appasztorik

Akarmi, mint egy szatócs bót

Kocsma történetek

2019. február 03. 06:48 - appasztorik

Géza többször is hibázik

Ott tartottunk, hogy Kapatos nagyon választékosan fogalmazta meg, betértének okát. Gizike meg, a kávéfőzésnél tartott, hogy Géza kérését teljesítse. Géza nagy levegőt vett, és azt mondta, drága. Gizike ránézett, és azt mondta: ha, még egy kisnaccsádot mond, azt drágán megfizeti. Mielőtt Géza bármit mondhatott volna, így folytatta: és ne drágámozzon. Drágámozza, a drágáját, ha egy ilyen elfuserált alaknak, egyáltalán van olyanja. Megértetted Gézuka drága?! Többen összebólintottak. Jól megmondta Neki, de meg is érdemelte. Mit képzel ez magáról. Inzultálja a Mi kedvenc Gizikénket. Na most, nem mintha Gizikét meg kellett volna védeni bármikor is, bárkivel szemben, hiszen  adottságainál fogva, (és, ha már a fog szó, szóba került) a fogaival elkapta volna Kapatoson a gallért, és kiszalad vele, mint macska a kölykeivel. Kapatos érezte, hogy Ő most itt nagyobb ellenszélben van, mint Orbán Viktor az ellenzéki sajtótól. Próbált erőt meríteni a körülötte állók tekintetéből, de azokban a tekintetekben elmarasztalás látszódott. Megállapította magában, hogy na, a helyi erők összezártak. Taktikát váltott. Elnézést kért, meg a kávéját. Az utóbbit megkapta. Szerencsétlen kísérletet tett a renoméja helyreállítására. – ezt később a Diják mondta. Disznós később erre, úgy emlékezett, hogy Dékinek valami gondja volt a rekaméjával, és valami bútorost keresett a kocsmában. Eközben keveredett vitába Gizellával, de sokkal jobban járt, mint annak idején Látó. Mindannyian egyetértettek abban, hogy Gizike úrinő, és ennek megfelelően nagyon kulturáltan bánik, a legkulturálatlanabb, bunkó vendéggel is. Abban is egyetértettek, hogy anno Látó is megérdemelte a sorsát. Most lássuk, akkor az emlegetett kísérletet. Azt mondta: tisztában vagyok a neveddel, amely nagyon szép, és illik is hozzád. Gizike megemelte a fejét, és felvonta a szemöldökét. Gézán kívül mindenki tudta, hogy ez nagyon rossz jel. Mivel Ő nem tudta így folytatta. Azt akartam csak megtudni: drága itt az ingatlan? Erre többen ingatták a fejüket. Félreértés ne essék. Ez nem válasz volt a kérdésre. Tehát nem azt jelentette, hogy nem drága az ingatlan. Konkrétan azt jelentette, hogy nem kellett volna ezt a kérdést feltenni. Gizella, Géza szemébe nézett, és azt mondta. Ne hazudj. Ne rontsd tovább a helyzeted. (magában megállapította gyorsan kapcsol a fickó) Szánalmas vagy. Kapatos elpirult. Három ilyen egymást követő mondatot, több ember előtt megalázónak tartott. Ezért így szólt, - Gizike! Mivel érdemeltem én ezt ki? De nem Gizella felelt, hanem Grisa (aki ugye, szintén Géza volt). Azzal druszám, hogy Gizella Mária Lujzának nem szabad hazudni. A vesédbe lát. Kapatos, a nevek hallatán kikerekítette szemeit. Ezt nem várta. Mármint ezt a sok nevet. Körbenézett. Mindenki bólogatott, maga Mária Lujza is. Géza zavartan kortyolgatta a kávéját. Rendezgette a gondolatait. Arra jutott, hogy a gondolatokon kívül rendezi a számlát is. Mennyivel tartozom? – kérdezte. Ugyan. Egy kávéval segíthetek rászorult embertársamon. Jó, utat. Déki Kapatos Géza elindult. Mikor becsukódott az ajtó Bea megjegyezte. Ha, nem késik, akkor félóra múlva jön a busz. A megálló, öt percre van. Nem baj. Nem árt Neki a friss levegő, - mondta Gizella. Beus sandán nézett Gizikére, és agyában forogtak a kerekek. Min veszhettek ezek, annak idején össze? Vajon min?  -.appa.

Szólj hozzá!

Levél Gizinek (73)

