appasztorik

Akarmi, mint egy szatócs bót

Felderítés az erőmű környékén

2025. április 25. 07:59 - appasztorik

-’24.07.14.

Arra gondoltam, hogy van területink a Tiszára. Akkor már csak jó lenne horgászni rajta. Már nem hivatkozhatunk arra, hogy árad.  Csütörtökön elmenetem megnézni a Tiszát. Először megnéztem a kapart strandot. Ezen meglepődtem. Csak víkendház tulajdonosok mehetnek be. Kamerával figyelt terület, - hívják fel a figyelmet. Még-ha csak ez lenne. De, a vízpart le van kerítve. Stégeket csináltak oda. Volt ott sok, régen is. Egyébként nagyon vízinövényes. A többméteres vízmélység megszűnt. Ahányszor árad a Tisza, annyiszor visz bele hordalékot és iszapot. Igazából nem is ez érdekelt, hanem a meszes. Árnyékba álltam, és azt a 10-15 métert gyalog tettem meg. Ahogy végig gurultam az úton, már onnan láttam, hogy a Tisza parton áll egy kis busz. A hátsó ajtó nyitva. Ülés egy sem volt benne. Az egész szállításra volt átállítva. Mindennel fel volt szerelve. Aggregátor. Legalább 10, de inkább több kiló etetőanyag bekeverve. Állt a sör sátor. Két, közel 90 fokra állított fíder mellett állt egy sporttárs. Szuggerálta a bot spiccet. Mint elmondta harcsafogó verseny van. Vasárnap 10 óráig tart. Csalihalat akar fogni. Spiccbottal küszök jöttek. Elmondtam, hogy itt cirka 5 méteres víz van. Kábé fél vízen úsztatva foghatna tenyérnyi keszegeket. Apró etetőanyag gombócokat dobjon folyamatosan és csontival úsztasson. Mondta, hogy kipróbálja. Én elmentem az erőmű környékét megnézni. A Bocskai hídnál lekanyarodtam. Lementem az utolsó utcáig. Egy lelket sem lehetett látni sehol. Felkanyarodtam a dobi útra, és elmenetem az vízerőműig. Árnyékba álltam. Felvettem a kalapom és megindultam a víz felé. Legnagyobb meglepetésemre, Az irgalmatlan hőség ellenére,  egy középkorú férfi dobált süllőre. 80 grammos szivar ólom, a hármas horgon twiszter farok. Szerelékét behajította a lábakhoz, és hagyta leülni. Komótosan végig pásztázta az alját. Egy ideig beszélgettünk. Nem fél a leakadástól. Tudja hol vannak a beton tuskók. Tényleg nem akadt le. Elmentem keszegező helyet keresni. Bebúttam a legelsőhöz. Egyelőre még csúszott az iszaptól. Régebben az akáciásból (mellesleg gyerekkoromban, nem a gyalogakác uralta az ártereket) szúnyog rajok indultak a területükre betolakodó horgászra. Most nem. Igaz nem is tartózkodtam ott sokáig. Lementem a hajó kikötőre is. Ahol árnyékban volt, ott kellemes idő volt, hiszen Dada felől fújt a szél. Lementem a csónak leengedő helyig. Azon a részen, cirka 150 méter hosszon az erőmű felé folyik a Tisza. Mondjuk, ez igazán nem zavarja a keszegezést. Legfeljebb annyiban, hogy a víz hajlamos hordalékot lerakni, amibe sok horgot lehet beleszaggatni, míg kitapasztalja az ember. Kipróbálom a jövő héten. Így utólag bevallom, hogy elmaradt. A hétvégét nem fogjuk, próba pecás felderítéssel tölteni. Maradunk a Balázs-érnél. Oda is kiugrottam ugyanis. A tisztásokban kissé zavaros a víz. Gyanítom, hogy táplálkoznak a halak. .-.appa. 

Szólj hozzá!

Sok bosszúság, de evett a hal

2025. április 24. 08:02 - appasztorik

-’24.07.13.-i történet.

