appasztorik

Akarmi, mint egy szatócs bót

Medárd napi peca

2025. március 26. 06:17 - appasztorik

-’24.06.09.

Tegnap Medárd napja volt, és a választást megelőző nap. Mivel nem esett az eső kimentünk horgászni. Délelőtt felavattam a Teslát. Ezt nem is írtam. Kedden vettem egy Teslát. Sanyi rábeszélt, hogy jó lesz az. Öt év garancia. Én kicsit ódzkodtam a miatt, hogy elöltöltős. Négy napig tanulmányoztam a használati utasítást, amíg elindítottam egy mosást. Az üres programot hamarabb megcsináltam. Ez úgy volt, hogy ma egy hete leállt a program, és nem is fűtött fel rendesen a mosógép. Ráadásul, nem is centrifugázott. Kicentrizett volna, csak elfelejtettem idegességemben, hogy a reteszt egy csavarhúzóval be kell tolni, egyébként végig kattog a program, de semmit sem csinál. Mondta a mester, hogy használjam, amíg megy, de nem érdemes költeni rá. Végül is tizenöt éves. Ez, még az igazi fogyasztói társadalom előtti. A technika mai állása szerint, a minőség biztosítási mérnökök úgy tervezik meg a használati tárgyakat, hogy a garancia lejárta után megmihálylik a használati eszköz. Miközben környezetvédelemről dumálnak. Én legyek környezettudatos, miközben az ipar pazarolja az anyagot és az energiát. Például itt van ez a mosógép is. 248 oldalas használati utasítást adtak hozzá. Tíz nyelven van megírva. 130-tól 153-ig magyar nyelvű. Ebben elsikkad a kezelést ismertetőrész. Erdőket irtanak ki amiatt, hogy Én lássam még kilenc nyelven. Na, mindegy. Délután mentünk horgászni. Eléggé eltöltöttük az időt. Én is kötöttem új előkét. Csak meg van gyötörve a zsinór, hisz egy-két kivétellel a halak kiemelése a zsinórral történik. Csak rugdosnak, ficánkolnak. Nem beszélve arról, hogy a vízinövényekből történő kicibálás is gyötri a zsinórt. A zsinórjaim tinédzserek. (Az új zsinórokat már úgy gyártják, hogy három évet bírjanak ki. Ebből raktározás, és boltban álldogálás is van. A műanyag elkezd depolimerizálódni.) Attól tartottam egy jobb hal szakít. Elóvatoskodtam a dolgot. Sajnos még szákolni sem kellett. Induláskor beborult az ég, de mire kiértünk már sütött a nap. A hódoknak köszönhetően a K-I-ből jelentős vízmennyiség folyt a Balázs-érbe. Bementünk a Tiszagyulaháza felé folyóágra. Elég jól húzott a víz Észak felé. Reménykedtem, hogy esznek benne a halak. Lehetett látni hal mozgást. Olyat nem hogy veri a nádat, de itt nincs is nád. Sásos a part, azon kevésbé látszik, hogy mozog benne a hal. Horgász egy lélek se. Négykor kezdtünk horgászni. Attila hamar fogott egy halat. Mondta is: na. Én már nem betlizek. A szerdai taktikát választottam. Kevés etetés, de gyakran. Sajnos így is beálltak az apróságok. Jött pár gyermek tenyérnyi keszeg, de akadtak féldekások is. Hatig horgásztunk. Ez alatt Attila fogott 20 halat, 1,32 kg. Az Én 42 halam súlya, 2,07 kg volt. Ennyi a történet. Tervezzük, hogy megyünk délután. Az időkép 10 milli esőt ígér, és jó kapást. Az eső valószínűségénél max. 30%-ok vannak. Majd meglátjuk.  -.appa. 

Szólj hozzá!

