appasztorik

Akarmi, mint egy szatócs bót

A tehetség, és kilépés a denzitásból   46/2025(III.06.) töprengés

2025. március 06. 06:56 - appasztorik

  • Attól függ a tehetség, hol húzod meg a határt. Voltak uralkodók, fáraók, akik nem tudtak írni, olvasni. E két utóbbi tevékenység szerintem nem vehető olybá, hogy az a tehetség fok mérője. Sok hatásvadász vers jelenik meg, amelyek a szikrázó kék égről, a csillagokba költözött szülőkről, virágba borult rétekről, csobogó patakról mesél. Mindez évente legalább egyszer felkerül, átírva és más címen.
  • Jómagam nem lévén művész, és igazából nem is értem Őket. Titeket költőket sem! A zene azért tetszhet, mert rezgés. Nem azért, mert Én „egy húron pendülök” a szerzővel.
  • Az univerzum felépült. Ez csak úgy lehetséges, hogy valamiből, valamivé vált. Hogy valami hierarchikus, az emberi megközelítés. Tükrözve ezzel is, az egyenlőtlenséget. Miért, hét szint, meg alszint van? Tán-csak nem azért, mert az prímszám. Igaz, az oktáv is hétfokú, de nyolc hangból áll. Jut eszembe, egyszer írtad, hogy újabb megközelítések szerint arkangyal is 8 van. Nem lett vón elég, abból is hét. (12-ről is olvastam).
  • Írod. „Az univerzumban minden hierarchikus, többnyire 7 alszint van minden szinten, úgy értem, hogy minden denzitásban van 7 szint, pontosabban az ember a 7-ik ebben, amelyik avanzsálhat feljebb, más lény nem képes erre.” Ez meglepett. Régebben azt tanítottad, hogy minden felsőbb denzitásba lép, ha megérett rá. Az idézett mondat szerint, nem.
  • Továbbra is tartom, hogy vannak véletlenek. Itt előtte teszek egy kis kitérőt. Megjegyzem, hogy kalapos királyunk, akire hivatkozol (ha egy uralkodót értünk alatta) II. József volt. Terike királynő negyedik fiacskája. A boszorkányokkal kapcsolatos mondás (ebben az univerzumban, ahol Én vagyok) Könyves Kálmán királyunktól származik. Néhány száz év van köztük.
  • Nézzük akkor bizonyításod arra, hogy nincsenek véletlenek. Azt mondod: „Minden lélek mielőtt ide születik „betervez” magának 2-4 „kilépési” pontot is és hogy melyiken búcsúzik el, innen attól függ, hogy befejezte-e amiért jött vagy sem.” Nem egy komoly terv, ha ennyire laza, de ez csak az Én véleményem. De ezzel, önkéntelenül sikerült bebizonyítanod a véletleneket. Ugyanis valami véletlen csak közbe jött (akár kétszer, háromszor), hogy nem tudott távozni, az első kilépési ponton az a lélek.
  • Nézzük a másik bizonyítékot: „sok lélek „össze beszél” hogy egy repülő szerencsétlenségben lépnek ki innen, erre van bizonyíték, mert a legtöbb utolsó pillanatban történő lemondás ezeken a járatokon van mindig, mert akinek nem ez a kilépési pontja annak a védő angyalai akadályokat támasztanak a felszállás elé, úgy mint forgalmi akadályok, családi probléma, egészségügyi probléma stb. Erre statisztikai adatok vannak, így nem cáfolható”. Megkérdem. Nem számít ez öngyilkosságnak? Nagy logikai ellentmondást is látok. A védőangyal, hogy jön a képbe? Ő véd a veszélyektől. A kilépési pont az betervezett. Az nem veszély, attól nem kell védeni. Tán túlbuzgó az őrangyal? Elvégezte a dógát az a szegény lélek, oszt menne a következő denzitásba. Akkor a pilóták, utaskísérők, mind végeztek a földi küldetésükkel, (amit Ők maguk terveztek). Csakhogy van egy kis bibi. Őket beosztják. Nem Ők találják ki, hogy ezzel a járattal megyek. Aztán, - mi van azzal, aki túlélte a repülőszerencsétlenséget. Akkor, ez a véletlen folytán maradt életben? Jegyzem meg, ez a következő élet megtervezés, a hinduizmusból lett átemelve. -.appa. 
Szólj hozzá!

