appasztorik

Akarmi, mint egy szatócs bót

Horgászat 2021-10-17

2023. március 13. 17:47 - appasztorik

Eltöltöttük az időt, így aztán elég későn, 11 körül érkeztünk meg Debrecenből. Egyből mentem is gilisztát venni, mert délben becsuk a horgászbolt. Vettem egyből két dobozzal, mert olyan 10 szál van benne. Nehogy elfogyjon. Hát kár volt. Két szálat használtunk el, ketten. Ezzel le is lőttem a poént. Ez a mondat, már előrevetíti horgászatunk sikertelenségét. Lássuk azért végig a történetet. Szép komótosan előkészültünk, és 1/2 kettőkor indultunk. Szép napos idő volt. Karcsi ott ült az unokájával. Azt mondta: most kezd indulni az e.kárász, már van néhány. A hosszú nyelű szákkal kiszedtem egy csomó falevelet, meg békalencsét. Beetettem, a hűtőben lévő régi kajából, és szórtam mikro-pellet is. Nehogy a halak hiányt szenvedjenek valamiben is. Jó sokára fogott Attila egy vörösszárnyút. Én még később egy bodorkát. Majd még egyet. Atilla is fogott bodorkákat. Ö 3 m-en. Én 4 m-en. Karcsiék elmentek, mert az unoka roppant unta magát. Mikor nem eszik a hal, akkor mindenféle riadalmai vannak. Most is voltak. Pók, pók, pók. Volt papónak elég baja. Állandóan szólogatta valamiért. Karcsi próbálta rávenni, hogy horgásszon. A mezei poloskáktól félt. El is ment másik helyre. Karcsi elmesélte, hogy a darazsaktól is fél. Kiabál, hogy papó, dungó, dungó. Ezt az anyja nevelte bele. Utána nem sokkal visszajött a gyerek. Mikor kapása volt, akkorákat berámolt, hogy a zsinór felgubancolódott. A gyerek unalmában megszámolta, hogy 10 haluk van. Mi kitartottunk, 3/4 5-ig. Akkor már kezdett hűlni az idő. A zsákmányunk elég siralmas volt. Attila 4 keszege 11 deka. Én csak 2 keszeget fogtam, ami 9 dekát nyomott. Fogtam 5 e.kárászt is a nádasnál. Ott, ahonnan Karcsiék elmentek. Ez 27 deka volt. Több jó elhúzós kapásom is volt, de sosem akadt. Egynél aztán kivártam sokáig. Az meglett. Büszkélkedni nem lehet vele, az egy 2-3 dekás e.kárász volt. Gondolom ezeknek vághatott be, hatalmas luftokat a kissrác. Ma aztán itt lóg a levegőben a kérdés. Déltől még 12-14 fokot ír, az előrejelzés. Az érre menjünk, vagy kíséreljük meg az átkötőt. Ott mégiscsak vannak mélyebb részek, és hátha lehetne csipegetni a tenyérnyi keszegekből. Fel van adva lecke. Reménykedjünk egy szép vasárnapban. -.appa.

Szólj hozzá!

