appasztorik

Akarmi, mint egy szatócs bót

Töprengéseim (17)

2020. szeptember 24. 08:05 - appasztorik

  • Megint az jutott eszembe, hogy 100 éve annak, amikor az I. világháború után megcsonkították Magyarországot. Az óta is kesergünk rajta. Megemlékező ünnepségeket is rendeztünk. Ha belegondolok, perverz egy nép vagyunk. Előszeretettel ünnepeljük a nemzeti tragédiáinkat. Az I. világháború végén történt mindez. Na, nem az ünneplés, hanem a csonkítás. A háború 4 éven át tartott. Európából indult, és világméretűvé nőtte ki magát. Több mint 15 millió ember halálát okozta. A cél az volt, hogy a nagyhatalmak a gyarmati érdekeltség rendszereit újra felosszák egymás között. Most a koronavírus Kínából indult ki, és világméretűvé nőtte ki magát. A jelenlegi becslés szerint ez is eltart 4 évig. Ez ideig kb. 1 millió halott van. Gondoljatok bele, mennyivel árnyaltabb a kép. Nem egymást öldösik az emberek. Sokkal humánusabb. Itt, az élet megmentéséért, és nem a kioltásáért harcolnak. A cél ugyanaz. A gazdaságok újra rajzolása, a javak felosztása a hatalmak között.
  • No, ha-már citáltam a I. világháborút. Kormányunk is előszeretettel hivatkozik Trianonra. Ennek is van célja. Mégpedig az, hogy meggyőzzenek bennünket arról, a kormány áldozatos munkája ellenére miért itt tart az ország. Lássuk be. Mind ez külső tényezők miatt van. Nem azért, mert elherdálják a pénzt. Szétosztják egymás között. Nem bizony ellenünk van az egész világ. Nem a stadionépítések, a minap említett lélegeztető gépvásárlások. Nem ezek rontják gazdaságunkat. Hanem Trianon, Soros, meg a migránsok. A migránsokról tudni kell, hogy Soros küldi a nyakunkra. Ez, így jó is. Mellé jön a magyar virtus. A Mi Magyarok, meg az, aki magyar. Ezek olyan remek mondások, hogy az ellenzék sem mer mondani semmit. Elvégre, Ők is magyarok.
  • De, hol is vagyunk Mi. Egyszer jó kedvében Orbán Viktor elmondta Nekünk. Mi úgy foglaltunk magunknak hazát, hogy balra Berlin, jobbra Moszkva, délre pedig Isztambul található. Na. Így érthető. Ezért mesterkedett hát, hogy a németeket jobbra tolja. Nem a térképen. A politikai palettán. Lássátok be, miniszterelnökünknek van önbizalma. Hiszi, hogy irányíthatja az európai politikát. Nagy tervek ezek, miközben a magyar háztartások 36 százaléka nem rendelkezik annyi megtakarítással, hogy egy hónapot átvészelhessenek, ha nem érkezik jövedelem a számlára. Márpedig a koronavírus okozta gazdasági válság, a munkahelyek megszűnésével sok embert hozott fizetés nélküli helyzetbe. Vegyük ehhez hozzá, hogy az áremelkedések miatt a nyugdíjasok is rosszabb helyzetbe kerültek. Gondoljatok bele, a minimál nyugdíj tíz éve huszonnyolcezer-ötszáz forint. Politikusaink, ennél az összegnél, óránként többet keresnek. Ne szóljunk a támogatott étkezésről, mert azt adnak a szegényeknek is. Ne szóljunk, az üzemanyag kártyákról (havi fél millió), mert a szegényeknek nincs autója. Jogos a kérdés: mit kezdene vele? Tény, nyugdíjból létezik kétmillió forint fölötti is. -.appa.
Szólj hozzá!

Töprengés (még mindég vírus)