E.kárász fogások

2025. március 25. 06:22 - appasztorik

-’24.06. 1-2

Terveim ellenére nem mentem ki az erőmű alatti vizet felderíteni. A balinozóknál sem érdeklődtem. Érdeklődtem viszont Gyuszinál, - mi újság a Balázs-éren. Nem tudta. Két hete kórházban van. Azt hittem a tüdejével van baj. Nem régiben jártak a Víz utcában. Beküldte a háziorvos sürgős jelzéssel. Vera hívta a rendelőt. Letolták, hogy előjegyzés 13 óráig van. Hívjon holnap. Sikerült kapcsolatot létesíteni. A hölgy megtudakolta, - mi van a beutalóra írva? Sürgős. Na, erre jól letolta, - akkor reggel nyolcra jönni kellett volna! Holnap reggel jöjjenek. Mentek. Három vizsgálatot végeztek, és megnyugtatták, - nincs semmi baj Gyula bácsi! Én csodálkoztam, mert horgászatkor alig tudott menni. Vera vitte a cuccokat. Ő meg-megállt pihengetett. A szája teljesen cianotikus volt. Ezek miatt az előzmények miatt kérdeztem. A tüdőgyógyászaton vagy? Nem! – a kardiológián. Rám szaladt hirtelen 20 kiló víz. Azt most elhajtják, és úgy néz ki, hétvégén mehetek haza. Alig várom, hogy horgászhassak. Legközelebb hét közben érdeklődtem. Nagyon evett a hal. Vera 50 darabot pucolt meg. Volt néhány 40-80 deka közötti is. Úgy döntöttem Mi is a Balázs-érre megyünk hétvégén. Gyuszi ott ült, ahol újabban szokott. Mi mentünk az észak felé folyó ágra. Karcsi mondta, abba is engedtek vizet. Bemotyóztunk. A K-I-ből nem jött víz, de a 36-os alatt engedték a vizet. Marian, és Pisti pakoltak. Nem megy semmi, pedig Karcsi bátyámék szépen fogtak. Az ismerős házaspár maradt. Én elmentem egy vedér vízért. Láttam, hogy ott az autójuk, ezért elmentem a 36-os felé. Ott horgásztak, a harmadik nagy fa alatt. Odakiabáltam nekik, - megy valami. Marian visszakiabált: igen, de kicsik. Mondtam a házaspárnak. összepakoltak, és elmentek Pistiék mellé. Nekünk, viszonylag hamar megjöttek a halak. Nem volt folyamatos a kapás. Azt gondolom rosszul etettem. Fogtam 26 halat, ami 1,67 deka volt. Attila 12 halat fogott, ami 79 dekának bizonyult. Vasárnap is ugyan oda telepedtünk le. Annyit változtattam, hogy kisebb adagokkal, de folyamatosan etettem. Annyit változott a helyzet, hogy 31 halat fogtam, ami 1,83 deka volt. Attila megint nagyobb halakat fogott. A 9 darab hala 98 dekát nyomott.  -.appa.  

Szólj hozzá!

Halfogás izzadásig

2025. március 24. 06:30 - appasztorik

-’24.06.06.

Ez egy csütörtöki nap története. Az egész úgy kezdődött, hogy 29.-én voltam vérvételen. Elő lett ez jegyezve 3 hónappal előbb. Mondja a hölgy, pénteken fenn lesz az eredmény, mehetek főorvos úrhoz. Rácsodálkoztam. Azt mondja erre, - vagy amikorra a kontroll időpontja van. Nekem, nincs kontroll időpontom, - válaszoltam. Olvassa el figyelmesebben az Ambuláns lapot, amit a rendelésen kapott. Hazamentem és olvastam figyelmesen. Tényleg nincs kontroll időpont. De, most beugrott, - majd hívsz telefonon. Olyan van az ambuláns lapon, hogy fogászati góc feltárás. Ezt el is kezdtem. Akkor cseréltek le egy koronát. Igen ám, de a Xeter mérgezésem miatt teljességgel elfelejtkeztem az egészről. Na, hétfőn telefonáltam, hogy kéne még egy rögöny a fogamról. Gyere csütörtökön. Kedden szedtem egy csomó cseresznyét. Szerdán főztem belőle, egy üveg dzsemet, és pár üveg lekvárt. Mentem csütörtökön. Kiderült egy hét múlva kellett volna. Mindegy maradj, - hátha valaki nem jön. Mázlim volt. Nem jött. Mondja a doktornő, hogy adjam oda az ambuláns lapot. Nincs nálam, - vallom be derekasan. De, azt hozni kellene Gyula. Kiderült, a fájdogálós, érzékeny fogam jó. A mellette lévőnél, viszont csontelhalás van. Azt mondta, Ő nem húzná ki. Neki is van ilyen. De ha, a kardiológus azt mondja, akkor kihúzza. Délután úgy döntöttem megyek a Balász-érre. Elegem van mindenből. Jöhet a kikapcsolódás. Nehogy-mán a fagyi nyalogassa a nagymamát. Attila hívott telefonon. Mondtam megyek pecázni. Jól teszed, - mondta. Letesszük a telefont, erre beborul az ég. Eszembe jutott, hogy a faluban van még dolgom. a nap újra süt. Akkor veszek friss csontit, meg gilisztát. Otthon megállok, és öltözök át a harci ruhámba. Dögcédula, horgászóra és nyakba akasztós horogkivevő. Mire mindennel végzek, sötétedik. Azért is megyek. Az ég mindenfelé sötét. Nagy fekete felhők vannak, de nem látszik, hogy lógna a felhő lába. Már a városban látszik néhány esőcsepp a szélvédőn. Mikor elhagyom a halastavat, esik az eső. Mi több egyre sűrűbben. Beállok a parkolóba. Elhatároztam, nem megyek be az északi ágra. Egyre sűrűbben esik. Bemegyek a negyedik fáig. Ott ellehet az ember, nem esik rá az eső. Odaviszek egy kevés cuccot. Négy méterre húzom ki a bolót. Lefulladt csontit teszek rá. Egyből fogok egy e.kárászt. Teszek mellé csontit még egy kárász. Ne mán! Dobok egy diónyi gombócot és kevéske pelletet. Gyermek tenyérnyi vörösszárnyúak jönnek. Aztán kisebbek is. Nagy területű buborékolással a teknős is jelzi megérkezett. Egy kis kárász fordul a vízfelszínen. Sok kapás van. Nem tudom mind megfogni. Párperc szünet. Nem értem, - mi történik? Aztán szép lassan elindul az áramlással szemben az úszó. Nem pattogtat, mint a kis kárászok, és nem rohan, mint a kis vörösök. Bevágok. Nagyot görbít a spiccen, és megszűnik a kontaktus. Nagyobb halra gyanakszom. A teknős nem ugrik így meg. Kis idő múlva, határozottan indul valami a bokor alá. Nagyon ellenkezik. Hat dekás törpe. Elmentem a kocsihoz az oldalvágóért. A híja még, hogy mikor szedem le a horogról, akkor megszúrjon. Mellettem egy vederbe rakom a halakat, és olyan öt darabonként viszem a haltartóhoz. Nem tettem magam elé. Szemben, cirka 3-3,5 méterről fogom a halakat. Nehogy zavarja őket, mikor a haltartóba dobom őket. Hatkor befejeztem a horgászatot. Néhány perccel horgásztam többet, mint két óra. A 9 vörösszárnyú 27 deka. A 49 e.kárász 2,49 kg. mennyi lett volna, ha nem járkálok a kocsihoz, meg a halakat haltartóba tenni. Érdekes, hogy a fullasztott csontiból három kellett, az élőből kettő. Párszor kísérleteztem egy csonti fél gilisztával. Kisebbek voltak az e.kárászok, mellé dekás vöröskék is elkapták. Összességében nem volt ez rossz, csak teljesen megbüdösödtem, mert kisütött a nap, és nem vettem le a pulóvert, csak nyakaltam a vizet. Otthon a pulcsit vállfára tettem, olyan izzadt volt a háta és az ujja.     -.appa.

