Szeretett testvéreim, akik vagytok a hitben. Meg még abban a tévhitben, hogy Ti értitek - mit jelent képviselőnek lenni? Mennyi áldozatot hoznak érettetek? – és hálátlan módon viselkedtek velük szemben. Hát szégyelljétek el magatokat, és gondolkodjatok. Könnyű az felvetni, hogy: Miért nem tudtak…

Nehogy meglepőggyetek ezen, meg szerintem nem is vagyok ezzel egyedül. Mánmint hogy, értelmezem, de nem értem. Meg fordítva is igaz. Sose tudhassuk hajjátok, - mit is ércsünk az alatt? – amit ippeg hallottunk. Mer azt azér lássátok be, hogy csudálatos dógok történnek. Lopáson kaptak egy politikust.…

Gondoltam. Ott helyben, megveszek legott. Én, a hitvilág nélküli megátalkodott, ki növekedvén, sátánná fajulok.   Egy ércangyal, békésen álldogált ott, átnyújtva, egy csokor rozsdás virágot. Mosolygott. A jóságra noszogtatott.   Hogy vannak angyalok? Mindig is tudtam. Ez, egyszerűen csak…

mert, ő volt az akit sohasem szertettem—de egyébként meg többször is—és nagyon—ez volt az én történelmi feladatom—jól emlékszem—megjelent kissé festetten—nem kicsit fesletten és testében megkísértett a szerelem—na persze ezt sem abban a nemes átvitt értelemben—részemről mindég a testiségről szólt…

Itt, most megtöröm, a mellékmondatok rendjét, meg az általam kitalált írás rendjét. Egyszerűen arról van szó. Azt gondoltam az lesz a jó, ha az egész olyan versféle lenne. Vagy inkább mi a fene? Nem kell ehhez több balansz. Olvashatjátok alant. mert, ez egy kettős—kétes—könyvelés—ez lenne a címe…

mert, mindig is utáltam, ezt a maradona gyereket—így aztán nem is csoda —örülök hogy kiestek—azóta nem szívlelem mióta a VB döntőn ütötte azt a gólt az angoloknak—még hogy isten keze—na most elbuktak az isten lábában—és szerencséje hogy nem rúgta farba—megérdemelte volna—mellé az ő esete nagyon…