2020. szeptember 23. 07:02 - appasztorik

Nézem az előbb az időképet. Először persze azt, hogy milyen idő lesz. Utána, hogy horgászati szempontból rossz kapás lesz. Mindennek megkoronázásaképpen a vírus térképet. Emlékezzetek vissza. Még Én magam is morcsoltam, hogy mennek a népek Horvátországba, mikor ott beerősített a járványterjedés. Hát, amennyiben hinni lehet ennek a térképnek, akkor Nálunk jobban fertőz, mint a Horvátoknál. Persze ebből, nem következik az, hogy nem hoztak Nekünk jófajta Horvát vírusokat a nyaralók. Petya is nyaralt ott, és láthatjátok szemeitekkel, jól van. Most a rossz nyelvek szerint meg is hálálta zsíros üzlettel, annak az úrnak, akinél nyaralt. Na, ebben nagyon tévedtek. Ilyen esetben, nem az hálás, aki nyaralt. Az egy megtiszteltetés, hogy elfogadta a meghívást. Mit gondoltok Ti? – mennyi mindenki hívogatja a külügy vezetőjét. Én! Én! Én! Hogy, mégis Ő kapta a zsíros üzletet. A véletlen műve. Beszélgettek a nyárról. Idézgették az emlékeket, oszt mikor dönteni kellett, pont ez az úr jutott eszébe. Ilyen egyszerű ez, nincs itt semmiféle összefonódás. Tennap vót a napja, hogy emlegettem a külügyvezető urat. Mármint az általa vezetett minisztériumot, hogy mennyi eszközt beszereztek. Olybá tűnt az egész, hogy túlzásba is estek, hiszen a miniszterelnök úr, a beszerzett mennyiség felét tervezte, mikor beszélt róla. De! – hajjátok, nemcsak a mennyiséggel szálltunk el, hanem az árakkal is. Azzal aztán nem kétszeresen, hanem sokkal jobban. Ugyanabban az időszakban történtek beszerzések, ami ugye természetes, hiszen Németországban és Hollandiában is eléggé dühöngött a járvány. Az említett két ország több lélegeztető gépet vásárolt Kínától, mint Mi. A hírek szerint összességében mégis kevesebbet fizettek, mint Mi. A lapértesülések szerint Németország a magyar mennyiségnél 567,5 tonna, közel kétszer nagyobb mennyiségű, 1014,3 tonnányi eszközt szerzett be kevesebb, mint a magyar ár tizedéért. Mi 482 millió eurót fizettünk, a németek 30,7 millió eurót. Most mondhatjátok. Persze, a nagy tételben vásárlók kedvezményt kapnak. Mert gondojjatok mán bele! - mi van nyíregyi kínai piacon? Egy pár. Ennyi. Sok. Na, az sokkal kevesebb. Ilyen egyszerű ez. Piac ez is, meg az is. Csakhogy, Hollandiának még jobb üzletet sikerült kötnie. Ők is, a Mienknél nagyobb össztömegű 582,3 tonnányi eszközt szereztek be. Mindezért azonban kevesebb, mint a magyar ár harmincadát, csak 13,7 millió eurót fizették. Megtekintve a vásárolt össztömegeket, az iménti elméletem nem állja meg a helyét. Hiszen a 582,3 tonna nem sokkal nagyobb tömeg, mint az általunk vásárolt 567,5 tonna. Nem lehet tudni, hogy hol a határ, a soknál. Hanem tovább olvasgatva az összehasonlításokat, kiderül, hogy Olaszország közel ugyanakkora össztömegű 551,8 tonna eszközt vásárolt, mint Magyarország. Ez, nemhogy nagyobb, még kevesebb is, mint az általunk vásárolt mennyiség. Furcsa módon, Ők ezért kevesebb, mint a magyar ár tizedét fizették. A kínaiak barátaink. Arra ne is gondoljatok, hogy becsaptak Minket. Hű, mekkora korrupciót se kiáltsatok. Megmondom Nektek mitől lehetett ez. Emlékezzetek vissza. Az említett három ország erősen érintett volt fertőzöttség tekintetében. Mi azonban nem. Egyértelmű, hogy aki készlethalmozási céllal vásárol, megveszi a rászorulók elől. Hát az fizesse is meg. Ilyen eccerű ez.  -.appa.

Szólj hozzá!

Töprengés (lélegeztető-gépre)

2020. szeptember 22. 07:04 - appasztorik

A hazai sajtóban számos írás próbálkozott kitalálni, hogy a külügy miért volt annyira serény a lélegeztető-gépek beszerzésénél. Korábban ugyanis a lehető legrosszabb forgatókönyvre készülve Orbán Viktor azt mondta, hogy várhatóan 8000 darab lélegeztető-gép válik majd szükségessé. Na, ehhez képest, a dupláját, 16 ezer darab készüléket vettek meg. Egy részét, ráadásul a nyár folyamán, amikor a járvány már visszahúzódóban volt, és látszott, hogy a kapacitásoknak csupán a töredékét kellett használni. A beszerzési árakkal kapcsolatban is jelentek meg cikkek. Ugyanis, Magyarország az egyik típust jóval drágábban vette meg, mint Szlovénia. Ott, a beszerzési ár miatt korrupciós botrányról cikkeztek. Idetartozik még az is, hogy az egészségügyből származó hírek szerint, az Orbán Viktor által szükségesnek tartott 8 ezer gépre sincs megfelelő számú- és végzettségű szakember. Mármint olyanok, akik ezeket a gépeket folyamatosan működtetni és kezelni tudnák. Jegyzem meg, vészhelyzet esetén, kioktatással áthidalnák a problémát. Legalábbis azt gondolom.  Törvényt, rendeletet módosítanának. Az Nálunk könnyen megy. Vészhelyzet kihirdetésével, talán még azt sem kellene. Az összehasonlítgatók érdekes adatokat találtak, az Eurostat adat bázisában. Érdekes, hogy az adattárban, nem darabszámban, hanem kilogrammban szerepelnek a beszerzett eszközök. (De nem ez a legérdekesebb). Az derült ki a lélegeztető-gépek tekintetében, hogy január, februárban még nem emelkedett importunk a tavalyihoz képest. A vírus itthoni megjelenése után meredeken nőtt a Kínából beszerzett áruk mennyisége. Ami azt jelenti, hogy a kormány kezdett felkészülni egy nagyobb járványra. Mennyi is? - az annyi: március 11,7 tonna, április 32,9 tonna eszköz lett megrendelve. Aztán májusban, amikor vidéken lazítottak az előírások szigorán 175,5 tonna került beszerzésre. Júniusban alig voltak új fertőzöttek Magyarországon, - legalábbis a tájékoztatás szerint - a beszerzések ekkor értek a csúcsra, vagyis a leállás nem ment olyan frappánsan, mint a beszerzések megkezdése. Abban a hónapban, 347,4 tonna légzéssegítő eszköz érkezett Kínából. Ja kérem, ha egy jó üzlet beindul. Az említett négy hónapban 567,5 tonna eszközért 482 millió eurót, magyarra fordítva 169,8 milliárd forintot fizetett ki az ország. Ebből láthatjátok, hogy törődnek velünk. E mellett, megnézve az összegszerű adatokat, akkor kiderül, hogy az Európai Unió összes tagállama közül, az idei év március - június hónapok beszerzéseit tekintve Magyarország költötte a legtöbbet a Kínából érkező lélegeztető gépek importjára. Hogy a többi európai ország, - mit csinált addig? – amíg Mi serényen beszereztünk, az egy külön történet. .-appa.