2019. február 02. 13:42 - appasztorik

Tudom én, hogy van az a mondás, hogy a remény hal meg utoljára. Erre szoktam én mondani, hogy a törpeharcsa, meg az ezüstkárász is nehezen döglik meg. Jó, tudom most felhorkantál. Úgy mondom akkor, hogy Neked is tessen. Nehezen pusztul el. Múlik ki. Látod? – választási lehetőséget is kaptál. Ismerem a rímbe szedett változatot is. Amíg az ember él. Addig, mindég remél. Csakhogy szerintem, a remények, az álmok, és a valóság szétcsúszik. Nincsenek egy síkon, hiába egy elméből származnak. Hát így jártunk, mondhatjuk kissé lemondóan. Abban szerintem igazad van, minden ember más. Ezt szerintem könnyű belátni. Ennek a különbözőségünknek tudható be, hogy másképpen reagálunk helyzetekre, dolgokra. Beállítottságának megfelelően, mindenki másképpen gondolkodik a múltról, jelenről, és jövőről. Mellé még ez hangulatfüggő is. Az ember képes magát egészen elkeserítő rossz hangulatba hozni. Aztán még az is előfordulhat, hogy átértékeljük a dolgainkat, a történéseket. Nekem, nincsenek nagy reményeim. Mire lennének? - és egyáltalán minek? Furcsa szerkezet az ember. Szemléli a világot pesszimistán, optimistán. Mikor, hogy. Ritkán látjuk reálisan a világot. Azt gondolom, ez abból adódik, hogy minden csak illúzió. Mindannyian nézzük, - mit csinál a nagy bűvész? Eközben telik az életünk. Nos, ezeket gondolom, most e reggeli órán. Valóban, miközben hisszük alakítjuk a sorsunk, Mi is alakulgatunk. Azt gondolom, bár szerintem ez nem vigasztal Téged. Nem azon vesztetek össze Gézával, hogy mit ömlengsz az őszi táj, a szüret szépségével, amikor most kemény tél van. Valami más motiváció van e mögött. Most értetek mindketten arra a pontra, hogy robbantatok. Az ember könnyen ért félre dolgokat. Még könnyebben, ha rá is tesz egy lapáttal, és hergeli magát. Azt gondolom, beszélgessetek el. Derítsétek ki, - mi nyomja a bögyötöket? Ha, ez vigasztal, én átérzem szüreti hangulatodat. Színeiben valóban pompázatosan szép az őszi táj. Mondhatjuk varázslatos. De, (most nehogy rám is megharagudj) van benne valami. Valami, ami nyomasztó. Legalábbis számomra. Valahogy, szépségében is magában hordja az elmúlás hangulatát. Teszem hozzá gyorsan, mentegetésképpen, hogy nekem ez a benyomásom. Az is lehet persze, hogy csak én, mint vénember érzékelem ezt. Hisz hozzám is közel az elmúlás. A természetben nagy esély van az újra kezdésre. Az újrakezdés az embereknek nem adatik meg. Az emberi életnek ez a csattanója. Vége. Taps. Függöny. Függöny, ami igazából drapéria a koporsón. Nincs újrázás, visszatapsolás. És utóiratként, még egy elnézéskérés. Ha eddig hittél az újjá születésben. Újra testesülésben. Reinkarnációban, vagy nevezhetjük akár hogy. Sajnálom, hogy tőlem kellett megtudnod, hogy semmi ilyesmi nincsen. Ne bízz semmiben. Nincs igazságszolgáltatás a túlvilágon. Ne hidd, ha itt rossz, majd a túlvilágon jobb lesz. Hát nem lesz. Mármint túlvilág nem lesz. Jól átvernek mindenkit, és a hülye ember elhiszi, hogy itt, ez az 50-70 év szar, de utána, az egész örökkévalóságban jól él majd. Az meg, aki a Földön jól élt, az sül a zsírjában, a pokolban. Közben komolyan azt gondolja. Húú. Hát nem cserélnék vele.   –.appa.

Szólj hozzá!

okhatározói mellékmondatok (169)

2019. február 01. 05:42 - appasztorik

mert,

látod megint csak igazad van—azt hittem fontos vagy nekem—ha a te kategóriáid kölcsön vehetem—emlékszel meglepett hogy neked emberek is fontosak—én a fontoshoz mindég tárgyakat társítottam—szóval ott tartottam hogy azt hittem fontos vagy nekem—tévedtem—többször kifejtetted—hogy a levelezés—a beszélgetés—ha úgy fogjuk fel mint eszmecserét akkor ez fontos is—meg jó is—mondtad érdekelnek az emberek—és nyílván nem az unalmas embereket kedveled—tehát ha jól értem teljesen közömbös kivel levelezek—igazad lehet—bár ezen még nem gondolkodtam—végül is én annyiban vagyok érdekes—ahogy már mondtam is—egzaltált vagyok—pillanatok alatt változok—annyit írtad—nem fontos válaszolnod hogy tényleg nem válaszolok—persze ez nem igaz —és szerintem te sem komojan gondoltad—vagy miért írtad a végére a levelednek—sajnálom hogy holnap nem kapok választ—és a választ idézőjelbe tetted—látod mire jöttem rá—persze többször is elolvastam—pedig tudom—mondtad hogy az első megérzésnek higgyek—most kora reggel van—hideg van és egyedül vagyok—azt hiszem ennek ténylegesen hihetek—tudom hogy valamijen értelemben—hiszen azt tudom az ember körül mindig van valaki—ha nem is közvetlenül ott akkor a fal túlsó oldalán—csak azon múlik az egész—az ember mennyire akar elkülönülni a többiektől—hiszen ha jól belegondolunk akkor magunkra csukhatjuk a szoba ajtót és jól elmagányoskodhatunk ott magunknak—ez az egyéntől függ—hogyan áll az adott pillanatban a dolgokhoz—mijen állapotban van testileg és lelkikleg—mindenkivel előfordulhat—nem véletlenül írtam azt valamikor—hogy vigasztaljon a tudat—hogy nem vagy egyedül—hogy egyedül vagy—kérdés—vigasztaló az hogy más is van ijen a hejzetben

