appasztorik

Akarmi, mint egy szatócs bót

okhatározói mellékmondatok (341)

2023. május 12. 07:22 - appasztorik

mert,

a miniszterelnök úr a magyarság legnagyobb egyénisége―én nyugodtan kimerem mondani hogy a magyarság mindenkori legnagyobb alakja aki a magyar nemzet egyesítésén önzetlenül dolgozik―e munkájáért nem kap de nem is vár el köszönetet―végzi ezt a hatalmas munkát nagy akarással és teherbírással―és mit kap cserébe―hálátlanok az emberek―bántják és pocskondiázzák―nem ezt érdemelné―tiszteletet érdemel―mégiscsak ő a minden magyarok miniszterelnöke―ez így magában nem igaz―hiszen ő keményen dolgozik az egyetemes emberiségért―fellép a globalista világ ellen―ezért is támadják annyira―a világot uralni vágyó hatalomnak ez nem teszik―tudja meg hogy a világ még nincs a globalisták markában― a globalizmus elleni harcban nincs egyedül―ezen dolgozik putyin is―tudja meg hogy emiatt buktatták meg trámp elnököt is―fellépett a globalizmus ellen és ez a világ urainak nem tetszett―ezért aztán elcsalták a győzelmét ―maga szerint mjen világ az ahol az erkölcs semmit sem számít―na látja ―ebbe nem gondolt bele―a globalizmus ezt hozza magával―nekik nincs semmi erkölcsi gátlásuk―azt valósítják meg ami a többségnek jó―de ez csak maszlag amivel elhomájosítják az emberek látását―egy mézesmázos dumával magukhoz édesgetik a tudatlan embereket és végképp kilátástalan körülmények közé taszítják―nem lesz semmijük―hát ez a cél és az ellen lép fel a mi miniszterelnökünk―nem csak ez a bűne van a világhatalom szemében―elkötelezett pacifista―ez se tetszik hiszen a fegyvereladások óriási pénzt hoznak a világelitnek―most meg főleg hogy drón háború van ―orbán minden fórumon a tárgyalások és a béke mellett szólal fel―amit mond mindég süket fülekre talál―mintha meg sem hallanák―már régen megérdemelne egy béke nóbeldíjat―annak adják akire a hatalom  rábólint

mert,

mondhatjuk akkor nincs itt semmi baj―hiszen az állam jó és pájázatokon keresztül ad pénzt―állagmegóvásra ―fejlesztésekre―igen ám―csakhogy fideszállam van―amejik önkormányzat nem fideszes az többnyire nem is nyer a pájázaton―valamennyit néha adnak az ellenzékieknek is―azért ne rohadjon le teljesen a település―azt hogy ki végezze el a munkát szintén pájázaton lehet megnyerni―a pájázatot az nyerheti meg―legalábbis ez kering a köztudatban―aki az elnyert pénz harminc százalékát visszaadja a polgármesternek kápében―t ermészetesen ez nem mind az övé―megvan az szervezve―ritkán van belőle lebukás―balmazújvároson volt néhány éve―a polgármester hejett―aki országgyűlési képviselő volt―tán még most is az―a jegyzőasszony vitte el a balhét―letöltendő büntetést kapott ―ettől még járt az erdéji fidesz rendezvényen―börtönbe se vonult hiszen kegyelmi kérvényt nyújtott be áderhez―és ő még nem döntötte el―addig éli világát―katika kegyelmet adott neki―idén meg budaházinak gyurinak is―ő terrorcselekményeket hajtott végre―mostanra kiderült hogy mégse ―nem tudom mijen a szivárványszínű tanítás―nálunk nincs ijen tanítás ―a tanároknak itt azt kell oktatniuk ami a natban van―a tankönyveket― a kialakított rendnek megfelelően csak az arra alkalmas egyének írhatják és meg kell felelnie viktor elvárásainak―amerika a korlátlan szabadságok hazája―ezt tudjuk morvai krisztinától―a madisoni egyetemen tanított és amikor hazajött amerikából azzal érvelt―mijen jó a szabad világban ahol lánya osztájtársnőjének anyja felvállalta hogy meleg―jó lenne ha nálunk is így lehetne―nem tudom hová lett kriszta―volt brüsszelben képviselő az eunál―hát hogy most hol van nem tudom―de nem is igazán érdekel― jól megvagyok nélküle―csácsogott az unió ellen de azért ott maradt

                                                                                                      -.appa.