Szólj hozzá!

Töprengés leveleken

2020. szeptember 21. 20:42 - appasztorik

  • Ez nem úgy leveleken, mint Leveleken a településen. Írtak Nekem dógokat, oszt eltöprengtem rajta. Azt írta Nekem a hölgy:"Igazad van, de azt mondjad meg nekem: Mikor szállt el felettem az életem?" Őszinte voltam: Sokat gondolsz rólam. Azt tudom mondani Neked: hej, ha Én azt tudnám. Ha, vigasztal valamennyire. Az enyémről sem tudom, - mikor szállt el? Kezdem azt gondolni, hogy az ember erre lett kitalálva. Elcsudálkozunk kerekre nyílt szemekkel, hogy: most mi van? - ennyi vót az egész?
  • Azt írta Nekem idősebb költőtársam júliusban. Itt a nagyszabadság, de attól félek visszajön a vírus. Megvigasztaltam. Valóban itt a nagy szabadság. A shortra játszásból, jó pénzt szakítottak a bankárok. Most indítanak a gazdaságon, hogy abból is szakítsanak. A vírus nem ment el. Fokozatosan terjed. Április elején, a Földön, naponta 70 ezer ember betegedett meg. Néhány napja (három hónappal később) 212 ezer. Ha, megnézed a számokat, nem kell félni, hogy visszajön, végig itt volt, hiszen folyamatosan emelkedik. Ezt, most csak Nektek gondolom tovább. Jó ötlet volt bevinni a vírus genomjába a maláriát. Így tud terjedni Afrikában is. Európában nem végzett vele a nyár. Azt hiszem nem számoltak vele, hogy ennyire jól sikerül. Hát bankárkáim, ez a válság is hosszabb lesz, mint vártátok. A pénz mögött, nincs semmi, ez a probléma. Nyomják ész nélkül, és semmit sem ér. Ugyan ez van szerintem a mindenféle koinokkal is. Kamu az egész. Mit mondjak Nektek. Mikor Márti lányom született lemondtam a cigarettáról. Az utolsó dohányzós korombeli cigit, 1980. december 31.-én éjjel, a szilveszteri kabaré nézése közben szívtam el ¾ 11 egykor. Akkor 11,50 volt 20 szál cigi, abból a fajtából, amit Én szívtam. Délibáb névre hallgatott, és ventillációs filtere volt. A nejem akkor, mivel terhes volt nem dohányzott. Szofit szívott egyébként. Nem latinoztunk vele, hogy Sopianae. Most 40 évvel később, egy doboz cigi, több mint százszorosába kerül. Tudom. Nem drágult meg ennyire. Sok adótartama van, hogy ne szívják annyian. Hát dohányoskáim, így jártatok.
  • Nagyon elgondolkodtató sorokat tártál elénk. El is töprengtem rajta. Az utolsó két strófa párhuzamba állítását meghökkentőnek tartom. Azt gondolom Pilátusnak nincs köze Jézus kivégzéséhez. Pilátus a zsidóknak adta a döntés jogát. Ők voltak azok, akik ismerték, a zsidótörvényeket. Istenkáromlásnak számított, magát Isten fiának tartani. Amit ezzel kapcsolatban olvasgattam, Ő maga nem mondta. Nem mondta, de nem is tiltakozott. Rájuk hagyta. A feltett kérdéseket, okosan megkerülte. Most ez, vagy így volt? - vagy nem. Kell egy kis misztifikáció is. Ő nem kerülhette el a sorsát, hiszen az Atya azért küldte Őt a Földre, hogy halálával megszabadítsa az emberiséget a bűntől. Ami, a látottak szerint nem sikerült. Mondom én. De! Nem tudhatjuk mi alakult volna ki? - ha nincs megváltás. -.appa.
Szólj hozzá!