Még egy jó hír! 45/2025(III.05.) töprengés

2025. március 05. 06:18 - appasztorik

  • Orbán mondta az évértékelőn: A végén úgyis mindenki azt kapja majd, ami jár”. Na, megnyugodhatunk. Azt kapjuk, ami szerinte jár Nekünk. Vagyis alamizsna. Hajjátok, ha tudtam vóna, hogy ez lesz, nem csinálok semmit. Semmiképpen sem szavaztam vóna Antall Józsefre, akivel együtt loptak egy székházat a pártjaiknak.
  • Sok mindent beszélt az évzáró bulin. A barátjáról aszonta: Donald Trump amerikai elnök „nem a megváltónk, hanem a harcostársunk.” Hát Nekem nem! Én ugyanis nem vagyok KGB ügynök. Köztörvényes bűnöző sem. Arról is papírom van, hogy nem voltam III/III-as ügynök. (Zárójelben elgondolkodom. Ezek szerint Viktor is KGB ügynök.)
  • Ismertette Velünk azt is, mi szar mán a határainkon túl élni. Magyarországon, az egy évben 250 ezer forintos számla, Romániában 600 ezer, Szlovákiában 650 ezer, Lengyelországban 900 ezer, Csehországban több mint 1 millió forint. Az igaz, hogy az áramszámla 1000 forint. Erre rakódik még 10 ezer ilyen olyan költség. Tényleg kicsi a rezsi? Az emlegetett országokban, - mennyi a fizetés. Nem a miniszterelnöké! Arról tudjuk, hogy az övé, az egyik legmagasabb az unióban.
  • Most arra nem kell gondolni, hogy Debrecenből, és Nyíregyről bevásárló buszok indulnak Romániába. Arra most ne gondoljunk, mennyit kereshetnek ott a dolgozók. Mondjuk az nem lehet véletlen, hogy a Debrecen központú vármegyében sok Román vesz lakást, és sok Magyar átjár dolgozni Romániába.
  • A miniszterelnök meghirdette a 100 új gyár programot. Nem tudni mi számít gyárnak. Hunnan gyönnek? Az biztos, hogy a külföldről idetelepített környezetkíméletlen gyárakba fektetett milliárdokból, lehetett volna gyárakat építeni. Mennyi idő alatt épül fel? Honnan lesz hozzá munkaerő. Ugye, ne aggodalmaskodjak? Nem az Én dógom. Petya szerez majd munkaerőt. Ne feledjem már el a legfontosabbat. Azt is mondta a miniszterelnök úr. „Ez olyan jelentőségű, mint száz évvel ezelőtt az elektromos áram volt”. Na! Most már tudjátok milyen nagy dolog ez. Erre a bemondásra, olyan csudákat vizionálhattok, hogy az valami csuda.
  • Ahogy ígértem. Van még egy, - jó hír! Nem lesz áfa-csökkentés. Hová vezetne az? Azt is kimondta a Mi bölcs vezetőnk. „Az áfa-csökkentés leginkább a kereskedelmi láncok profitját növeli, ezért nem ezt választják, a bevezetni kívánt áfa-visszatérítés viszont biztosan azokhoz jut, akiknek szánják”. Vagyis a gazdagoknak. A szegények vidéken termelnek zöldséget, gyümölcsöt. Ők nem kapnak áfa-visszatérítést. Miért kapnának. A pénzüknél vannak. Nem fizetnek áfát az államnak. Nem kapnak visszatérítést. Ha megszűnne a 27%-os áfa, akkor a boltok sem fizetnének ilyen óriás mértékű áfát az államnak. Márpedig a kormánynak kell ez a 27%-ék. Hazugság, hogy az áfa csökkentés a kereskedelmi láncok profitját növelné. Az állam bevételét csökkentené, mert a boltok kevesebb áfát utalnának át az államnak. -.appa. 
Szólj hozzá!

