. Beszéltem már arról, hogy Orbán Viktor a megállapodás ellenére Nagy Imre újratemetésén hazaküldte az oroszokat. Ehhez nem kellett bátorság. Az meg végképpen nem igaz, hogy Ő üldözte ki az oroszokat. Németh Miklóstól tudjuk, hónapokkal korábban megegyezett Mihail Gorbacsovval (szovjet párt főtitkár) a csapatok kivonulásáról. Ez, -’89 márciusában történt. Gorbacsov kérte Némethet, erről ne beszéljen senkinek, „mert azzal romlottak volna a tárgyalási pozíciói az amerikaiakkal” szemben. Ezt Ő be is tartotta, még a PB-jelentésében sem utalt erre. Tehát június 16-ra eldőlt a szovjet csapatok kivonása. Németh, ezt nem használta ki arra, hogy politikai népszerűségét növelje. Pedig nagyot kaszálhatott volna a világpolitika színpadán. Nem tette, mert úriember volt. A csapatkivonással együtt járt, a Tótvázsony közelébe telepített atomtöltetek eltávolítása is. Akkor az volt a hivatalos álláspont, hogy hazánkban nincsenek atomtöltetek. De voltak, NATO-s ellenfeleinkre (Olaszország) irányozva. Németh eleinte, nem igazán bízott az oroszokban. Aztán áprilisban jelképes módon távozott egy dandár, ami megnyugtatólag hatott rá, hogy a folyamat folytatódni fog. Egyelőre itt még nem jártunk. Még csak ígéret volt. Németh a temetés szervezőinek, a Történelmi Igazságtétel Bizottsága vezetőinek elmondta mit ígéretek az oroszok. Tehát a távozás tudott dolog volt. A Fidesz kiharcolta, hogy Ők mondják a beszédet. A TIB kétszer is beszélt Orbánnal a beszéd szövegéről. Viktor azonban legénykedett és közölte velük, hogy a Fidesz elnöksége Őt annak a szövegnek az elmondására hatalmazta fel, és nem veszi ki az oroszokra vonatkozó részt. Lám, Orbán egy testületre hárította a felelősséget, ha mégis rosszul sülne el a dolog, Őt nem hibáztathatja senki. Ebből később politikai tőkét kovácsolt, mintha neki érdemei lennének azzal kapcsolatban, hogy a szovjet csapatok kivonultak. Ebbe, annyira beleélte magát, hogy a 25 éves évfordulón, mint kormányfő azt nyilatkozta a Bild am Sonntagnak, „hogy a beszédével ő ütötte ki az első téglát a kommunizmusból”. Ami ugye, egyáltalán nem igaz. Mondott egy „ruszkik haza”-t. Ezt színezgeti, fényesítgeti. Az óta persze Viktorunknak újra barátai az oroszok. Orosz „kémbank” idetelepülése. A magyar Országgyűlés 2019. március 5-én megszavazott egy törvényt, a Nemzetközi Beruházási Bank (Mezsdunarodnüj Inveszticionnüj Bank) központjának Budapestre költöztetéséről. Amiből kiderült, a magyar hatóságoknak semmiféle ellenőrzési joga nincs. Annyi ember jöhet szabadon Magyarországra, amennyit az oroszok akarnak. A bankra semmiféle magyar pénzügyi, számviteli jogszabály nem vonatkozik. Szóval, az egyre nagyobb orosz befolyás ellen tüntetések is zajlottak. Itt hangzott el újra az ominózus mondat, „ruszkik haza”, ki egészítve egy másik rigmussal, „Orbán takarodj”. Mint tudjátok, maradt mindenki. -.appa.

Szólj hozzá!

okhatározói mellékmondatok (201)

2020. május 27. 06:50 - appasztorik

mert,

többször is végig gondoltam miket tettem életem során―hát nem tudtam rájönni hogy mégis mi végre születtem meg―komojan mondom semmi de semmi ojat nem csináltam ami nélkül a világ meg ne lett volna―vagyis én tök feleslegesen pusztítottam itt isten kenyerét―tudom―hát persze hogy tudom―sok magamfajta semmirekellő ember él a fődön isten szent ege alatt―tudja mit mondok―igazándiból nem is tudok ojat mondani akire azt mondhatnám hogy na ennek a valakinek meg kellett születnie―érti ezt ―egyszerűen nincs ojan―maga vajon tudna ojat mondani―hát csak úgy kíváncsiskodásilag gondoltam―de osztán megindokolja nekem hogy akit mondott az tényleg ojan ember aki az emberiség szempontjából annyira de annyira fontos hogy nélküle nem is lenne élet a fődön―na ijen balgaságot meg ne mondjon mán―még hogy ádám apánk―gondolja mán végig mit beszél―ádám nem született―őt isten teremtette―meg évát is―na aztán éva az már tényleg szült―na de az is vajon minek kérdem én―ugye káin agyonverte ábelt―jó―nem agyonverte hanem meggyilkolta―mégis mi a különbség―hát ezért aztán igazán kár vót őket megszülni vagy maga nem így gondolja―az úr kiátkozza káint arról a földről―letelepedik hát nód   földjén az édentől keletre―és káin a feleségével hált aki megszülte énókot ―még hogy mindenki ádámtól és évától származik―na honnan vót akkor nód fődjén nő―egyáltalán ki volt nód―honnan vót itt annyi nő―gondolja csak végig―évának nem született lánya―meg aztán amúgy is belterjes lett volna a familia―éva szülte még sétet neki szintén fia született énos ―aztán eljutunk nójéig―tudja özönvíz meg ijenek―nos lássa be nincsen ebből az egészből semmi―szóval ne szólja meg senki a magyar kormányt―az emberiség kezdetén a nő csak egy szülő gép volt―megírta a bilia

