Most, hogy ablakom előtt a szél süvölt,

nem találok benne semmi feltűnőt.

Mikor megnyugszanak a mindenek,

csillagok ragyogják be az eget.

Emlék, a hófödte fenyvesek,

és sosem voltam fenegyerek.

A szél mindent elfújt.

Miért fáj hát a múlt?                            

Valami, valahogy mégiscsak éltet,

és megőrzöl magadról egy képet.

Keresgélsz, az emlékek között.

Ami jó volt mindenekfölött.

Felidézed és megőrzöd,

hiába látod, hogy gyűrött.

Hiszem, ezzel én is így vagyok,

bár láttam már sok borús napot.

Mint a finom kelmét elsimítom,

a sok gyűrődést a verssorokon.

Ostoba vagyok, így nem alkuszok.

Hosszú a nem lét, sokat nyughatok.

Mielőtt bárki unná, hogy itt vagyok,

magához szólít az Úr és meghalok.

                                                               -.appa.