Szólj hozzá!

Szúnyog, kullancs, haltalanság

2025. március 23. 05:43 - appasztorik

-’24.05.25-26.

Jól vissza kell menni az időben, hogy beszámolóim lemaradását pótoljam. Szombaton délután elindultunk a Tiszára. Pontosabban, oda, ahová eddig is jártunk. Mindenfelé feketedett az ég. Zengett is, de reménykedtünk, hogy nem kapunk esőt. Egyébként meg, ott a híd. Meg Mi voltunk ott, - a halak nem nagyon. Váltakozó irányú szél fújt. A víz gyorsabban áramlott, mint egy hete. Horgászt megint nem láttunk egyet sem, de halat sem nagyon. Attila két bodorkát fogott, ami 6 deka volt. Én jól közéjük vágtam. Hat halat fogtam, ami 8 deka volt. Több mint 3 órás horgászat eredményeként elég siralmas. Mellé Attila a jobb kézfején este, 17 szúnyogcsípést számolt meg. Engem az elején próbáltak, de annyi gyógyszert eszem, hogy nem bírják a vérem, ezért inkább békét hagytak, ha van a környéken jobb falat.

Vasárnap melegebb volt, ezért kicsit később indultunk. A híd alatt állt egy lakókocsi. Odamentünk. A kutya ugatására előbújt egy fiatalember. Éppen pihenő időt tarthatott. A vendégek fogadásának tiszteletére, akkor rángatta magára a nadrágot. Mondta, hogy kiveszi a botot, horgásszunk nyugodtan. Nem éltünk ezzel a lehetőséggel, de jó sokáig beszélgettünk. A kocsival beálltunk a vasúti híd alá, és egy csónak kikötőnél kezdtünk horgászni. Attilát lefújtam protect-tel. Ennél a hídnál lassabban folyt a víz. Az országúti híd szűkít rajta, ezért ott a víz felgyorsul. Élőbbnek tűnt a víz. Hal mozgás is látszott. Másikféle kaját csináltam. Kicsit keményebbet, így valami optimista hangulatom kerekedett. Attila egészen hamar fogott két bodorkát. Ez további bizalommal töltött fel. Az idő előre haladtával igencsak megcsappant ez a bizakodás. A kapásra nem panaszkodhattunk, de a halfogásra igen. Attila 4 halat fogott 12 deka. Ráállt a 3 dekás átlagsúlyra. Én 11 halat fogtam, ami 25 deka lett. Másnap reggel a bal combom tövénél egy lapos barna folt volt. Olyan, mint az érdaganatok. Körömmel megemelem, hát elválik a bőrtől. Megfogtam, és kihúztam. Úgy nézett ki, mint amin átment egy úthenger. A véremben lévő Xeter, meg Cardura megölte, már táplálkozása kezdetén. Délután elmentem a házi orvosomhoz. Feküdjek fel. Kiveszi. Mondtam, - még reggel kivettem. Tettek rá egy pára kötést, és írt fel antibiotikumot. Mondtam Neki, mikor a mandulagyulladásomra írt, az jót tett a vérnyomásomnak. Azt mondta, mint  a kardiológus. Annak nincs köze hozzá. Pluszba kaptam egy gyomorrontást. Vettem palacsintát. Attila csinált Túró krémet. Sok túró, tejföl, cukor és vaníliás cukor. Jó vastagon megkentem. Azzal zártam, hogy ettem kapros túrúval kenve is. Egy órán belül hatott, és két napig ment a hasam. Fokhagymás pirítóson éltem. Hogy tegyek valamit, első nap háromszor is vettem be probiotikumot. Másnap már csak reggel este. Utána csak egyet, amit az antibiotikum miatt amúgy is ajánlottak. Negyedik nap, azon gondolkoztam, hogy egy kis növényi széklet rendezőt kellene bevenni. Következő napra megoldódott a dolog. Igazából ez nem a halakról szólt, de legalább látszik, hogy micsoda veszélynek vagyunk kitéve. No és amire sokkal később jöttem rá. A remek haltartó kitűző vasam a vasúti híd alatt maradt, de erre, csak jóval később jöttem rá. -.appa.  

