Na, úgy alakult a dolog, hogy van egy kis időm. Előszedtelek, és válaszolok a leveledre. Mostanában, egy csomó új versre írogattam megjegyzéseimet. Megpróbáltam, moderálni magam, remélem sikerült. Megint kitiltás sorsára kerültem, egy kislány által. Azt írta Nekem, az általam jegyzett írásra hogy, hogy az nem megvilágosodás, hanem depresszió. Vissza akartam írni Neki. Attól függ, milyen mély gödörből néz föl az ember. Hát nem sikerült, mert letiltott. Ű dóga, mondotta volt, az egyszeri, egyszerű bűdi ember. Az érzékeny művészlelkek rendre megharagszanak rám, amiért nem azt gondolom, amit ők. Semmi bántó szándékom nincs. Néha nem értem, miről akar szólni? Meg kihez? Ha, magának írta, - akkor minek rakja fel? Persze, hogy én, eccerű halandó nem értem, oszt értetlen kérdést teszek fel Neki. Tényleg, csak azért, hogy tudjam már, mégis, merre? – hány méter? Valójában, tényleg nem szép dolog másnak a munkájáról véleményt nyilvánítani. (Főleg így, hogy nem is értek hozzá). Nem is kért rá senki. Adta versét, örömmel és szeretettel. Azt gondolom, hogy az ad félreértésre okot, hogy aki ír (mondjuk az én esetemben), az  nem fejti ki teljességgel a mondandóját. Az olvasó pedig nem tudja a mögöttes gondolatokat. Egyébként meg: honnan is tudhatná? Tudod, az a téveszmém, hogy sok értetlen van az interneten. Leírsz valamit, és elhiszik. Azt gondolom, hogy valami ismeretet azért kell, vagy kellene átadni. Végig gondolva a dolgot belátom én, hogy ez nonszensz. Miért, adnának át, tudást? - az ábrándos lelkületű költők. Az csak az én ábrándom. Én meg nem vagyok költő. Ez is megerősíti, hogy ne várj el olyasmit, amit magadtól elvárnál, egy adott helyzetben. Sose vegyél másnak olyan ajándékot, amit Te szeretnél, szívesen elfogadnál. Hagyjuk a tudást. A tudás, majdcsak terjed a világban. Vagy az amiről, most azt hisszük, hogy tudás. Manapság, még a koppenhágai modell az elfogadott. Azt tanítják, az iskolákban. Szó nincs ott multiuniverzumról, vagy buborékuniverzumről. A több univerzum elmélete, ha jól emlékszem 1918-ra datálható. Gondold el. 100 éve. Heisenberg 1955-ben mondta, egy dubnai konferencián, hogy az egyenlete lehetőséget ad, megengedi, a több univerzum létezését. Ennek is 63 éve. Tehát, tényleg meddő dolog az, amit felvetettem. Az ismeretterjesztés nem költők dolga. Egy kedves ismerősömmel leveleztünk ilyesmiről. Úgy reagált, (leegyszerűsítve, és sarkítva a dolgot) hogy nem lehet belőle több. Az uni, egyet jelent. Tudod, engem az zavart meg, hogy az emberek jelentős része nem tudja, hogy mi történik a napban. Mellé, még nem is érdekli. Elismerem, van azért fejlődés. Nem hiszik azt, mint a régi görögök, hogy egy nagy rakás fa ég, a napban. Nem akarlak fejtegetésemmel álomba ringatni. Nem akarlak untatni sem, mégis felvetem. Gondolkodtál már azon, mi az álom? – meg mi, a déjá vu érzés? Elvagyunk, hogy: de szépet álmodtam. Vagy, de rossz álmom volt. Mi van, ha átcsúsznak dolgok a másik univerzumból? Hiszen, csak rezgés vagyunk, mi is. Ebből a szempontból tekintve, tényleg örök életűek vagyunk. Tehát ilyenformán egyszerre, egy időben, több univerzumban is létezünk. -.appa.