- Nem az űrbéliekre gondoltam, - bár Ki tudja? Olvastam olyanról is, hogy Mi magyarok az űrből származunk. Ezzel most nem foglalkozom. Előlem a Földönkívüliek elbújnak. Eggyel sem sikerült még találkoznom.
- Most azzal foglalkozzunk inkább, - anno, miért pont a Magyar Királyságba gyöttek az idegenek? A történészek szerint ez két okra vezethető vissza. Amiben Én látom az okot, az nem más, minthogy kicsi volt a népsűrűség. Vagyis, nagy ország kevés lakossal. Azt olvastam a honfoglaló magyarok létszáma olyan 100 ezer ember lehetett.
- A történészek vizsgálták a körülményeket. Milyen település nevek voltak az államalapítás korában? Milyen volt a népesség összetétele a Kárpát-medencében? - honfoglaló magyarság és az itt talált népek viszonyában. Ezek alapján arra a következtetésre jutottak, hogy az ország lakói I. István korában sem voltak „egy nyelvűek és egy szokásúak”.
- Ezt bizonyítja az is, hogy királyaink (István, László, Kálmán) által hozott törvények erősen szorgalmazzák a keresztényhitre való átállást, és megtorolták a nem keresztény, pogánynak mondott szokásokat és kulturális megnyilvánulásokat. (Az utóbbi volt ősi vallásunk).
- Kimondható, hogy István törvényei, oklevelei nem tartalmaznak olyasmit, amiből kiderülne hogyan is viszonyultak akkoriban a jövevényekhez.
- Az kétségtelen, hogy egy forrás, rendelkezésre áll az „Intelmek” (Admonitiones), melyet fiához írt. Ez 1027-ből származik, amelyre az első magyar törvényként (Corpus Juris Hungarici), alkotmányként tekintenek. Teszem hozzá, egyet értek azokkal, akik azt mondják, hogy az intelem nem tekinthető törvénynek. Nem határoz meg általános magatartási szabályokat. Amolyan tanácsfélék, amik származása bizonytalan. Latinul íródott. Bizonyára István nem tudott latinul. Vélem a mű, valamely egyházi főméltóság alkotása, melynek célja a kereszténység további erősítése volt. Semmiképpen nem tekinthetünk rá úgy, mintha a középkori magyar nemzetiségpolitika alapja lenne. Szó sem volt akkoriban nemzetiségpolitikáról. Egyszerű volt a képlet, aki nem akar keresztény lenni, azt ki kell nyírni. Azt láttuk az előző töprengésben, hogy pénzért királyaink elnézőek tudtak lenni. Ennyire egyszerű ez.
- Komolyan kérdem, - mit vagyunk oda a miatt? - hogy korrupció gyanúja merül fel az uniós vezetők részéről. Mit vagyunk oda attól? – hogy a magyar politikusok korruptak. Ha, végig gondoljuk, akkor azt láthatjuk, hogy a közéletet, a középkortól napjainkig a korrupció irányította, csak nem úgy nevezték. Tegyem hozzá, ez alól nem volt kivétel az egyház sem. Jó néhány regényben megörökítésre került, ami nem a fantázia szüleménye. -.appa.