Szólj hozzá!

Majdcsak lesz valami

2025. március 22. 05:36 - appasztorik

-’24.05.21.

Megint csak azzal kell kezdenem: tegnap délelőtt remek idő volt. Mellé a szolunáris táblázat igen jó kapást ígért. A Nap időnként elbújt, és csak amolyan takarékra állítva nézegetett le a Földre. Mikor elkezdtünk készülődni morgást hallottam. Kérdem Attilát: nem az ég zeng? Mondja: nem. Mindent pakoltunk be. Szereléket 2,5 és 3 grammos úszóval. Egyszerűen átkötöm majd a bolóra, és hagy szóljon. Ahogy kikanyarodtunk Tiszalök felé, irgalmatlan fekete felhők látszottak a Tisza irányából. Mellé két helyen is földig ért a lába. Az biza esőt jelent. Nem is kicsit. A börtön után Tiszalök felé fordulva teljesen fekete volt az ég. Nem gond. Mi balra fordulunk. Arra világos az ég. Kábé 10 méterrel a vasúti sorompó előtt, hatalmas zuhé nyomai voltak. A vasútállomás utáni hatalmas jegenyéken látszott, hogy erős szél van. A löki benzinkútnál, ahol a vízerőmű felé fordultunk, nemcsak hogy szép napsütés volt, de esőnek sem volt nyoma. Az ég tiszta. Mit akarhattunk még? Megérkeztünk. Nagyon erős déli szél fújt. Nagyon gyors volt a folyás. Pakolgattunk ki. Az ég zeng, de Minket a zivatar nem érdekel. Villámokat nem látni. A felhők látszólag nem felénk jönnek. Gyorsan beetettem, jöjjenek Attilának a halak. Sokáig pepecselek, mert szerelem a fídert. Kiderül, nem csalitüskés horog van a szereléken. Nem gond. Rakok élénklilás színű hungarocell golyót. A horog hegyére teszek egy csontit. Beállítom olyan 70 fokra a bot meredekségét. Szerelem a bolót. Sajnos nem szereltem fel a nagyobb úszókat. Minek a? – hosszabb sleppel fogok horgászni és jó lesz. Végig azzal horgásztam. Nem szereltem át. A hosszas előkészületem alatt megszűnt a zivatar. Attilától, raktam a dobozomba négy csontit. Megjegyeztem: ha, minden másodikkal fogok, akkor már jó vagyok. Az aprógébek csipegették a csontit, de az erős áramlásban nem boldogultak vele. Egy erős visszatartásnál sikerült elérnem, hogy fogtam egy 2 gramm körüli gébet. Mikor a kezembe veszem, rúg egyet, és beesik elém a sásba. Megint ott tartok, hogy akár betlizhetek is. Viszonylag hamar fogtam egy jó tenyeres bagolykeszeget. Aztán egy nagyobb géb kiemelés közben esik vissza. Nem rontja legalább az átlagsúlyt. Később jött egy másfél dekásnyi küsz. Már a hazaindulás gondolatával foglalkoztunk, mikor fogtam egy másik bagolykeszeget. Ki is neveztem utolsó halnak. Attilának mondtam úsztasson nyugodtan tovább. Van ideje, amíg összerámolom a cuccaimat. A fíder horgán a csonti sértetlen volt. Igaz, kétszer dobtam újra. Olyan három percenként kellene újra dobni. De, az akadályoz az úszózásban. A három halam 28 deka volt. Attila szombati jóslata bejött. Betlizett. Ja, ameddig a szem ellátott, horgászt nem láttunk. Mondom is Attilának. Nincs olyan őrült, aki kijött volna horgászni. Azt mondja erre: ez nem igaz! A nincs, azt jelenti, nem fordul elő a létezők között. De Mi, itt vagyunk. Hát, filozófiai szempontból, teljesen igaza van a gyereknek.  -.appa. 

Szólj hozzá!

Pünkösdi hal

2025. március 21. 07:54 - appasztorik

-’24.05.18.