Horgászat 2021-10-13

2023. március 12. 08:53 - appasztorik

Ezt a levelet elkezdtem reggel írni. Kis ügyes voltam, és eltettem piszkozatba. Utána intéztem a dolgokat. Mikor hazajöttem, akkor folytattam a szintén megkezdett levelet, az amerikai költő barátomnak. Megátalkodottan agitál, hogy a Mi Hazánk Mozgalomra szavazzak, mert az egyetlen párt, ami megmentheti Magyarországot, a kommunizmustól. Amerikában is teret nyertek a kommunisták, és új szocialisták is vannak. Igazából nem memorizáltam. Nem is nagyon akarom, mert így is annyi marhaságot összeolvasok, hogy az túlzás. Mellé elgondolkodom, hogy is vannak ezek a dolgok. Végül megállapítom, hogy a Prédikátornak igaza volt. Hiábavalóság. Minden hiábavalóság az ég alatt. No, persze Mi horgászok tudjuk, hogy a víz alatt is. Ennek egy fényes példája a tegnapi nap. Ott tartottam, hogy:  Kedd estétől szép lassan esik a légnyomás. Délkörül, időnként kisütött a nap. Mondjuk nem vitte túlzásba. Azért kimentem a Nyugatira. Megszereltem a fídert, és bevetettem. Itthon, előtte órákon át szereltem. Olyan lett, amilyenre gondoltam. Felraktam a 60 centis előkét, Először jó kemény kaját gyúrtam a kosárba. Nem történt semmi. Később nem nyomtam meg annyira. Kicsi rezgetést láttam egyszer. Többnyire a bolonyait figyeltem. Kis piszkálások voltak, amire nem vágtam be. Kettőkor őszi szitáló eső jött. Olyan apró szemű, hogy a csónak deszkán nem is látszott. Néhány percig esett komolyabban, de visszaállt a szitálásra. Kb.20 perc múlva abbahagyta. 3-kor fogtam egy 7 dekás sügért. A fíderen néha cseréltem a csontit, mert látszott, hogy megnyammogta valami. Apró bodrik, gébek lehettek. Úsztatva fogtam egy 2 dekás sügért. Már vártam, - négykor mi történik? És tényleg történt. Újra dobtam a fídert. Már merülés közben rázta a botot. Bevágtam. Nem is koppant. Odalett minden. Azt gyanítom, a főzsinór csuka szájba keverhetett. János mondta, hogy fia fogott kishallal 4 kis csukát. 25-35 centiseket. Jött neki egy 43 centis is (45 cm a méret). Folytatom a kálváriámat. Letettem a botot egy szem csontival. Fogtam egy 2 dekás bodorkát. Időközben szép buborékok szálltak fel. Ott megtartottam, mert a ponty jobban szereti az álló csalit. Próbáltam 5 szem csontival, de semmi. Néha nekiúsztak a zsinórnak. Rezgett az úszó. Lehet 2 szem csontizni kellett volna, vagy vinni gilisztát. De nem vittem. Kiléptem a csónakból. Szereltem össze a fídert.. Éppen letettem a tartót, amikor látom, hogy megsüllyed az úszó és oldalaz a túlpart felé. Beléptem a csónakba. Mikor megemeltem a botot, az úszó már víz alatt volt. Semmi. lehet az is, hogy testtel sodorta el a zsinórt. Tettem friss csontikat, de ezeket már megsem nyammogta. Ha nagyobb halak vannak, akkor a kicsik elhúzódnak a pályáról. Bosszant a dolog, hogy immár második alkalommal fordul elő, hogy nem tudom meghorgászni a pályát. A víz még alacsonyabb. A folyás elég gyors, mert a halastavak, vagy a kukoricalocsolók vételezik a vizet. A kotrás miatt tartják az alacsony vizet. Sok apró gyöszöny jön, ami szintén a kotrás miatt van. Valószínűleg le fogok menni 13-as előkéig, és 14-es, esetleg 16-os horogig. Amennyiben tényleg bejön a nagy hideg, akkor csak pergetni fogok járni. Üldögélni már hideg van. Igaz be is öltözhetnék, de nem nagy kedvem van hozzá, mert a kocsiban meleg van. Ott öltözködni nem sok kedvem van, de hideg kocsiban menni sem. -.appa. 

Szólj hozzá!

Horgászatra készülés

2023. március 10. 05:35 - appasztorik

Már egy hete, csak a horgászatra készülődök. Egy hete (pénteken) csontit is vettem, de az idő beleszólt. Nem először jártam így, hogy megveszem a csontit, és beszivárog a hír az időjárásba. Akció indul! Megakadályozni, hogy apja, és fia horgászni menjenek. Attól még kinéztünk vasárnap. Gyuszi, és Zoli ott ültek kicsit lilás színben, és keszegeztek. Néha csíptek egy-egy apróságot. Ajánlották, hogy üljünk le. Ők kettőkor mennek. Elég volt ez 11-től. Hagyjátok már, - mondtam. Cuccot sem hoztunk. Kijöttünk örvendezni, - de jó, hogy nem jöttünk horgászni! Egy kis visszaemlékezés azért nem árt.

2021-10-11                       

Délután egy körül kisütött a nap. Úgy döntöttem kimegyek az átkötőre pergetni. Kerestem fényes Gyuszi-kanalat, de nem találtam. Vittem körforgót is, de arra semmi érdeklődés sem volt. Szélcsend, és tükör víz volt a kezdéskor. Sokkal jobb idő volt, mint tegnap. Mikor fújni kezdett a szél, akkor sem volt hideg. Egy órán belül megenyhült, és onnantól alig borzolta a vízfelszínt. A felső betonban sok mindent dobáltam. Egy ABU atomra volt egy koppintás. Színe vörösesbarnából átmegy sárgába. Én meg átmentem a keresztgát helyére.  Ott fehér gumihallal fogtam egy 25 dekást. Visszamentem a kocsihoz. Megmértem, és ott helyben vízre bocsájtottam a betonban. Visszamentem a cucchoz. Olyan jól megdobható, és csalit jól vezethető helyen a harmadik dobásra jött egy. Vissza a kocsihoz. 40 dekás. Zsebre tettem a mérleget. Átmentem oda, ahol horgásztam az utóbbi napokban. A nagy vörösréz kanalat, valami megpöccintette. Húztam a sulyom másik oldalán, ott kettős pöccintés volt. Elindultam a Nyugati felé. Egy ígéretes helyen letördeltem a nádat. Befurakodtam a vízszéléig, de egy koppantás sem volt. Kicsivel a beton felett, ahol a múltkor azt mondta a spori, hogy szokott fogni rárontott a vörösrézre. Kb. kétszer akkora volt, mint a kanál. Gumira semmi, ezért lementem a betonba. Na, erről jut eszembe, hogy tegnap Bandi azt mondta, hogy volt kinn a múlt héten, és fogott egy szép kárászt, meg két dévérkeszeget. Konzerv kukoricát szórt, és azzal is horgászott. Én az idén erőltettem a savanyítottat. Lehet, hogy hiba volt? Jó! Ez egy mellékvágány, mert alapvetően a pergetésről írok. Fogtam egy fél kilósat, a vörösrézzel. Szép hosszú volt, sajna nem érte el a 45 centit. Csak feltettem a fehér gumihalat. Ezzel sikerült két koppantást is elérnem. Egy aprócska, alulról csimpaszkodott rá. Szerencsére nem akadt bele a foga, és nem tépte le, a farok lapátot róla. A főcsatornán, a kiágazás mellett, ott ült Gyula, az öreg féllábú cigány ember. Elmondása szerint egy órától horgászott, de addig semmit sem fogott. Mikor jöttem el, akkor akasztott valamit kishallal, de elment tőle. Elég jól görbült a botja. Mikor pakoltam a kocsiba (öt óra), akkor jött az egyik ifi-horgász. Azt mondta szombaton volt kinn egy barátjával, aki fogott egy csukát. Ő akasztott egyet, de elment. Arról, hogy mekkorák voltak, nem értekeztünk. -.appa.

