Szeretett testvéreim, akik vagytok a hitben. Meg még abban a tévhitben, hogy az emberek kialakult véleménnyel bírnak, melyen nem változtatnak. Hát tévedtek. Megismételve a címbéli kérdést. Változhatnak e, az emberek? A véleményük? Változhat, rossz irányba? Nyugodtan mondhatjuk, hogy persze, lehetséges. Minden lehetséges. Hát tényleg. Lássuk akkor. Ne vitassuk, lehetséges olyan verzió, hogy az emberek nézetei változnak. Mi több? – az is lehet, nem változnak, csak eleinte titokban tartották eredeti céljukat. Mégis azt gondolom, a nézetek változnak a morfogenetikus mező hatására is. Aztán a másik, ha minden a rendezetlenség felé halad, akkor az emberek gondolataiban, - ez miért ne valósulhatna meg? Azt mondom, tekintsünk vissza úgy húsz évet, azt könnyű belátni. Orbán Viktor elejétől tudta, hogy a hatalmat akarja megszerezni. Mindezt direktben nem tehette meg. Ezért eljátszotta, hogy a liberális demokrácia nagy embere. Aztán szépen fokozatosan megvalósította eredeti elgondolását. Létrehozott egy speciálisan magyaros, kleptokratikus demokráciát, ahol a szabadok dőzsölnek. A rabszolgák szabadságfoka kimerül a csácsogásban. Azt is látni kell, hogy a politikában nagy szerepe van a pszichológiának. Nagyon nagy szerepe. A politikusok tisztában vannak azzal, hogy már régen nem a tettek beszélnek. Elég gyakran kell mondani valamit. Ismételgetni napi szinten, meggyőző erővel, és azt elhiszik. Szemrebbenés nélkül, kedves mosollyal kell hazudni, és annyi. Nem szükséges, hogy valami konkrétum, valami teljesítmény legyen, az elmondottak mögött. Hogy ez ámítás? Hazugság? Hát persze, de ez nem érdekes. Az a lényeg, hogy széles tömegek higgyenek benne, és kételkedés nélkül sorakozzanak föl a hatalom mögött. A hatalom mögött, ami (propaganda szinten) jót akar Nekik. A hatalom mögött, ami értük van. Értük harcol. És megtesz értük mindent. Mindezeket is propaganda szinten.  Szórakoztatja Őket. Ahogy a rómaiak mondták: cirkuszt, kenyeret. Itt kicsit sántít a dolog, mert cirkusz van, de a sok jó nemzetközi minősítés mellett, vagy ellenére, az Eu országok, összehasonlító listáján, a mutatókban egyre csúszunk le. Arénák épülnek rendre. Jut eszembe. A nagy sikerű 1-1 után, engem nem lepett meg, hogy kiesett a Fradi. Az viszont meglepett, hogy ennyire elverték. Van egy rossz hírem. Innen is ki fog esni. Magyarországon nincs foci. Itt stadionok vannak.  Még egy rossz hír. Ami válogatott szintű. Problémaként is. Nem hiszem, hogy a szlovákokat megvernénk itthon. Szkeptikus lennék? Abban sem hiszek, hogy az Európa bajnokságra kikerülünk. A nyerésről jut eszembe. Tudjátok, mi nem lepne még meg? Megmondom. Nem lepne meg, ha a nagy remények ellenére Ásotthalom polgármestere, nem nyerne a Választásokon. Miért gondolom. Nos, a magukat ellenzéknek nevező alakulatok, mindig el vannak szállva maguktól. Aztán elszállnak a választásokon is. Térjetek meg, eltérített gondolataitokhoz. Hátha tudtok változtatni rajta? -.appa.