Tegnap hazajöttünk Debrecenből. Pénteken mikor mentem, tanácsokat kértem fíderezéssel kapcsolatban, Hajdú Tomitól és Kálló Kornéltól. A fiatalabb Tomi nem volt ott, de az apja is tudott mondani dolgokat, hiszen ment a fiával versenyekre és látta a dolgokat. Az idősebb Tamás megszállott rakósozó. A fiatalabb fiderezik, és vannak fenn filmjei a YouTube-n.   Sok dologra kaptam választ. Érdemes volt beugrani hozzájuk. Hazaérkezve láttuk, hogy esik a légnyomás. Ez így is maradt. Mikor este hazajöttünk, addig is esett valamennyit. Ez rányomta a bélyegét a horgászatra. Egyébként kellett volna süllőzőt vinni. Öt után, a közvetlenül előttem lévő sásnál is hajtotta a kis halakat a süllő. Nagyon jól evett a géb. Egyszer egy fiatal sportárs azt mondta: ahány géb annyi süllő. Attila két gébbel indított. Jött 3 küsz és egy karikakeszeg. Ez volt 16 deka. Én 2 bodorkával indítottam, aztán elárasztottak a gébek. A 11 halamból 6 géb volt. Voltak benne olyanok, hogy kábé a 4 volt egy deka. Mindezek 16-os horogra. A legnagyobb halam egy negyedkilós bagolykeszeg volt. Jött mellette két kisebb is. Így a súlyuk 47 deka lett.

 

-’24.05.20.

Tegnap délelőtt remek idő volt. Azt gondoltam fognak enni a halak. Délután elkezdett esni a légnyomás, az ég beborult. Azért elindultunk. Egész nap 150 körül volt a vérnyomásom. Ezért vittem vérnyomásmérőt, spry-t és a gondosórát. Mikor kiértünk, láttam apadt a víz, és gyorsabban folyt. Nem gondoltam, hogy locsolnak. Halastavakat sem töltenek fel ilyenkor. Beszórtam a tegnapi maradékot, meg pelletet. Így Attila félnégykor már horgászott. Én, jó ideig kavargattam a kaját, mert vakondtúrást bányásztam. Nem vittem földet, és búzadarát sem. Az elején elég erős alszél volt, ami a Keletinek ezen az ágán déli. Részemről nem kedvelem a déli szelet, de szerintem a halak sem. Sanyi barátom szerint jó, mert visszatartja a szereléket. Egyszer így fogott egy 2 kilós és egy 1,8 kilós dévért. Nekem a déli széllel kapcsolatban nem volt jó tapasztalatom. Később a szél enyhült. Az idő is kividult. Aztán beborult. Háromszor is kaptunk néhány perces esőt. Volt mikor permetezett, volt mikor egész nagy cseppek estek. Csak a halak nem ettek. Attila azt mondta szombaton, ha a fogásában marad ez a tendencia, akkor vasárnap csak egyet fog, hétfőn semmit. Tegnapra bejött Neki. Az egy karikája 11 deka lett. Remélem, a mai jóslata nem jön be. Én három halat fogtam. A gébet felhasználtam csalinak. Vittem süllőző botot. Hát! – nem jött be, amit a spori mondott tavaly: ahány géb, annyi süllő. Jött egy bagoly keszeg, plusz egy jókora küsz. 15 deka volt a kettő. Igazából a gébek csipkedték a csalit, de a nagysodrás miatt nem tudták magukat felenni a horogra. Én akasztottam egyet, de az kiemeléskor leesett. Amíg horgásztunk, akkor is esett a légnyomás végig. Nem igen ezen múlott, de ma viszek főtt búzát, és búza darát. Lehet a hetes bolót meg kellene szerelni nagyobb úszóval. Még egy adalék. Két spori csorgott le a zsilip felé. Mikor jöttek vissza kérdeztem mit fogtak. Azt mondta, hogy a Tiszán 8 domolykót. A keletin két kis pöccintés volt. Mintha hal sem lenne a vízben. Elmondtam, hogy Mi sem dicsekedhetünk.  -.appa. 

Szólj hozzá!

Két májusi horgászat a Tiszán

2025. március 20. 06:28 - appasztorik

-’24.05.11.

