-'23.10.22.
A múlt héten beszéltem Lajossal. Mondja, hogy Pródon megfogta élete legnagyobb pontyát. Egy 19 kilós nyurga ponty esett áldozatul. Egy nádas elé dobta a csalit, ami kb. 25 méterre volt előtte. A megakasztás után 80 méternyi zsinórt húzott le, akkor tudta megállítani. Azt mondta nagy élmény volt. Ez visszaengedős tó. Amikor videókon néztem, akkor olyan érzésem volt, mintha idomított halak lennének. Évente többször kifogják őket, és utána visszaengedik. A perverzebb horgászok meg is csókolják őket. Ha engem kérdez valaki, akkor ez nem normális dolog. Lajos lefotózta és visszabocsátotta éltető elemébe. Ma reggel a boltnál találkoztam egy másik Lajossal. Kiment tegnap a Kacsás-tóra. Pontyot akart fogni. Kapása sem volt. Az odaszokott és specializálódott fíderezők sem fogtak. Kosárban auqa pellet, csaliként a mangós golyócska. Lajos csonti csokorral adott elő. Neki az eddig bevált. Egy sporttárs fogdosta rendre az amurokat. Odakíváncsiskodott. Mondta a sporttárs, hogy egy pontyot fogott, és négy nagy amurt. A kérdésre, hogy mivel csalizott, azt válaszolta csonti csokorral. Ugyanis azért jött, hogy kárászokat fogjon hiszen most volt telepítés. Azt nem fogott, de a többiek sem.
Attilával megjöttünk a Bodrog-közből. Nem ért ide az ígért 6 mm eső. (Mára hetet ígérnek). Fél három körül úgy döntöttünk, hogy kimegyünk a Nyugatira. Jól beöltöztünk, mert a lakásban hideg volt. Mi van akkor odakint. Lent meglepetés ért. Sokkal melegebb volt, mint a lakásban. Napközben nem fűtenek. A hármas bottal neki láttam csalihalat fogni. Elég gyengén indult. Attila kukoricával indított, azt leeszegették. Én betettem egy kis halat, hátába akasztott horoggal. Nagyon szép húzós kapásom volt, de nem akadt meg. A horog hegye visszafordult a kis halba. Ez az egyik ok. Az a gyanúm, hogy erre a búvárúszós szerelékre sokkal nagyobb ólom kellene. Ugyanis a bevágásnak nincs elég energiája ahhoz, hogy át üsse a rabló hal csontos száját. Bevágáskor elemelem a 40 gramm ólmot a fenékről, és a 2,7 méteres bot esetében kicsi a nyomaték. Ez elég jó magyarázatnak tűnik. Két ilyen kapásom volt még. Hagytam nyelni is, de akkor sem akadt meg.. Attilának elvitte a halszeletét. Amíg Én a süllő fogással kísérleteztem, addig Attila kezelte a hármas botot. Fogott két bodorkát, hét deka, és négy csalihalat. Én két bodorkát fogtam, ami 18 deka volt. Egy négydekás sügért, és hat csalihalat. Azt kell mondanom összességében nagyon jó horgászat volt. Az idő nagyon kellemes volt. Nem fújt a szél, nem esett, nem volt hideg. Sőt, amint mondtam is, még melegebb is volt, mint a lakásban. A szúnyogok sem jelentkeztek. Kapások is voltak, így jól elvoltunk. -.appa.