Az egész úgy kezdődött, hogy írtam egy levelet. Miről-másról? – mint a cigányság helyzetéről. Arról a helyzetről, amit itt tapasztaltam városunkban. Megkaptam a választ, amit érdeklődve olvastam: Üzeneted olvastam, ami hűen tükrözi hazánk lecsúszott cigányságait. Azóta sok változás is született, mert dolgozni gyárakban dolgozhatnak, de nem akar. Persze sokan, egyre többen dolgoznak bejelentett munkahelyeken, gyárakban. A közmunka semmit nem old meg. Tapasztalatom, akik gyárban, más bejelentett munkahelyeken dolgoznak meg tudnak élni, de a közmunkások igénytelenül élnek, és ezek gyerekei lopnak cefetül. A tartós munkahely a megoldás, persze a továbbtanulás is. A tovább tanulás lehetősége magasabb a munkahellyel rendelkező romáknál. A szegregált iskolákban, ahol csak roma deákok vannak, a tanítási szint túl alacsony, szinte nincs is oktatás, Képzetlen tanítók tanítanak, akik más iskoláknak nem felelnek meg. Sokat beszélhetnénk ezekről. Erre azt válaszoltam, hogy: Igen, a közmunka nem megoldás. Mint írtam is, itt a cigány szülők nem szeretik, ha a gyerek tanul. Viszont, tapasztalataiddal ellentétben, itt van egy alapítványi iskola, ami jelentős javulást hozott. Járnak versenyezni. Rendes tanáraik vannak. Ezektől függetlenül, onnan is kevés a tovább tanuló. A szülők nem akarják, hogy gyerekeik tovább tanuljanak. A középiskolás képzés nagyon gyenge, a településünkön. Egyszerűen nincs szakmai elvárás a tanulókkal szemben. A több éves rossz tapasztalatnak köszönhetően, egyszerűen lemondtak róla a tanárok. Igazuk van. Nem idegesítik magukat. Valahol ezt is megértem. Gondolj bele. Ne középiskolában kelljen már, megtanítani a gyereket írni, olvasni. Nehogy félre értsd. Most nem cigányokról beszélek. A magyarok sem tudnak értő módon olvasni. Az asztalos, gyakorlati oktató, üzent a szülőnek. A gyerekkel foglalkozni kéne. Nem tud olvasni. Felmerül bennem, úgy kérdés szinten. Nem az általános iskola dolga lenne ez? Nem forszírozom tovább.  Folytatom a történetet. A  szülő felháborodva ment, az asztaloshoz. Maga dóga, hogy a szakmára taniccsa a gyereket. Ne azzal foglalkozzik, hogy tud i olvasni a gyerek. Ez sem cigány szülő volt. Felénk a cigányok nem i-znek. Történe pedig mindez, a szakmunkásképzés harmadik évben. Eredmény. Írásbelin a gyermek, egy sort sem írt. Szóbeli után, ez a tanuló szakmunkás papírt kapott. Vedd ehhez hozzá, hogy egy évfolyamban végez 30 gyerek. Ez két osztályt jelent, hogy a tanárok tudjanak a tanulókkal foglalkozni. Most jön a szomorú hír. Van olyan évfolyam, amelyből egyetlen végzett tanulóból sem lesz asztalos. Szerinted, - nem pénz kidobás ezeket a gyerekeket asztalosnak tanítani? Teszem hozzá. A többi szakmában sem, sokkal jobb a helyzet. Képzeld el. Mi lenne, ha a kormány nem törődne az oktatással? Ha, nem lenne egyre magasabb, az oktatás színvonala?  -.appa.

Szeretett testvéreim, akik vagytok a hitben, meg még abban a tévhitben, hogy a Maslow-piramis bármit is elárul. Emlékeztetőül elmondom újra. Abraham Maslow az a pszichológus volt, aki az emberi szükségleteket vizsgálta. Azt találta ki, hogy a sokféle szükséglete van az embereknek. Most ne arra a szükségletre gondoljatok, hanem arra, amiket az előzőekben is boncolgattunk. Azt vonta le következtetésként, hogy a szükségletek nem egyenrangúak. Azt találta, hogy ezek a szükségletek különböznek egymástól erősségükben, és abban is, hogy mennyire igényelnek azonnali cselekvést, vagy közvetlen kielégítést. A kielégítésnél se arra gondoljatok. Maslow, úgy képzelte el, hogy a magasabb rendű szükségletek, csak akkor kerülnek sorra, ha az alacsonyabb rendű szükségleteket már, legalább részben kielégítésre kerültek. Úgy okoskodott, vagy butáskodott, ezt döntsétek el Ti: Ha nem elégítődnek ki a primitív alapszükségletek, akkor azok kényszerítő erővel hatnak a személyre, és elvonják a figyelmét a felsőbb szükségletektől. Abban maradtunk ugye, hogy hét szint van. Lehetne bármennyi is, ez igazán, csak elhatározás kérdése. Alapfeltevése szerint a piramis alján lévő szükségletek (1-4. szint) hiánypótlók, mert kielégítésük kellemetlen állapottól szabadít meg Minket. Ennek hatására csökken a feszültség. A