Haza jöttünk Debrecenből. Az idő kellemes volt. A gépállat ugyan esőt ígért délután háromra, de ígérgeti már egy hete oszt nem vót belőle semmi. Időnként beborult ugyan, nagy fekete felhők is látszottak. Félhárom körül elkezdtünk lecihelődni. Kilépünk a lépcsőházból. Kérdem Attilától: kisfiam, - jól érzem Én, hogy esik az eső? Jól érzed. Akkor most mi legyen? -  menjünk sétálni? – kérdi. Menjünk! Nézzük meg, - mi újság a Tiszánál? Legalább felderítjük. Azzal a lendülettel el is zúgtunk. A templomnál a 36-osra kanyarodva, már az üvegen nem jelentkeztek az esőcseppek. Attól tartottam viszont, hogy a mondásnak megfelelően „a Tisza lehúzza az esőt”. Hála Istennek nem így történt. Szikrázó napsütésben hordtuk le a motyó egy részét a horgászhelyre. A többi része otthon maradt. Nem pár apróság. A száknyelek a garázsban maradtak, a gilisztával egyetemben. Viszont merítő szákfej három is volt a csomagtartóban. Nem hoztuk az Attila székét sem. Otthon maradtak az ágasok. A csomagtartóban találtam hármat. Még felesleges is van. Egy-egy elegendő. Kiderült nem felesleges, ugyanis a haltartó szákok is otthon maradtak. A szákfej egyik végét a parthoz támasztottam, a másik végét megtámasztottam az ágassal. Így sikeredett egy haltartót eszkábálni. A szákolás egy külön ceremónia volt. Attila előtt volt egy fél méter szélesnyi folyosó. Abban vezettük ki a halat. A rituálé úgy zajlott, hogy egyikünk guggolt a parton, és amennyire tudott gebeszkedett, hogy a halat elérje. Ehhez persze a halat fogónak hátramenetbe kellett kapcsolnia. Ez főleg Attilára volt érvényes. Ő spiccbottal horgászott, Én a hetes bolóval, mert az ötöst nem szereltem meg. Horgászat közben kiderült, hogy a hetessel is gond van. Volt rajta egy kötés, ami gyakorta megakadt a spiccgyűrűben. Erre nem emlékszem mikor került oda. Eddig észre sem vettem. Normális, két zsinór összekötésére alkalmas csomó volt, nem sima görcs. Mégis állandóan akadozott. Várakozáson felül teljesítettünk horgászat szempontjából. Attila hozta a szokásos négy halát, 32 deka. Ebben volt egy 8 dekás szilvaorrú. Én is fogtam egyet. Elég rosszul kezdődött a horgászatom. Mint kiderült 10-es horog volt felkötve. Látszottak csípések, de a nagy horgon nem akadt meg semmi. Felmentem a kocsihoz, és turkáltam a szerelékes ládában. Találtam is 12-es Jenzi horgot. Szerettem ezt a horgot, a hosszú szára miatt. (Léteznek még, de itthon nem láttam tőlük semmit sem). Ezzel sikerült megakasztanom a halakat. Nagy szerencse is ért. Egy aprócska géb leesett a horogról, és nem csökkentette a fogási átlagsúlyomat. Hat darab halat fogtam, az volt 66 deka. Ebben szerepe volt annak, hogy a szerelés utáni első hal egy 25 dekás dévér lett. Este listát írtam, a horgászattal kapcsolatos másnapi teendőkről.

-’24.05.12.

Úgy is lett. Délelőtt nekiláttam az ötös boló megszerelésének. Horognak a Gamakatsu 1050 B lett kiválasztva. Ez is hosszúszárú horog. Szeretem, de valahogy a 14-ese nem jött be Nekem. A hetest nem szereltem meg, hogy a fíderről már ne is beszéljek. Mi több a búzafőzés is ebéd utánra maradt. E miatt háromkor kezdtük a cihelődést. De vittünk mindent. Kiérkezve egyáltalán nem tetszett, hogy nagyon erős felszél van. Ez nagyban zavarta a csali helyes vezetését. A széllökések sokszor az egész botot visszanyomták a kezünkben. Attila spiccbotozását jobban zavarta. Közelebb volt a spicchez az úszó. Így nem lett meg a szokásos négy hal, csak három, ami 18 deka lett. Most is fogott szilvaorrú keszeget, egy 6 dekásat. Én 13 halat fogtam, amiben sajnos volt három géb is. Jó a kisebb horog, de vitathatatlan hátránya, hogy az apróságok is megakadnak. Megvan viszont az, az előnye, hogy jól elrejthető a csaliban, és mivel könnyebb a horog, bátrabban veszik fel a halak. Halaim súlya 1,15 deka volt. Ebben volt egy 14 dekás paduc is. -.appa. 

Szólj hozzá!

Tiszai horgászat

2025. március 19. 07:03 - appasztorik

 

-’24.05.05.