Töprengéseim, (most az a legfontosabb),

2020. szeptember 20. 09:13 - appasztorik

  • hogy a főnöknek igaza legyen. Emlékezzetek rá, hogy percre megmondta mikor lesz vége az első hullámnak. Nem régen megmondta, hogy emelkedni fog a fertőzöttek, majd később a halottak száma. Úgy is van. Tudjuk azt is, január, februárban tetőzik a korona vírus. Mindent meg is tesznek, hogy a jóslatok bejöjjenek. Így aztán, ha valakinek volt kapcsolata fertőzött egyénnel, majd jelentkezzen, ha tünete van. Egyik helyen, teszteket végeztek, egy fertőzött kolléga miatt. Az, aki a fertőzés kiderülésének napján, szabadságon volt, azt nem vetették alá a vizsgálatnak. Ez szerintem jó hír. Ezek szerint, a fertőzés kiderülése napja előtt nem fertőz a vírus. Amit most mondok, az még számomra is hihetetlen. meghalt az egyik idős bácsi. A kórházban megkérdezték: nem bánják e, ha koronavírusnak mondják az elhalálozás okát? A rokonoknak mindegy volt. Az is érdekes, hogy a hajnalban Tiszalökről induló, diákokat, munkásokat szállító vonat, egy BZ motorból áll. A délutáni csúcsban, mikor a diákok, dolgozók hazautaznak, szintén egy BZ motor közlekedik. A múlthéten 5 napból, négyszer. Napközben, a motor egy kocsit is húzgál maga után. Az is jó hír még, hogy tudjuk, a vírus este 11 után fertőz nagyon. Így osztán becsukják az éttermeket, és meg van oldva, hogy ne fertőződjenek meg a vendégek. Az éttermek dolgozói viszont veszélyben vannak. Ők 11 után mennek haza. Könnyen lecsaphat rájuk a vírus, valami sötét kapualjból. Az is jó hír, hogy a vírus nem bírja az izzadtságszagot, meg az izgalmakat. Így aztán meccset nézni szabad. Itt kicsinyt elgondolkodtam. Ismerjük, a magyar foci milyen erős fizikai igénybevétellel jár. Az izgalmait már nem is részletezem.
  • Nincs viszont semmi gond. A főnök megmondta fel vagyunk készülve. Mindenkit meggyógyítanak. Ugye, kivétel, akiket nem, de ezt meg Én mondtam, nem a főnök. Annyi biztos, hogy a külgazdasági és külügyminisztérium olyan mennyiségben vett lélegeztető gépeket, ami meghaladja a tervezett 8000 – ret. Ja-kérem, ha egy üzlet beindul. Aztán olvastam, hogy Ukrán civilszervezetnek adunk lélegeztető gépet, nem kereskedelmi áron. Azt, Mi úgysem fogjuk felhasználni. Minek vettük akkor vajon? Na, mindegy. Jól van az. Ne porosodjanak, ott a raktárakban. A határon túlra kerül egy részük. Egyik ismerősöm kérdi: hol a bánatba van ez a sok lélegeztető gép? Ő 21 ezer gépről tud. Akkor, egy ezrelékét adjuk oda. Mi, az Nekünk? De az Én fejecskémbe is befészkelte magát a gondolat. Van hazánkban 21 ezer altatóorvos, aki kezelheti ezeket a gépeket. Gondolom, nagyon nagy vész esetén enyhítenének a szigorú előíráson, és betanított személyzet is dolgozhatna a masinával. Egy jó hír. „A koronavírus-járvány okozta nemzetközi helyzetre tekintettel az állami vagyonról szóló törvény alapján az állam tulajdonában álló 21 lélegeztető gép ingyenes átruházásáról döntött a kormány egy Kárpátalján működő segélyszervezet számára a helyi lakosság megsegítése érdekében.” -.appa.
Szólj hozzá!

Szálkás halak tanszék (a pácolás)