magasabb szükségletek (5-7. szint) növekedésalapúak Ezek növelik a belső feszültséget, és a bennünk lévő lehetőségek kiaknázására ösztönöznek. Megjegyzem, nem hiszek abban, hogy az emberben lehetőségek vannak. Azokban a körülményekben vannak lehetőségek, amik között az ember él. A következőkben pedig ellentmondást látok: Természetesen előfordul, hogy egyszerre több szükséglet motiválja az embert, (ezt még el is tudom gondolni) vagy az elsődleges szükségletek a magasabb miatt háttérbe kerülnek, (amit eddig bizonygatott Maslow, az evvel pont ellentétes, miszerint az alsóbb szintek kielégítése nélkül, nem lépnek felsőbb szintre, de ennek boncolgatásába nem megyek bele.)  Értékelés gyanánt megállapításra került, hogy „alapvetően valóban így működik az emberi lélek”.  Én amondó vagyok, hogy az emberi lélek nagyon összetett dolog. Nem hiszem, hogy ennyire általánosítható lenne, hogy ráhúzzuk egy kaptafára. Erre maga Maslow is rájöhetett, azért építette be a további két szintet. Emlékeztetnélek benneteket, hogy Maslow az 1950-es években hozta létre elméletét, a szükségletek hierarchiáját. Az eredetileg a piramis ötlépcsős volt. Majd átgondolta a dolgot, és 1986-ban még másik két lépcsőt hozzáépített.  Egyelőre ennyi elég.  -.appa.

Nem értek veled egyet. Úgy kellene felfogni a dolgot, hogy a tanulónak az iskola munkahely. Tartsa be a szabályokat. Lássuk be, a tanárok lejáratása célja a hatalomnak. Hol van már a tanárok megbecsülése, és tisztelete. Együtt hülyézi a tanárt, a szülő, a gyerekkel. A helyett, hogy jól képen vágná csemetéjét, mikor a gyerek kimondja, hogy ez a tanár hülye. Még társul hozzá Ő is. Én, könnyen beszélek, mert munka, - és tűzvédelmi oktatásokat tartottam. Iskolában horgászszakkört. Ez utóbbi könnyű feladat. Olyanok jöttek, akiket érdekel. Egyszer, nyári táborban is tartottam előadásokat. Itt más volt a tészta, és ennek kapcsán tudom sajnálni a tanárokat. Akit nem érdekel, amit mondok menjen el, mondtam Nekik. Húszból négyen maradtak. Ti, ezt órán nem mondhatjátok. Egyszer tartottam két órát Gödöllőn, a Szent István Egyetemen. Az jó volt. Nyilván ott is olyanok jelentek meg, akiket érdekelt a téma. Azt gondolom irodalom tanárnak lenni, nagyon nehéz feladat. Mennyire lehet a tanulókat orientálni? Manapság különösen, hiszen az internet miatt zúdul rájuk, a sok szemét. Ügyesen burkolva, hogy hasson, és megfoganjon. Találni néhány fiatalt, aki meglepő gondolatokat vet fel verseiben. Nem hasonulva, a mai divatos eszmeáramlatokhoz. Zömében, azonban a meg nem értettség, a szerelem köti le gondolatvilágukat. Nekem is voltak ilyen gondjaim. Azt gondolom fiatal korában hajlamos ilyesmire az ember. Úgy gondolom, akkoriban, jobban lekezelték a fiatalokat. (nem vagyok benne biztos, hogy így van). Itt most kapcsolódok a dementálódással kapcsolatos felvetésedre. Sokan írnak, naplót. A nap történéseivel kapcsolatban. Mikor mi történt a családdal. Van ismerősöm, aki olvasó naplót ír. Abból az aspektusból, hogy Ő mit szűrt le abból, amit aznap olvasott. És vannak a keresztrejtvény fejtők. Bizonyos szempontból szégyennek tartom, hogy költők, írók, és egyéb művészek nem kapnak támogatottságot. Azt is szégyennek tartom, hogy a szócsövek kiemelt támogatást kapnak. Valamikor a művészeknek, mecénások biztosították a nyugodt körülményeket. Azt gondolom a gladiátorokat, az állam tartotta el, mint ahogyan most is teszi. Azért abból az irgalmatlan pénzből, amit focira fordítanak, egy kicsit csíphetnének. Azt gondolom, annak töredékéből lehetne támogatni a művészetet. Abból a szempontból viszont igaza van a hatalomnak, hogy neki művészetre nincs szüksége. Minek támogassa? Nem jó dolog az, amikor az emberek gondolkoznak. Sutyorognak. Jobban ellenőrizhető, amikor a facebookon irkál. Közben megfigyelhető minden a lakásában, és lehallgatható. Úgy gondolom, az okos tévék szintén képesek erre, ha már a netre tud menni. Mindenkiről tudnak mindent. Jobb az, ha az ember érzi, hogy egy nyomorult jelenetéktelen senki. A művészek, egyébként is predesztináltak az ilyesmire. Azt hiszem ennyi elég is. Most aztán bánhatod, hogy a múltkor örültél a véleménycserének.  -.appa.