Tegnap délelőtt elkészítettem az új szereléket. Kettőgrammos úszó, 14-es horog. Úgy döntöttünk, hogy a kabaré után megyünk csak. Ebben igazunk is volt. Három után értünk ki a Bocskai hídhoz, és szerencsére alig voltunk benne a hőgutát okozó sávban. Innentől már jóság van, mert esik a nap az erdő mögé, és kellemesebb a levegő. Én kevertem, kavartam. Etettem pellettel. Utána etetőanyaggal. Módosítottam, és főtt kölest is kevertem az étekbe. Fogadalmat tettem, hogy főtt búzát is készítek. Nem rosszak ezek. Ragasztják az etető anyagot. Egy jó húzós vízen nem árt az ilyesmi. Tötymörgésem ellenére az első két halat Én fogtam. Attila most nem tudta kihasználni a közel félóra előnyét. Mivel töltöm az időt? Hogy a haltartót letehessem vágtam ki a sásából, mint egy másfél méter hosszan. Ágas a partra, a bot lerakáshoz. Ágas a kéztörlőhöz, plusz egy harmadik, amihez a vizes palackot támasztom. És ágasokat rakok le a víz felől is. Időnként leteszem a botot. Attila végig kézben tartja. Az első halat is letett bottal fogtam. Pakoltam magam körül. Attila megszerelte ugyan a szákot, de nem húztam ki. Mit vót mit tenni, kiemeltem. A szákot kihúztam. A következő halnál a sásfal előtt mellé szákoltam. Folyásnak le, megugrott. Attila előtt szákoltam meg. Negyedkilós dévér volt. Megfogadtam, hogy legközelebb egy 60-70 centi széles sávot kivágok, megkönnyítendő a hal kivezetését a szákoláshoz. A kis kaszát vittem, de 3 méteres nyél nem volt nálam. Belendítéskor többször megakadtam a magasra nőtt sásában és nádban. Egyszer bevágáskor a sásba repült a szerelék. Sikerült kiszabadítanom. Másik esetben az alsó ólom átfordult a szák damilján. Sikerült megforgatni úgy, hogy kipödörtem. A baj az volt, hogy az ólomra görcs kötődött. Nem lehetett rajta állítani. Horgásztam úgy. Nem sokkal később a halat a haltartó száknál akasztottam ki a halból, nehogy visszaessen. Kicsúszott a kezemből és a szák szájához esett. A horog megakadt a haltartóban. A hal lecsúszott az ólomig. Ott szerencsétlenkedtem hosszasan. Végül egy szemet elvágtam. Következő buli az volt, amikor egy oldal irányú (mérgemben nagy erejű) bevágáskor megakasztottam a sást. Ez olyan öt méterrel lentebb volt. Húzgáltam egy darabig, de láttam, ennek szakítás lehet a vége. Néhány perc után úgy döntöttem, kifeszítem a damilt. A partszélén vágok egy ösvényt, és a hosszú száknyéllel meghúzgálom a sás levelet. Ez is beletelt egy húsz percbe. Estem egy jót, mert a hátrahajtott fűzfa csak a lábam alá került. Belenyúltam a csalánba. végül a harmadik húzásra kiakadt a horog. Kezdtem horgászni. Érthetetlen módon azt veszem észre, hogy az úszóm kiemelkedik a vízből. Többedik alkalomra azt gyanítottam, hogy elvesztettem egy sörét ólmot. Megfogom a szerléket. Hát nem. Meg van mind a három. Akkor látom, nincs meg a jelző ólom. Az, az ólom, ami görcsre kötődött. Eltűnt görccsel együtt. Attilától kértem ólmot, nem akartam mászkálni a kocsihoz. Végül is hatig horgásztunk. A szerencsétlenkedésem ellenére egészen jól fogtam. A 13 halam 1,23 deka lett. Ebben volt egy géb, ami 3 gramm lehetett. Attila 4 halat fogott, ami 18 deka volt. Ma délelőtt, a szerencsétlenkedős szereléket eltávolítottam a bolonyairól.   -.appa.  

Szólj hozzá!

Éljen május 1.

2025. március 18. 11:57 - appasztorik

-’24.05.02.

Na, az éljen május egy szellemében tegnap elindultunk horgászni. Előtte délelőtt szereltünk. Attila 5 méteres spiccet szerelt, kétgrammos elég karcsú úszóval. Múzeumi darab, még Jónás gyártotta. 12-es horgot kötött. Én maradtam, az ötös boló mellett. Duci úszót választottam, méghozzá 3 grammosat. Én is 12-es horgot tettem, gondolva a szép tiszai keszegekre. Olyan kettő körül értünk ki. Irgalmatlan meleg volt. Eleinte Attilának a híd még adott is árnyékot. Gyakorta fordultunk a vizes palack felé, hogy némi felfrissítést adjon. Én az etetőanyagot kavargattam, mikor mondja Attila, apa kellene a haltartó. Második úsztatásra fogott egy bodorkát. Mikor horgászni kezdtem, hamarosan szép elhúzós kapásom volt. Semmi. Aztán láttam, hogy megfogja a csalit, de azonnal elengedte. Nem birkóztak a nagy úszómmal. Néha fújt a szél, ami hozott egy kis enyhülést. Váltakozó irányú szél fújt. Hol Délről, hol Északról. Kínomban kipróbáltam az Avon módszert. Kapást nem láttam, de a csontiból hiányzott. Úsztatgattam tovább. Attila fogott még egy szép bodrit és két gébet. Ekkor esett le, a gébek nem tudják megtartani a nagy úszómat. Több mint 2 órája úsztatgattam, mikor akasztottam valamit. Négy rúgás után semmi. Kezdtem elkönyvelni a betlit. Variálni kezdtem a cuccot. A mélységgel, az ólmozással. A jelző ólmot felhúztam 60 centire a horogtól. Fogtam egy deka körüli bagolykeszeget. Eszembe jutott: Ki a kicsit nem becsüli. Aztán fogtam bodorkákat, még szilvaorrú keszeget is. Jól döntöttem a hosszú slepp választásával. Jött egy 16 dekás bagolykeszeg is. Sajnos négy gébet is fogtam. Ebből az egyik cirka 2 grammos lehetett. Akkora volt, mint a kisujjam alsó két íze. Úgy sikerült fognom, hogy a 12-es kampóra felhúztam a csontit. Eléggé csócsikált volt már. A horog hegyénél volt a csonti vékonyabb vége. Attila kérdezte is: a szájába volt a horog? Biza ott volt. Azt azért nem értem, hogy akad meg. A hal gyakorlatilag súlytalan. A horog hegyén ott a csonti. Hogy tud kialakulni olyan ellenállás, hogy a horog hegye átüsse a csontit és a hal fejét. A gébeket hazahoztuk, mert olajos halnak és ropinak is finom. Ebben a csepp halban már ikra volt. Attila 4 hala 17 deka volt. Az Én 10 halam 52 deka volt. Hazaérve azt láttuk, hogy egész horgászatunk alatt esett a légnyomás. Mellé, ahogy említettem volt, forgott a szél is. Repült a nyárfa pihe is, de az annyira nem zavart, mert a híd alatti légáramlás miatt nem állt meg előttünk, ráadásul elég jó húzása volt a víznek. -.appa. 