2020. szeptember 19. 22:49 - appasztorik

Mivel Attila fiam kollégái között érdeklődés mutatkozott a halpácolás módját illetőn, ezért lediktáltam Neki. Ha, már meg van írva, akkor (kissé kibővítve) közzéteszem, lehetővé téve, hogy más is hasznosítsa és élvezhesse a semmibe sem nézett halak étekként való felhasználását. Attól függően, hogy mire akarjuk használni a halakat, el tudjuk dönteni, szükség van-e pácolásra, vagy nincs. A halászlé, a halpaprikás vagy, a rántott hal esetén nem kell a halszeleteket pácolni (csak sózni). A rántott halak esetében a bundázásra használt tojásba keverhetünk fűszereket. Ez kicsit feldobja, a semleges ízű halakat (pl. afrikai harcsa). Igaz ez szálkátlan. De térjünk vissza a sütni való halakhoz. Amikor, tenyérnyi sütni való irdalt halakat, vagy nagyobb szálkás halból, irdalt filészeleteket készítünk elő sütéshez, akkor azokat besózás után úgy nevezett, száraz pácba tesszük. Ugyan így járunk el, akkor is, amikor hal-ropit készítünk. Erre a célra, apró ujjnyi, hosszúkás alakú halacskákat (küsz, bodorka, vörösszárnyú) használunk fel. A pucolásnál, ha marad rajta kevés pikkely nem számít. Azzal is kalciumot, és foszfort viszünk a szervezetünkbe. Nézzük akkor, milyen pácot készítsünk. Lehetőleg olyat, ami az ízlésvilágunknak megfelel.  A boltokban kapható Halak fűszerkeverék, erre a célra lett kitalálva. Ismerek olyan horgászt, aki keveri csirke fűszerkeverékkel, mert az paprikás. Én előszeretettel használom pl. erre a célra a Provence fűszerkeveréket, csak előtte megőrölöm a turmix géppel. A lényeg, olyan mértékű aprítást kell alkalmaznunk, hogy egy elfordítható szórófejjel ellátott fűszertartóval a besózott halakat megszórhassuk. Házilag is készíthetünk ilyen fűszerkeveréket. Tehetjük ezt olyan módon is, hogy az alapkeverékeket megfejeljük. Például, különböző fűszereket (koriander, majoránna, kakukkfű, kapor, stb.) adunk hozzá a bolti keverékek valamelyikéhez. Természetesen, a hal víztartalma miatt, a rászórt pác-só átnedvesedik. A száraz pácból kivett halakat búza, vagy kukoricalisztben történő megforgatás után, forró olajban pirosra sütjük. Én a liszthez sosem rakok paprikát. A paprika megég és keserű lesz tőle az olaj. Amennyiben, nem teszünk bele paprikát, akkor az olaj többször felhasználható. Természetesen abban az esetben, ha nem hevítjük túl az olajat. Ha mustárosan szeretjük a halat, akkor az olajból való kivétel után (még forrón) vékonyan bekenhetjük mustárral. Lehet úgy is trükközni, hogy a turmixgépben készítünk egy hagyma, fokhagyma keveréket. Ezt kenjük vékonyan a halra, és arra szórjuk a pác-sót. Az is egy módszer, amikor hagymakarikákat, fokhagyma szeleteket dobunk a sütés közben az olajba. Ezt eredetileg azért csinálták, hogy nem ég meg olyan könnyen sütésközben a hal. Részemről, sajnálom kidobni a hagymát, ezért a halakkal együtt kiszedem az olajból, és frisset teszek be, amikor az új adag halat rakom be. A sült hagymát és fokhagymát elfogyasztjuk a halakkal együtt.
A nagyobb szeleteket, halfiléket amennyiben tárcsán akarjuk megsütni, akkor célszerűbb őket nedves pácba helyezni. A páclevet úgy készítjük, hogy ecetet (akár fűszeres ecetet) vagy citromlevet kevés sóval és cukorral összekeverünk, hogy kellemes íze legyen. Akinek van jól bevált salátaízesítő receptje, az használhatja azt is. Ehhez az alaphoz rakunk a száraz páchoz szükséges fűszerekből, illetve ízlés szerint hagyma- vagy fokhagymapépet. Használható mustár is vagy méz és mustár egyidejűleg. Mindenkinek egyénileg kell kikísérletezni, hogy számára melyik a legkellemesebb íz. Amikor a nedves pácból kiszedjük a halakat, a pácléből mártást is készíthetünk (tejszínnel vagy tejfölösen), kár lenne kidobni. A mártás besűrítéséhez lisztet, vagy keményítőt használhatunk. Ha a halakban nagyobbak a szálkák, akkor a nedves pác citromsav vagy ecetsav tartalma puhítja, feloldja a szálkákat. A nagyobb halak esetében, be kell tartani a 2-3 mm-es irdalási távolságot, ahhoz, hogy ne érzékeljük az átvágott „Y” szálkákat. Tenyérnyi halaknál lazíthatunk ezen a távolságon, attól függően, - mennyire sütjük pirosra a halat. Azt figyelembe kell venni, hogy a nagyon kiszárított hal ropogós ugyan, de jobban tapad a gerinchez és a bordákhoz (akár a gerinccel, bordákkal együtt fogyaszthatóak). Mindenki kísérletezze ki, számára melyik a jobb. Én, hol így, hol úgy sütöm a halakat. Ahogy úri kedvem tartja. Mindkét pácolás esetében, legalább egy éjszakán keresztül hűtőszekrényben kell a halakat tartani. Én, mivel a frissen sütött halat szeretem lágy kenyérrel, ezért akár 3 napig is pácban van a hal, és frissen sütöm. Ha tenyérnyi halakat sütünk vagy még kisebbeket hal-ropinak, akkor sütéskor célszerű (a már említett) hagymakarikát, fokhagymaszeleteket dobni az olajba. Ez jó ízt ad a halnak és nem ég meg olyan könnyen.  -.appa.  

Szólj hozzá!