Szeretett testvéreim, akik vagytok a hitben, meg még abban a tévhitben, hogy költői kérdés volt, hogyan viszonyultok ahhoz, hogy szakmunkások kerülnek ki, úgy az életbe, hogy gyakorlatilag nem tudnak olvasni. Hát nem! Tényleg nem értem, - ez miért jó? Persze azon kívül, hogy a hatalomnak sok szellemileg alultáplált egyénre van szüksége. Ennek megvalósításához jól jön, ha nem tudnak írni, meg olvasni. Kicsinykét időzzünk még el az ötödik szinten. Kognitív szükségletek. Mik a kognitív funkciók? Ne gondoljatok nagy dolgokra. Teljesen hétköznapi dolgok ezek, már-csak azért is, mert az eddigiekben boncolgatott elmélet mindenkire vonatkozik. Ide sorolják a megismerési, és gondolkodási tevékenységeket. Úgymint az észlelés, a figyelem, az emlékezet, a számolás, vagy a nyelvhasználatot.  Ide tartoznak a magasabb rendű gondolkodási feladatok is, úgymint a tanulás, döntés, tervezés, problémamegoldás, és az önismeret. Joggal merül fel a kérdés: mi a gondolkodás? A gondolkodás az elme azon cselekedete, aminek célja a megoldáskeresés különböző problémákra. Ezen kívül, sok egyéb mindenféle dolgot kitalálnak. Ami, leegyszerűsítve a dolgot azt takarja, hogy fogalmunk sincs. Ötletelgetünk különböző dolgokat. Mindegyikben van valami, de egyik sem az igazi. Az egyik elmélet szerint, a gondolkodás, mint folyamat azt jelzi, hogy a gondolkodó tudatában legalább egy megoldatlan probléma van. Szökkenjünk kicsit vissza az időben. Mondjuk Descartes-ig (1596-1650) francia filozófus, matematikus) Azt mondta: „Kételkedem, tehát gondolkodom,  (a következezőt szeretettel idézik, a mondatból) gondolkodom, tehát vagyok, (a következőt ritkán szedik elő) vagyok, tehát Isten létezik”. Javaslom, ne gondolkodjunk tovább. Lépjünk egy szintet. A hatodik szint az esztétikai szükségleteké, vagyis a szépség, a rend és a harmónia utáni vágyé. Az esztétika, a filozófia egyik ága. (Az esztétika, eredeti jelentésében: meglátás, észlelés, érzékelés). Mondhatjuk azt is, hogy szépségtan. Most Ti meg azt mondhatjátok? Mit kell azon tanulni? Vagy szép valami, vagy nem? Rá kell nézni, oszt annyi. Gyönyörködünk benne és kész. Mi a gyönyörködés? Egy érzés, amely annak a következménye, hogy egy személy, egy dolognak, vagy dolgoknak az alakját, színét, szerkezetét nagyon szépnek tartja. Természetesen fokozható ez, mert hangot is tarthatunk gyönyörűnek. Mi több a tapintás is tölthet el bennünket kellemes érzéssel. Azt mondom, az érzékelések birodalmában vagyunk. Most jön a piramis csúcsa. Itt az önmegvalósítás szükséglete áll. Erre mondják, hogy az embernek meg lesz az igénye arra, hogy kibontakoztassa képességeit. Megmutassa tehetségét, hogy önmaga képességeink végső határáig való kiterjesztésével, azzá válhasson, amit képességei lehetővé tesznek. Ez nagyon szépen hangzik. Egy bibi van. Képességeket nem lehet összehasonlítani. Produktumokat igen. Ezen el lehet gondolkozni. -.appa.