Szólj hozzá!

Éljen a szabadság!   51/2025(III.17.) töprengés

2025. március 17. 06:36 - appasztorik

  • Nos, nagy nemzet vezetőnk, és sámánunk 2025. március 15.-én mondott beszéde nem az 1948-as szabadságharcról szólt. Régen volt, a francot se érdekli. A lényeg. Jól lehet hivatkozni márciusi ifjakra, Petőfire meg ilyesmi. Ezt a csattanó maszlag kivonatot, révületbe esve hallgatták a téren álló népek.
  • A beszéd lényege, az új Fidesz irányvonal megmutatása volt. Én hirtelenjében azt mondtam: Fasiszta ideológiák szövevénye. Kibővítve, tényleg úgy van, ahogy Attila fiam mondja: Fasiszta ideológiák demokrácia, ellenes szövevénye. Ezt szépen elő is adta, a Mi nagyon bölcs nemzet vezetőnk. Már bölcsebb, mint Rákosi elvtárs volt. Azt mondta: a jövő nem a birodalmaké, hanem a patriótáké és a független nemzeteké.
  • Hát hajjátok? – a jutott eszembe, amit Schopenhauer mondott. „A büszkeség legolcsóbb fajtája a nemzeti büszkeség. Aki ugyanis ebben szenved, az önmagáról menten elárulja azt, hogy semmi olyan személyes jó tulajdonsága nincs, amivel büszkélkedhessék, különben nem nyúlna olyasvalamihez, amiben annyi millió emberrel kell osztozkodnia”. Vezérünk, ezzel elbűvöli hallgatóságát. Híveit kielégíti. Más nem is kell. Megjegyzem tévedtek. Az emlegetett személlyel kapcsolatban, nem Soros bérenc, vagy brüsszeli ügynök.
  • Na-de, azt még nem is mondtam, sámán ő-szentsége nagy fenyegetőzéssel volt. Az elején és a végén is elmondta: Tavaszi szél vizet áraszt. Vigye őket a víz. Jogászként és futballistaként ennyi stilisztikai érzéke nincs, hogy keretes szerkezetbe foglaljon valamit. Nem is igazán értette meg a beszédíró célját. E miatt nem volt összhangban a tömeg reakciójával. Amúgy ez mellékes volt, Az áhítat megléte volt a lényeg.
  • Mit takar vajon a „vigye őket a víz”. A Dunába lövetik őket? - mint Horthy a zsidókat. Tudom, ez csúsztatás. Nem ő adta ki a parancsot, de ő adott megbízást a kormányalakításra. Horthy Miklós Magyarország kormányzója hadparancsot intézett a Magyar Királyi Honvédséghez 1944. 10. 15.-én, déli 13:10-kor. Rádión keresztül. A parancs nem érkezett meg. A katonák meg, a fronton nem hallgattak rádiót.
  • Aztán ő-főméltósága másnap, 16-án lemondott a főméltóságáról, és egyidejűleg megbízta Szálasi Ferencet kormányalakítással. Így ért véget Horthy-korszaka. Megkezdődött a nyilasok uralma, amikor zsidó emberek ezreit lőtték a Dunába. Ezzel kapcsolatban a következő adat áll rendelkezésre. 1944 októbere és 1945 januárja között nyilas fegyveresek, több ezer zsidót lőttek a Dunába a folyam pesti és budai oldalán.
  • És még egy adalék, a Mi influenszer, sámán, mindentudó dungó vezérünkről. Még el sem kezdődött, az ukrán uniós tagságról szóló véleménynyilvánító szavazás, a Mi nagy jövőbe látó sámánunk már látta a jövőt. Ki is mondta: „Uniót, de Ukrajna nélkül.” Nem az akadékoskodás végett, de mégis, - mi a francnak írja ki a véleménynyilvánító népszavazást? Megmondom. Hizlalja (bár így is elég kövér), hogy milyen nagy arányban értenek vele egyet a magyar emberek. Hogy mi az eredmény bemondáson alapul. Lám ennek is megvan már.
  • Ezt tudom felvetni, a jövő évi választásokkal kapcsolatban is. Nyugi! nem lesz semmi gond. Meg lesz az ötödik kétharmad. A program már kész (a számítógépes is). Csak ütni kell egy entert. És a program lefut. Lehet kiabálni: Éljen Szálasi!  -.appa.
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása
Mobil