A helyünk megint az ajtónál volt, csak velünk szemben nem volt ülés. Nézegethettük megint kedvünkre a képernyőt. Egy takarító néni feltépte az ajtót, olyan módon, hogy az ajtó és a záró felület közé dugta az ujjait. Egy mopot végighúzott a folyosón, fényes csíkot hagyva maga után, mint a csiga. Nem pont olyat, mert ez nem volt nyálkás. Az ajtó időnként sziszeget. Be akarta csukni magát, hogy ne legyen ott az ujjnyi rés. Jött egy fiatalember, aki a szemetes tartályokból kiszedte a hulladékot. Ennek kapcsán sikeresen kiszórt a zacskóból egy maréknyi csipszet. Megállapítottam magamban, hogy a takarítás szervezése némi kívánnivalót hagy maga után. Végig gondoltam, hogy mikor dühöngött a kovid, akkor áttörölték, fertőtlenítették a fogantyúkat, az utas teret. Most rápihennek, mert a 4. hullámban ismét komoly takarításokat kellesz véghez vinniük. Az ajtó időnként, abbahagyta a sziszegést. Egy alkalommal, egy kislány érkezése után. A következő felszálló után, újra kezdte. Megkérdeztem a kishölgyet, - mit csináltál vele? Kedvesen az ajtóhoz ment. Mondta: semmit, - és mutatta, hogy megnyomta a nyitó gombot. Az ajtó dacoskodott, nem engedelmeskedett. Időnként pihent az ajtó, nem próbálkozott a bezárással. Megfigyeltem, ha nem nyitják, akkor is újra kezdi ezt a szuszogó hangú záródási próbálkozást. Elindulás után, hatalmas iramban indultunk meg. Ferihegyig 10 perc késést sikerült összehoznunk. A kijelző megszégyenlette magát és a sebességünket nem mutatta. Belátta, hogy ez nem méltó egy IC-hez. Lépten nyomon megálltunk, és jöttek a felszállók. Az ajtó gombját olykor hiába nyomták. Nem nyitott. Én ilyenkor pantomim üzemmódba tettem magam, és eljátszottam, hogy tépjék fel az ajtót. Jól csinálhattam, mert azonnal kapcsoltak az utastársak. Hanem, egyre többen szálltak fel. Az ezzel kapcsolatos élményt még elmeséltem Nektek. Az ajtó bizonyos idő után becsukja magát. Ha ott van valaki, akkor vissza kinyit. Ez lenne a normál üzemmód. De, egy ilyen szegény beteg ajtó, ezt a funkciót nem tudhatja, ezért lökdöste az éppen neki útban lévő személyeket. Azok mérgükben nagyot löktek rajta mire is engedvén az erőszaknak kinyílt. Ment is szépen el egészen addig, míg egy fiúcska nem került elébe. Azt igen szigorúan meglökdöste. Szerencsére nagyobbacska volt már, és elég vaskos ahhoz, hogy az ajtón Ő is lökjön egyet. Szegény ajtó, bánatosan adta meg magát sorsának. Belátta. neki nyílnia kell. A jegyvizsgálónak is problémája volt vele. Mondtam: egy kisebb gyereket odacsukhat. Megoldjuk, válaszolta. Megnyomott egy piros gombot, és a nyitógomb ledjei elaludtak. Az ajtót kézzel kellett nyitni-zárni. Amikor a másik jegyvizsgáló vissza akarta kapcsolni szóltam neki, hogy a kollegája iktatta ki, mert nem működik rendesen. Úgy hagyta. Innentől dög unalom volt az utazás. Talán kétszer kellett elpantomimoznom, hogy húzza kézzel az ajtót. Az utasok szinte mind nyitva hagyták. Hiába no! - a jólét. Az ajtók önműködően záródnak. Örülök, hogy hallgattam a felhívásra, és elmesélhettem Nektek utazási élményeimet. -.appa.