mert,

nem fogja elhinni mi történt—mondta hogy szálljunk le és utazzak a kocsiszekrényben—segített leszállni—óvatosan vett a karjaiba és éreztem hogy ettől—meg az előbbi babusgatástól újra képes lennék rá—könnyes képem törölgetve valami hüje vigyorral hagytam hogy a jobboldali ajtóig vigyen és besegítsen a kabinba—annyira a vágyaim palástolásával voltam elfoglalva hogy eszembe se jutott—mi fenéért tett először a platóra—csak évek múlva jutott ez eszembe—beszállt ő is és elindultunk—az úton végig érdeklődött—hogy vagyok—üldögéltem és válaszolgattam—igazából bele sem gondoltam mijen megalázó hejzetben vagyok—aztán egyszer csak azt kérdezte vegyen e valamit—nem akarom e magam rendbe tenni—van itt a haverjának egy lakása—és ha gondolom—de ne ijedjek meg—ő nem arra gondol—mondtam hogy az jó lenne—de nem is mertem ránézni—én meg arra gondoltam—azóta sem értem hogy miért—azon kattogott az agyam egy fojtában hogy fogunk e még egyszer—bementünk egy boltba megvett mindenféle dolgokat—kólát csokit—még egy kis ennivalót is—azt mondta tegyem oda az ojan női dolgokat is amire szükségem van—odapakoltam és akkor láttam van kirakva  óvszer—beraktam a kosárba azt is—igencsak furcsán nézett—mondtam neki hogy szeretném—mégiscsak más lenne—ettől teljesen zavarba jött—kifizette hát a cuccokat és elmentünk a haverja lakásába—megmutatta hol a fürdőszoba—mondta menjek—utána majd eszünk—be is mentem—mosdottam és szóltam jöjjön tusolni—zavarban volt—a lényeg aközben is megtörtént—mentünk vacsorázni—etetgettük egymást—közben kedvet kaptunk máshoz is—tusoltunk—ledőltünk hogy pihenünk—ehejett inkább elhasználtuk a dobozban lévő harmadik gumit is—rendbe tettük magunkat—meg a lakást is—és elindultunk hazafelé            -.appa.

Szólj hozzá!

Levél Gizinek (72)

2019. január 31. 05:36 - appasztorik

Nem feledtem el. Egyszer már írtál ilyet, hogy a citromail olyan mintha citromba harapna az ember. Nekem a gmail sem jött be. Nem értem, hogy mi a fenének változtatgatnak? Pontosabban, értem én. Igény van rá, hogy ezt tudja, meg azt tudja. De, hagy dönteném el én, hogy változtatok a beállításokon, – vagy nem? Azzal a mondatoddal, hogy a relaxálásnak utána nézel a neten, mert nagyjából van fogalmad róla, és szeretnéd pontosan tudni a hogyanját, teljesen megleptél. Én teljességgel azt hittem, hogy már túl vagy rajta. Szerintem is jól döntöttetek, hogy hamarosan sort kerítettek a vidéki kirándulásra ismerőseidhez. Ez, az egy éjszakás ott alvás külön jó. Örülhetsz is. Szerintem is nagyon jó lehetőség. Téged ismerve, minden további nélkül el tudom képzelni, hogy eszméletlen sokat beszéltetek telefonon keresztül. Elhiszem, hogy jól esett Neked ez a csevej, és azt érezted, akármennyit is tudnátok beszélgetni. Magyarán szólva, jól éreztétek magatokat egymás társaságában. Örülök, hogy úgy értékeled egy csodálatos nap volt, amit Nyíregyházán töltöttetek. Látod különösebb szervezést nem igényelt. Legalábbis részemről. Nektek, azért, csak autózni kellett. Állok elébe a tavaszi ismétlésnek, mert sok mindent nem is láttunk, az állatkert cirka 1/3-át. A fehér, meg a szürke farkasok, amik a kedvenceid közé tartoznak, szintén megnézésre várnak. Remélem terved, hogy legalább úgy megtanulsz relaxálni, mint a cica sikerül. Kétségtelenül, jól tudja csinálni. Azért írtam Neked régebben, hogy vegyél példát a macskáról, az 16-18 órát szunyókálgat, minden lelkiismeret-furdalás nélkül. Ő aztán ki tudja kapcsolni magát. A kedves régi ismerősödre visszatérve, akit nemsokára meglátogattok. Nem tudsz magyarázatot adni a hosszú szüneteitekre, amikor nem veszitek fel egymással a kapcsolatot, pedig igazán nagyon kedvelitek egymást. Ezért is lehet az, hogy bármennyi idő is eltelhet úgy, hogy nem hívjátok egymást. Nincs harag. Nincs sértődés. Egy idő után újra dumcsiztok. Nincs egymásra mutogatás, szemre hányás, hogy miért nem jelentkezett a másik. Szerintem, ez a normális, ha folytatjátok a beszélgetéseket, mintha nemrég hagytátok volna abba. Azt mondod, nagyon jó természete van. Azt gondolom, eddig Te hisztis népekkel találkoztál eddig, akik minden szíre-szóra megsértődtek. Gizi, ha Neked az esik jól, akkor felőlem írhatsz sűrűbben. Azon, egy pillanatig se aggódj, hogy én olyan sűrűn nem is igényelem, hogy levelet kapjak. Mit bánom én, hogy majd tartasz egy kis szünetet, aztán belelendülsz. Egyáltalán nem tartom udvariatlanságnak, ha nem válaszolsz. Majd válaszolsz, ha úgy szottyan kedved. Különösebben én nem foglalkozom ilyen dolgokkal. Nem is ragozom tovább ezt a dolgot. Olyan sűrűn írsz, amilyen sűrűn akarsz. Tudom én a facebook az életedben pótléknak gyanánt van jelen. Remélem tényleg egyre jobban eltávolodik tőled. Többször gondoltam rád, - mit csinálsz a hosszú téli estéken? Mindenki begubózik. Ül a jó meleg szobában, és nagyon egyszerű felvenni a kapcsolatot a billentyűk böködésével. Természetesen, így vannak ezzel mások is. Én elhiszem, hogy rettenetesen félsz menni a jégen.  -.appa. 