Most kérdezhetitek: mi a fenéről jutott eszembe kora hajnalban a hatalom? Egyszerű. Dörgött villámlott. Horgászni nem lehet menni, mert még mindig csepereg. Jó. Lehet menni, de én utálok esőben horgászni. A törpéket, meg a filé maradékokat odatettem főni. Ezek után mire gondolhattam volna másra? – mint Orbán Viktorra. A minap láttam ugyanis, hogy Kim Dzsongunnal egy kategóriába tették. Ami lássuk be hülyeség. Kim, keménykezű vezető, rendet tart az országában. Tévedés azt hinni, hogy hiányolom, mert azért akkora rendet senki sem kíván magának, de tán még az ellenségeinek sem, mint amit Kim megvalósít. Teszem hozzá, Neki történelmi hagyományi vannak. Nekünk, a Kádár féle laza diktatúra volt. Ezen kellett Viktornak, a saját szájíze szerint módosítgatnia. Teszem hozzá, több-kevesebb sikerrel. Elsőre úgy nézett ki, hogy a javak általa történő elosztása jól működteti a rendszert. Most viszont, mintha zavar lenne az erőben. A kivételezett alattvalók belháborúkba kezdtek. Ami még nem lenne baj, ám úgy néz, ki a főnök nem szól bele. Pedig helyre kellene rakni a dolgokat, hogy visszaálljon a fegyelem, mert vérszemet kaphatnak a többiek is. Aztán ugye ott van a második vonal. A fiatalgeneráció, akik lassan úgy érezhetik, hogy Nekik is kijár a nagyobb hatalomból. Tudom, persze, hogy tudom. Irgalmatlan pénzekkel vannak megfizetve, de higgyétek el egyszer az is kevés lesz. Nyilván olvastátok, hogy van olyan, akinek már nagyobb a fizetése, mint Orbán Viktornak. Ez nem a Mi dolgunk, hanem az Övék. Ne turkáljunk más zsebében. Jut eszembe, a fizetésről. Tegnap beszéltem, az egyik közmunkással. Tévedtek. Nem Kimről, meg Viktorról, meg nem is a kormánytagok fizetéséről. Az Övé került szóba, abból az apropóból, hogy Ő, mint egy kisebb terület vezetője magasabb bért kap. Mondhatjuk, ez így helyes is. Mégiscsak nagyobb felelősség van a vállaira rakva. Na, most képzeljétek el. A kapott bért nem tartja fizetésnek. Segély. Próbáljon megélni belőle valaki, - mondta. Én erre azt mondtam, hogy a Fidesz munkahelyeket teremtett. (megígérték, és úgy is lett). Azért Nekem is szöget ütött a fejembe: miből élnek ezek az emberek? Nem a fiatalok. Azok a sok gyerek után, ilyen-olyan jogcímen százezreket vesznek fel. Ezzel nem azt mondom, hogy nagy jólétben vannak, mert azért a sok gyereket etetni kell, ruházni kell. Említsem meg, hogy Ők mihelyst pénzhez jutnak, azonnal nagy költekezésbe kezdenek. Mikor elfogy a lóvé, akkor csend van. Nem szűrődik át az erdőn a zene. Az jutott eszembe. Mi van azokkal, akiknek gyerekei külön életet élnek. Most ne arra gondoljatok, hogy teljesen külön. Nem, barátaim. Több család él egy fedél alatt. -.appa.

