Nem átallottam a minap azt írni, hogy: az ember a saját, egyszeri és megismételhetetlen életét éli. Szeretnék még visszatérni ehhez a témához. Mielőtt valaki még azt mondaná. Jól van, tegyed, vagy azt, hogy Isten ments. Fennhangon kijelentem, hogy visszatértem. (na jó, csak magamban elmotyogtam, még ki se hallatszott belőlem)  Miért is teszem? Magamtól kérdem, nem tőletek. Költői kérdésnek hívják, az ilyet, dacára annak, hogy roppant prózai rá a válasz. Vannak emberek, akiknek elmondom: mindég megcsodálom, a látásmódodat, optimizmusodat. Teszem fel megint a kérdést: miért is? Erre jön az a válasz, hogy azért mert, és sorolom hosszan. Úgy gondolom, a sors szekerét, egyáltalán nem mi irányítjuk. Ha kicsit is pesszimistán szemléljük a dolgot, akkor abban is csak reménykedhetünk, hogy egyáltalán irányítja valaki. Az egyének persze, azt hiszik, hogy tehetnek valamit. Igazándiból, a sok akarat, azt eredményezi, hogy olyasmi jön ki, amit senki sem akart. Ha, elfogadjuk, hogy a világ, egy eleve meghatározott rend szerint működik, akkor az egyes szubjektumok tevékenységének semmi szerepe nincs. Az ember szereti azt hinni, hogy van szerepe a világ alakításában. Ez jól esik neki. Megnyugtatja. Magabiztosságot ad. Hiszi fölötte áll, a többi élőlénynek. Miért? Mert evett a tiltott gyümölcsből, a tudás fájáról. Mellesleg az sem volt véletlen. Úgy vélem, ha már egyirányú utca, akkor nem lehet megfordulni. Ha, már zsákutca, akkor ott a beton fal. Több mint kétezer éve vagyon megírva, hogy eljövend ítélni, eleveneket és holtakat. Jól látjátok. Benne van Isten. Hívhatjuk úgy is. Mondom én mindezt úgy, hogy olyan időpontban születtem, amikor neveltetésünk alapjait a Marxizmus-Leninizmus határozta meg. Ő van, e kérdezhetitek. Az egészről nem tudunk semmit, csak találgatunk. Szeretjük azt hinni, hogy tudásunk van a világról. DE! Nincs. Illúzióink vannak, és Mi is csak illúziók vagyunk. Egy teremtő illúziói. Kimondta és lett. Legyen világosság, és lőn világosság. Szóval illúziók vagyunk. Valakinek, valakiknek az illúziói. Gondolnak (mondanak) rólunk valamit. No, és nem utolsó sorban, a magunk illúziói. Mi is (mondunk) gondolunk magunkról valamit. Persze, Mi is (mondunk) gondolunk, valamit másokról. Akkor mi is teremtünk? Teszem hozzá, az ember szabadon gondolkodó lény. Az Istenekről is gondol valamit. Inkább nyitva hagyom ezeket a dolgokat. Csalinkázzon mindenki szabadon, a gondolatatok erdejében. Hatalmas, sűrű, sötét erdő ez, amelyről időnként, azt hisszük. Íme, látszik valami fény. Egyáltalán nem. Az is csak illúzió. Könnyen csalatkozik az ember. Vagy az elme? Tekinthetjük úgy is. Minden ember egy titok doboz. Tudjuk, nehezen nyílik. Vajon akarjuk e tudni: mi a tartalma?   -.appa.