Szólj hozzá!

Zárszó, a sztrájhoz

2019. január 30. 21:08 - appasztorik

A napokban a következőket írtam, az Audi sztrájkkal kapcsolatban. Olyan mérhetetlen haszonnal üzemelnek ezek a gyárak, hogy azt a veszteséget is lenyelik, ami a kiesett termelésből adódik. Ez a veszteség többszöröse lesz a követelés összegének. De, nem engednek a rabszolgák lázadásának. Mi van, ha a Föld, különböző pontjain található gyárak is lázadásba kezdenek. A tulajdonosokat nem érinti a dolog, Ők felülkerekednek ezeken a dolgokon. Úgyis termelni kezdenek rövidesen. A kiesett nyereségüket, megtakarítják a munkásokon. És, itt jön még egy de! Magyarország viszont, jó nagy szarba kerülhet. A kormány is, hiszen kiderül, hogy nincs gazdaság. Az viszi előre a gazdaságot, amit a rabszolgaként odadobott munkaerő termel. Meddig fokozható ez? A BWM fogja magát és úgy dönt: Isten ments, hogy Magyarországra gyárat telepítsek. Azok lázadoznak. Nézzünk egy gyógyszergyárat. Ott van ismerősöm. Szabadnap szempontjából ott istenes a helyzet. Havonta egy hétvége szabad. A TEVA gyógyszergyárról beszélek. A 2017-es keresethez képest, a 2018-as évben egy munkavállaló bére 300-500 ezer forinttal csökkent. És ugye a kafatéria is kevesebbet ért. Szerencsére, az idéntől államilag is besegítettek, ennek a folyamatnak. Tudom. Ebből a példából, ne következtessünk arra, hogy az Audinál is csökkent a kereset. De nem is zárhatjuk ki. Valami oka van annak, hogy ilyen lépésre szánták el magukat. Egy köztes történet. Nemzetes uramék meg úgy látták, hogy nem jól van ez így. Küldték is egyből MaKI-t (nem Magyar Király, hanem: Magyar Kereskedelmi és Iparkamara), hogy, Arrabona rea meneh hodu utu rea. Úgy egyszerűbben, ugyan mennél mán el Győrbe. Hászen idehallik, hogy lázonganak a jobbágyok. Na, most ha figyeltetek, ebbül is láthassátok, hogy itten szó nincs rabszolgákról. El is mene oda MaKI, de előtte nyilatkoza. Nem kisebb személy nyilatkozá ott a masinába, mint a MaKI elnök. Ki is nyilatkoztatá nagy okosan hogy, „a sztrájk nemcsak az országról alkotott befektetői képet rongálja, a túl gyors béremelés a gazdaságot is megroppanthatja”. Hát elgondolkodám erősen, ezen az elsőre baromságnak tűnő mondaton. Meggondoltan, és büszkén ajánlgatta 0. Viktor a magyar munkaerőt, hogy jól dolgozik, és olcsó. MaKI elnök, akkor szóltál volna, hogy ezt nem lenne szabad. A túl gyors béremelésről jut eszembe. Vajon, az elnök bére mennyit emelkedett? Mennyit, emelkedett a bankárok, és a politikusok fizetés?  Tovább megyek, az is eszembe jutott. Vajon? - a néhány év alatt, a Nemzeti Bank dolgozóinak 86%-al megnőtt bére, - nem roppantja meg a gazdaságot? Aztán, az is eszembe jutott. A MaKI a multik pénzét, - miért félti? Kétségtelenül hatalmas pénzt keresnek hazánkban. A magyar munkást kiszipolyozva. Mondhatjuk, a multik idecsábítása során jelentős adó kedvezményt adnak. Más országok is így vannak ezzel. Hazánkban is ez a helyzet. 2017-ben, a harminc legnagyobb multinacionális vállalatot nézve, és a profitjukra vetítve, 3,2 % adót fizetett. Ha figyelembe vesszük, hogy ez jóval kevesebb, mint amit a hazai cégek fizetnek, - kell őket sajnálni? -.appa.

Szólj hozzá!