Szólj hozzá!

Horgászat 2021-10-03

2023. március 09. 05:36 - appasztorik

Három óra után elindultunk. Mikor kanyarodtunk a zsilip felé vezető útra, láttam, hogy vannak a keresztgát helyén kialakított horgászhelyen. Mikor odaértünk akkor láttam, hogy a gátkoronán ül az illető. Bak Sanyi volt. Messziről azért tűnt több embernek, mert ott a motor, meg a sok horgászmotyó. Elkezdtem vele pletykálkodni. Hova járt eddig? Mindenfelé. Most is Kálvinról jött át. (Kálvinháza hivatalosan, de mára már csak egy ház, és nem Kálviné). A kotrás miatt, annyi gyöszöny jött, hogy nem tudott horgászni. Egy bottal úszózik, és bedob egy pikert is. Említettem Neki, hogy az egyik spori dicsérte Kálvint. Nem kell etetőanyag. Bedob egy doboz konzerv kukoricát, és jönnek a kárászok.  Azt mondta, ez azért nem így van. Erre elmeséltem Neki, hogy a minap az alsó beton közelében horgászó spori is azt mondta, csak egy doboz kukorica kell. Asszongya erre: Gyula bátyám tudja, hogy Én mindég egy doboz kukoricával indítok. Higgy el, hogy nem így van az, ahogy mondják. Hetek óta nem tudok a haveromnak fogni, vagy 8 kárászt. Két órája ülök itt. Az előbb fogtam egy törpét. Azt is azért, mert csonti csokrot tettem fel. Azt is csak nyomogatja, és nem viszi. A  pikert néha megrázza, de nem görbíti meg rendesen. Gondolhatjátok, ezek után nem nagy reményekkel indultam el a régi helyünkre. 1/2 4 volt mikor bedobtam a kedvenc négy méteres szerelékem. Ezzel is plusz időt töltöttem. Nem vittem magammal elsőre a szerlékes dobozt. Másodjára sem. Kivettem egy létrát, és visszamentem. Átkavargattam a péntekről maradt kaját, és azzal is megszórtam a helyet. Az első kapás 10 peccel négy előtt jelentkezett. Egy tenyérnyi bagolykeszeg. Már süllyedéskor megfogta. Ezért a csalit elemeltem a fenékről. Jó ötletnek tűnt. Utána jövögettek. Kicsit közelebb mentem a fenékhez, mert két küsz is jött. Úgy alakult ki, hogy a lassú áramlással, olyan 10 centivel a fenék felett sodortatva volt a legjobb mélység. Attila pergetett, de nem volt koppintása sem. Egyre több szabad a vízfelület. A hideg éjszakák jók ebből a szempontból. A víz elég hideg. A keszeg horgászat szempontjából ez nem valami jó. Nem tehetünk ellene semmit, azon kívül, hogy finomabb szereléket vetünk be. Attila éppen odaért. Mondtam dobáljon ott is, mert szép kavarások vannak. A slusszkulcsért jött. A szél dzsekit akarta felvenni. Mondtam hozza el a vizem is. Mire visszajött, akkor éppen bosszankodtam. Egy szép lassú elindulásba belevágtam. Lenyomta magát alulra, és rángatott. Szép óvatosan emeltem el a fenékről. Olyan hatvan centinél látszott, hogy egy félkilós körüli csukával küzdök. Jobb ötletem nem lévén egy helyben tartottam. Egy 10 másodperc múlva a szerelék kilőtt a vízből. Akkor jött meg Attila. Elment? - kérdezte. Mondtam, hogy el. Mi volt? Csuka. Egyből rávágta: az elharapta volna. Mutattam Neki az előkét. El is harapta. Elmentem a kocsihoz, és elhoztam a szerelékes dobozt. Egyúttal a motoros dzsekit is. Míg szerelgettem, Attila dobálgatott. Egyszer a parttól olyan 1,5 méterre egy kis csuka (olyan negyedkilós) kivágódott a sulyom alól, de nem tudta elkapni a gumi halat.  Dobált még kicsit, és elment pergetve, az alsó betonig. Öt előtt megindultak kisebb rablások. Kis süllők,és sügérek lehettek. Fél hatkor befejeztük. Kezdett hideg lenni. Az utolsó hal egy 14 dekás bodorka volt. Ez volt súlyban az idei rekordom. Most beállítottam megint. A 10 dekás naphalam, viszont idei csúcsot jelent. A törpém (a minivel) 8 deka volt. Nem értem, ezek a minik, hogy préselik fel magukat a horogra. Olyan súlytalanok, hogy a bevágás ereje nem tudja átütni a csontot. Ő szúrja fel magát valami módon.  A 13 keszeg 70 deka volt. Volt abban karika, bagoly, lapos, dévér, és küsz. A kezdeti nehézség után, egészen jól alakult.   -.appa. 