Töprengéseim (16)

2020. szeptember 18. 06:44 - appasztorik

  • Na hajjátok, Nekem meg van az, az áldott jó tulajdonságom, hogy bármin eltudok töprengeni. Így jártam, akkor is, amikor azt olvastam, ami a MotoGP versenyen történt. Pont a 900. futam 17. köre zajlott. A 17 pedig jó, mert prímszám. Lehet nem pont ezért, de szerencsésen végződött a dolog. Maverick Vinales érezte, hogy nem működik a fék. Itt közbevetem Nektek, hogy a nagynéném, mikor az államokban meglátogatta a testvérét egy Maverick tipusú farmer öltönyt hozott Nekem. Ez, most Nektek nem annyira érdekes, mert benneteket inkább az érdekel mi lett a fék nélkül száguldó motorossal? – és nem az Én farmeröltönyöm története. Ám ebből a kitérőből is szépen láthatjátok, hogy töprengés közben el-elkalandozik az ember gondolata. Azt írták a történetben, a motoros elképesztő lélekjelenlétről tett tanúbizonyságot. Leugrott a 200-zal robogó motorról, ezzel akadályozta meg a tragédiát. A versenyzőnek nem esett baja, a tovább száguldó motor falnak csapódott és kigyulladt. Most mondhatjátok. Nagy, dolog! – motorosok tudnak esni. Védőeszközök vannak beépítve a ruhába. Nem is ezen töprengtem. Ő, a hátán való csúszását nem igen tudja irányítani. Gondolom a többiek is 200-al jönnek mögötte. Ennek a manusnak szerintem oltári mázlija volt. Gondoljatok bele. Amíg, azt mondjuk egy, a motor 50 métert megy. Aztán az jutott még eszembe. Amennyiben visszakapcsol, - a motorfék nem lassított volna annyit, hogy bevegye a kanyart? Ebből is láthatjátok, mennyi minden elgondolkodtatja az embert. Mi lenne? - ha érdekelne is a motorverseny.
  • A diktátorok viselkedéséről írt cikket egy finn napilap. Abban szerepel, Aljakszandr Lukasenka, Sztálin, Szaddám Huszein és természetesen Orbán Viktor. Valamiért, a nyugati újságírók előszeretettel diktátorozzák le a Mi miniszterelnökünket. Hazánkat autoriter, illetve hibrid rezsimként jellemzi a cikk. Kitér arra is, hogy milyen módon kerültek közpénzek Orbán köreihez. Azt írja, a miniszterelnök 2010 óta mindent megtesz azért, hogy egy a 2002-es hasonló választási vereség ne ismétlődhessen meg. Ebben semmi újdonság nincs (törvények átírása, a tájékoztatás állami kézbe vétele, civilszervezetek ellehetetlenítése), ezt tudjuk. Erre reagált Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár, emlékeztek rá biztos. Egy rossz megjelenésű, mondhatnám rosszarcú ember. Botrányosnak nevezte az írás hangnemét. Ebből azt vonhatjuk le, hogy igaz, de finomabban kellett vóna előadni. Aztán itt hazudik egyet főnöke védelmében „Orbán volt az, aki 1989-ben, Nagy Imre és mártírtársai újratemetésén a szovjet csapatok kivonását követelte”. Ekkorra Német Miklós, már megállapodott Gorbacsovval. Az óta eltelt 30 év. Ennyi idő elég ahhoz, hogy diktátorrá fejlessze magát. Most megleplek benneteket. Nem ezen töprengtem. Lukasenka, - miért nem kért tanácsot Orbán Viktortól? Akkor nem lettek volna ott sem balhék a választás után. Tegnap előtt hallottam, hogy kiszámolták Orbán Viktor 2 ezer milliárd forinttal gazdagodott. Egyszerűen nem értem, - mégis minek?           -.appa.
Szólj hozzá!

Töprengéseim (15)