Szólj hozzá!

okhatározói mellékmondatok (339)

2023. május 11. 06:08 - appasztorik

mert,

ha megnyitná a szívét és az elméjét és próbálna megszabadulni a hamis tanoktól akkor  talán többre menne―így csak ismételgeti azt amiket negyven ötven évig tanult―higgye el―a rá papírokban ott van minden ―ott van az igazság amit tudni érdemes az életről―de ha nem―akkor nem―de akkor sincs semmi gáz―hiszen előbb utóbb mindenki eljut a megértéshez―a világmindenségben nincs idő―így amikor történik―az akkor történik―kíváncsi vagyok mit gondol a rá dolgokról―hogy mik a problémák az ön számára―mondja csak el nyugodtan―és én nagyon is remélem hogy segíthetek megválaszolni egykét dolgot―tudnia kell hogy mindenkinek megadatott a teremtés tudása―isten átadta nekünk―amit kimondunk az megvalósul―így aztán él a remény―még az utolsó órán is megmenekülhetünk―a spiritualitás a kulcsszó―a föld még megmenthető  ―maga nem hisz a spiritualitásban―fél megtudni micsoda erő az emberi elme―ön fél―fél felfedezni és használni azt az erőt amit isten átadott― nekünk adta pedig hogy boldoguljunk―ön nem hajlandó megnyitni az elméjét―pedig a rá papírokban ott van az igazság―azokból kiderül― megvannak a jelek csak ön és sokan mások nem akarják észrevenni―most ne gondoljon a bibliára―szó sincs apokaliptikus lovasokról―jánosra ne gondoljon―se a jelenések könyvére―az félrevezető―gonoszerők hatnak az emberiségre―jóként tüntetik fel ami káros az emberiségre―mijen az ember―beugrik a látszatnak―megörül a kínálkozó lehetőségnek―hiába ironizál―a gyíkemberek a valóság―a föld megmentéséért össze kellene fognunk―még időben vagyunk―ne higgye amit az egyházak tanítanak―isten nem úgy―nem abban a formában segít, ahogy ők hirdetik―átadta a tudását az embereknek de nem használjuk

mert,

említettem hogy az egyetemi kuratóriumok maguk veszik fel a tagjaikat― választják az elnököt―határozzák meg fizetésüket―vagyis fidessz baráti körök kapnák meg a pénzt―és a kuratóriumok nem adnának elég pénzt az egyetemek működéséhez―az egyetemek működésképtelenné válnának―a kuratóriumok minden fórumon hirdetnék hogy a kormány nem adott elég pénzt―könnyen megtehetik hiszen a média továbbra is az övék maradna ―a pénztelenséget az éppen hatalmon lévő kormányra fognák―ugyanúgy hazudnának mint ahogy most teszik―a nép ugyanúgy elhinné―mondok  valamit a mentalitásukra―az első fidesz kormány bukása után jegyezte meg kövér―kormányon voltunk nem hatalmon―a következő választáson győztek―megszerezték szinte a teljes médiát―mindent átalakítottak  oj módon hogy csak ők győzzenek―aztán a régi latin szállóigében foglalt tartalmat alkalmazták―váj viktisz―jaj a legyőzötteknek―ügyes húzások sorával szétzúzták a többi pártot―meghagyták a kereszténydemokratákat ―ez is ügyes húzás―lévén ez néppárt―a népet a templomokon keresztül irányítják―az iskolákat  a kormány a neki behódolt―számára megbízható   egyháznak adja és kisgyermekkortól nevelik őket a fidesz imádatra―most nézzük a fideszt―polgári pártként határozza meg magát―ebből egyenest következik hogy a polgárságot―leginkább a nagypolgárságot támogatják ―térjek vissza kövér nagyúrra―ő nagy hatalommal bír―így  az ellenzéki képviselőket milliókra büneti―lehet fellebbezni―de a bizottságban fidesz többség van―ne legyenek illúzióink―bármijen új kormány jön―majd az is hatalmat akar majd―mindent pájáztatni kell jelenleg―mellé elvették az önkormányzatok pénzét―mármint a heji adókat―az állam pájázatokon keresztül ad pénzt―állagmegóvásra―fejlesztésekre

                                                                                                                           -.appa.

Szólj hozzá!