Rettentő meleg volt egésznap. Félöt körül kezdtünk szedelőzködni. Úgy éreztem hűl a szoba levegője. ¾ 5-kor kirázott a hideg. A lakásban 28 fok. Mérem a vérnyomásom 156/73, 57-es pulzussal. Attila kérdi, - mi legyen? Mi lenne? Eszek egy fél rudotelt aztán menjünk. Mindent bepakolgattunk. Nagy bánatomra, valahol (vélhetően a Keleti felső ágán a vasúti híd alatt) a haltartó két rögzítőjét elhagytuk. Most két ágashoz akasztom ki. Régi szép idők, mikor még betekerős nyele volt a haltartóknak.  A célnak megfelel, az ágad is, de nem elegáns. Ez van. Szóval jó későn érkeztünk ki. Fent állt egy autó, de nem mentünk oda. Bementünk a Tedej felé folyó ágra. Csütörtökhöz képest több tiszta vízfelület volt. A víznek volt egy enyhén sárgás beütése. Gondolom a halastó vizet vételezett, és a környezetvédelem büszkesége (eurázsiai hód) által összefurkált töltésen a szivárgó csatornába ömlő víz megszínezte kissé az ér vizét. Jó lehet ez, hisz friss víz került a felmelegedett érbe, de majd meglátjuk. Első bedobásra, az úszó majdcsak félig kinn volt a vízből. Biztos vízinövényre dobtam. Megemelem. Hát nem. Hal volt rajta. Persze elengedte. Három kísérlet után, kidobtam balra. Az akácia alatt volt egy ígéretes hely. Jött is belőle egy kis e.kárász. Az etetés hatására megjöttek a halak. Az e.kárászok vidáman forogtak a víz tetején. Próbálkoztam vízközt, mert a legtöbb kapás emelős volt. De nem jött több hal, mint a fenék közelében. Négy esetben a bevágás után lemaradt a hal. Kis bodorkák, vagy vörösszárnyúak lehettek. Egyszer rádobtam a szemközti akáciára a cájgot. Mázlim volt. Az úszó nem pödrődött át rajta, és még a horog sem akadt be. A legkellemetlenebb az volt, amikor emeltem ki egy tenyérnyi e.kárászt. Megrázta magát. Kiakadt a horog a szájából, és a meghajlott spicc belevágta a horgot a bal hüvelyk és mutató ujjam közé. Amit rövid idő alatt előadtam monológként, az csak a legmodernebb irodalmi művekben lenne publikus. Jobbal megfogtam a horog öblét, és egy rántással kihúztam a horgot. Fájt, meg égetett. Nyomogattam, hogy vérezzen ki. Az ér vizében kezet mostam. A ruhámba törölgettem. Mégiscsak tisztább, mint a halnyálkás kéztörlő rongy. Van otthon valamilyen fertőtlenítő spray, de mindég otthon marad. Horgásztam tovább. Fogtam egy szép nagy törpét. Az is megszúrta a bal hüvelykujjam. Egészen edzett már. Néhány másodpercig éget csak. Volt még egy kis kellemetlenség. Egy e.kárász leesett a víz felett. A cájg fellőtt a levegőbe. Csodálkoztam is, hogy nincs gubanc. Igazából volt. Egészen a spiccnél keletkezett. Nézegettem is, hogy miért rövidebb a cájg cirka 30 centivel. A miértre akkor derült fény, amikor a szereléket bontottam le a spiccről. Ezzel is mázlim volt. Le tudtam bontani. Otthon két perc alatt kibontottam a gubancot. Megint keszeggel búcsúztam. Visszadobtam ugyan, de bevágáskor a partszélébe akadtam. Odamentem, hogy kitépem. Amilyen kis figyelmes vagyok, egyből észrevettem, hogy a horog nem is akadt a növénybe. Azt látom, hogy vadrózsa. Szóltam Attilának, hogy hozza a kis kaszát. Elvágtam a növényt, majd a másik szárát is, amin az úszó tekeredett meg. Úgy megszégyenlette magát, hogy a zsinór emelésekor elengedte az úszót. Negyed 8-ig horgásztunk. Sajnos nem számoltam meg hány keszeg volt. Nem akartam tölteni az időt. Törpe 3 darab volt. Az összes halam 43 darab volt, és 2,06 kg. Attila 20 halat fogott, ami 88 deka volt. Sok kapást nem fogtunk meg, de azt gondolom azok zömében apróságok lehettek.  -.appa. 

Szólj hozzá!

Égzengés és haltalanság

2025. április 23. 06:15 - appasztorik

-’24.07.08.

Na, tegnap kimentünk. Roppant fülledt idő volt, annak ellenére, hogy a Balázs-érnél nem tűzött annyira a nap. Hát a főtt búzát nem vittük, de egyébként minden megvolt. Azzal kezdtem, hogy leszedtem a békalencsét. Hát hozott helyette az enyhe áramlás másikat. Azért valamennyivel kevesebb volt. Attila azzal kezdte, hogy lefújta magát. Én lefújtam a nyakát, karját és a hátát. Pakoltam, etetőanyagot kevertem. Horgászni kezdtem, és azt tapasztaltam, hogy több ponton viszketek. Összemartak a szúnyogok. Ezek szerint kezd kiürülni a Xeter, meg a Cardura XL hatóanyag kombináció a véremből. Lefújtam magam, de azért még most is vannak viszketős pontjaim. Talán már félórája horgásztam, amikor fogtam egy kis vörösszárnyút. Voltak kapások, de nem akadtak meg. A nap teljesen elbújt, és kezdődött az égzengés, ami egyre erősödött. Attila mondta, hogy leszakad az ég. Megnyugtattam, hogy írta a net a zivatart. Nem hallottuk távolodni a dörgést, de egyszer-csak abbamaradt. Nem mondhatnám, hogy ettől megindultak a halak. Igaz Attila fogott egy kétdekás bodorkát. Én is csipegettem párat, aztán e.kárász is jött, de igen kicsik. Egy közel tenyérnyi kárász, és egy 2-3 deka körüli bodri visszaesett. Volt néhány kisebb gubancom, és egy nagyobb, amihez tű kellett. Közben megérkezett a fiatal cigány sporttársunk, a kis fiúval és egy idősebb sporival. Ez utóbbi még az elején letelepedett. A fiúcska nagyon unta. Nem volt kapásuk. Jött megkérdezte mit fogtunk. Megnézheti? Mondtam haltartóban van. Helyi specialitás. Itt vedérbe rakják a halat, és meg lehet bámulni a fogást. Mivel etetetünk? Elmondtam. Aztán olyan nesztelenül járkált mögöttem, hogy végül rászóltam. Ne járkálj itt mögöttem! Véletlenül beléd akasztom a horgot. Nem hiányzik az Nekem. Rászólt a mellettünk horgászó fiatal spori is. Nem sokáig horgásztak utána. Jött az autó és elmentek. Mi hétig horgásztunk. Attila hamarabb befejezte. Sikerült e.kárásszal zárnom. A négy keszegem öt deka volt.  A hat e.kárászom 24 deka. Attól tartok, hogy beáll az az állapot, ami néhány éve volt. Megjelennek az 1-3 dekás kicsinyke kárászok.  -.appa.  