2020. szeptember 17. 06:20 - appasztorik

  • Augusztus 20.-án szomszédasszonyom elment a debreceni ünnepségre. Tudta, hogy nincs virágkarnevál. Megnézte a néhány kiállított kocsit. És mit látott még? - a pópa, a püspök, és Pap (polgármester) maszk nélkül sétálgattak a tömegben. Mondtam Neki. Miért is ne? A Fidesz és Isten emberei (együtt kormányoznak), mitől félnének?
  • Ha, már vírusról beszéltünk. Zsuzsa elment Böszörménybe, hogy vigyázzon a keresztfia kisebbik fiára. A gyereknek otthon kellett maradnia két napra, mert taknyos volt. Mondjuk helyes is az ilyen eljárás. A másik óvodában van koronavírussal érintett gyermek. Mondja Zsuzsa, hogy az egyik szülő otthon maradt a gyerekkel, a másik jár dolgozni. Hirtelen az jutott eszembe, de tényleg csak úgy ötlet szinten. Mi van akkor? – ha kiderül ez a gyermek is elkapta a fertőzést. Ha, jól gondolom, akkor a másik szülő viszegette a vírust a munkahelyére, meg mindenhová, ahová ment. Na, egy ilyen eset után készítsen valaki precíz kontaktkutatást.
  • A jó múltkor olvastam, egy számomra rémisztő adatot. Hazánkban hét generáció munkájával juthat el egy család, a súlyos szegénységből (a társadalom legalsó 10 százalékától) az átlagos életszínvonalig. Unión belül ezzel utolsók vagyunk. A kormány szócsövei, mindég azt mondogatják, amiben jók vagyunk. Mondhatjuk, ez a jó kommunikáció lényege. Néha, kételyeim támadnak, a nagy siker beszámolók igazságtartalmával kapcsolatban. Egyedül lennék ezzel?
  • Arról is olvastam cikket (most mondhatjátok: ne olvass annyit!), ami a középosztály társadalmi státuszának csökkenését boncolgatja. Az derül ki, hogy egyre inkább anyagi problémáik vannak azoknak is, akik a társadalom középső rétegébe sorolhatók. Ezeket az embereket nem lehet szegénynek nevezni. Ebből az következik, hogy egyre kevesebben tartoznak a társadalom középső rétegéhez. Egyértelműnek látszik, a középosztályon belül is megindult egy elkülönülési folyamat. Ennek eredményként az várható, hogy a legtöbb, jelenleg még a középhez tartozó háztartás, az elszegényedés felé tart, vagyis az alsó középosztály tagjai, már igencsak közel vannak a szegények csoportjaihoz, ahová könnyen lecsúszhatnak.
  • Gondoljak már Én is valami jó dologra. Levelezgetés közben jöttem rá. Annyi hősünk volt. (Van, és lesz is). Mi alapvetően hős nemzet vagyunk. Nem is csoda. Baktria királyinak vére csörgedez árpád házi királyaink ereiben. Az egy 4500 éves kultúra. Fanyalgok ezen is egy kicsit. Nem származhattunk volna az Indiaiaktól. Az 5 ezer éves kultúra. Nem mindegy lett volna, annak a kutatónak? - ha nem a Baktrokat, vagy Baktriákokat hozza ki ősnek. Most esik le. Atyavilág! Mi Magyarok, nem is létezünk. Kihaltunk az Árpád házzal. Vigasztalódjatok. Azt is olvastam, hogy az írásbeliség is Tőlünk Magyaroktól származik. Hát akkor? – nincs min aggódni. Kihaltunk ugyan, de az emberiségért megtettük, amit lehetett. -.appa.
Szólj hozzá!

Nosztalgia töprengés

2020. szeptember 16. 06:28 - appasztorik

  • Az jutott eszembe megint, hogy annak idején az emberek megengedhették maguknak, hogy elmenjenek egy étterembe, esetleg sörkertbe. Szórakoztak, beszélgettek a barátaikkal. Mondhatjátok, ma is megtehetik. Igaz bemennek a gyorskajáldába. Itt vagyunk egy 10 ezer lakosú városban (rangját tekintve) és nincs egy étterem. Ez országos jelenség. Emlékszem Fehérgyarmaton a körforgalomból elfordultunk Zsarolyán felé, és cirka 100 méter után a baloldalon volt egy jó kis étterem, ahol jól főztek, és olcsó volt. Turistaként megérte betérni. Manapság, menő lett egy vendéglői ebéd, vagy vacsora. Szóval, itt vagyunk a nagy jólétben, és rendre csuknak be az éttermek. Ugyanezt mondhatjuk el a boltokról is. Vesznek át mindent a multik, és a kínaiak.
  • Azon is szoktak emlékezgetni, hogy annak idején, a tehetségen és a szorgalmon múlt a továbbtanulás, az előrejutás. Így tanulhattak a mai állami, nemzeti vezetőink. Csak ezt Ők már régen elfelejtették. Igaz, akkor sokkal nehezebb helyzetben voltak az úgy nevezett osztályidegen szülők gyermekei. Teszem hozzá, nem kallódtak el. A tehetség utat talált magának. Ma, elkallódhatnak okos, ügyes gyerekek. Nem igen karolja fel Őket senki.
  • Az átkosban, léteztek közösségek, szocialista brigádok. Tudom. A nagyobb cégek, ma is adnak közösségi pénzt amiből el lehet menni kirándulni. Régen, ha mentek kirándulni, vitték a családot is (ma, nem fér bele a keretbe). Aztán. Kalákában építkeztek.  Ma, ezt az építkezést nem engedhetik meg, az előírások miatt. Olyan dokumentációt igényel az építkezés, hogy ne lehessen segíteni. Másrészt, ha valaki (nem családtag) odamegy segíteni, akkor jogalap nélkül gazdagodik.
  • Sokan nosztalgiáznak, hogy esténként még nyüzsögtek az emberek az utcán. Betértek az étterembe. Moziba mentek. Ezek megszűntek. Említettem. Nincsenek éttermek. Sőt mozik sincsenek. Emlékszem a nyolcvanas évek elején, vagy közepe táján nyaraltunk Vaján. Onnan gondolom, hogy Gyimka lányom még kicsi volt. A horgász egyesületnek volt ott egy kis háza, amit ki lehetett bérelni. Valamikor a TSz vegyszert tárolt benne. Érződött is, egy kis vegyszerszag, de jól elvoltunk benne. Akkor a vaji tóban még úsztak a nádszigetek. Egy kötődött le, ami a büfé, csónak kikötő előtt volt. Jöttünk, mentünk és láttuk, hogy egy olyan film lesz, amit a két gyerekkel megnézhetünk. A kezdés előtt egy negyedórával odamentünk. Az előcsarnokban, ott volt egy csoportosulás. Középpontban egy, a többiekhez képest idősebb ember állt. Egyből észrevette, hogy idegenek jelentek meg köreikben. Megkérdezte, - hogy miért jöttünk? Mondom, itt nyaralunk és moziba jöttünk. Jegyzem meg, akkor még nem volt falusi túrizmus. Bement a pénztárba és adott jegyet. Visszajött és jó hangulatban folytatódott a diskurzus. Nézegetem az órámat. Elmúlt a kezdési időpont, nem kéne bemenni a terembe. Észrevette, hogy aggódok magamban. Azt mondja. Nem késünk le semmit, mert Ő vetít. Mondta, hogy vakit megvárunk, mert csak később tud jönni. Úgy is volt. Megjött az illető. Üdvözölték, kapott jegyet és mentünk be. Ma, a vidéki településeken este hatkor kihal az utca. Tudom, tévé meg minden. Csodálkozhatunk akkor, hogy elidegenedünk? -.appa.
Szólj hozzá!