Most jöttem rá, nagy irkálásom közben, gyakorlatilag figyelmen kívül hagytam, amiket írtál. Ezért elnézést kérek, és most megpróbálok azokra is reflektálni. Azt nem tudtam, hogy a szamurájoknak köze van a haikuhoz. Ezt Ilona írta meg nekem. Edittől tudom, egy Macuo Basó nevű ember a mérvadó irány, a haikuban. Nos, ezzel a haikuírással az a bajom, hogy a Japánok képet írnak, amit nem igen lehet magyarítani. A népköltészetben, tetten érhetőek ilyen képek. "Add nekem a szíved". Erről mindenki tudja, hogy a manusnak, nincs szándéka belsőség pörköltöt készíteni. Ugye akkor kérne hozzá májat is. Egyértelmű, mai szóhasználattal élve, hogy dugni akar. Levelezgettem haikuval kapcsolatban, Kovács Kincső költő kislánnyal is. Tehát bizonyos fokig tájékozott vagyok benne. DE! Nem vonz a dolog. És azért sikítottam fel az előbb, mert sokan írják a haikut. A Poet is erőlteti, van belőle külön szekció. Mi vele, a bajom? - kérdezheted. Nos, sok olyan van, amiben összehángálják a szavakat. Én valahogy elvárnám, hogy valami dallamféle jelenjen meg.  Én, tökéletesen botfülű vagyok, de úgy érzékelem, hogy még a rapnek is van valami zeneisége. Amiket rólam, és írásaimról írtál, az meglepett. Meglepett, annak dacára, hogy kaptam már hasonló visszajelzést. Ezt minden esetben, az udvariasságra vezetem vissza. Én magam sok esetben, nem írom meg a véleményem. Értékelem, hogy munkát fektetett, a versébe, amit megalkotott. Úgy vettem észre, hogy félnek tőlem. A múltkor, egyik társunk megköszönte kommentemet. Egyéb mellett, ezt írta: "örültem neki, mert nem akárki szólt ilyen kedvesen hozzá, hanem a Gyula". Azt is látom, hogy írásaimat többen olvassák, mint amennyien hozzáfűzést mernének tenni. Szóval félnek tőlem, pedig úgy vélem, senkinek nem írtam vissza olyasmit, ami sértő lenne. Ez a szókimondás, abból is adódhat, hogy munkavédelmisként meg kellett mondanom, le kellett írnom, milyen hiányosságokat tapasztaltam. Ezen, akár emberélet is múlhatott. Persze, a Tied sokkal árnyaltabb szakma. Ott megvannak a lehetőségek, hogy érdemjeggyel mond ki véleményed. Magam részéről ezzel a mai törekvéssel nem értek egyet, hogy ne osztályozzák a gyerekeket, nehogy a lelke megsérüljön. Ehelyett, odamegy a szülő, és a tanár teste sérül meg. Mikor iskolába jártam, az iskolában elnáspángolták az engedetlen nebulót. Nádspángolás a helyesebb kifejezés, mert nádpálcával fejezte ki elégedetlenségét a tanító néni. Otthon nem mertük megmondani, mert ott szintén testi fenyítés esete forgott volna fenn, mint kézenfekvő megoldás. Belátom én persze, hogy a hatalmaknak sok ostobára van szüksége. Nem jó dolog az, amikor a rabszolga lázadozik. Ápolatlan kockás ingesek, vagy valami ilyesmivel jelölte a tanárokat annak idején az oktatásért felelőtlen miniszter úr. Azt gondolom, ez nem igaz. Amennyiben mégis, akkor Ők tették azzá a tanárokat, vagy egy részüket. Lejáratták a tanárokat, a tanulók jogaira hivatkozva. -.appa.

Tévedsz Gizike, nem egyből küldtem a Poetnak a verseket. Abban igazad van, hogy sok megírt vers volt, amit küldhettem volna. Erre később került sor. Cirka egy év múlva küldtem be először verset. Három mondatban hirtelenjében háromszor írtam a „vers” szót. Ma már tudom, helyesebb, valami írás félét mondani. Nehogy azt hidd egyszerű, az élet a Poeton. A művészek nagyon érzékenyek. Major Tamás költőt is megsértettem. Azt írtam Neki, hogy nehezen értettem meg az első négy sort. Azt írta erre, hogy azt idézgetik, és kitiltott. Sok embert haragítok magamra. Megsértődnek attól, amit írok. Az óta, egy kislányka is kitiltott. Ez úgy van, hogy jól megsértődnek, megírják a magukét, és kitiltanak. Ez után Te, már nem reagálhat rá. Nem engedi a rendszer. Nem lévén művész, én nem értem ezt a fajta, viszonyulást. Azt hittem, azzal jót tesz az ember, ha véleményt alkot. No, azt kifelejtettem, hogy Feri meg is írta nekem, ez itt nem szokás (mármint kritikusan írni). Néhányan felháborodnak a kommentemen. Páran belátták, hogy én nem támadom Őket. Azt írásaimmal kapcsolatban, időnként késleltetik a megjelenést, vagy meg sem jelenik. Azért írok, mert jobb, mint keresztrejtvényt fejteni, meg olcsóbb is. Említettem Neked, jobban szeretem a prózát. Olyan kétezer-kettő óta irkálom, az okhatározói mellékmondatokat. Egyszer beadtam valami pályázatra. Nem bírálták. A zsűri elnök, azt mondta nem felel meg