Szólj hozzá!

A halak is kedvetlenek

2025. április 22. 07:45 - appasztorik

-’24.07.07.

Tegnap jóval három után indultunk, és nem kellett visszamenni semmiért. Szóval készültünk.  Gyuszi ott ült a helyén. Azt mondta egy órája van kinn, de kapása sem volt. Na, akkor megint Én hoztam meg a haladat, mert most van. Egy olyan másfél, kétdekás törpe volt. Később kiabált, hogy meg van az első e.kárász. Hát az is olyan 2-3 dekás lehetett. Annyira nem indulhatott be, mert hat körül jött a fia érte. De lássuk a Mi produkciónkat. Én félöt előtt öt perccel kezdtem horgászni. Attila negyedkor kezdte. Új etetőanyagot kevertem. Ma, még megfejelem két zsemlével, amit krumpli főző lében áztattam. 10 percen belül sikerült egy deka alatti vörösszárnyút fognom. Mondanom sem kell, nem az etetésen. Próbálgattam mindenféle mélységben. Attila szintén. Jó elhúzós kapások voltak, de nem akadt. Egyszer azt hittem, hogy vízinövényre dobtam. Nem süllyedt be az úszó. Megemelem, hát visszarúg. Fogtam egy e.kárászt úgy, hogy 2 centit emelt, de nem ment semerre. Okulva az előbbiből bevágtam, és tényleg hal volt.  Mesterkedtem azzal, hogy a veglert kicsit megemelve húztam a csalit. Erre voltak kapások, apró keszegeknek köszönhetően. Hét keszeg jött össze 13 deka súlyban. Na, a fenéken való cincálgatás eredményeképpen jött egy szép törpe, majd egy kisebb. A harmadik megint nagyobb volt. Mélyen nyelt. A horog kivevőt betoltam, de harmadszorra sem szabadult ki a horog. Fordítottam a horogkivevőn. Betoltam, és ahogy rántom ki, belehúztam az ujjamba a horgot. Az a szerencsétlen helyzet állt elő, hogy a horog lapkája megakadt a bevágásban. Így a horog öble nem feküdt fel a kivevő végére. Sőt eltartotta, a fejtől és a horog hegye szabadon maradt. Mérgemben bele akartam vágni a haltartóba, de túldobtam. Ott vergődött a tetején, majd elúszott róla. Mondtam Attilának, ez most riadóztatja a többieket, és a törpék elmennek. Úgy is lett. A két törpe 7 deka volt. Csak sikerült e.kárászokat fognom. Attila már szerelt össze, mikor fogtam kettőt. Azt mondja Attila, fogj vagy öt kárászt. Annyira mondta, hogy friss csalit tettem. Egy kárász jött, és két keszeg. Mondtam Neki, hogy itt a vége. Horgászhatok itt holnapig, amíg jön még egy kárász. A hat kárászom 33 deka lett. Siralmas. Neki a sok kapásból egy hal sem akadt. Mára megfogadtam, hogy az ötméteres szákkal szedek le a békalencséből. A könnyű veglerem miatt sok vízinövényt sikerül összeszednem.  Egyelőre iszonytató meleg van. Meglátjuk mivé alakul az idő.-.appa. 

Szólj hozzá!

Vegleres tanulság, amit nem használtam

2025. április 21. 06:39 - appasztorik

-’24.07.05.