Szólj hozzá!

Életünk napjai 50/2023 (03.08.) töprengés

2023. március 08. 06:00 - appasztorik

Mongyátok mán. Nőnapon ilyesmire gondolni. Sok boldogságot Nektek, de erről ennyit.

  • Jó dógomba böngészgetek ide-oda. Olvasom, hogy az LMP szerint a kormánynak, a fejlesztések előtt meg kellene kérdezni az embereket arról, hogy akarnak-e kínai akkumulátorgyárakat. Hagyjátok mán. Annyi mindent megkérdez ez a kormány az emberektől. Lássátok be. Nem kérdezhet meg mindent. Másrészt. Egy kiemelt fontosságú, nemzetgazdasági érdekről úgyis csak helyeslőleg szólnának. Akkor meg minek? Elég nekik a Nemzeti konzultáció. Azt se érdemlik meg. Sokan nem küldik vissza.
  • Honnan lesz ennyi akkumulátor gyári munkás? Lesz. Nem a Ti dógotok. Megint emeljük majd a nyugdíjkorhatárt. Szükséges, hiszen azt írják emberi életkor egyre magasabb. Sokan megélik a nyugdíjkorhatárt. Jó kedvben, bőségben. A jókedv, nem egy, ihaj-csuhaj, sose halunk meg. Ne anyagi bőségre gondoljatok. Gond, baj, betegség adódik bőven.
  • Felmerül a kérdés. Az államok miért emelik világszerte a nyugdíjkorhatárokat? Ne nézzük a törökök példáját. Ők pont eltörölték a nyugdíjkorhatárt. A kormányok arra törekszenek, hogy a várhatóan növekvő élettartam, ne a nyugdíjkor idejét növelje. Azt az időt szeretnék növelni, amit aktív dolgozóként, és főleg járulékfizetőként élnek az emberek. Így gazdaságosabb.
  • Vagyis a kormányoknak pénz kell. Egyre több pénz. Nem szociális jólétre, hanem éppen ellenkezőjére. Háborúra. Mindeközben a társadalom rétegei között nyílik az olló, és sosem tapasztalt szélességű szakadék keletkezik. Az uralkodók és az alattvalók, a szegények és a gazdagok, a tanultak és a tanulatlanok, tudatlanok között. A pénzhajszában meggyötört emberek elfásulnak, kiégnek. Megszűnnek a tartalmas emberi kapcsolatok. De ez nem gond. A hiányt, ügyesen pótolják sok-sok informatikai szolgáltatással. Ebből hatalmas kínálat áll rendelkezésre. Egyébként meg a tömegtermelés szemetjét, a globális szabad kereskedelem zúdítja a nyakunkba. A tömegtermelés tömegfogyasztást generál, a reklámok segítségével. Egyenes következmény, egy rossz minőségű élet, ami átragad már a felcseperedőkre is. A gyermeki lélek megérzi, hogy a családon belül valami nem stimmel. Arról még nem is szóltam, az emberek hitelből fedezett kiadásokat vesznek a nyakukba. Oka. Ők kevesebbet fogyasztanak, mint amennyit reklámok alapján fogyasztaniuk kellene. A pénz azért van, hogy élvezze az ember. Csakhogy, nem mindenki teheti meg, nyomtatnak bőven.
  • Azt azért látjuk, hogy a mondás ellenére hatalmas harácsolás zajlik. Azt gondolom, hogy amiket fennebb felsoroltam, azokat a körülményeket, még azok sem ítélhetik jónak, akik úgymond, élvezik a pénzüket. Az a szerencsés kisebbség, amelyik a pénzzel rendelkező halmazhoz tartozik, még ők is megtapasztalják, hogy nem lehet mindent a pénzükkel elintézni. Persze, a szomorú tapasztalatokat nem itthon kell megélniük. Itt minden jelző nekik áll, egy nertársi rendszerben ez elfogadott.
  • Egyszer be kellene látni, hogy a Föld szerte megjelenő nyomorúság szükségszerűen következik, abból a téves gazdasági koncepcióból, ami erőlteti növekedést, mintha az lenne a gazdaság motorja. Pedig nem az. A kierőltetett pazarló fogyasztás rendszere, pazarolja a természeti- környezetet értékeket. Tegyem hozzá, természetesen magát az embert is. Látnunk kellene, hogy az emberiség számára nincsenek korlátlan lehetőségek. Egyre nagyobb képtelenségekbe hajszoljuk magunkat, pedig előbb-utóbb be kellene látni, nem szabadna hagyni, hogy a harácsolás vágya győzedelmeskedjen a józanész felett. De hát beszélhetek Én nektek. -.appa.
Szólj hozzá!