Horgászat 2021-12-25

2023. május 10. 07:19 - appasztorik

Nézem itt a dógokat, és elakadtam ennél a karácsonyi levélnél. Beleolvasva, rájöttem, hogy tervek vannak a következő évekre, de a megvalósítással komoly gondok vannak. Ez egyre inkább így van. Terveztem a levél szerint, a hosszúelőkés fíderezést. Próbáltam párszor. Nem jött be. Változtatnom kellene a szereléken. Terveztem az elektronikus jelző használatát. Háromszor vittem a botot. Egyetlen alkalommal sem a csipogót. Egy esetben szép e.kárászokat fogtam. Csak úgy csavarták le a botvégét. No persze, az úszózás eltereli a figyelmet. Azzal is lehet egész jó halakat fogni. Lássuk, hogy is volt, ez a történet? Az egész úgy kezdődött, hogy akartunk menni, a napi sétánkra. No, nem a vízpartra, mert délelőtt esett. Indulnánk egykor, hát szakad az eső. Hát az óta is esik, pedig mindjárt félhat. Már-csak néhány folt van a tegnap reggelre esett hóból. Nézegetem a tavalyi fogásokat. Ahogy összesítgetek megállapítottam. Mindég a következő évtől várjuk, a több halat. Adogatom össze a dógokat. Közben rájöttem, hogy ami horgászattal töltött napok számát illetően írtam, az nem igaz. Elnéztem a táblázatot. A –’21-es évben, csak 143 alkalommal mentem horgászni. 2370 db halat fogtam. 99,73 kg. Átlagsúly: 4,2 dg. A legnagyobb hal, csuka 1,26 kg. Pontyot nem fogtam, még méret alattit sem. Több kiló feletti hal sem volt, a csukán kívül. Megint nem mondok igazat. (A ponty, amit vettem karácsonyra). Holnap megyünk Zsuzsihoz ebédre. A két ünnep közt, ha kiolvadna, csak kinéznék. Hátha jönne valami. Egy 30 dekás csukával elérném az egy mázsát. (Ki is mentem, de nem sikerült fogni semmit). Nemrégen beszéltem az egyik sporival. Készül a Kenyérgyárira. Ha kiolvad, akkor megy. Míg be nem fagyott, esténként fogott 2-3 pontyot. Rossz belegondolni. Mégiscsak december van. Sötétség, hideg. Hát hiányzik az Nekem? Rá akar beszélni, hogy váltsak oda jegyet. Drágának tartom. Első évben halasítás is van, ami nem kis összeg. Az idén 40 ezer volt az engedély, erre jönne még a halasítás. Éjjel fogták a süllőket, meg a pontyokat is. Hajnalonként fogtak amurokat. Éjjel nem is szeretek horgászni. Van keszeg állománya is a holtágnak. Most is tettek bele 20 mázsát. Mindent összevetve, nem adok ki annyi pénzt. Maradok a Nyugati-főcsatornánál. Főleg, hogy ott lesz a stég, és van csónak is. Visszagondolva az esztendő eseményeire. Nem is tudom, miért voltam ilyen kevésszer horgászni. Végig olvasva ezt a levelet, be kell látnom, hogy rendre leállok úszósan horgászni, és annyi. Régen, úsztatgattam, és betettem egy kis halat. Valami ráette magát. Vagy két éven át betettem az elektronikus jelzőst, és a csipogásra bevágtam. Kárászokat, és keszegeket sikerült fognom. Mondhatni, ezzel jár az öregség. Így is annyi motyót hurcolok magammal. Pedig van a huzi-kocsim. Még akkor vettem a KGST piacon, mikor a Szovjetunió meg volt. Szerintem egyszer sem vittem horgászni. -.appa.

Szólj hozzá!

Áramszünet miatt 87/2023 (05.09.) töprengés

2023. május 09. 17:40 - appasztorik

  • Reggel mondja a nyíregyi rádió, hogy Tóth Gabi lánya a játszótéren zaklatott egy másik gyereket. Micsoda dolog az, hogyha az egyik gyerek kifejezi a másik irántiszeretetét, azt…, na itt lett áramszünet. Gondolom azzal folytatódott a gondolat, …zaklatásként fogják fel. Mit mondjak erre. A celebek, amikor kifejezik irányukba a szeretetet, akkor távolságtartási végzést kérnek az illető ellen. Felmerül bennem a kérdés. Köthető életkorhoz a zaklatás? Láttam Én olyan kisfiút, aki menekült a kislány elől, mert az annyira ölelte, óvta, mondogatta: baba, baba. Bizonyára félt, hogy a baba elesik.
  • Amikor visszajött az áram, akkor bementem a szobába. Ott van egy rádió, ami áramszünet után villog. Nem tettem bele elemet, így aztán kiesik neki az idő. Ezen a Kossuth adó van beállítva. Ez a kabaré hallgató rádió. Ne úgy értsétek, hogy egy kabaré, amit a Kossuthon művelnek. Okos riporter tette fel, az előírt kérdéseit, - még az is lehet, hogy megírták neki, ne kelljen bajlódnia vele – az okos embernek. Megütötte a fülem, hogy a magyar kormány dicsérete zajlott. Jó, ezen az adón mindég ez történik. A lényeg az volt, hogy a kovid elleni vakcinák beszerzésénél milyen példamutatóan jártunk el. A mielőbbi beszerzés érdekében, nyitottunk Kelet felé és Nyugat felé is. Mert az Unió lassan szerezte be a vakcinát. Így, Mi értük el először Európában, a hatvan százalékos átoltottságot. Emlékeim szerint, ez nem így volt. Akkor a rádióink, arról meséltek, hogy a Németek nem akarják felvenni az oltást, és milyen rosszul állnak. Egy Eu. statisztikából az derült ki, hogy a híreinkkel ellentétben, jobban álltak, átoltottság szempontjából, mint Mi. Tényleg vettünk kínai vakcinát. A kínaiak, hatvan év felett nem ajánlották a vakcina beadását. Mi, a hatvan év felettiekbe nyomtuk a kínai vakcinát. Mint kiderült nem is volt hatásos. Nyilván nagy üzlet volt annak, aki megvette. Aztán, azt se feledjük, hogy Mi fennhangon hirdettük: nem kérünk az Eu. által beszerzett vakcinából. Nehogy mán, csak von der Leyen gazdagodjon belőle. Ez utóbbi mondatot, nem hirdettük. Ajándékként, Én tettem mögé. Visszatérve Leyen asszonyra. Ez a kétes hírű perszóna, a Föld leggazdagabb emberei által támogatott személy. Minden botrányát elsimították. Biztosan, és biztonságban ül a helyén és kormányozza az Uniót, a világ elitnek nevezett, gazdagságuk miatt nagy befolyással rendelkező személyek elvárásai szerint. Mondhatjuk nyugodtan, hogy parancsa szerint. Annyiszor húzták már ki a slamasztikából, hogy cserébe ennyit megtehet. Ne akadjatok ki! Gondoljatok bele. Az arra érdemesült védett személyek, a Mi kis hazánkban is megúsznak mindent.
  • Még egy apróság, a kovid nagyon jó kezelésével kapcsolatban. Az Unióban, a lakosság létszámát tekintve, a járványban elhunytak számában, a spiccen vagyunk. -.appa.
Szólj hozzá!