Közben voltak itt történések, csak nem számoltam be róla. Hétfőn, elsején csak kimentem szétnézni. Gyuszi ott ült, a szokott helyén. Panaszolta, hogy félóra múlva fogta az első halat. Egy keszeget. Na, ez az ötödik kárász (akkor emelte ki), és még kicsik is. Voltak kapásai, de hamar ott hagyták. Nagy úszó. Nagy ólom, egybe rakva. Hiába csúszó az ólom, ha vízközt van. Igaz nem is fog 1 deka alatti halakat, mint Én. Utána meg dünnyögök, hogy a 12-es horog ellenére csökken az átlagsúly. Kimentem szerdán is. Egyik régi ismerősöm volt ott. Két bottal horgászott. Volt kinn délelőtt, mikor Karcsi fogdosta a halakat. Odaült. Mit tesz Isten? A békalencse kezdte beteríteni a horgász helyet. Ez Karcsit nem zavarja, mert a 3 grammsúly átmegy a békalencsén. Laci fogdosta a kárászt. Kicsi, de jó lesz alap lének.  Ezek után természetes, hogy csütörtökön kimentem. Szerelék 5 m spicc, könnyű kristály vegler. (Amit írtam, a többször módosított szerelék). Kicsi kapocs + 3 db, 0,3 grammos ólom. A vasárnapi maradék csontit bepakoltam. Feléled, ami feléled, de jó a döglött is. Egyébként meg, van giliszta. A vasárnapi egy maréknyi maradékhoz otthon raktam egy összmarék kenyérmorzsát. Meglocsoltam, egy kis fokhagymás aromával. Jó lesz az. Majd meglátjuk. Négy után már kinn voltam. Na, akkor x-szeljünk. Csak hogy az engedélyem, nem raktam be az oldaltáskámba, mikor a munkás kabátot kiraktam mosásba. A gilisztát sem hoztam. Irány haza. Mikor visszaérek, akkor jut eszembe: a giliszta csak otthon maradt. Mindegy. Öt előtt vagyunk 10 perccel. Szórtam egy kis pelletet. Az etetőanyag nem tetszik. Túl világos.  Tettem bele két össz-maréknyi fekete réti föld port. Hogy legyen egy kis édeskés illata, megszórtam egy kis vaníliás cukorral.  Szemben van velem egy kis öbölszerűség. Odaetetek. Próbálkozom különböző mélységekkel. Látni, hogy meglökdösik, de nem viszi el. Azt a kaporszakállú mindenségit! – belemegyek egy betlibe?  Megnézem a Karcsi helyét. Nagy örömömre fogok egy féldekás vörösszárnyút. A kapása alapján nagyobb halra számítottam. Nyugodtan megyek vissza a helyemre. Eltelik még vagy 10 perc, mire itt is fogok halat. 1-2 deka közti bodorkák. Aztán fogok lapos keszeget. Valami csudaságot, ami vagy bagoly, vagy dévér keszeg. Nagyon soványkák. Már olyan félórája horgászom, mikor megfogom az első e.kárászt. Olyan szerencsétlenkedő kapása volt, hogy nem is kárászra számítottam. Aztán fogtam többet is. Arra jöttem rá, hogy a halfogás hatására gyógyítja be a békalencse a horgász helyet. Ugyanis mikor kirántja az ember a vízből a halat, akkor az áramlás odaszívja a békalencsét. Ezt is megfejtettem. Végül úgy döntöttem, hogy lyukakba engedem be a horgot. Egy cseresznyényi gombócot ellapítottam. Azt dobtam be, elég sűrűn. Ennek a módszernek köszönhetően fogtam az e.kárászokat. Sok esetben, már vízközt megfogták a csalit. Álltak vele egy helyben. Két esetben keletkezett nagy gubanc. (Kisebb több is volt).  Ahogy emeltem ki, a hal lemaradt. A rugalmas spicc fellőtte a szereléket. A meggyötört előke pöndörödött. Az úszó kapcsán, és az ólmokon gubancot létrehozva. Ezzel időt vesztettem. Ott volt a tartalék előke. Helyette gubancoltam. Ott volt az 5 méteres száknyél. Leszedhettem volna a békalencsét. Nem akartam ezzel időt veszíteni, meg féltem, hogy elzavarom a halakat. E helyett szerencsétlenkedtem. Hét óra öt perckor fejeztem be a horgászatot. A 7 keszeg 12 deka volt. Egy törpe 2 deka. A 24 e.kárász 1,34 kg. Így utólag azt mondom, nem is volt rossz peca a sok szerencsétlenkedés ellenére. A 32 hal 1,48 kg volt. Az első félóra után, nem hittem volna, hogy ennyi összejön. Tanulság. Hiába van többször módosítva a szerelék. A rövid ereszték estén a vegler hajlamos a gubancolódásra. Ebbe külön belejátszik, hogy az ütközőim hímző fonalból vannak kötve. Azt mach botos horgászatkor megtapasztaltam, hogy a vegler vége, alsó állásban ütközve nem érhet le a felső ólomig. Ilyen sekély vízen, nincs lehetőség az úszó hossznál nagyobb táv megtartására. Az ólmok összezsúfolása sem járható út. Nő a gubanc veszély. Lánc ólmozással még nem próbálkoztam. Lehet, hogy érdemes lenne?  -.appa. 

Szólj hozzá!

A szaharai homok felhő hatása a horgászatra

2025. április 20. 17:40 - appasztorik

-’24.07.01.

