Emlékeztek rá, vagy sé? Egyszer már motyogtam egy sort, azzal kapcsolatban, hogy a poet-on megsértődnek a költők, ha kritika éri a versüket. Ők ezt valamimért személyes megtámadtatásként élik meg. Edit szerint a költő érzékeny lélek. Ő is nehezen viseli a kritikát. Az jutott most eszembe. Egy vers olvasásakor nem biztos, hogy abban a hangulatban van az ember, amivel rá tud hangolódni a versre.  Páran egyet értettek abban, hogy van helye a kritikának, mégis úgy éreztem magyarázkodnom kell. Ezt írtam: Való igaz. Az embernek lehessen szabad véleménye. Mindenütt jó lenne, de legalább itt. Akár jó egy vers, akár rossz egy vers, az akkor is alkotás. Tanulni kell belőle. Magunknak is és másoknak is. Bárki mondja, ne higgyétek el. Nincsenek tökéletes dolgok. Minden kezdetleges és alakul tovább, de mindig kezdetleges marad, mert valami mássá akar válni. Azért, mert nem volt tökéletes. Az optimisták, azt hiszik, hogy egyre tökéletesebbé válnak a dolgok. Ilyen az írás is. (meg a többi művészet) Lehet benne hibázni. És akkor mi van? Ki vállalhatja fel, hogy Ő eldönti: mi is a tökéletes? Jó. Itt hagyom abba, amíg van olyan, aki érti. (remélem) Más. Piroska írt egy verset a kaméleon emberről. Mire is többen elítélőleg reagáltak. No, nem a versre, hanem a jámbor kaméleonra, aki színét váltogatva, jól ellavíroz kis hazánk langyos pocsolyáiban. Úgy gondolom, ez a faj megtalálható szerte a világban. Mi több, visszagondolva gyermekéveimig, mindig is voltak. Most felmerülhet a kérdés: ha ez ilyen praktikus, kifizetődő életvitel? Akkor miért nem váltunk mindnyájan azzá? Állandóan azt hallottuk, jellemtelen, képmutató, kétszínű, gerinctelen, nyalis. Hát legyen ezután az ember gyerekének kedve kaméleon embernek lenni. Mindezek mellett én azt mondom, az ember nézetei, véleménye változhat. Ezzel nincs semmi probléma. A változás gyakoriságával meg, hogy minek hatására változik meg a véleménye.  Na, az már cikis. A következő véleményt alakítottam ki ezzel kapcsolatban: Pillanatnyi felháborodásodat megértem. Végiggondolva, azonban, azt hiszem, van létjogosultsága ennek az emberi jellemnek is. Tudomásul kell vennünk, hogy mindenféle emberek vannak. Biztos szükség van rájuk is, csak nem tudunk velük azonosulni. Nem vagyunk kaméleonok. Végül is az öncél is egy cél. Valami változást hozhat a világban. Lehet nekünk is jobb lesz? Aztán úgy is felfoghatjuk. Velük együtt teljes, az ember "állatkert". Gratulálok a vershez. Azt hiszem, ha már itt élnek közöttünk, el kell őket viselni, még ha irritálóak is. Aztán, hogy irkálom ezt a kis eszmefuttatást rájöttem. Egy fontos dolgot kihagytam. Pedig hasonló gondolatokról szólottam már régebben. Az emberek jelentős része nem töpreng, nem gondolkozik el a történtek felett. Örül, hogy részt vehet a feladat megvalósításában. Elhiszi a dolgokat. Lelkesedik, beleveti magát a munkába, szervezkedik, tejes odaadással és hittel. Bukta esetén mi van? Én hittem neki. Én jót akartam. Rendben van. nyugodtan feltételezhetjük azt is, hogy vannak emberek, akik érdekből, a haszon reményében, egyéni boldogulásuk érdekében állnak valamilyen ügy mellé. Most őszintén. Elvárható, hogy valaki csak úgy ingyér, (nem mondom, hogy meggyőződése ellenére) elszegődjön a hatalom mellé. A közmondás szerint: ha, nem csurran cseppen. Ha valaki elég közel áll a zsíros bödönhöz, akkor annak csurran is. Azzal meg elvan a következő színváltásig. -.appa.