Igen, a Halotti beszédből idéztem, de lehetett volna az Ó magyar Mária siralom is. Teszem hozzá nagy sebesen, hogy még leírva nem is láttuk. Nem csak a beszéd változik az írás is. Azt mondják, akik értenek hozzá, hogy az eredeti szöveg ilyenformán volt írva. Latiatuc feleym ʒumtuchel mic vogmuc. ýſa pur eſ chomuv uogmuc. Menýi miloſtben terumteve eleve mív iſemucut adamut. eſ odutta vola neki paradiſumut haʒóá. Na, hát ennyit kellett megtanulnunk a középiskolában. Ami tegyem hozzá teljesen felesleges volt, mivel műszaki technikumba jártam. Igaz nekünk a kiejtés szerintit kellett tudni. Bevallom, ebben az ifemucu-ban láttam fantáziát, de nem női nevet takar, hanem őst. Ezt kellett tudnunk: Látjátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk: isȧ, por ës homou vogymuk. Mënyi milosztben terömtevé elevé miü isëmüköt Ádámot, ës aduttȧ valá neki pȧrȧdicsumot hȧzoá. Azt már nem tudnám megmondani, de valahonnan, nekem az ugrik be, hogy a Mennyi-t, „Mënyi”, úgy kellett ejteni, hogy mjonyi. Most kérek elnézést, mert már megint sikeresen félrevittem a társalkodást. Ezért jó ezt levélben csinálni. Nem tudsz közbe szólni, mmikor felcsattanva asszondod: beszéjj arról, amiről elkezdtük a diskurzust! Ezennel ünnepélyesen megfogadom, hogy íme, áttérek. Nem kell velem kiabálni. Felvetésed, félelmeid, az idővel, a változásokkal, az eseményekkel kapcsolatban, rendelkeznek reális alapokkal. Azt gondolom, ezzel kapcsolatban, nem nagyon tudunk semmit. Nincs tapasztalatunk. Tervezgethetünk persze, de semmi sem garantálja, hogy az fog, - és úgy fog történni, ahogy azt Te kiszámolod, ahogyan várod. Ne feledd. Valami folyton véget ér, és valami folyton elkezdődik. Mondom még egyszer. Nem tudhatjuk végül, milyen lesz? - az eredmény. Gondolj csak bele. A most véget értről sem tudhattuk, hogyan is alakul. Ez lett belőle, oszt annyi. Ezeket, mindig utólag értékeljük. Reménykedünk erősen, hogy ami jön, az is jó lesz. Aztán olyan lesz, amilyen. Ehhez kapcsolom, a természetért való aggódásodat. Nagyon pesszimista vagy. Számomra, ez teljességgel érthetetlen. A természet erősebb, mint az ember. Ha, arról van szó, akkor győzni fog, és elpusztítja az emberiséget, mint környezetbe nem illő fajt. Mondhatnám, ebből a szempontból, az emberiséget kellene óvni. Aggódni érte, és végső soron siratni. Mi van akkor, ha mindez benne van a programban. Azt szoktam mondani tudod, az élet illúzió, álom, csak nem a mienk. Játékok vagyunk, de nekünk is vannak álmaink illúzióink, mit ajándékféleképpen kapunk. Azokat, pontosabban azokról, azt hisszük megéljük. Akár, úgy is lehet, amíg fut a programunk. Áramszünet nem igen fordulhat elő. Szünetmentes tápról megy, a program. Mindannyian sejtjük, egy rendszerhiba tönkreteheti az egészet. Nyomnak egy del-t. Talán sajnálkoznak, egy kicsit. Pedig de jó kis figura volt, kár érte. Azért szerintem, ez nagyon elgondolkodtató. Tudom, az életről. Az életünkről beszélünk. Csakhogy, a kezdet nem rajtunk múlik. Ez szerintem annyira evidens, hogy senkinek nem fordul meg a fejében, hogy nem így van. Jó! Megfordul. Olvastam én is olyasmit, hogy a születendő gyermek választja ki, hogy: ki legyen az anyja? – hová szülessen? Ez, szerintem abszurd ötlet. Hogyan magyarázhatjuk, akkor a genetikai dolgokat? Nemigen hiszek, a szabad szülő választásban. Hacsak nem, valami túlélő túrára érkezik ide, a kis jövevény. Ki akarja próbálni, hogy milyen is a földi élet. Mai eszével, nem szívesen születne senki sem, szegény családba. Aztán, ne feledjük, bár szívesen kerüljük, ezt a gondolatot. Az élet végét, szintén nem tudjuk. Akkor, kérdem én: miért pont, a köztes létünkhöz lenne közünk?  Na, ugye. -.appa.