okhatározói mellékmondatok (337)

2023. május 09. 05:56 - appasztorik

mert,                                      

mondtam―a spirituális megértés a legfontosabb―tudja ez egy ojan dolog amiben csak tanácsot lehet adnia―ezt az utat mindenkinek  saját magának kell bejárnia és megtapasztalnia―ez egy lelki út is egyben―ezt senki sem járhatja be és végezheti el más hejett―el kell érni egy megértési szintet ― rá kell hangolódni―meg kell nyílnia az elmének―a léleknek  ahhoz hogy megértse a valóságot―míg ez be nem következik az ember hitetlenkedve fogad minden hírt―mondhatnak neki bármit―járja a maga útját―és csak mosojog azokon akik már látják a lényeget―akik megértették hogy van kiút―hogy az emberiségnek igenis vannak lehetőségei―nos eddig lehet segíteni―emlékszik rá mit mondtam―elvezetheti a lovat a vízhez―de arra nem kényszerítheti hogy igyon―a lónak szomjasnak kell lennie―hát így van ez―a léleknek is szomjaznia kell a spiritualitásra―és ha megízleli akkor rájön hogy erre vágyott és szomjának csillapításáért kortyolnia kell azokból a frissítő habokból ami új lehetőséget biztosít számára―kivezeti tévejgéséből amiben kiúttalan bojong―ebben próbálok segíteni önnek― én magának akarok jót―nem haragszom ha elutasít―hisz az csak azt jelenti hogy őn még nem érett meg arra hogy ezt a spirituális utat válassza ―ezen ne keseredjen el―eljön az idő amikor megvilágosodik és belátja csak ez az út járható―észre veszi―meglátja a jeleket és abból tudni fogja hogy a világ nagy változás előtt áll―ezért szükséges hogy az ön számára előírt spirituális  utat bejárja―hogy tudja észre venni―így is tudunk tenni az emberért―de amíg a jót és a rosszat összekeverjük―bukásra állnak a dolgok―hisz az univerzum egy a tízhez működik―minden megvilágosult lélek tízzel többnek számít mint az alvók―így aztán él a remény―még az utolsó órán is megmenekülhetünk―a spiritualitás a kulcsszó

mert,

a hejzet az hogy ebben a borzalmas hőségben nem sok kedvem van az irkáláshoz―mondhatni semmihez―a főzéshez sem―inkább elmegyek a gyári étterembe és hozok―örülök hogy úgy látod mindenben igazam van amit az élelmiszerekkel és dobozos italokkal kapcsolatban írtam―most sándor györgytől idézek―nem vagyok az összeesküvés elméletek híve― de terjesztője igen―most téged is idézlek―sajnos egy nagy világméretű ―negatív terv alanyai vagyunk akik számára az idő lejárt―így gondolják a gonoszok―de majd meglátjuk―a politikával kapcsolatban―itt sem a gazdagok lesznek politikusok―trumpot kivéve―no meg  ramit―hanem az állástalan ügyvédek―ha jól visszanézel a történelembe minden rohadt forradalom állástalan ügyvédek által lett elindítva―robeszpier―danton― lenin―frankel leó satöbbi―az jutott eszembe―én nem tanulmányoztam az állástalan ügyvédek élettörténetét―biztos érdekes―ki―mit csinált― egyáltalán mikor alakult az ki hogy az ügyvédek politikai pájára mentek― frankel leó nem volt ügyvéd csak nemzetközi szakszervezeti aktivista― gondolom a jogászokba―többnyire―már a képzésük során beleivódik ez a beállítottság hogy más embereket kihasználni―és kiforgatni a szavaikat ―itt a nemzetvédelmi egyetemen már van ojan karunk ami politikusokat képez―így nem szükségszerű hogy jogászból legyen valaki politikus―és aztán mára szinte az összes egyetem fidesz tulajdonba került a létrehozott közalapítványokon keresztül―azok vezetői hithű fidesz nacsalnikok akik megbízatása hosszú időre szól―az egyetemek működéséhez az állam adja a pénzt az alapítványnak―aztán az  alapítvány kuratóriuma arra használja amire jónak látja―például a saját fizetésükre hisz ők állapítják meg azt is ―egy kormányváltás után ugyan ez maradna a hejzet

                                                                                               -.appa.