Hát rohan az idő. Eltelt egy félév. Attila meg is jegyezte, hogy kár volt a Tiszára engedélyt váltani. Állandóan magas a vízállás. Másrészt nem nagyon vannak árnyékos helyek. Valamelyik nap csak kimegyek és felmérem a terepet. No, a vasárnapi napon megindultunk a Balázs-érre. Délelőtt elment az idő a főzéssel, de ebéd után kötöttem két előkét. A hab, amibe a horgot szúrom, már tartalmazott egy előkét. Előszedtem a tűket is. Mondtam Attilának, hogy ezeket vinni kell. Vittük is, és nagyon jól tettük. Megint lett kettős görcs a bot spiccnél. Nem értem, hogy alakul ki. De hát, kell itt Nekem tudni, mindent megmagyarázni. Hallgatom ezeket a kora reggeli dördüléseket. Ezek mik? Azt sem tudom, - ezek a lakótelepekre jellemzőek? Aztán, hová tűnnek? – nyolc után már nem hallani. Mikor még hajdanába-danába hajnalonta jártam horgászni (tavaly még ki-kimentem). Akkor, a vad természetben, nem emlékszem ilyen hangokra. Csak feltűnt volna. Na, leállítom a problémamegoldó elmét, és folytatom a horgászattal. Ebéd után mosogatás, szunyóka. Öltözök horgászruhába. Attila még gépezett. Abbahagytam, és úgy félmeztelenül irkáltam meg olvasgattam. Elég meleg van. Egy idő után fázni kezdtem, és kirázott a hideg. Nézem a hőmérőt, ami az asztalon van. 25,1 ◦C. Nem fázhatok. Attila kérdi: mehetünk? Menjünk. Kicsit furcsán éreztem magam. Indulás előtt megmértem a vérnyomásom. 156. Bekaptam, egy Coverex-AS, és egy Sedacurt. Menjünk. De, jól vagy? – kérdi Attila. Jól! Várnak a halak. Később kiderült, hogy annyira nem vártak. Úgy emlékszem (de a statisztikában meg tudnám nézni), a második napi horgászataink jobban szoktak sikerülni. Fülledt idő volt. A Nap, igazából nem sütött. Halványan látszott, és árnyék is volt. Délelőtt mikor néztem az időképet, mondtam is Attilának. Micsoda marhaság. Riasztást adtak ki UV-ra. Azt írják, hogy szaharai por lesz felettünk. Az megfogja az UV sugárzást. A garázsnál betyár meleg volt. Meg is állapítottam, hogy a por elnyelte az infra sugárzást is. Amitől felmelegedett, és nyomta ki magából. Kiérkezve elcsodálkoztam. Nem volt senki. Még a Filippinó sem. Behurcolkodtunk. Az átjáró előtt, megtaláltuk a Karcsi-ék helyét, ahol délelőtt horgásztak. Azt mondta fogdossák. Míg beszélgettünk az unokája fogott kettőt, és egyet Ő is. A gyerek az előtte lévő sulymos meder felőli oldalát horgászta. Mondta nem sokára mennek haza. 11-től odasüt a nap, és eltiltották a naptól. Tovább mentünk a tagnapi bevált helyre. Tőlünk jobbra, és balra is volt egészen nagy tisztás hely. Előttünk szórványosan békalencse úszkált ide-oda. Lehetőleg oda, ahová a gombócokat dobtam. A dobás után lett ott egy 40 centi körüli tiszta felület. Kétszer fordult elő, hogy a lyukból 2 halat fogtam egymásután. Utána becsukódott, mint kvantummechanikában a féregjárat. Ja! A kezdéskor megint visszamentem a kocsihoz. Nagy mellénnyel kihúztam a botot, és akkor szembesültem vele, hogy a szerelékes létrák a kocsiban vannak. A tartalék előkéket, és a tűket hoztam. Szükség is volt rá. Attila felakadt a fára, és leszakadt a horga. Nekem megint ott lett a spiccnél a kettős görcs. Hogy a görcsbe történhetett? Hogy a görcs ájjon bele! A két mondást anyám használta. Meg volt a „hogy a görcsbe ne?” A középső mondást még értem is. Ha bele áll valakibe, az elég fájdalmas. A másik kettőt oldják meg a nyelvészek. „Ű dóguk”.Én is akadtam a fára. A 3 méteres szákkal az alsó két ágat lehúztam, és letörtem. A felette lévő ág levelébe akadt a horog, abból kiszakadt. Mind ezek mellett sokszor akadtunk sulyomba. Én összevissza dobáltam az etetőanyagot. Attilának még hagyján, de Ő közelebb is horgászott. Kezdetkor Attila egész hamar fogott két halat. Én, olyan negyedóra múlva, egy e.kárászt. Az egyenletes ütemű etetés ellenére hullámokban jött a hal. Teknősre egyszer gyanakodtam. Nem csinált nagy pezsgést, de egy olyan egyméteres tisztás keletkezett. Az is lehet, pont nem láttam, amikor fordult, és buborékolt a víz. Azt nem is meséltem, hogy a múlthéten Karcsi kiment, és leült a Gyuszi helyére. Jött egy nagy szakadó eső. Felállította az ernyőjét. Ha már kijött marad. Egy órai horgászattal öt teknőst fogott. Négynek a szájában, egynek a talpában volt a horog. A partnál kiköpték a horgot. A talpas csapkodott egy kicsit, és kiakadt a kishorog. Mondom, hogy zártunk. Attila 6 halat fogott. 18 deka. Egy e.kárász volt közte. Én 24 halat fogtam, ami 1,04 kg volt. Na, az még hozzátartozik, hogy volt még egy furcsa hatása a homokfelhőnek. Úgy szórta valahogy a napfényt, hogy nem ott látszott a nap, ahol lenni szokott. E miatt aztán, gyakorlatilag nem volt árnyék azokon a részeken, ahol idő szerint már lennie kellett volna. Ahol álltam a kocsival, ott hat előtt árnyék van, de most félhétkor sem volt.  -.appa. 