Hízunk, gömbölyödünk 49/2023 (03.07.) töprengés

2023. március 07. 06:03 - appasztorik

  • A minap azt ecseteltem, hogy biza nagy elhízások következnek az emberiség életében. Teszem hozzá, ha lesz mit enni. Legalábbis erre számít a WOF. Elhízástudományi Világszövetség, a hivatalos nevük. El egészen eddig nem tudtam, hogy van ilyen szövetség, de hát annyi mindenféle szövetség, szervezet, meg Ki tudja, mi minden van. Miért pont ez ne lenne? Nézzük meg akkor, hol van a legtöbb kövér ember.
  • Jelenleg, a WOF szerint a lakosságot tekintve a prímet Chile viszi 67,7%-al. Második az USA: 67,5%-al. Harmadik Finnország: 60,0%. Negyedik Izland: 58,5%. Ötödik Csehország: 58,4%. Hatodikak vagyunk az 58,2%-unkkal. Nem rossz az. Pontszerző hely. Hetedik Szlovákia 57,7%. Nyolcadik helyre befurakodott Görögország 57,2%-al, Lengyelország elé, ahol az elhízottak 56,6%-on állnak, így kilencedikek. Tovább nem is írtam a listát. A V4-ek benn vannak az első tízbe. Igazán nem is nagyon van már a V4, csak rádióműsorként a Kossuth adón. Ne örvendezzetek, hogy ez a jóléttől van. Azt hozták ki, hogy az alacsonyabb jövedelmű országok lakói között fokozottabban emelkedik az elhízottak aránya. Azt biztosra veszem, hogy a politikusaink gömbölyödése a jólétnek köszönhető, meg nem igen akarnak lemaradni a főnöktől. nem akarják, hogy a csoportképen kitakarja őket.
  • Itt még kicsinykét visszakanyarodom Philiphez. Említettem, hogy büszkesége a Megafon. Nem úgy megafon, mint ahogyan Sarlós megafonozott az ellenzék arcába, hanem mint olyan műsor, amit képileg kell megtekinteni. Azt említettem, hogy az Aranybulla című film társ producere. Siker filmje a 2024-es, Most vagy soha! - című film, aminek írója és kreatív producere. Most készül, de tudni lehet, hogy siker lesz. Amit elfelejtettem, Philip felesége asztrológus, és kormány tanácsadó. Nincs ebben semmi kivetni, vagy kinevetni való. Ez még meg is magyarázza a péntek reggelenkénti, révületszerű állapotban tett megnyilatkozásokat, bejelentéseket, a nemzetsámánja részéről.
  • Sok vezetőemberről elterjedt, hogy komolyan hisz az asztrológiában, vagy okkult tudományokban. A Harmadik Birodalom vezére, Adolf Hitler is kikérte asztrológusa tanácsát. Angol kutatók szerint ez nem igaz. Ugyan ez a képlet áll fenn Churchillel kapcsolatban is. Róla is kering ilyesmi, meg az ellenkezője is. Azt is lehet olvasni, hogy a náci vezetők közül Heinrich Himmler, és Rudolf Hess is nagyon hitt az okkultizmusban, a misztikában és az asztrológiában. Teszem hozzá, és a győzelemben, ami nem jött be. Ha bejött volna, minden másképpen alakult volna az emberiség sorsát tekintve. Azt is megszokta volna. Visszatérve Himmlerhez, aki az SS vezetője volt, az a hír járja, hogy különös vonzódása volt az ősi legendákhoz, germán mítoszokhoz. Ezek alapján bizonyos szertartásokat vezetett be az általa, amolyan náci lovagrendként működtetett SS-be. Azt hiszem érthető, a dicső múlt keresése a vezetők részéről. Előásatják a múltból, hogy mily dicső nemzet is voltunk elődeink korában. Aztán beleéli magát, hogy Ő minden ősünknél sokkal nagyobb ország vezető. Innentől aztán a lakosságnak, az alattvalóknak egy dóga van. Mindenben alávetni magát, az országért dolgozó, szerénynek mutatkozó uralkodónak, aki aztán kinövi az ország szolgája szerepet. A szerénységről nem beszélve. -.appa.
Szólj hozzá!