Nem várt sikeres halfogás

2025. március 04. 06:11 - appasztorik

-’24.04.07.

Tegnap, vagyis szombaton reggel nem úgy nézett ki, hogy lesz horgászat. Csepergett az eső. Aztán megállt. Délkörül kisütött a nap. Az ebéd utáni szunyókát kiiktatam, hogy mihamarabb elinduljunk horgászni. Pakoltam be a dolgokat. Mondtam Attilának. Elég ennyi csonti, a garázsból viszünk gilisztát. Hát nem vittünk, de ez már-csak a kipakoláskor jutott eszembe. Mint ahogy az is, hogy a színes fluo pellet is otthon van. Ez nem olyan meglepő. Az idén egyetlen egyszer sem sikerült még magammal vinni. Pedig jól mutatna az aljazaton, az enyhén zavaros vízben. Attila letelepedett a leragadt úszó sás sziget mellett. Ebben a formában elévült az úszó megjelölés. Szórtam sima pelletet. Attila kezdte a horgászatot, egy negyedóra előnnyel. Én kevergettem az etetőanyagot. Vedrekben vizet hoztam a kézmosáshoz. Maradtunk a szokásos szereléknél. Attila a 4,1 méteres Shakespeare mellett, Én az ötös Silstar bolónál, amiből nem húztam ki minden tagot. Így ez is négy méteres volt. A dzsekit a székre tettem, olyan jó idő volt. Attila szintén nekivetkőzött. Siralmasan indult a dolog. Az első órában Attila fogott egy 10 dekás karika keszeget. Be is jelentette: na, Én már nem betlizek. Én, ¾ óránál fogtam az első halam. Így zártuk az órát. Kapásunk állandóan volt, de nem akadt meg a hal. Apró razbórákra tippeltünk. Azok is lehettek, meg apró bagoly keszegek. Ez utóbbiakból fogtam. Attilának kiemelés közben esett vissza, a 12-es horogról egy kis ujjnyi razbóra. Megindult a kapás. Három e.kárász jött egymásután. Közben megjött Gyuszi. Kérdezte, nem zavar e, ha mellénk ül. Tegnap, a tőlünk 15 méterre lévő, túloldalon megakadt sássziget felőlünk lévő végét horgászta. Nem zavart. Tíz percen belül indított is egy jó tenyeres kárásszal. Kis idő múlva érkezett Jani. Megy a Nyugati-főcsatornára harcsázni. Félóra múlva jött Karcsi az unokájával, meg egy vedérrel. Azt mondta a kis fiú megszámolta a halakat. 106 darab e.kárászt fogtak. Gyuszinak adta a halat. 13 apró e. kárászt hagytak meg a csirkéknek. Mondtam, hogy kérdezzék meg Janit. Örömmel jött a halért. Közben elmondta, hogy állandó kapás van, de egy halat sem tudott fogni. Karcsi elment az unokájával. Jani még horgászott egy kicsit, de kisidő múlva odakiabált Nekünk, búcsúzkodás gyanánt. Négy körül jött egy középkorú pár. A továbbiakban Mi zavartuk meg néha a csendet, ahogy beszélgettünk Gyuszival. Meg a halak csobogása. Egyszer egy percre, látszott a víztetején, szitál az eső. Négykor már fel kellett venni a dzsekit. Félöt körül megjött Vera Gyusziért. Ilyenkor még horgászik egy kicsit. Mi ötig horgásztunk. Mérlegeltünk, de Ők még maradtak. Attila 7 hala, 61deka lett. Ebben volt egy szép 17 dekás e.kárász. Én 28 e.kárászt fogtam 1,57 kg. A többi 10 halam 18 dekának bizonyult. Kifelé menet, a hölgy érdeklődött sikerült e halat fogni. Nekik, még kapásuk sem volt, illetve Neki volt egy nagyon szép elhúzós kapása, de nem akadt. Mondtam, hogy nekünk is egy óra múlva indult be jobban. Mi kisebb úszót használunk. Mutatta, hogy az Övé kisebb, mint a párjáé. A férfi, az itt szokásos duci úszót használta, amit olyan 8 grammosnak saccoltam. Az úszó fele, kinn volt a vízből, ami azt jelentette, hogy az ólom fenéken van. Nyáron jó ez a szerelés is, mert az éhes kárászok, törpék elhúzzák. Úgy szokták csinálni, hogy csúszó ólmozást alkalmaznak. Karcsi is ezt használja, de a melegedő vízben még Ő is 1 grammos kis úszót használ. Az északi ágon, ahol Ők többnyire horgásznak, ott 30-40 centi víz van. Végképpen előnytelen lenne a nagyobb úszó. -.appa.