Szólj hozzá!

Tovább módosítom  a szerelékem

2025. április 20. 05:48 - appasztorik

-’24.06.30.

Itt közben nem volt internet. Gyakran van ilyen. Mondtam is Nekik. Baromi jó szerződést találtak ki. 10 nap, ha szolgáltatnak havidíjat kell fizetni. Azt vállalták, hogy 72 órán belül elhárítják a hibát. Na-de horgásszunk! Nem foglalkozom a nagyjából szolgáltatókkal.

Pénteken megint módosítottam a szereléken. Csak tettem egy kisebb kapcsot, a kis veglerhez is. Teljesen feleslegesen, mert az úszót nem szedtem le a szerelékről. Ott van a létrára tekerve. A lényeg. Attilával szombaton (tegnap) már harmadik verziójú módosítással indultunk horgászni. A fenti parkolónál ott állt a Filippinó sporttársunk autója. Becaplattunk addig a helyig, ahová a hét folyamán jártam. Megszerelgettük a dolgokat, majd visszamentem a kocsihoz. Valami mindég ott marad. Ha már visszamentem, akkor vittem a kis kézi kaszát. Gyerekkoromban sarlót használtak, de ezek az Ukrán gyártmányúak, nem sarló alakúak. Levágtam előlünk a gazt, meg a parlagfüvet. Lassan virágba borul, és ontja majd magából a pollent. Szépen folyamatosan apró gombócokkal, és pellettel etettem. Jöttek is szépen a halak. Szinte esemény nélkül horgásztunk. Két e.kárászom maradt le. Az egyik kellemetlenül érintett. A hal ott volt a szereléken, de nem tudtam elkapni. Visszalendült, és a víz felett rúgott egyet. Ezzel megszabadult a horogtól. Igen ám, de ennek hatására a szereléket fellőtte a magasba, ami hatalmas gubancot hozott létre, az ólmok, és az úszó segítségével. Nagyon türelmesen kb. 10 perc alatt kibogoztam, és folytattam a horgászatot. Volt még egy gubancolásom. Teljesen érthetetlen módon a bot hegye közelében két görcs kötődött a spiccre. Ezt hamarabb kibogoztam. Leoldottam a botvégénél a zsinórt, és kibontottam a két görcsöt. Erősen megfogadtam, hogy ezekre az esetekre hozok magammal tűt. Van gubancbontóm, de nem tudom hol. Jött egy fiatalember, három gyermekkel. Odajött beszélgetni. Mondta, hogy azért nem ment a Hortobágy-csatornára, mert ott sok a szúnyog. Nem akarta, hogy a gyerekeket összemarja. Ott is magas víz van. Az egyik ismerőse 8 kilós pontyot fogott, de a kárászok is nagyok. Sok 80 dekás van közöttük. Cirka 5 percet beszélgettünk, és visszament a gyermekekhez. Hamarosan összepakoltak és elmentek. Kb. 15 percet horgásztak. Mi még maradtunk. Későn mentünk ki, ezért félhétig horgásztunk. Attila 16 halat fogott, ami 98 deka volt. Az Én általam fogott 37 hal 2,2 kg-ot nyomott. Nem a latban, hanem a húzós mérlegen. A szerelék létrára tekerésekor, megfogadtam, hogy új előkét kötök. Az erős igénybevétel miatt, az előke teljesen hullámos lett. Igazából, ez a zsinór hibája. Nem a korával van a baj, mert a szakítószilárdsága jó. A polimer, amiből a zsinór készült hajlamos a pödrődésre. -.appa. 

Szólj hozzá!

A módosított szerelék se az igazi

2025. április 19. 06:19 - appasztorik

-’24.06.28.