Helyzetváltozások a jövőben 48/2023 (03.06.) töprengés

2023. március 06. 05:33 - appasztorik

  • Most korareggel éhgyomorra elébetek tárok egy tudományos jóslást. Nyilván rólam van szó, mikor a hajnalt említem, hogy Ki mikor olvassa, az bizonytalan. Azt mondja a WOF (Elhízástudományi Világszövetség), ha nem történik előrelépés, akkor 2035-ig a világ lakosságának 51%-a (több mint 4 milliárd ember túlsúlyos lesz). Lássuk be, jól jön egy ilyen figyelmeztetés. Ezzel kapcsolatban azt mondom, hogy amilyen módon változnak az étkezési szokások, nem beszélve az élelmiszerek összetételének változásáról, nem kell ennyi sokat várni. Gondoljunk csak a sok rágcsálni valóra, amit tévézés, és kütyünyomkodás közben, automatikusan bekapkod az ember jánya, fia, gyereke.
  • Szóval drágáim sürgősen változtatnunk kell az életmódunkon. Ha nem, akkor a fentebbi időpontig eljutunk oda, hogy a Föld minden második lakosa súlyproblémákkal küzd majd. Előbb nem annyira, mert jó ideig tolerálja a szervezet, de később egészségügyi problémák jelentkeznek. Amivel majd az egészségügy küzd. Ennek bekövetkezéséig évtizedek is eltelhetnek.
  • Azt is látnunk kell, hogy nagymértékű támogatást kap az emberiség annak irányába, hogy hízzon, mint az e célból tartott jószág. Nagy lelki löketet ad, hogy légy önmagad. Vállald fel milyen vagy. Ha megfigyelitek, akkor bizony plusz size modelleket mutogatnak. Mihez plusz, merül fel a kérdés? A normális mérethez. Ami még furcsább. Mindég nagy domborulatokkal rendelkező, ügyesen fotózott asszonkák vannak a képeken. Sosem jelennek meg ezekben a kövérséget népszerűsítő cikkekben, olyan férfiak, akik hasonlatosak a zsírsertéshez, ahogy Jolika (Bach Szilvia) mondotta Kálmánról egy jelenetben. Teszem hozzá, több olyan betegség is van, ami kóros elhízással jár. Azt is hozzáteszem, a sok előre gyártott étel, az adalék anyagaival szintén alkalmas arra, hogy felborítsa a szervezet normális működését. Rengeteg zsírt, sót csempésznek be a szervezetünkbe, ezek az ételek. Arról nem beszélve, hogy mi minden adalék van bennük. Ott van ugye a szója, ami nem természetes tápláléka az embernek. Említsem meg a kókuszzsírt is, ami néhány embernek rosszullétet is okoz. Ajánlom kezdjétek el, olvasgatni az élelmiszerek csomagolásán feltüntetett összetevőket. Meg fogtok lepődni, mi mindent megetetnek velünk. Miért rakják akkor bele? Egyszerű oka van. Olcsó, és nagyon nagy haszonnal lehet így eladni. Emlékeztetnélek benneteket a 2008-as kínai esetre, mikor a tejet, és a tejport keverték melaminnel.
  • A jóslás szerint a gyerekek, a kamaszok vannak veszélyeztetve. Őket kis korukban rászokatják, a hulladéknak nevezhető élelmiszerekre. Ugyancsak ennek tudom be, hogy az alacsonyabb jövedelmű országok lakói között fokozottabban emelkedik az elhízottak aránya. Ebből is az derül ki, hogy az olcsó élelmiszerek, jobban emelik az elhízás veszélyét.
  • Egy becsült adat, ami szerintem akár hasra ütéssel is bejelenthető. E szerint 2035-re a gyermekkori elhízás a 2020-as számokhoz képest több mint kétszer annyi kiskorút érint majd. Vagyis, 208 millió fiúcska, és 175 millió leányka lehet súlyosan elhízva. -.appa. 
Szólj hozzá!

