Tévedsz Gizike, nem egyből küldtem a Poetnak a verseket. Abban igazad van, hogy sok megírt vers volt, amit küldhettem volna. Erre később került sor. Cirka egy év múlva küldtem be először verset. Három mondatban hirtelenjében háromszor írtam a „vers” szót. Ma már tudom, helyesebb, valami írás félét mondani. Nehogy azt hidd egyszerű, az élet a Poeton. A művészek nagyon érzékenyek. Major Tamás költőt is megsértettem. Azt írtam Neki, hogy nehezen értettem meg az első négy sort. Azt írta erre, hogy azt idézgetik, és kitiltott. Sok embert haragítok magamra. Megsértődnek attól, amit írok. Az óta, egy kislányka is kitiltott. Ez úgy van, hogy jól megsértődnek, megírják a magukét, és kitiltanak. Ez után Te, már nem reagálhat rá. Nem engedi a rendszer. Nem lévén művész, én nem értem ezt a fajta, viszonyulást. Azt hittem, azzal jót tesz az ember, ha véleményt alkot. No, azt kifelejtettem, hogy Feri meg is írta nekem, ez itt nem szokás (mármint kritikusan írni). Néhányan felháborodnak a kommentemen. Páran belátták, hogy én nem támadom Őket. Azt írásaimmal kapcsolatban, időnként késleltetik a megjelenést, vagy meg sem jelenik. Azért írok, mert jobb, mint keresztrejtvényt fejteni, meg olcsóbb is. Említettem Neked, jobban szeretem a prózát. Olyan kétezer-kettő óta irkálom, az okhatározói mellékmondatokat. Egyszer beadtam valami pályázatra. Nem bírálták. A zsűri elnök, azt mondta nem felel meg a novella kritériumainak. Ami nem volt igaz, hisz nem valami nagy kritériuma van a novellának. Arról ne is szóljak, hogy ilyen írás, nincs a világirodalomban. Ami így nem igaz, hiszen a párhuzamos univerzumok valamelyikében, szintén írok okhatározói mellékmondatokat. Jó néhányban Nobel díjat is kaptam érte. No, mindegy. A Mienk, egy ilyen értetlen világ. Találkoztam egy régebben itt Vasváriban tanító, idős tanár házaspárral. Mindketten magyart tanítottak. Beszélgettünk. Ír még verseket? - kérdezte. Az igen után, megmutattam neki, az okhatározói mellékmondatokat. Egy nyomdász ismerősömmel, 50 példányban kinyomattam. Teszem hozzá, rajtam kívül álló okok miatt. A mostoha lányom kikötése az volt, hogy mindenki valami egyedi ajándékkal menjen a lagzijába. Vittem, egy szaloncukros dobozt, amire vágtam egy nyílást. Mikor rám került a sor, azt mondtam. Mindenki vigyen el egy könyvet, és dobjon bele annyi pénzt, amennyit gondol. Így, a házaspárral történt találkozásomkor, volt a kocsiban könyv, és megmutattam. Nézegette, és vitte a feleségéhez. Nézd már mama! - mi ez? A nénike forgatta, majd azt kérdezte, - nekünk kell ezt eldönteni? Majd eldönti az utókor. Ezzel, azt akarom mondani, hogy irkálok össze-vissza mindent, ami éppen eszembe jut. Tudván tudom, hogy a Prédikátornak igaza van. Minden hiábavalóság az ég alatt. Meg a víz alatt, meg a föld alatt, de ebbe most nem mennék bele. Nem szeretnék túlmenni, azon a határon, ami még elviselhető. Én, azt olyan 30-40 sor körülire teszem ezt. Elnézésed kérem, e hosszú, és számodra többségében érdektelen ismertetőtőért.  -.appa.