Gondolódzkodás, még mindig cigányhelyzet

2019. január 30. 05:35 - appasztorik

Szeretett testvéreim, akik vagytok a hitben. Meg még, abban a tévhitben, hogy a IV. Orbán (kormány) alatt, nagy jóság köszöntött a cigányságra. A „saját fajtája” is kihasználja Őket. (idézet Venditől) A képviselőjük, vett magnót, irgalmatlan sok csokit, rágógumit (rendezvény ürügyén). Párat kiosztott, a többi lett, - ahová lett? Azt hiszem, az uzsorásokról már írtam régebben. Amíg, nem megy közéjük a politikus, csak fényképeszkedni, addig megette a fene az egészet. Le nem teszi a seggét, mert elkap valamit. Így meg is értem, hogy ellenségesek a magyarral szemben. Lehetne ezt nagyon sokáig folytatni. DE! Attól nem oldódik meg semmi. A hatalomban, nincs meg a szándék, csak duma szinten, hogy ebben a dologban előrelépés történjen. A hatalomnak sok tudatlan emberre van szüksége, akik elhisznek Neki mindent, és kicsi pénzért elmennek, és rászavaznak. Amíg a cigány szülő, azt mondja: minek tanulnál? - én se tanultam, oszt megélek. Addig ebben nem lesz előrehaladás. Persze, amint az előbb utaltam rá. A hatalom szereti, ha az emberek nem gondolkodnak. Ha tanulatlanok. Könnyebb őket félrevezetni. Aztán persze, vergődnek, hogy dolgozzanak 65 éves korig, mert nincs szakmunkás. Hogy lenne? Nyolcadikból kikerülnek a gyerekek úgy, hogy makogva olvasnak. Nem érti, mit olvas. Hogy tudná akkor megtanulni? Az iskola küldi tovább a gyerekeket. Kínlódjon vele más. Majd tanítja, a szakmunkásképző. Azok se tanítják. Szakmát adnak Neki. Az nem baj, hogy nem értenek hozzá. Most nem csak cigányokról beszéltem, ez a helyzet magyarral is. A cigányoknál több az ilyen gyerek, mert a szülő sem akarja, hogy tanuljon. Kétségtelen, hogy sok helyen nem veszik fel a cigányt. Nem azért mert cigány. Azért, mert nincs gyakorlata. Természetesen mindenki tudja, hogy azért nem, mert cigány. De, az diszkrimináció lenne. A munkatársak is félnek tőlük. Vannak beilleszkedési gondok. Részint érzik, az ellenséges hangulatot. Ennek kialakulásában, az is szerepet játszik, hogy többször reagál úgy: "mer, én cigány vagyok". Nem azért. Azért, mert el kell végezni, azért kapod a pénzt. Ennek kialakulásában szerepe van a közmunkának. Ott azért lehet lébecolni, sumákolni. Elnéztem, hogy szívatják meg, dolgoztatják társukat. Kihasználva, hogy kicsit sérült szellemileg. Vizsgáltam egy balesetet. Beesett az egyik munkás, egy nyitott aknába. Elől mentek, akik vágták a nádat. Utánuk, akik villáztak. Képzeljétek el, úgy fektették el a nádat, hogy befedte a víz aknát. Ez a szegény meg belesett. Szerencsére nem tört el semmije. Volt ott egy okoskodó cigány fiatalember. Mindig uramozott. Sosem mondta, hogy Gyula bácsi, vagy tanár úr, mint a többiek. Ott hangoskodik, hogy uram, mert ezt teszik, meg azt teszik a cigányokkal, a magyarok. Leállítottam. Mondtam, hogy hagyd abba. Itt vagytok egy helyen, mind cigányok. Szívatjátok, rohangáltatjátok a napon, Ti meg hűsöltök. Úgy vágjátok a nádat, hogy befedje a gödröt, és beleessen, a figyelmetlen mögöttetek jövő. Honnan is tudná, hogy ott egy gödör? Egyik megjegyzi, hogy: hátha hülye. Mondtam erre: na, éppen azért szégyellhetitek magatokat, hogy kihasználtátok, kinevettétek azt a szerencsétlent. Senkije sincs, a nagynénje gondoskodik róla. (ezt onnan tudtam, hogy megkeresett sírva egy cigány nő, "hogy mi lesz a gyerekkel?") Többen elkezdték, hogy: mi húztuk ki Gyula bá. Biciklin toltuk, annyira fájt a lába. Uramozó odébb ment négy lépést. Nagyon rosszul esett Neki, amiket mondtam. Na, mindegy. Elnézéseteket kérem, de nem ígérhetem, hogy nem térek még vissza ezekre a dolgokra. Az ilyen, nagyon hosszú történet. Teljességgel szerteágazó. Igazi everending story.  -.appa. 

Szólj hozzá!