Jog, államiság 47/2023 (03.05.) töprengés

2023. március 05. 12:46 - appasztorik

  • Komolyan mondom, nálunk mind a kettő van. Mi a fenéért vergődik a brüsszeli bürokrata bagázs, hogy itt úgy legyen jelen, mint jogállamiság. Állítólag a Mi kormányunk vállalta a 27 pontot. Abba ott vót, hogy a jogalkotás rendszere változik. Társadalmi egyeztetés, meg ilyen felesleges dógok. Nekik, a „97% nem”, az smafu. Ne gyertek azzal, hogy az nem erre vonatkozott. Tévedtek. Mindenre vonatkozik, amit Orbán nertárs kigondol. Igazából 99% ez, de erősen visszafogja magát, mert azt már ő maga is túlzásnak tartja, hogy ennyire támogatja a nemzet..
  • Hát drágáim a kormány utat mutatott, az orvosoknak. Ha vergődnek, akkor oda az orvosi kamara. Nem kell az, - minek? Megmondom miért nincs szükség az orvosi kamarára. Ez a 2006. évi XCVII. törvény, ami: az egészségügyben működő szakmai kamarákról szól. Hatálya 2007. január 1. napján kezdődött. Gondoljatok bele. Gyurcsány ezzel szívatta az orvosokat, hogy kamarai tagságba kényszerítette az orvostársadalmat. Íme, a Fidesz lépett, ennek a csökevény gyurcsányi, tarthatatlan állapotnak a megszüntetése érdekében. Szégyen vót, hogy eddig tűrték. Kész, hatálytalan. Abba lehet hagyni, ezt az egészet. Mindég mondták, Brüsszelt a kommunisták irányítják. Ím, fenn akarják tartania a kamarát.
  • Emlékszem Én, mikor vállalkozóként nekem is kamara tagnak kellett lennem. Évi ötezer forint, és segítenek, ellátják az érdek képviseletemet. Talán kétszer fordultam hozzájuk. Mind a kétszer kiderült, nem az ő dolguk. Harmadszor akkor fordultam hozzájuk, amikor a vállalkozás megszűnését követő évben kaptam egy udvarias felszólítást, hogy nem fizettem be a kamarai tagdíjamat. Bementem Nyíregyre. Vittem a bumázskát, hogy lám csak, nekem nincs is vállalkozásom. Egy nagyon udvarias fiatalember, elnézést kért, és intézkedett. Mondta, hogy a Kormány Hivatal nem tette fel. Ő kikereste, a Kormányablakból, és feltette ahová kell. Kinyomtatta Nekem is, hogy meglegyen, és törölte a követelést. Szép búcsú volt.
  • Az orvosi kamarának az lehetett a bűne, hogy komolyan vette az érdekérvényesítést. Ezért mondhatta Gulyás Gergely: elfogadhatatlan az orvosi kamara viselkedése. Gergelyünk funkcióját tekintve gügye. Olyasmiket mondatnak ki vele, ami visszatetsző lenne, ha egy komoly politikus szájából hangzana el. Amúgy komoly beosztásban van a lelkem. Kancelláriaminiszter. A február 25.-i Kormányinfóján azt mondta, az oroszok a felelősek az ukrajnai helyzetért. Ha, ilyet mondott akkor Putyin ezt megengedte. Meg, sok pénzt remélünk az uniótól. Azt mondta, hogy az orvosi kamara „Nyíltan visszaél a hatalmával, amikor orvosokat fenyeget. Ezt azonnal be kell fejezni, és bocsánatot kell kérni. Ha nem lép a kamara, megvizsgáljuk, milyen lépéseket tehet a kormány”. Vagyis ő fenyegette meg az orvosi kamarát. Vennének példát a kormánytól, ami sosem él vissza a hatalmával. Tehát, bocsánatkérést várnak az orvosi kamara elnökétől, mint mondotta elfogadhatatlan a viselkedésük. Jó gyerek. Mióta hatalmon vagytok, a ti viselkedésetek is elfogadhatatlan. Mentségére legyen mondva ez a dóga. Jellemzően belőle az folyik, ami a felcsuti gömböcből, helyzetértékeléseikor kilöttyen. Hajjátok? Mondott még jókat ez a Gégé gyerek. Hát erre még visszatérek majd. -.appa.
Szólj hozzá!

A hallomás folytatása 46/2023 (03.04.) töprengés

2023. március 04. 18:44 - appasztorik

  • Ott tartottam, hogy Rákay Philip tett az asztalra. Hova máshová, mint a haza asztalára. Tehát nem önös érdekből tesz-vesz, tevékenykedik, hanem a nemzetért (hasonlatosan, mint nagy nemzetes urunk). Oszt mi a hála? De, mit is várhat az ember? Nemzetes urunknak sem hálálják meg! Legalábbis nem annyian, és nem úgy, ahogyan azt megérdemelné.
  • Rákay elmondta, hogy vele kapcsolatban „tendenciózus hazug vádaskodás” történik. Ami azt jelenti, hogy irányul ellene egyfajta viselkedés, ami célzatos, részrehajló, elfogult, igaztalan állításokat tartalmaz. Lássátok be, ez egyikőtöknek sem esne jól. Ennek következményeit leginkább a gyerekei sínylették meg, az utóbbi időben. Virág elvtárs is megmondta: a nemzetközi helyzet fokozódik, bár az egy másik diktatúrát karikírozó filmben történt. Idézem a mestert: „Volt, hogy a gyűlöletkampány elől ki kellett őket menekítenünk egy iskolából, ahol a diákok fasisztázták őket, a tanárok passzív asszisztálásával”. (Itt teszek egy közbevetést. Remekül találta meg a lehetőséget, hogyan döfjön egyet a tanárokba. Ugyanis tegnap hallottam a rádióban, hogy a köznevetési álomtitkár elmondta, milyen nagy fizetésemelést kapnak a tanárok, ha Brüsszel megadja a pénzt, amivel tartozik. Az éves inflációnál kevesebbet. Ezt Én mondtam nem az álmodozó titkár.) Ezt meg Philip mondta: „A kampányban napi rendszerességgel zaklattak bennünket, filmezték a házunkat, drónoztak, s a feleségemet és engem is többször halálosan megfenyegettek.”
  • Sajnálom a gyerekeit egyébként, de sokan nem kedvelik a fasiszta eszméket, ami most a magyar politikai elitben eluralkodik. A mi vagyunk mindenekfelett szemléletet, a gyerekek is nehezen viselik. El tudom gondolni, hogy ez atrocitásokhoz vezethet. Gyerekkoromban előfordult, hogy eltángálták, a túlhőzöngő gyerkőcöt. Természetesen nem az iskolában. Akkor még gyalogosan járkáltunk iskolába.
  • Vissza a mester szavaihoz: „ez mind annak az aljas, mocskos, igaztalan balos hergelésnek a következménye, amit alapvetően ellenem s rajtam keresztül a kormányzó párt ellen folytatnak”. Remek mondat, amely elköteleződés a kormány mellett, ha valakinek eddig ez nem lett volna világos. Bár Én azt gondolom – nem ismerve tevékenységét - nem akkora személyiség ő, hogy a kormánypártot rajta keresztül támadják.
  • Elmondta, hogy egy oka volt a Megafon létrehozásának: „a hazám”. Ennek érdekében, a céges ügyei jórészét félretette, az összes szabad idejét erre áldozta. Büszke rá: „a patrióta hangok ma erősebben szólnak a közösségi médiában, mint ahogy azt néhány éve bárki is gondolni merte volna”.
  • Meg kell, hogy dicsérjem. Remekül felépített műsorokat készítenek. Interjúkból, rendezvények anyagából, olyan összeállítást készítenek, amit úgy vágnak össze, hogy az eredeti szövegnek az ellenkezője derüljön ki, mint amit mondtak eredetileg. Ennek kialakulásához a narrátorok, szintén nagyon jó irányítást adnak. Emlékeztetnélek benneteket, egy Sas József kabaréra, ami egy az egyben Lenin idézetek voltak. Leninnek maszkírozva adta elő. Fetrengtek a röhögéstől. Ennyit számít, hogyha valamit kiszakítanak eredeti szövegkörnyezetéből. -.appa.
Szólj hozzá!