okhatározói mellékmondatok (215)

2020. szeptember 15. 06:33 - appasztorik

mert,

így ahogy írtad egyből beugrott texas―valami kommentben olvastam úgy rémlik―nekem négy ismerősöm van  akik nem bírták amerikát és hazajöttek―egy ötven év feletti hölgy kinn van―idős magyart lát el―ő félévente hazajön  aztán kis idő múlva visszamegy―egy fiatal ismerősöm ott nősült meg de ráfaragott―narcisztikus szeméjiség volt az elvett kislány ―még a lány szülei is azt mondták váljon el―ez így nem mehet tovább ―az óta megint megnősült―úgy tudom egy kis súrlódást követően jól alakult a sorsa―gyermekük is született―azt gondolom hogy valami megváltozhatott a befogadásban―régebben sok magyar találta meg a számítását amerikában―legalábbis akikkel találkoztam gyerekkoromban a hazalátogatók közül―ők azt mondták jó soruk van―tudnak dolgozni és megbecsülik őket―van lehetőségük az előrehaladásra―az utóbbi időben többen is voltak kinn fiatalok akikről hallottam hogy csak hitegették óket―nem sikerült elintézni a munkavállalói engedéjt―gyertek vissza egy fél év múlva addigra lerendezem―visszamentek nem volt lerendezve semmi ―megint dolgoztak úgy fű alatt de az elég rizikós―sokat dolgoztak és jól is kerestek―aztán a negyedik kiutazás után feladták―azt mondták nem kockáztatják tovább hogy megbüntessék őket―az elején nagyon lelkesek voltak a szabad világtól―a mellett hogy gyűjtötték a pénzt hatalmasakat kirándultak―ezt tette az a hölgy is aki a munkavállalói engedélyüket intézte volna―így aztán mikor visszaérkeztek akkor mindég azt mesélte a néni miért nem tudott intézkedni―ide oda―kaliforniába kellett mennie a barátaival―szóval mindég volt valami―na ezt unták meg―a néni mindég arról mesélt nyugdíja van―sikerült letelepedni―külön bosszantotta őket hogy életében nem dolgozott―csak félnapos állásai voltak―mégis jól él  

mert,

az igaz―az embernek sokszor kell választania―isten megadta a választás szabadságát―azt gondolom bölcsességet nem adott hozzá―valahogy nem stimmel valami a tudás fájával―egyértelmű a fegyvereket azért gyártják hogy használják―nem állhatnak ott a raktárakban―abból nincs pénz―el kell adni―elpuffogtatni―az újakat gyártják mind két oldalon―ez nagyon jó üzlet az oroszoknak is meg az amerikaiaknak is―kirobbantotta az usa kétezertizenegyben az arab tavaszt―ma is puffogtatják a fegyvereket―na jut eszembe―ott volt ez az Obama―azzal kezdődött hogy kapott egy béke nóbel díjat―azt mondtam akkor hogy karpaszományos béke nóbel díjas―ez a karpaszományos ojasmit jelentett hogy várományos―mint nálunk volt dajcs tomi―ha lediplomázik akkor miniszter lesz―be is mondták hogy sikerültek a vizsgái―be váltotta a reményeket―meg lett a diplomája―na nem így obama―azért kapta a béke nóbel díjat hogy sokat tehet a világbékéjért―de nem tett―elnöksége nyolc évében egyetlen nap sem volt amikor az egyesült államok nem állt hadban valakivel―ha végig gondoljuk a történéseket  akkor nyugodtan mondhatjuk―hogy terroristák is kaptak béke nóbel díjat―most nem pont obamára gondolok―ámbár sokan hangoztatják azt a véleményt miszerint az egyesült államok a világ legnagyobb terroristája―konkrétan most arafatra gondolok―de nelzon mandela is megérte a pénzét―tudott dolog volt róla hogy a börtönből irányította a terror akciókat―a börtönben tanult―foglalkozása politikus önéletrajzíró és jogász―itthon az önéletrajz írás nem szakma―én úgy gondolom a hátunk mögött―vagy a fejünk felett intézik a dolgokat―ez alatt az egész emberiséget értettem―visszagondolva beszélgetéseinkre ―úgy látom nem is ojan nagymértékben tér el a véleményünk

                                                                   -.appa.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása
Mobil