Szólj hozzá!

Jó hír!   44/2025(III.03.) töprengés

2025. március 03. 06:16 - appasztorik

  • Új szavak fújnak. Jó hír! Magyarország, meg tudja csinálni. Gazdaságilag olyan erős az ország, hogy már a nyugdíjasok is kaphatnak lakás felújítási hitelt. Nincs már: Magyarország előre megy nem hátra! Egyébként Magyarország azt is meg tudja csinálni.
  • Viktor kicsit hátrébb is ment. Év elején még úgy fogalmazott, hogy a 2025-ös év fantasztikus év lesz az ország számára. Megmódosította az óta. Azt mondta, „ez egy erős év lesz, maradjunk ennyiben”. Itt aztán abba is maradt az erős év. Ez inkább nagyon kemény év lesz a lakosság számára.
  • Az ígérgetésből, nagyot mondásból nincs hiány. Ami nem véletlen hisz jövőre is kétharmaddal kell nyerni. Nekünk a béke kedvez, a háború nem. Hát ezért állunk itt, ahol állunk, mert állandóan háború van. A világháború befejezése óta, a Földön csak 26 nap volt, amikor nem volt háború. Hiába töri magát Viktor. Hiába a jó indulat, meg a béke misszió. Ezek a nyomorultak csak háborúznak.
  • Azzal riogatnak, hogy Brüsszel el akarja venni a 13. havi nyugdíjat, de kormány nem hagyja. Biztos van benne valami, mert az ellenzék egyszer sem mondta: ne hazudj már Viktor, erről szó sincs.
  • Amit már érintettem. A nyugdíjasok számára is elérhetővé tették a kibővített otthon felújítási programot. Orbán aszonta, a polgári kormány számára két csoport van, akik kapcsán beindulnak a pavlovi reflexek, a gyerekesek és a nyugdíjasok. Ő mindent tud, de erre még ő is aszonta: „Én sem tudom, hogy miért van így”.
  • Megnézhetjük, mik ezek az emlegetett reflexek. A kísérleti állat nemcsak akkor nyálzik, ha táplálék kerül a szájába, hanem már akkor is, ha meglátja az ételt. Sőt, gondozójának észlelése, lépteinek zaja is beindíthatja a folyamatot. Ennek bizonyítására Pavlov egy kísérletet hajtott végre. Kockacukrot adott egy kutyának. Közben belefújt egy sípba. Ezt többször megismételte. Később csak sípolt, de a cukor elmaradt. Tapasztalta, hogy az eb a sípszót meghallva nyugtalan lett. Nézte a sípoló személyt, várta, a cukrot, miközben megindult a nyálképződése.
  • Na, a fentiek alapján már tudjuk, - miért indul be annak a jó embernek a nyálcsorgása. Ennek a két csoportnak a hallatán várja, hogy pénzhez jut. Ne gondoljatok már rosszra. Nem közvetlenül ő, hanem az államkassza. Na jó, abból ő is részesül, de ez így van jól. Amit ő megtesz a szegényekért, azt valamivel meg kell hálálni. Ha nem jut eszükbe maguktól, akkor besegít a kormány. Így mindenki elégedett. A szegények örülnek, hogy löktek nekik valamit. A gazdagok megkapják, amit elvártak. Ilyen egyszerű ez. -.appa.
Szólj hozzá!