Tegnap megmódosítottam a szereléket. Úgy jártam vele, mint az éttermek, azújra gondolt ételekkel. Nem az igazi. Lehetett vóna még gondolkozni rajta. Nem kellett volna sokat. Elég lett volna annyi, hogy átgondoljam. Egy kísérletben egyszerre, csak egy paramétert változtassak. Különben nem fogom tudni mitől lett jobb. Ebben az esetben elég lett volna, rövidebbre venni az előkét. Azt, hogy a víz, a halak étvágya, meg az időjárás változik, arra nincs ráhatásom. Az etetőanyag maradt ugyan az. Azért mégsem. Került bele fél marék kenyérmorzsa, meg vagy húsz lefojtott csonti. Szerelék ugyan az. Röviditett előke, és a nagyobb kristály vegler. Hát egy jó ideig, elpöszmötkéltem a súlyozással. Megszórtam kicsit a pályát. A tegnapi fél víz mélységben voltak kapások, de nem akadtak meg a 12-es horgon. 5-10 centinként mentem lejjebb, amíg megtaláltam a halakat. Próbálkoztam lejjebb, feljebb, de a legnagyobb halam 18 dekás volt. Akasztottam valamit, ami bízott a maga erejében, és szép tempósan úszott lefelé. Különösebben nem is törekedett a túlparti bokrok alá. Ez cirka 5 másodpercig tartott, aztán kipattant belőle a horog. Jut eszembe. Mikor másodszer kiértem, Gyuszi már ott volt. Azért másodszor, mert mikor először kiértem, akkor árnyékba akartam tenni a vizet. Nem volt mit. Nem vittem oda. Vissza a kocsihoz. Hát ott sem volt víz. Otthon maradt az árnyékos lakásban. Vissza a motyóért. Bepakolás a kocsiba, és mentem a Pennybe vízért. Másodjára mikor mentem Gyuszi akkor fogta az első halat. Meg is jegyezte: tegnap is így volt. Félórája jött, de eddig semmi sem történt. Tegnap azért ment el hamarabb, mert nagyon evett a hal. Volt vagy 100 kárásza. Volt olyan időszak, amikor percenként 5-6 kárászt fogott. Mellesleg, amikor mentem el, akkor láttam, hogy most is sok kárászt fogott. Na, Én halfogás helyett bíbelődtem a súlyozással. Sikerült beállítanom. Mint említetem, lifteztem le, és fel, kerestem a halat. A nagyobb úszónak volt jövedéke. Az e.kárászokon kívül csak két bodorkát fogtam. 3 deka volt a kettő. Mindég megcsodálom, hogy a pici, egy dekás halacska, hogy bírja bekapni a 12-es horgot. Azt se feledjem, hogy a szerelékemről lerepült egy ólom. Természetesen a dobozban nem volt az a méret. Ezért leszedtem az ólmokat, és apróbbakból újra kisúlyoztam a szereléket. Sikerült úgy megcsinálnom, hogy csak a piros antenna volt kinn. Igen ám, de a súlyok felrakása, és a próbálgatás alatt nem etettem. Hiába vetettem be a szereléket, kapás nuku. Három zöld diónyi etetőanyag gombócot benyomtam. Kis idő múlva hatalmas pezsgés jelezte, hogy a teknős megjelent, és igyekszik felzabálni a nem nekiszánt táplálékot. E miatt vízközt kerestem a halat. Fogtam is, de kicsinek találtam őket. Negyedhétig horgásztam. A bodorkákon kívül fogtam 33 e.kárászt. A súlyuk 2,11 kg volt. Ne elégedetlenkedjek. -.appa.

Szólj hozzá!

A rosszul kisúlyozott úszó

2025. április 18. 08:02 - appasztorik

-’24.06.27.

Tegnap, még Én magam is meglepődtem. Tényleg elkészítettem a könnyű kristály vegleres szereléket, az 5 méteres Spirál X spiccbotra. Annak idején ezzel a bottal, hihetetlen mennyiségű laposkeszeget és ezüst kárászt fogtam a Kenyérgyári-holtágon. Na de, nem nosztalgiázni szándékozom. Ki kell mondanom, hogy a szerelék eléggé hevenyészett, és átgondolatlan módon lett megvalósítva. 17-es főzsinórra szereltem 15-ös előkével, valamint 12-es fekete horoggal. A méretekkel nincs baj. Az előke hosszával igen. Állóvízi horgászatra készültem. Alapvetően feltolós, felfektetős szereléket készítettem. Ehhez a 25-30 centis előke hosszú. Ez derült ki a gyakorlatban. Elméleti megfontolásom az volt, hogy a hosszú előke szép lassan lebegve süllyed a vízbe. Eddig stimmel is. Csakhogy, ennek van egy olyan következménye, amivel nem számoltam. A hal többnyire nem a fenék felé indult, amit Én merítős kapásként érzékelek, és könnyedén megakasztom a halat. Legtöbb esetben emelős kapást produkáltak. Kezdett kifeküdni az úszó, és fordult valamilyen irányba. Legtöbb esetben a növényzetbe. A két legnagyobb halat így veszítettem el. Kirángattam őket a dzsuvából, de utána kipattant a szájukból a horog. Hiba volt az is, hogy egy viszonylag nagy kapocsra raktam az úszót. Direktbe kellett volna szerelnem, vagy könnyű kapoccsal. Akkor a két ólmot tehettem volna fel, ezáltal érzékenyebbé tudtam volna tenni a rendszert. Legalábbis, most ezt gondolom. A nagy kapocs ugyanis stabilizálta az úszót, és ez által később kezdett eldőlni. Akkor, amikor a hal, már az úszó alján lévő kapcsot is emelte. Volt megint egy feledékenységem. Útközben, amikor átmentem a Keleti hídján eszembe jutott, hogy a lakóelőtér ajtajában van letámasztva az ötös bot. Ez még hagyján. Legalább nem akkor vettem észre, amikor a vízparton már mindent kipakoltam. (Volt olyan. Attila ott maradt a cuccokkal a vízparton). (Később kiderült, cigány sporttársaké volt. Nem tudni merre járhattak). Megfordultam, és hoztam a botot. Az érhez érve láttam, hogy ott áll egy fekete autó. Ablak lehúzva. Gyuszi benn ült a helyén. Hecceltem, hogy elindultam időben, de otthon maradt a bot. Mondta üljek mellé, - de beljebb mentem. Mondtam súlyozni akarok. Félórája jött, - kapás még nem volt. Neki álltam a súlyozásnak. Az egyből látszott, hogy túl van súlyozva. Ez várható is volt, hiszen kapott egy plusz kapcsot. Cserélgettem az ólmokat, míg végre megfelelőnek találtam. Annyit változtattam még, hogy a nagy ólmot (0,4 g) tettem lentre. A hibás működést, ami az előke hosszából adódik már írtam. Az idő egyre borultabb lett. Messziről dörgött az ég. Azt hittem belefutok egy betlibe. Fokozatosan jöttem feljebb. A halak ugyanis a sulymosban, a békalencsés területen forogtak. A veglernek köszönhetően a növényzet szélére tudtam juttatni a szereléket. Időnként diónyi, lazán megnyomott gombóccal etettem. Azt gondolom ennek hatására, kikíváncsiskodtak a növényből. Közel másfél órát horgásztam. Ez alatt fogtam 2 küszt (2 deka), 3 bodorkát (3 deka) és egy 4 dekás sügért. A megfogott 13 e.kárász 71 deka lett. Három e.kárász tudott meglépni, a növényzet szélén. Sok kapás volt, ami nem akadt. Ezt, a sok egy dekásnyi apróságnak tulajdonítom. A lényeg. Módosítanom kell a szereléket. Lehet egy verzió, hogy marad a nagy kapocs, de nagyobb teherbírású kristály veglert teszek fel. Az előke hosszán mindenképpen rövidíteni kell. -.appa.

