Olyan megértésféleség ez,
mint a kényszerképzet.
Homályos benne sok apró részlet.
A lét bizonytalan. Minden porcikám sajog.
Bizonyosság csak az, ha valaki már halott.
Ifjon. Mikor még hittem!
De, - miben is hittem?
Istenben nem, erre tisztán emlékszem.
Bár gyanítom, az ember megbűnhődik egyszer.
Amiket tett, vagy nem tett, megbánja ezerszer.
Voltak dolgok, amikre erősen vágytam.
Nemhogy a dolgokat, de helyem sem találtam.
Maradjon köztünk, de ha, - jól emlékszem?
Mikor valamit regéltem,
akkor a szavakat valakiktől kölcsön kértem.
Hát, na-ja! Nem volt szavam semmire.
Vágytam egy kolbászzsíros serclire.
Szeletre. Nem egy egész veknire.
Nincs szégyenfolt. Mi valaha bűn volt.
Most sikk lett, és teszik is szüntelenül.
Minden eltörpül. Hazudnak Nekünk szemérmetlenül.
Itt kering, Téged keresve megváltó angyalod.
Ne is firtassál semmit!
Minek? Jobb, ha hagyod.
Lehet? - mégiscsak bizonytalan vagyok.
-’21.06.09.