mert,

gondoljunk csak bele―ott van a könnyen elérhető energia―mellé ingyen és korlátlan mennyiségben―így nem lenne sem szennyeződés―ha azt használnánk―nemcsak környezet szennyezés nem lenne―szegénység sem―de van egy csakhogy―így tartják a bankok―a nagy konszernek az emberiséget rabszolgaságban―hisz különben azt tehetné az ember amire teremtették―kapcsolatba lépni az univerzummal―tovább fejleszteni a tehetségét―ojan munkát végezne ami mindenki hasznára van―pénzre nem lenne szükség―megmondom miért nincs szükség a pénzre―a pénz a rabszolgaság záloga―a nélkül nincs szolgaság―én nem hibáztatok senkit ijesmiért―ha valamiért hibáztatok is valakit―az az elidegenedés―és a kegyetlenség―az embertelenség miatt―ebben mindannyiunk keze benne van―az egész környezet védő baromság a kommunizmus színe váltása pirosból zöldre―a piros lejáratta magát a tizenkilencedik és a huszadik században―de ez most bejött―látható a korunkbeliek zabálják a sok szemetet―ez nem más mint vagyon átutalás egyik hejről a másikra―ha nem így lenne―akkor ha ennyire aggódnak a széndioxid miatt―ültetni kéne néhány száz millió vagy milliárd fát―azok megeszik szépen a sok széndioxidot―remélem nem veszi rossz néven amiket mondtam―én sem vettem úgy a maga ellenvetéseit―meg kell beszélni a dolgokat―igaza van az vezetne eredményre nem az ellenségeskedés―abban is igaza van hogy így lehet megosztani az emberiséget―ellenséget kell gyártani nekik ―én nem soká leszállok―örűltem―jó volt elbeszélgetni még ha nem is mindenben értettünk egyet―ha gondolja és ha van fészbuk messzendzsere ―akkor fojtathatnánk―ugyanígy élőben beszélhetnénk akkor is ezekről a dolgokról―és persze más kérdésekről is―én örömmel fogadnám 

                                                                                                                 -.appa.

 

 

Szólj hozzá!

Mégis van empátia (2)

2020. május 26. 07:16 - appasztorik

Ott tartottunk, hogy a szomszéd mentőt hívott. Még egy idilli kép. „A kutyák gyorsan tovaszaladtak”. Aztán a zord valóság következik. A megtámadott bácsi, a helyszínen meghalt. Megint egy kis empátia csokor a vállalkozó bemutatására. Mindig jókedvű, kiváló minőségben végzett munkái miatt a környéken elismert. Még egy pozitívum: családapa. A nyomozás során kiderült, régóta tudott a kerítése hibáiról. Szomszédja elmondta, hogy ebből problémák is adódtak, amire Ő többször figyelmeztette a kutyák tulajdonosát. A vállalkozó ezt elismerte. De védekezésképpen előadta, annyit dolgozott a sok megrendelés miatt, hogy nem maradt ideje a kerítés megjavítására. (Ha engem kérdeztek megcsináltathatta volna, de nem foglalkozott vele). A család eltartása, munkái tisztességes elvégzése, fontosabb volt számára, mint annak megakadályozása, hogy a kutyái időnként kiszökve megkergessenek pár macskát.(Számomra a történtek után, elég furcsa hozzáállás). Ezen kívül soha, semmi problémát nem okoztak a kutyák. (Én azt gondolom, a másoknak okozott bosszúság is probléma). Még egy kis empátia, bár eddig is volt bőven. A kutya tulajdonos felfüggesztett szabadságvesztést kapott, így nem kellett hátrahagynia a családját, imádott kislányait. „Keserűen, de eladta a kutyákat. Megcsináltatta a ház mellett végig a kerítést, és komoly pénzből riasztókat, valamint mozgásérzékelőket szereltetett fel a műhelye és a raktára körül”. Mondom erre Én. Ez, az Ő érdeke, és leírhatja költségként. Bennem felmerül a kérdés, a jó kerítés mellett, - miért kellett eladni a kutyákat? Éjjelre be lehetett volna zárni a kutyákat. Igaz a kennel is pénzbe került volna, így meg, még pénzt is kapott a kutyákért. Milyen szomorú lett volna? - ha a támadást követően elaltattatják az ebeket. Abban megegyezhetünk, bűnös a vállalkozó. Tudta, hogy portája hátsó részén lyukas a kerítés. Azzal is tisztában volt, kutyái kiszökdösnek, amitől az utcabelieknek problémája van. Erre már többször is figyelmeztették, de figyelmen kívül hagyta. Felelős tehát azért, hogy a kutyái kimentek a közterületre. Rendszeresen látták az állatokat a házuk mögötti közúton, ami földút ugyan, de gyalogosok, kerékpárosok és helybéli autósok is használják. A rossz kerítés megjavításához való hozzáállásával a tulajdonos lehetővé tette, hogy kutyái halálos kimenetelű balesetet okozzanak. Mindent figyelembe véve a bíróság a kutyák tulajdonosát, gondatlanságból elkövetett emberölés miatt ítélte el. Nos, azt gondolom, a két szösszenet alapján nyugodtan elmondhatjuk, hogy igenis, hazánkban manapság is van empátia. Valahogy, valamiért mégis hiányérzetem van. Olyan egyoldalú ez, az empátia. Az elhunyt irányába nincs empátia. Az unoka irányába sincs. Vélem a bácsi szerette az unokáját, hisz kétféle süteményt is sütött. Még az is lehet imádta Őt, mint a vállalkozó a leányait. Teszem fel az unoka is szerette. Lám csak, milyen furcsa dolog az empátia.  -.appa.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása
Mobil