Ott tartottam, hogy meg kell tudnom, - mikorra álljon elő a hintó? Sím-sutty felhívtam Zsuzsit. Elsőre 3 órát mondott, aztán megfontolta a dolgot és azt mondta: legyen inkább kettőötven. A központos hölgy rögzítette. Nincs semmi dolgunk a kocsi ott lesz. Este azon töprengett Zsuzsa, - mikor keljünk fel? A választás kettőhúszra esett. Volt időnk többszörösen leellenőrizni mindent. Kipakolgattam a kulcsokat, a felesleges igazolványokat. Mentünk le a lépcsőn. Látszott, hogy valami világít. Ott várt a taxi. Csomagtartóba pakoltunk, bár elfért volna mellettünk. Öt perc alatt értünk ki. A csarnokban, olyan tíz körüli hajléktalan üldögélt. Gondoltam, majd bentebb leülünk. Csakhogy nem volt bentebb. Azaz volt, csak leeresztett rácsok zárták el az odajutást. Néztük a kijelzőt. Kettes vágányt írt a Mi sebesvonatunkra. Cirka öt méterre volt tőlünk a kifüggesztett menetrend. Odamentem megnézni, - mit írnak? Visszafordulva látom egy hajléktalan ott áll mosolyogva Zsuzsa mellett, és nézi. Visszamentem, erre a hajléktalan elment. Menjünk ki. Nem akarok itt maradni, - mondta Zsuzsa. Kicsit hűvös volt odaki. A kettes vágányon állt egy szerelvény. Átmentünk, és éppen akkor kapcsolgatták fel a világítást. Kiderült ezzel fogunk menni, így beszálltunk. Nem tudom, - mitől sebes egy ilyen vonat? Szinte mindenütt megáll, ahol megállóhely van. Pest előtt, már ott is álldogál kicsinység ahol nincs is megálló. Szerencsésen megérkeztünk a Nyugatiba. A csarnok le van zárva. Mellette lehet elslisszolni a Nyugati tér felé. Úgy döntöttünk, nem fogunk metrópótló buszozni. Menjünk villamossal a Blaháig. Irány a megálló. Meglepő módon, akik igyekeztek azok a piros lámpa ellenére átmentek az úttesten. Mire Mi, vidéki, jogkövető állampolgárok átmentünk a 6-os villamos elment. Nézelődök a szemecskémmel, ahogy hülye turistákhoz illik. Jött egy, - mondja Zsuzsa. Olyan csendesen lopakodott mellénk, hogy észre sem vettem. Egy 4-es volt, de Nekünk az is jó. Mentünk 4 megállót és leszálltunk. Átmentünk a járdára, és kerestem a metrót. Richtig az ellenkező irányba indultam el. Egy kedves fiatal pár igazított útba. Arra! Ott volt a villamosmegálló végénél, az M betű, de én a járdáknál néztem. Le az aluljáróba. Be a metró lejáróba, ahol meghőkölök. Nem láttam a le irányú mozgó lépcsőt. Érdeklődöm egy ellenőr hölgynél, - merre a lejárat? Mosolyogva mutat a mozgó lépcsőre. Megérkeztünk a Délibe. A vonatunk már ott állt. Felszálltunk. Pont az ajtónál volt a helyünk. Legalább jól látjuk a képernyőt. Kis idő múlva jött egy szőke jegyvizsgáló hölgy, aki bíbelődött a kapcsolószekrénynél. Kis idő múlva a masina bemondja: a következő állomástól vonatpótló-busz szállítja az utasokat. Felpattanok, és érdeklődöm, - Mi van? Semmi, félrebeszél, - nyugtat meg. Aztán mond még valamit a masina, de azt is olybá veszem, hogy félrebeszél megint. Nézegetem az órát. El kellett volna indulnunk. Aztán szép lassan ez is megtörténik, két perc késéssel. Hurrá utazunk!  -.appa.