Napi gondolódzkodások

2019. január 29. 05:44 - appasztorik

kormány hazugságok

Szeretett testvéreim, akik vagytok a hitben. Meg még abban a tévhitben, hogy azért nap, mint nap nincsenek olyan dolgok, amire viszolyogva gondol az ember. Az ország dolgai jól mennek. Sőt nagyon jól mennek. Az ellenzék irigykedik, ezért bepróbálkoznak nevetséges dolgokkal, de az, mit sem számít. Az emberek látják, hogy nő a minimálbér. Bővül a gazdaság. A családokat segítik. Nem utolsó sorban 46 ezer gyermek születését várja a kormány, az Ő hathatós segítségének köszönhetően. Ne értsétek félre. Nem úgy tevőlegesen segítettek be. Nem. A CSOK által. Ennyi gyereket ígértek. Most az ellenlábasok mondhatják: no hiszen megígérik, ahogy a kormány is megígér mindent, - aztán mi lesz belőle? Gondolom, kemény szankciók vannak kilátásba helyezve, ha nem születnek meg a gyerekek. Legalábbis visszaemlékezve a szocializmus alapjainak lerakási időszakában, sem úgy volt, hogy sajnáljuk. Nem jött össze. Most meg kapitalizmus van, amiben ugye farkastörvények uralkodnak, (bármi is legyen az, nem hangzik jól). Most mondhatjátok, az hangzik rosszul, amit az alcímben mondtál. Pedig ez igaz. Tévét nem nézek. Nem fizettem elő. No, nem a kormány miatt. A rengeteg reklám miatt, (igaz, a kormány is nyomja rendesen). De, a tévé visszamondásról már írtam régebben. Ebből következik, hogy rádiót hallgatok (aki, azt mondja: ebből nem következik, annak igaza van). A rádióból tudom, hogy milyen mértéktelenül hazudik a kormány. Tévedés. Nem ellenzéki adókat hallgatok. Nem is tudom, - van olyan egyáltalán? Hallgassátok a rádiót. Nem mondják ki. Persze, hogy nem mondják ki: most hazudik egy bazi nagyot X.Y. akárkicsoda. Azt mondja. Az államtitkár,- a miniszter,- a szóvivő,- szerint, és szépen felsorolja, mi van az említett urak szerint. Nem tudom, - érzékelitek e, ezt a közlést? Magyarán, olyan orbitális nagy baromságot hazudott, az illető személy, hogy a hírolvasó szerkesztő olyannyira nem tudott a kijelentéssel azonosulni, hogy egy nyelvi fordulattal áthárította a valóság tartalomért való felelősséget, arra az akárkire, aki nem átallott kiállani, és nyilvánvalóan hazudni. Mi ad még aggodalomra okot. Vajna halála. Ebben persze, van egy kis összeesküvés elmélet is. Vajnát, nem kedveltem, de különösebben nem is utáltam. Mi okom lett volna rá? Nem Ő az egyetlen ember, aki a tisztességtelenség határát, a túlsó oldalról súrolva hoz össze tetemes vagyont. Ez, az Ő dolguk. Értem alatta, hogy az üzletembereké, hisz barátjától, Viktortól tudjuk a politikusoknak nincs köze az üzleti élethez. Javaslom, higgyünk a politikusok, ha nem is minden kétkedést mellőzve. Mégis, - mi gyanús Nekem akkor? Először is, hosszasan betegeskedett a hírek szerint. Én, Tímea asszonyról sem vagyok túl jó véleménnyel, de annyit ennek ellenére feltételezek, amennyiben tényleg utolsó óráit éli a férje, akkor nem hagyja ott, magában meghalni. Teszem hozzá, amennyiben tényleg érdekházasságot kötött, amint azt sokan feltételezik, akkor meg főleg nem. Ott aggódott volna, és nem megy pihenni ide-oda. Felröppent, Vajna kezdett kiesni a kormány kegyeiből. Talán nem volt hajlandó átpasszolni a vagyont, mint más barátok azt megteszik. Mondván, úgy is marad elég. Vajnának, volt saját vagyona, ezért nem állt kötélnek, és eltették az útból. Túlságosan láb alatt volt. Abból, hogy hová kerül majd a vagyon, sok minden ki fog derülni. Mi miatt lehet, akkor ilyen feltételezés? Felröppent a hír, hogy Simicska mérőműszert hord magánál, - hogy mérje nem éri e sugárzás? Ennyi elég is. Filmekben tényleg van ilyen, hogy a szék alá sugárforrást tesznek, és ilyen módon teszik el az illetőt láb alól. Csak hát tudjátok, a valóság más. XXI. század van. Manapság alfa sugárzóval teszik el az embereket láb alól, amint azt az utóbbi években láthattuk. Na, azt meg nem mutatja ki a dózismérő. Gondoljatok Alekszandr Valterovics Litvinyenko esetére. 2006-os történet. Maradjunk abban, ha Simicskának van dózismérője, akkor az, jelzés értékű, a régi barátok felé. Ismerlek benneteket. Rólatok, bármit eltudok képzelni. -.appa.  

Szólj hozzá!

Kocsma történetek

2019. január 28. 05:29 - appasztorik

mi a név?

Azt még nem is tudjátok, hogy egyik nap, egy jó svádájú fiatalember lépett be a kocsmába. Kicsit meg is torpant az ajtóban. Hogyne torpant vóna meg, amikor azonnal minden szem rá szegeződött. Riadtan nézett körbe, megállapítandó, hogy ellenséges, vagy inkább kíváncsi tekintetek mustrálják. Idegen létére azért sokkal kevésbé óvatoskodott, mint Nyámnyi szokott, dacára annak, hogy Ő (mármint Nyámnyi) többszörös előnnyel bír a hazai pálya miatt. Elindult a pult felé, elmotyogta, hogy: vidéki vagyok, Géza. Grisa nem értette, miért mondja ezt pont Neki címezve. De, Ő is, a többiekhez hasonlóan, ezt a bejelentést tudomásul vette. Bár, úgy szintén a többiekhez hasonlóan nem értette tisztán, mit is mondott. Az látszott rajta, hogy a nap folyamán már volt kapcsolata alkoholos italokkal. Később rakták össze, a foszlányokból, hogy Déki Géza. Beus meg is állapította: pedig egyáltalán nem nézett ki cigánynak. Most ott tartottunk, hogy egyenesen a pult felé indult. Ebben az esetben, az egyenest nem szó szerint kell érteni, mint a matematikában hanem, mint a mozgás főirányát. Fölnézett Gizellára. Kénytelen volt. Ha nem vesszük figyelembe a pult mögötti pódiumot, Gizike akkor is cirka két fejjel volt magasabb. Teszem hozzá, ekkor Ő még nem tudta, hogy Gizikére néz.  Teljes elragadtatással nézte Gizikét. Szája picit megnyílt, de Gizella közbe szólt. Csak üdítőt, kávét, vagy vizet. Kapatos, Géza. Többen morfondírozni kezdtek, vajon honnan ismeri Gizella ezt a Déki Kapatos Gézát. Bea megint megállapította, hogy ez tényleg cigány. Meg még, valami híres muzsikus família, hiszen Gizike nem véletlenül ismeri. Meg még névről, hogy Déki Lakatos Géza. Na, jó. Déki Lakatos Sándorról, már én is hallottam, töprengett magában. Jobb lenne pedig, a fiatalabb generációval megismerkedni. Gizike, úgy mellesleg nem ismerte a fiatalembert. Ő csak egy tényt állapított meg Géza ittasságával kapcsolatban, hogy kapatos. Aztán mögé tette azonosításként az illető nevét. Így magunk között valljuk be, hogy ez a mondat szerkesztés nem felelt meg a helyes magyar beszéd kritériumainak. Ez inkább kérdő mondatnak lett volna jó. Kapatos, Géza? Azt viszont lássuk be. Semmi értelme nem lett volna ilyet kérdezni, hiszen a kérdés okafogyottá vált abban a pillanatban, mihelyst valaki reá pillantott Gézára. Akit, Beus kivételével mindenki Kapatosnak értett. Szerencsére a teremben tartózkodók, nem foglalkoztak ilyenféle nyelvi finomságokkal. Mónika szokott, de az csoki, és macskanyelv. No meg finom is, de ez most nem képezi tárgyát a jelen történetnek. Ezért aztán, egyetértőleg bólogattak. Bizony, ittas egyént nem szabad kiszolgálni. Drága kisnaccsád, szó nincs ilyesmiről. Gizella kezet nyújtott Gézának, és bemutatkozott. Géza kezet rázott vele, de nem mondott semmit. Ő bemutatkozott, amikor bejött. Zavarodottan azt mondta: igazából kávét szeretnék, meg az időt tölteni, amíg nem jön a busz. Tudniillik, odakünn eléggé zehernyékes idő van. Érdeklődve hallották, ezt a szófordulatot. Többen nem is értették, miért illik azt tudni, hogy zehernyés idő van. Ők is, kintről jöttek. Mindenki tuggya, hogy milyen szaridő van. Azt is megállapították, helyesen járt el Kapatos, mert Gizikének, a szaridő kifejezés nem tetszik, dacára annak, hogy roppant jól leírja a kinti körülményeket. Itt tartottunk. Gizike, meg a kávéfőzésnél. -.appa.