Szólj hozzá!

Úgy eszembe jutott 86/2023 (05.08.) töprengés

2023. május 08. 09:37 - appasztorik

  • Nemrégiben pletykáltam a piárról. Írtam mennyi definíciója létezik. Nem is véletlen ez. Megpróbálják a lehető legjobb színben feltüntetni. A péer fejlődési szakaszainak, vannak jellemző definíciói. Ezeket, különböző szerzők önkényesen válogatják össze, hogy a pr fejlődésének a változásait szemléltessék. A péer lényegét, az első 70-80 évben történő meghatározások jellemzik a legjobban. A végzett tevékenységet próbálták leírni, e közben elhatárolódni a reklámtól és a manipulációtól. Saját magukat is meggyőzték. Fel sem merül bennük, hogy amit tesznek az, az emberek becsapása. Ennek sikeres kivitelezéséhez számítógép hegyek állnak rendelkezésre.
  • A múltszázad negyvenes éveiben a Földön, öt számítógép működött. A hatvanas évek végén Veszprémben jártam iskolába. A Veszprémi Napló megírta, hogy az egyetemen átadták a szuper számítógépet, ami 12 jegyű számokkal is tud műveleteket végezni. Ez a masina még félszobányi volt, és nagy lyukszalag tekercsről ment a program. Ehhez képest a hetvenes évek elején már ötvenezer, míg a 90-es években már 140 millió számítógép működött. Mit akartam, ebből kihozni? Ahhoz, hogy az emberek becsapása megtörténjen, a péernek nem volt szükség számítógépekre.
  • Gondoljatok csak bele. Most hihetetlen gyorsan terjednek a hírek, a reklámok. Ott tartunk, hogy egy esemény bekövetkezésének pillanatában, már a fészen van a dolog. Ez a jobbik eset, de ott vannak hírportálokon olyan dolgok is, amik meg sem történtek. A megtörtént dolgokat kiszínezik, a végén alig-alig van köze az eredeti történethez. Szóval gyorsan terjednek a hírek és iszonytató számú hír indul útjára. Mondok valamit. Mikor nem voltak ilyen remek lehetőségek, az embereket akkor is becsapták. Manapság meg főleg, hiszen most a megjelent hírek 95%-ának, erősen kétes az igazság tartalma. Vagyis elárasztanak bennünket a hazugságok. A hírcsatornák egymástól kapkodják el a híreket. Nincs idő ellenőrizgetni, hogy igaz, - vagy nem? Átolvasni sincs idő. Megjelenik a hír, ami értelmezésében olykor zavaros, sok helyesírási és betűelütési hibával. A verbális kommunikációban is beszélnek összevissza. A lényeg! – gyorsnak lenni. Régen, még 1960-ban, egy transzatlanti telefonkábelen csak 138 egyidejű beszélgetést lehetett lebonyolítani. Ez 1995-re, már 35 millióra változott. Ne csodálkozzunk akkor azon, hogy ilyen sikeresen vezetnek meg bennünket. Szokás mondani, nagy már a tudomány. Akkor tudjuk rá. Az átverésekben is nagy. -.appa.
Szólj hozzá!

Levél Gizinek (244)