a novella kritériumainak. Ami nem volt igaz, hisz nem valami nagy kritériuma van a novellának. Arról ne is szóljak, hogy ilyen írás, nincs a világirodalomban. Ami így nem igaz, hiszen a párhuzamos univerzumok valamelyikében, szintén írok okhatározói mellékmondatokat. Jó néhányban Nobel díjat is kaptam érte. No, mindegy. A Mienk, egy ilyen értetlen világ. Találkoztam egy régebben itt Vasváriban tanító, idős tanár házaspárral. Mindketten magyart tanítottak. Beszélgettünk. Ír még verseket? - kérdezte. Az igen után, megmutattam neki, az okhatározói mellékmondatokat. Egy nyomdász ismerősömmel, 50 példányban kinyomattam. Teszem hozzá, rajtam kívül álló okok miatt. A mostoha lányom kikötése az volt, hogy mindenki valami egyedi ajándékkal menjen a lagzijába. Vittem, egy szaloncukros dobozt, amire vágtam egy nyílást. Mikor rám került a sor, azt mondtam. Mindenki vigyen el egy könyvet, és dobjon bele annyi pénzt, amennyit gondol. Így, a házaspárral történt találkozásomkor, volt a kocsiban könyv, és megmutattam. Nézegette, és vitte a feleségéhez. Nézd már mama! - mi ez? A nénike forgatta, majd azt kérdezte, - nekünk kell ezt eldönteni? Majd eldönti az utókor. Ezzel, azt akarom mondani, hogy irkálok össze-vissza mindent, ami éppen eszembe jut. Tudván tudom, hogy a Prédikátornak igaza van. Minden hiábavalóság az ég alatt. Meg a víz alatt, meg a föld alatt, de ebbe most nem mennék bele. Nem szeretnék túlmenni, azon a határon, ami még elviselhető. Én, azt olyan 30-40 sor körülire teszem ezt. Elnézésed kérem, e hosszú, és számodra többségében érdektelen ismertetőtőért.  -.appa.

Jól emlékszel. Edit valóban, Ó-Budán lakik, és náluk voltunk látogatóba, már kétszer is. Arra is jól emlékszel, hogy (Bánlaky) Lacinak a felesége (Moravetz) Edit. Tényleg, Ő készített szalagos fánkot, meg boszorkányhabot. Ők velem ellentétben komolyan veszik az irodalmat. Ó-Budán van irodalmi klub, ahol beszélgetnek költői irányítással, és kapnak feladatot, hogy milyen stílusban írjanak, a következő alkalomra verset. Ha, itt lenne ilyen, én nem igen élnék ezzel a lehetőséggel. Ez számomra feladat lenne. Munka, ami nem szórakoztatna.  Érdekes történet az, ahogyan belekerültem, hogy úgy mondjam, az irodalomba. Egyrészt Kegyes Icuka beszervezett az, irodalmi szakkörbe. Amit nem vettem komolyan, így aztán nem igen emlékszem, csak arra, hogy vidám jelenetek írásában részt vettem. Abban nem vagyok biztos, hogy fellépőként is részt vettem e bennük. Az biztos, hogy az elsősök évfolyam buliján felléptem. Gugyerákot adtam elő. Bárdi György alakította a figurát. Igazából nem parodizáltam, hanem hangutánoztam. Amolyan sztendap féle volt. Volt valami szövegem, aztán mondtam, ami éppen, eszembe jutott. Az irkálásba is középiskolás koromban csöppentem bele. Baromi randán írtam. (Az óta még rondábban, de ez - nem tartozik ide, - géppel nem tűnik fel). Egyed tanár úr kitalálta: „minden magyar órára írj egy oldalt. Mindegy mit”. Azt gondolta, majd szebben fogok írni. Hát nem könyvből másolok talán? - gondoltam. Irkáltam, ami eszembe jutott. Egyszer megkérdeztem: tanár úr, - verset lehet írni. Engedélyezte. Volt olyan, hogy egy szó volt, csak a sorban. Így aztán gyorsan megírtam az oldalt.  Azt mondta, nevetve: nagy frász maga Papp. Egyszer aztán nem írtam meg az egy oldalt. Nem forszírozta a dolgot. Ezután már többet nem írtam. Ő sem kérte. Szerintem belátta, hogy semmit nem szépült az írásom. Ez arra is példa, hogy mikkel foglalkoztak a tanárok, az „ántivilágban”. Aztán a Poeton azonosultam, azzal a ténnyel, hogy nem is tudok verset írni. Teszem hozzá, igazából, prózát jobban szeretek írni. Abban annyi kötöttség sincs, mint amiket a Poetre beküldök. Ezzel kapcsolatban is, untatlak néhány sorban. A Nyíregyháza könyvének volt bemutatója. Az után megkeresett egy internetes újság, - aminek, nyomtatott kiadása is van - hogy küldjek verseket, vagy írjak tárcát. Mellesleg a Nyíregyháza könyvében, novellám volt. Na, mindegy. Küldtem neki olyan írást, amiről azt hittem, hogy az vers. Megdicsérte, és biztatott, hogy írjam át őket. Túl, kötöttek. Manapság, ez már nem divat. Rövidre zártam azzal, hogy nem írom át. Na, most értünk oda, hogy kerültem a Poetra. Az emlegetett találkozón hallottam Bíbor Katától róla, mikor röviden ismertetni kellett, - kik is vagyunk? – Mi, akik bekerültünk a kötetbe.  -.appa.