Szólj hozzá!

Gondolódzkodá: még mindig cigányhelyzet

2019. január 27. 09:06 - appasztorik

Szeretett testvéreim, akik vagytok a hitben. Meg még, abban a tévhitben, hogy a IV. Orbán (kormány) alatt, nagy jóság köszöntött a cigányságra. A „saját fajtája” is kihasználja Őket. (idézet Venditől) A képviselőjük, vett magnót, irgalmatlan sok csokit, rágógumit (rendezvény ürügyén). Párat kiosztott, a többi lett, - ahová lett? Azt hiszem, az uzsorásokról már írtam régebben. Amíg, nem megy közéjük a politikus, csak fényképeszkedni, addig megette a fene az egészet. Le nem teszi a seggét, mert elkap valamit. Így meg is értem, hogy ellenségesek a magyarral szemben. Lehetne ezt nagyon sokáig folytatni. DE! Attól nem oldódik meg semmi. A hatalomban, nincs meg a szándék, csak duma szinten, hogy ebben a dologban előrelépés történjen. A hatalomnak sok tudatlan emberre van szüksége, akik elhisznek Neki mindent, és kicsi pénzért elmennek, és rászavaznak. Amíg a cigány szülő, azt mondja: minek tanulnál? - én se tanultam, oszt megélek. Addig ebben nem lesz előrehaladás. Persze, amint az előbb utaltam rá. A hatalom szereti, ha az emberek nem gondolkodnak. Ha tanulatlanok. Könnyebb őket félrevezetni. Aztán persze, vergődnek, hogy dolgozzanak 65 éves korig, mert nincs szakmunkás. Hogy lenne? Nyolcadikból kikerülnek a gyerekek úgy, hogy makogva olvasnak. Nem érti, mit olvas. Hogy tudná akkor megtanulni? Az iskola küldi tovább a gyerekeket. Kínlódjon vele más. Majd tanítja, a szakmunkásképző. Azok se tanítják. Szakmát adnak Neki. Az nem baj, hogy nem értenek hozzá. Most nem csak cigányokról beszéltem, ez a helyzet magyarral is. A cigányoknál több az ilyen gyerek, mert a szülő sem akarja, hogy tanuljon. Kétségtelen, hogy sok helyen nem veszik fel a cigányt. Nem azért mert cigány. Azért, mert nincs gyakorlata. Természetesen mindenki tudja, hogy azért nem, mert cigány. De, az diszkrimináció lenne. A munkatársak is félnek tőlük. Vannak beilleszkedési gondok. Részint érzik, az ellenséges hangulatot. Ennek kialakulásában, az is szerepet játszik, hogy többször reagál úgy: "mer, én cigány vagyok". Nem azért. Azért, mert el kell végezni, azért pénzt kapsz. Ennek kialakulásában szerepe van a közmunkának. Ott azért lehet lébecolni, sumákolni. Elnéztem, hogy szívatják meg, dolgoztatják társukat. Kihasználva, hogy kicsit sérült szellemileg. Vizsgáltam egy balesetet. Beesett az egyik munkás, egy nyitott aknába. Elől mentek, akik vágták a nádat. Utánuk, akik villáztak. Képzeljétek el, úgy fektették el a nádat, hogy befedte a víz aknát. Ez a szegény meg belesett. Szerencsére nem tört el semmije. Volt ott egy okoskodó cigány fiatalember. Mindig uramozott. Sosem mondta, hogy Gyula bácsi, vagy tanár úr, mint a többiek. Ott hangoskodik, hogy uram, mert ezt teszik, meg azt teszik a cigányokkal, a magyarok. Leállítottam. Mondtam, hogy hagyd abba. Itt vagytok egy helyen, mind cigányok. Szívatjátok, rohangáltatjátok a napon, Ti meg hűsöltök. Úgy vágjátok a nádat, hogy befedje a gödröt, és beleessen, a figyelmetlen mögöttetek jövő. Egyik megjegyzi, hogy: hátha hülye. Mondtam erre: na, éppen azért szégyellhetitek magatokat, hogy kihasználtátok, kinevettétek azt a szerencsétlent. Senkije sincs, a nagynénje gondoskodik róla. (ezt onnan tudtam, hogy megkeresett sírva egy cigány nő, "hogy mi lesz a gyerekkel?") Többen elkezdték, hogy: mi húztuk ki Gyula bá. Biciklin toltuk, annyira fájt a lába. Uramozó odébb ment négy lépést. Nagyon rosszul esett Neki, amiket mondtam. Na, mindegy. Elnézéseteket kérem, de nem ígérhetem, hogy nem térek még vissza ezekre a dolgokra. Az ilyen, nagyon hosszú történet. Teljességgel szerteágazó. Igazi everending story.  -.appa. 