2023. május 07. 05:47 - appasztorik

Mit nem értesz azon, hogy mi a jó abban? – ha a kormány nem fizeti ki a pályázati pénzeket. Mivel utólag finanszíroznak, az összes hóbelevanc után befolyik a pénz, annak az elvetemült államnak a kaszájába, és a jó kormány büszkélkedhet, hogy van itt pénz bőviben, és költheti is. Vagyis, a becsapott pályázók pénzét átszivattyúzza a nertársak zsebébe. Gondolj bele, 2021. december óta, 2023. január közepéig nem vettünk fel pénzt az Uniótól. Erre mondott valami olyasmit Viktor, hogy ez a hazai költségvetésnek olyan kis százaléka, hogy nem érdekes, ő a többivel foglalkozik. Így, az évek során ezermilliárdokat hagyott elveszni. Így lesz ez 2023-ban is. Nem kell. Nekünk az Unió ne határozza meg! - mire költjük. Hagy azt újítsunk már fel, amit mi akarunk, értsd úgy, hogy amit a kormány akar. Hagy az nyerje már a pályázatot, aki megérdemli. Hagy ne gazdagodjanak már olyanok, akik nem lojálisak a kormánnyal szemben. Most a háborús vészhelyzet miatt, tovább maradt a rendkívüli állapot. A kormány azt csinál, amit akar. Nem mintha eddig, nem azt tette volna. Közben, azt mondták, hogy Mi nem folytunk bele a háborúba. Az előbbiek viszont arra utalnak, hogy de. Egy újabb hazugsággal, kívánják ezt (is) eltitkolni. Nagy önuralom ez részünkről, hisz Mi egy harcos, igazságszerető nép vagyunk. Legalábbis, Mi úgy tudjuk, ezt híreszteljük Magunkról. A nagy fegyverkezésünk, és a vészhelyzet jelentheti azt is. Viktorunk hisz Zelenszkijnek, hogy az orosz barátaink lendületet vesznek, és megszállják hazánkat. Ez, azt veti fel, hogy nem bízik Putyinban.  Jó lenne pedig neki, egy ilyen megszállás, hiszen akkor ő lenne a magyarországi tartomány alkirálya. Jut eszembe Tegnap koronáztak Angliában. Szép gesztus volt Meghantól, hogy nem ment el a ceremóniára. Fogjuk fel így. Ne úgy, hogy persona, non grata volt. Ennyi elég is a vidámságból. Nézzük a háború kérdését. Az ukránoknak a háború megnyerésére nem sok esélyük van. Ez a hatalmaknak jó. Az amerikaiak aktívan segítenek. Teszem hozzá, hogy a háború kezdete óta tartó passzív nyugati segítés átment aktív segítésbe, hiszen komoly fegyverzetet adnak az Ukránok kezébe. Mit is jelent, ez az önzetlen segítség. Elhúzódik a háború. Ez idő alatt gyengül az orosz gazdaság, és hadsereg. Ugyan ez történik az ukránoknál is. A háború minden napjával egyre mélyebbre zuhan, az ország infrastruktúrája. A lakosság folyamatosan csökken. Meghalnak a harcok közben, elmenekülnek. A nép egy részének nem lesz miért visszatérni, és nem is igen lesz hová. Egyre rosszabb, kilátástalanabb lesz a helyzet. Ez jó, az amerikaiaknak, és a nyugati hatalmaknak. Olyan helyzetbe kell hozni Ukrajnát, ahonnan önállóan nem tud talpra állni. Amerika, és az Unió szívesen fog segíteni a háború során megsemmisült infrastruktúra újjáépítésében. Ez azonban kétessé teszi Ukrajna függetlenségét. Megnyerhetik a háborút. Jövőbeli sorsáról azok fognak dönteni, akik segítetek megnyerni a háborút. Akik majd újjáépítik, és fenntartják. Végződhet azzal, hogy az oroszok, és az amerikaiak felosztják Ukrajnát. A területek egy része orosz fennhatóság alatt lesz. Mivel Ukrajnában amcsi befektetők jelentős földterületeket vettek meg, a másik rész, egy amerikai szatellitállammá alakul. Hát ennyit Ukrajna önzetlen segítéséről. Először teljesen tönkre kell tenni, hogy segíthessenek. -.appa.

Szólj hozzá!

Levél Gizinek (243)

2023. május 06. 06:29 - appasztorik

Hát Ti, onnan Amerikából szerethetitek a Mi Viktorunkat. Nagybátyád Bident nem szereti. Mondjuk, Én sem szeretem. Nem, odavaló.  És mégis azt olvastam, hogy indul a következő választáson. Felmerül kérdésként. Miért elnök még? Miért indul újra? A válasz nagyon egyszerű. Tökéletesen alkalmas arra a feladatra, amit el kell látnia. Tehát az, hogy nem odavaló az, az Én magánvéleményem. A Föld politikai, - és gazdasági rendszerét irányító hatalmasságoknak, egy ilyen bácsika, mint Biden tökéletesen megfelel. Mindent megtesz, amit kérnek Tőle. A Mi Viktorkánk látszólag külön utas politikát folytat. Ha a dolgok mélyére nézünk, akkor láthatjuk, hogy nem. Az, hogy nem támogatja az Ukránokat látszat. A háború elejétől kezdve vergődött, hogy fegyverszállítmány rajtunk aztán nem megy át. A Bulgárok aztán elszólták magukat, hogy Ők küldték az első szállítmányt Ukrajnába, Magyarország felett. Egyébként meg Viktor állandóan vergődik, mint valami makacs, durcáskodó pulya, és olyan morcos képet is vág hozzá. Ilyen nála, hogy Mi nem szavazzuk meg a szankciókat. Eddig mindegyiket megszavaztuk. Ezzel a viselkedéssel Mi is megfelelünk, annak a törekvésnek, ami a világ újra felosztását hivatott elrendezni. Ennek a hatalomnak célja az Unió gyengítése. Ezt a szerepet, amit ránk osztottak, Mi harcos Magyarok, Viktor nemzetvezető irányításával szívesen eljátsszuk. Annyira szívesen, hogy cserébe lemondunk a Helyreállítási, és Ellenállási Eszköz alap (RRF) pénzekről. Tehetjük is. A 27%-os ÁFA rengeteg pénzt hoz az államkasszába. Annak elosztása nem tartozik az Unióra. Nyugodtan lehet, a kispajtásoknak átjátszani a lovettát. A kormány pályázati oldalán rendre jelentek meg a hírek, hogy lehet pályázni az RRF-pénzekre. Igaz, hogy 2021 óta, ezek az a források beragadtak. E miatt ezek a programok, többnyire leálltak. Gergőke kancelláriaminiszterként 2021 augusztusában bejelentette, hogy a helyreállítási tervben szereplő projekteket a kabinet a költségvetés terhére előfinanszírozza. Ami, azt jelentette, hogy a nertásak kaptak suskát, a többieknek pihi. Ebből a szempontból úgy fest a dolog, hogy mégiscsak hiányzik az a párezer milliárd forint. Példának hozom fel Neked, hogy akkor folyt a lakossági napelemes pályázat. Tudod jól, hogy szélhámosságnak tartom, ezt a megújuló energiaforrást, de sokan hisznek benne. Akkori hír szerint (2023 január közepe) sokan igényelték. Nyertek 43 379 pályázaton, tavaly szeptember közepétől január közepéig, összesen 41 esetben fizettek ki pályázati pénzt a nyerteseknek.  Ez a pályázók egy ezrelékét sem éri el. Összegszerűen is lásd. A meghirdetett keretösszeg 201 milliárd volt ebből összesen 78 millió forintot kiutaltak. Vegyük hozzá, hogy a kormány azt ígérte szeptemberben, hogy 2022 végéig a teljes összeget átutalja a nyertes pályázóknak. Még GéGé is azt mondta „szánalmas és borzalmas az állam teljesítménye” a napelemek ügyében. Figyeled? – nem a kormány teljesítménye (pedig de!). Az államé. Nem is értem, egy ilyen harcos, szabadság szerető nép, mint a Magyar, hogy tűrhet meg egy ilyen semmirekellő államot. -.appa.