Úgy hallomásból 45/2023 (03.02.) töprengés

2023. március 03. 05:53 - appasztorik

  • Legutóbb mikor töprengtem, akkor szóba került az újgazdaság. Ezzel kapcsolatban van egy csomó jó hírem. Akkumulátor gyár, vagy gyárak épülnek már a Mi megyénkben is. Ezek kiemelt nemzetgazdasági beruházások. Ami azt jelenti, hatalmas összeggel támogatja a magyar állam a beruházást, és minősítése miatt nem kell elszámolni vele. Ennek köszönhetően, nagyhatalom leszünk akkumulátorgyártásban. Így, már ezek nélkül is a harmadik akkugyártó nagyhatalom vagyunk. Miért van mindez? Vélelmezem, itt remélik, hogy lesz munkaerő (Ukrajnából, Romániából). Az egyértelmű, hogy a dunántúliak északon, és nyugaton keresnek munkát. Én a Román munkaerőre nem számítanék. Ott tartunk, hogy ott jobb a fizetés, ezért magyarok járnak Romániába dolgozni. Ez nem a Mi gondunk. Az akkugyárak hoznak maguknak olcsómunkaerőt. Vannak szegény országok rajtunk kívül is. Török országban annyi a munkaerő, hogy mehetnek korhatár nélkül nyugdíjba. Ázsiából is lehet munkásokat hozatni. Szóval jóság van.
  • Újgazdagról is hallottam. Igazából nem is olyan új. Rákay Philipről van szó. Rákerestem. Ez a kedves ember a Mandinernek (nemzetstratégiai jelentőségű lap) adott interjút. Úgy pletykaként mondom, Kálmánként látta meg a napvilágot. Nevét apja után kapta. Bizonyára rájött, hogy apja nem vitte semmire a Kálmán névvel, ezért Philip lett belőle, és Phideszes. Családilag, hiszen felesége a Fidesz tanácsadója. Asztrológus, és mint látjuk, a Fidesznek csupa jót hoznak a csillagok. Az interjúból kiderült, hogy sorozatosan kritikák érik ezt a szegény embert. „Folyamatosan megy annak a sejtetése, hogy egy semmihez sem értő, zenetévés hülyegyerek vagyok”. Megmondom Nektek, hogy első emlékem Philipről nekem is az, hogy valami komolyzenei műsort vezetett. Tegyem hozzá, meglepően unszimpatikus módon, de ehhez a fizimiskája sokat besegített. Azt is megtudtam, hogy producer. Szerinte vicces, hogy még mindig a zenetévézéssel azonosítják őt, pedig az óta többet is letett az asztalra. Gondolom, hogy azért többet fel is vett az asztalról. Soroljuk tovább: tévéket alapított, sikeres produkciókat vitt, jól menő cégeket hozott létre (Megafon), bestseller könyveket jegyez. Híres filmje az Aranybulla (társ producerként). Másik filmje, amit íróként, és kreatív producerként is jegyez, a Most vagy soha! Ez 2024-es film (nem elírás). Az is mondta, soha nem jutna eszébe a céges sikereivel kérkedni, és arról sem tett ki soha fotót, hogyan él a családjával, hol nyaral, vagy éppen milyen autóba ül. A baráti újságíró megjegyezte: „azért a sajtóban kering néhány felvétel, például egy impozáns Mercedes terepjáróról”. „Mégis mivel kellene járnom, Trabanttal?” – kérdezte. Lássuk be, hogy igaza van. Valóban, a Trabant, és a Mercedes terepjáró közt nincs más autó Magyarországon. Meglehetősen gyatra a választék. De engedjük el a magvas philippi gondolatokat. Később visszatérek még ehhez a jóemberhez. Ha már tett az asztalra. Ne úgy értsétek, hogy „teszek Én rá”. Nem Philipre, hanem az asztalra. -.appa.
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása
Mobil