Szeretett testvéreim, akik vagytok a hitben. Meg még abban a tévhitben, hogy nagyot tévedtem, amikor azt mondtam, az egyszerű cigányok nem értenék meg, hogy: miben kellene változtatniuk? Mit kellene másképpen csinálniuk? Ez a változtatás nem megy egyik napról a másikra. Annak idején Bimbó professzor úr azt mondta: a példaadás nevelő értékű. Apám elmondta. Sárospataki diákként, bekerültek egyszerű vidéki gyerekek is. Amikor ettek, a hónaljuk alászorítottak egy-egy könyvet, és ettek késsel, villával. Gyerekként nem ehettem, elterülve az asztalnál, vagy könyökölve. Anyám szerint, ne tehénkedjek, ahogy mondta. Nem tudom, hogy jött oda a tehén, de nem is mertem megkérdezni. Világossá vált, hogy több esetben is, mely szituációkban figyelmeztetett. Az első, amely jelentős változást hozhatna az életükben. Most, folyamatos szülésben vannak, mert az pénzt jelent. Sok pénzt. Amit, beállítottságuk miatt elvernek igen rövid idő alatt. Ezt nem kritikai éllel mondom. Így szokták meg. Ezt látták. Ha van pénz, jöjjön, igyon meg valamit. A gyerekeknek is, megvesznek mindent. Szórják a pénzt. Ismétlem. Ezt látják kis koruk óta. Ez a példa. Van persze kivétel. A gyárban dolgozott az egyik kis lány, mint kifutó. Hozzáment egy magyar fiúhoz. Kérdeztem egyszer, a gyerekek, hogy vannak. Egy gyerekük van. Tudod Gyula, úgy voltunk vele, hogy annyit vállalunk, amennyit tisztességgel fel tudunk nevelni. Említettem már, az iskolában voltak cigány osztálytársaim. Mikor végeztem, és munkába álltam voltak cigány munkatársaim. Majdnem 10 évig voltam a börtönben, munka-és tűzvédelmisként, a civil foglalkoztató cégnél. Többször, több mindenről beszélgettem velük. Szinte hihetetlen dolgok történtek. Vannak nevetségesek is, amikkel akár stand up fellépést lehetne vállalni. Itt Vasváriban, ugyancsak munka-és tűzvédelmisként, hosszú évekig oktattam a közmunkásokat. Így lettem tanár úr. Erről nem lehet őket lebeszélni. "De hát maga tanított minket". Rám köszönnek börtönből szabadultak is. Nem ismer meg ugye? Mondom ilyenkor: akkor nem ilyen ruhában voltál. Ezen röhögünk egyet, és tovább megyünk. Kedvelik, a harsányságot.  Én sem vagyok (sajnos, vagy nem sajnos) visszahúzódó. Sokukkal jól elbeszélgetünk. Mindent meglátunk a cigányokban. Ezt csinálják. Azt nem csinálják. Fényképek készülnek arról, hogyan dolgoznak, vagy nem dolgoznak, (pedig fizetik őket). Írtam már a minap, a közmunkás bérről. Azt mondom én erre. Annyit megcsinálnak, amennyit elvárnak tőlük. Amennyit megkövetelnek tőlük. Tegyétek szívetekre a kezeteket. Mennyit dolgoztok pluszba?  Önszorgalomból, amit senki sem kér tőletek. Na, ugye? Azt kellene látni. Ezek, kisemmizett emberek, teljesen a társadalom perifériájára szorulva. Persze tehetnek róla. Azt mondom inkább. Sokuk tehet róla. De, nem lehet egyik pillanatról, a másikra megváltoztatni őket. Nem szólva arról, hogy erőszakkal. Az erőszak ellenállást szül. Mit lehet csinálni? Ott vannak erre az okos emberek. Politikusok. közgazdászok, bankárok, és még egy csomó, ügyeskedő szélhámos, aki a cigányokból él. Én elsősorban arra gondolok nem lett volna szabad megszüntetni a munkahelyeket. Súlyosan érintette őket, hogy az évtizedekig általuk végzett foglalkozások megszűntek. Ezzel nem volt mit kezdeni, ezt hozta a huszadik század. De, mi rendszert váltottunk.   -.appa.