Szólj hozzá!

okhatározói mellékmondatok (335)

2023. május 05. 06:24 - appasztorik

mert,

a gnoszticizmus―vallási értelmezésben inkább az üdvözítő igazságok tudása―a szabadkőművesség pedig világpolitikai stratégiát követő titkos politikai szervezet―ez utóbbit titokban tartják―sőt tagadják―szervezett világhatalomként is tagadja hogy politizálna―ahol érdeke megkívánja―a magán hatalom érdekében ott kemény politikát fojtat―a föld vagyonának nagy részét tartja kontrol alatt―ezt láthatjuk―érzékeljük hogy a vagyon az hatalom―a nagy vagyon az nagy hatalom―ehhez hozzátársul hogy a tömegtájékoztatás is az övék―a tömegtájékoztatás önmagában is óriási hatalom―csak nézze meg mi megy itt magyarországon―pedig ez csak kicsiben van―a gondolatok átformálása―végeredményben agymosás― tudja e hogyan történik―egyszerű pedig―ojan mennyiségű információt zúdítanak az emberre hogy nem tudja követni― nemcsak követhetetlen de ellenőrizhetetlen is―minden ott van―meg az ellenkezője is―persze van lehetőség választani―mondjuk százból öt információ igaz―egyébként nem igaz de a móka kedvéjért mondjuk hogy öt igaz―szinte biztos hogy nem találja meg az igaz információkat―lehet hogy el is olvassa de a sok minden között elsiklik felette―az agy befogadja amit sokszor mondnak ― a hallottakat nem elemzi―és nem értékeli―másrészt hiába ia olvassa az információkat nincs felkészültsége az értékeléshez―ezért aztán nem tudja elválasztani a lényegtelent a lényegestől―aztán az is érdekes még hogy a hallott dolgok közül  egyes emberek nem ugyanazt a momentumot tartják érdekesnek―ezért fontos hogy a média a hatalmon lévők kezében legyen ―ennek segítségével szinte egy fojtában módjuk van rá hogy az emberek szemébe―fülébe―agyába beültessék azt amit elakarnak náluk érni―ez a manipulálás magas iskolája― az embereknél bármi elérhető a segítségével

mert,

kétségtelen sok mendemonda forog közszájon―természetesen ezekben az igazságnak is megtalálhatók az elemei―titokzatosság lengi körül―de így van ez mindenik titkos társasággal―vajon miért is lenne ez másképpen a szabadkőművességgel―sokan támadják őket―mondván uralkodnak az emberiség felett―természetesen ez nem így van―látjuk az emberiségnek szüksége van irányításra hiszen önmagában eléggé gyámoltalan―érdekli az embereket a szabadkőművesség―de viszojognak is tőle―a misztikum  miatt van―tudni kell hogy több páhoj is van―a kék páhojok a jános rendi szabadkőművességhez tartozó páhojok―mi a szabadkőművesség―a kérdésre nehéz röviden válaszolni―az angol egyesült nagypáhoj―angol rövidített neve ugle―internetes oldalán olvasható megfogalmazás szerint―férfiak morális és spirituális értékeken alapuló társasága―tagjai a szervezet tanításait a rituálén keresztül tanulják meg―ez a rituálé ősi formákat követ―e mellett a kőfaragók öltözékét és szerszámait használják allegorikus vezérfonal gyanánt―megtudhatjuk  itt azt is hogy a szervezet bármej vallás követője előtt nyitott―sőt a tagság elengedhetetlen követelménye a legfelsőbb lénybe vetett hit―ebből látszik a szabadkőművesség nem vallás és nem is egy valláspótlék―és még egy dolog hogy a szabadkőműves páhojokban vallási kérdések megvitatása szigorúan tilos―nos az előbbiek alapján jól látható―a szabadkőművesség alapvetően spirituális irányultságú intézmény―ugyanis tagjai hisznek egy megszeméjesített isten létezésében―bármej vallás is nevesíti azt meg― ojan ideákat és morális értékeket követnek amejek a történelem fojamán mindig az emberi lélek és a jellem nemesbítését―a humanizmust―a felemelkedést―és a testvériség szellemiségét―érzetét szolgálták.    -.appa.