Szólj hozzá!

Cigány helyzet

2019. január 26. 08:26 - appasztorik

(gondolódzkodás)

Szeretett testvéreim, akik vagytok a hitben. Meg még, abban a tévhitben, hogy a IV. Orbán kormány jót tesz a magyar cigánysággal. Hát esmét csak tévedtek. Azt gondolom, hogy ezzel a fajta segítséggel, ami most van nincs előrébb a cigányság. A hatalom, nem tud velük mit kezdeni. Választáskor, a szavazás szempontjából kellenek Ők is, mint a nyugdíjasok. Hitegetik, félrevezetik őket. Alamizsnát dobnak, de igazi segítség nincs. Mellé, a cigányok sajátos életszemlélete miatt, a gyerekek tovább tanulása is abbamarad. Szégyen a tovább tanulás. Eddig 18 éves korig jártak iskolába, mert a szülők pénzt kaptak. Azt, hogy a megkapott pénzt gyorsan elköltik megértem. Ha, bankba tenné, ellopja a bankár. Ettől még persze valami beosztást csinálhatnának, hogy maradjon pénz a következő hétre is. Bár, nem érdeklődtem, hogyan adják Nekik a pénzt, de egy hónapban kapnak többször is. Míg dolgoztam sokat voltam közöttük. Idegenkedve fogadják a magyart (nem a nyelvet). Itt megjegyzem, hogy nem alap nélkül. A magyar nem olyan nagyszerű nép, mint azt politikusaink hiszik. Képmutató, és irigy. Vannak, akik a Penny parkolóban tartanak oktatást, hogy "menj dolgozni". Mit dolgozzon, mikor nincs képzettsége? – kérdem én. Mennek mezőgazdaságba, ahol kizsákmányolják Őket. Mindegy, hogy magán, vagy nagygazdaság. Azt mondja nekem Vendi: Gyula bácsi, hál Isten, nagyon jól keresek. Megvan a havi 190 ezer. Aztán kiderül, hogy napi 12 órában, és szombaton is megy. Kemény hórukk munka. Nap, mint nap. Ami szakmai képzést kapnak, a Munkaügyi központon keresztül nem sok mindenre jó. Úgy tűnik, azért csinálják, hogy ezzel az ürüggyel is pénzt adjanak Nekik. Tényleg úgy van, hogy filléreket kapnak (ha nincs gyermek, akkor 54 ezer forint). Itt a településünkön jövedelemszerzéssé vált, hogy szülnek. Volt olyan kb. öt éve, hogy januárban szült, és még az év decemberében újra. 14 évesen már szülnek, és 6-8 gyermeket összehozva több százezer a segítség (ahogy Ők mondják). Aztán luvnyát csinálnak a kislányokból. Aki "szerencsés" külföldre megy dolgozni. Jön, a jóképű csávó elcsábítja, és viszi magával. A szülők kapnak valami pénzt időnként. A többiek irigykednek. Könnyű neki, kinn dógozik a jánya. Aztán persze látja, hogy meglepődtél. Hozzáteszi, kurválkodik. Szóval, a mai napig is beavatkozunk az életükbe. Jót akarunk. Hát egy túrót. Kihasználjuk Őket. Nyerészkednek rajtuk.  Olvastam a helyi lapban, hogy számítógépet kaptak, a gyerekek, hogy játszanak, meg szokják a gépet, érdeklődést keltsenek. Hozzám tartozott, akkor a Közösségi ház. Meg beszéltem Margitkával (Ő volt a gondnok a Közösségi házban), hogy szétnézünk, mi hogy áll. Látom, hogy a számítógép monitorok. A gépek egymásra vannak pakolva. Mondom Margitka: miért nem rakjátok az asztalra? Így ráesik valamelyik gyerekre, és vizsgálhatjuk a balesetét. Te vagy itt a gondnok, csak bajod lesz belőle. Arról nem beszélve, hogy így játszani sem tudnak vele. Azt mondja erre, hogy: Gyula nem jó ez egy se. Értitek? Amíg a politikus odament, és villogtak a vakuk, addig ott voltak az asztalon a gépek. Nem jártam utána, hogy azért a sok ócska szarért. Melyik cég? Hány százezer forintot írt le? Végül is mondtam a polgármesternek, hogy balesetveszélyes vitesse el onnan. Ott van leltárban. Végül is csak elvitték. És mennyi ilyen van még, amikről nem tudunk. A kisebségi képviselők is kihasználják Őket.  -.appa.  

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása
Mobil