Szólj hozzá!

A pénz és hatalom 63/2025 (IV.17.) töprengés

2025. április 17. 17:50 - appasztorik

  • Azt gondolom, hogy a pénz, a mások feletti uralom olyan dolog, ami sosem elég. A mások feletti uralomnak van egy olyan mellékhatása, hogy egyszer-csak magára marad az ember. Egy idő után, már nem bízik senkiben. Aminek van is alapja. Az alattvaló azt gondolja. Neked annyi van, hogy nem is tudod, hogy mennyi. Kicsit lecsípek belőle. Észre sem veszed, nem fog hiányozni. Ez téves gondolat. Egy határon túl, már semmi sem elég.
  • A telefondíjakat is csökkenteni akarja Viktor. Egy nyavalyát. Azért vette a Vodafont, hogy átprivatizálja Lölőnek. Ez a célja lehet, a repülőtér visszavásárlásával is.
  • Még egy röpke gondolat Ferenc pápáról. Beszélgetett LMBQT emberekkel. Nem merült fel, még halványan sem, hogy ki kellene őket irtani. Hát igen. Ki vagyok Én, hogy ítélkezzek? Ahhoz itt van Orbán Viktor, Bayer Zsóti, meg a többiek. Viktornak könnyű dolga van, legfeljebb megint azt mondja félreértették.
  • Visszatérve, a két új világrendre. Azt gondolom megoldható a két dolog összeegyeztetése. A számítógépeket programozni kell. A számítógép felméri az emberek óhaját, kívánságát. Ennek alapján a mesterséges intelligencia kidolgozza, mivel ámítsák a népet. Ezt alkalmazzák a széles néptömegek fölött. Nyílván egy átmeneti időre (ami aztán marad az idők végezetéig). Trump ugyanebben a cipőben jár. A nehezen megszerzett hatalmát nem adja át egy gépállatnak. Megkockáztatom. Sem Trump, sem Viktor nem adja át békésen a hatalmat. Nem várhatunk tőlük demokratikus reagálást, ha hatalomvesztésre kerülne a sor. Amiben nincs semmi meglepő. A fasizmus nem a demokráciáról híresült el. Azt is megkockáztatom, hogy a választásokon csalások fognak előfordulni, amik nem fognak kiderülni.
  • Tehát a két út, különbözőségük miatt összeférhetetlennek tűnik. Ennek ellenére, egyelőre megvannak egymás mellett. Előbb utóbb eljön, - a kigyőz? - kérdése. Annyi bizonyos, hogy első lépésként, mindkét esetben a liberális demokráciát meg kell szüntetni. Erről elmondhatjuk, hogy ez a manőver Föld szerte igen jól halad.
  • Azt gondolom a liberális demokráciáról, hogy egy politikai, társadalmi keretrendszer. Egy olyan irányultságú berendezkedés, amely több ismérvvel rendelkezik. Jellemzői közé tartoznak a szabad választások, a hatalmi ágak szétválasztása, a jogállamiság, az emberi, - és állampolgári jogok mellett, a polgári, és politikai szabadságjogok tiszteletben tartása is megvalósul. A rendszer célja, hogy a békés egymás mellett élés és együttműködés lehetőségeit megteremtse. Elfogadja, hogy az emberek alapvetően különféle gondolatokat, nézeteket vallanak, a világról alkotott elképzeléseikben. Belátják, jobb egy olyan világban élni, ahol sem világnézeti, sem más meggyőződésük alapján nem civakodnak, nem pocskondiázzák egymást. Ezen elvek mentén, az állam irányítói, nem használnak embertársaikkal szemben sem pszichikai, sem fizikai erőszakot. Nem hajtják őket az uralmuk alá. Ezekből eredően a társadalom, a közösség minden tagja, a törvényes keretek betartása mellett, szabadon úgy dönt és viselkedik, ahogy azt a meggyőződése diktálja. (Vagyis a szabad akarat, amit annyira preferálsz). -.appa. 
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása
Mobil