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Alvás helyett 85/2023 (05.04.) töprengés

2023. május 04. 10:41 - appasztorik

  • Az úgy van, hogy esténként kilenckor olyan álmos vagyok, hogy muszáj lefeküdnöm, aludni. Tegnap még éjfél előtt felébredtem. Ezen meglepődtem, hogy lehetek ennyire friss. Na, majd visszaalszom. Hát nem. Olvasgatni kezdtem. Akkor majd jól elálmosodom oszt annyi. De nem! A kvantummechanikáról olvasgattam. Mi mindent köszönhet neki az emberiség. Einstein nem tudta elfogadni. Tudjuk, a relativitáselméletnek is sokat köszönhetünk. Ott van mindjárt, a GPS, és a műholdjai. Akkor már mondhatjuk, a műholdas tévéadásokat is. Egy órányi olvasgatás után letetem a könyvet. Villanyoltás.
  • Az említett témákon töprengve, egy fontos tanulságot leszűrtem, amiből lett egy appai lárma. „Az általános relativitáselmélet, a köznapi életben is érvényes. Egy beszélgetés, vagy vita esetén, mikor az, egy bizonyos szint alatt van, az idő nagyon lassan telik. Egy érdekes téma esetén repül az idő.” Ilyenkor, az elméből jönnek elő a gondolatok. Tudott dolog, hogy egy nagy tömegközépponthoz közel kerülve lassabban telik az idő. Vélem, ilyenkor máshonnan kerülnek felszínre a gondolatok. Ekkor mondhatják az illetőre, - de seggfej. Aztán csak elaludtam.
  • Reggel böngésztem a régi jegyzeteket. Akkor láttam, hogy Nata verse alá, mit írtam. Olybá tűnik, mintha azt mondanám. Elkésni sohasem késő. Azt is gondolom, az utánérző, után cselekedetek, pótcselekvések. Nem vitatva ezzel, hogy arra is szükség van.
  • Aztán megláttam a következő hírt, amiről egyébként már írtam. A felcsúti gömböcről szólt. Ez a firenzei kép ugrott be, amikor kérték a kismalacot, hogy engedje be a tüntetőket. A kismalac észnél volt, és nem engedte be a gonosz farkasokat. Leszállt a honvédségi gép, és akkor nyilatkozta, mindegy, hogy Ki. Egy Olasz. „Azért jött Firenzébe, mert itt van Róza nevű lánya, aki épp Erasmus programmal a második félévet tölti az egyetemen (olaszul nem tud annak ellenére, hogy intéztek neki papírt). Állítólag nem rossz a Ponte Vecchióhoz közel bérelt lakás, bár egyetértek: nem könnyű ott parkolni”. Mit akartam Én ezzel, a hírrel?
  • Aztán feljegyeztem az alábbi mondatot. A Kossuth díj a magyar kultúra művelésének, és ápolásának elismeréséért járó legmagasabb magyar állami kitüntetés.
  • Emlékeztek ugye, hogy Nagy Feró részesült ebben a díjban. Nem tudom miért? Számomra ő, hazai előadók közül a legunszimpatikusabb. Direkt kerültem a művész, és az énekes szavakat. Előadóként fellép, az kétségtelen. Jól adja el magát. A múltkor hallottam, hogy egy műsorban szájról olvasta le a szavakat, mert nem hallott semmit sem. Pedig az nem egyszerű. Mégiscsak zseni az ürge. Erre emlékszem miért írtam le, az ominózus mondatot. Zalatnay Sarolta bejelentkezett erre a díjra. Egy interjúban, állítólag azt nyilatkozta, hogy tett már ő le annyit az asztalra, hogy megérdemelne egy Kossuth díjat. Szerintem nem, de teszem hozzá gyorsan, Én nem vagyok a jelölő bizottságban.
  • Az előbbitől függetlenül, nem ő Nálam a legunszimpatikusabb hazai énekesnő. Bizony nem, hanem Tóth Gabi. A külföldiek közül Rúzsa Magdi. Igaz, az óta már honosítottuk, hogy megnyerte a harmadik Megasztárt. -.appa.
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása
Mobil