Ha-már így rákérdeztél. Elöljáróban annyit, hogy sokan írnak haikut a Poeton. Sok embernek meg nem tetszik, de így van ez mindennel. Most jön a válasz a kérdésedre. A haiku egy japán versforma és műfaj, mint az elégia. A szamurájok "vitézi dala" volt. Ezt több forrásból is tudom. Ludmanné Papp Ilona, és Edit megírta nekem egyszer, ezt a haiku dolgot. Ilonáról érdemes tudnod, hogy Kincsesházat hozott létre Nádudvaron. Voltunk megnézni Zsuzsival meg Attilával. Nagyon sok munkája lehet benne, hogy ekkora gyűjteményt össze tudott szedni. Nem beszélve róla, hogy a debreceni múzeummal is tartja a szakmai kapcsolatot. Ő is Poet-os, és egészen jó haikukat ír. Ő azért vágott bele a haikuírásba, mert igazi "agytorna": 17 szótagban el kell mondani valamit eredeti módon. Három soros vers. (5-7-5 szótaggal). Mondhatjuk, hogy igazából nem is vers. Mármint abban az értelemben, ahogy gyerekkoromban megszoktuk, hogy rímek, meg ilyesmi. De, nem ez a legfőbb bajom a haikuval, hogy sokan rámennek erre az 5-7-5 formációra. Hanem az, hogy igazából nem törődnek, azzal sem, hogy gondolatilag összefüggjenek a sorok. Én azt gondolom, mikor az ember ír, akkor a lehető legvilágosabban kell kifejezni a mondandónkat. Ez a nézetem kialakulása, az ilyen jellegű rossz neveltetésemből adódott. A középiskolában Egyed tanár úrnál, ezt a beszédben is produkálni kellett. Ott van az a kép a falon. Beszélj róla 1 percig. Egyszerűnek tűnik a feladat, de egyáltalán nem az. Bizony, nagyon hosszú idő tud az lenni. Folyamatosan kellett beszélni. Nem volt szabad ismételni. Netalán, mekegni-makogni. Egyszer mondtam is a sógornőmnek. - Nyugdíjazásáig szakvezető tanár volt a Kossuth gyakorló gimnáziumban. - Ez borzasztó, hogy mekegnek, nyögdécselnek. Töprengenek, - mit kellene hazudni. Azt mondta: rosszul látom. Ilyenkor rendezik a gondolatukat. Hát hallod, erről én, teljesen mást gondútam. Itt jön a másik tényező, ami miatt az a téveszmém van, hogy világosan, és érthetően kell közölni gondolatainkat. Ez pedig Bimbó professzor, aki filozófiát tanított Nekünk a szakosítón. A Tőle tanultak alapján teszem hozzá, hogy a verbális kommunikációnak, nagy buktatója a félreérthetőség. Igazából, tisztán tőmondatokban kellene beszélnünk. Az meg, mégiscsak nonszensz lenne.  Mellé még az a téveszmém is van a versekkel kapcsolatban, hogy ébresszen gondolatokat. Ne csak az én érzéseimet, illúzióimat, gondolataimat tolmácsolja, hanem indítson el valamit, az olvasóban. Mindezek mellett tökéletesen tisztában vagyok azzal, nem vagyok költő, a szónak abban az értelmében, hogy meg tudnék írni egy szonettet, vagy akármilyen más verses műfajt. Szóval, én irkálok a magam móggyán. Mondhatnám, hogy szabadverset írok.  -.appa.