Erőltetett halfogás

2025. március 02. 05:34 - appasztorik

24.04.04.

Tegnap Lajos rám telefonált, hogy kint vannak Szorgin. Ez igazából a Szorgalmatos nevű település, ami 2002. október 20-tól önálló település. Ezerszáz ember lakja, 8,5 km2 területen fekszik, a tiszalöki börtön és Tiszavasvári között félúton. Lajos itt tenyészt trágyagilisztákat, egy komposztáló edény segítségével. Hétfőn mikor kiugrott szétnézni, akkor mondta, hogy menjek nyugodtan. Van bőven giliszta. Hát tényleg van. Alig tudtam lebeszélni, hogy részemre elegendő, ne szedjen ki több földet. Így aztán, csak kétszer annyi gilisztát hoztam, mint amennyi szándékomban volt. Rákérdeztem, hogy mit fogtak Karcsiék, mikor odament érdeklődni. Három kárászt, volt a válasz. Gyönyörű idő volt, enyhe széllel. Kitaláltam, hogy van gilisztám, akkor megyek horgászni. Holnapra esőt írnak (tényleg esik is). Ebéd után el is indultam. Nem vittem pulóvert. Nem kell az! A motoros dzseki a kocsiban van. Felveszem azt, de úgyse lesz arra szükség. Megállok a derékszögnél. A víz sárga, és vagy 5 centivel magasabb. Egy 5-10 centit belelátni. Lehet ebben halat fogni, vígasztalom magam. Kipakolás közben előszedem a motoros dzsekit. Jó lesz az. Magamra szedem a cókmókot, és bemegyek oda ahol hétfőn ültünk Attilával. Az Ő helyére ülök. Megszórom a sás sziget előtti helyet is. Ez úgy néz ki, hogy lehorgonyzott, de két kisebbet feljebb fújt a szél. Folyás iránnyal szemben. A motoros dzsekin felhúztam a cipzárt. Etetek, ahogy megszoktam. Nem látni, hogy eredménye lenne. Azon töprengek, - mit kövessek el? – a betli elkerülése érdekében. Gilisztával csaliztam. Lajos azt mondta: felteszed Gyuszi és húzza a kárász. Nem húzta. Igaz, mintha birizgálta volna. Nem érdekel. Tizenöt perce várok. Tűzök mellé egy csontit. Kiveszem a szereléket. A horog fényes, csak egy gombostű fejnyi giliszta darabka van rajta. Lehettem volna kicsit türelmesebb, hogy ette volna le ezt is. Fehér csonti. Az jó lesz. Jó is lett, fogtam vele egy bodorkát. Később jött egy kis bagolykeszeg is. Tettem gilisztát. Szemet gyönyörködtető kapás. Picit emel az úszón, és egyre gyorsulva viszi folyásirányba. Bevágok, és szép naphalat fogok. Konstatálom, hogy a fogási átlag csökkentés tendenciáját erősítem. Ez a halacska is féldekás lehet. Aztán jöttek, bodrik bagolykeszegek és két ezüst kárász is. Odajön hozzám a Diák (nem sokkal utánam jöttek). Mit fogott? – Gyula bá. Sorolom. Hány kárász van? Mondom: kettő. Csak kettő? – kérdi. Némi lekicsinylést érzek a hangjában. Miért! – Ti hányat fogtatok? Egyet. Lett vón egy második is. Még jobb is, mint az első, de az lemaradt. Végül kinyögi, hogy adjam Nekik a kárászokat, mert mennének harcsázni a Tiszára. Nem ajándékozhatom el a halat. Egyszer egy halőr elmondta dobjam el. Majd megeszi a róka. Tehetek Én róla, hogy a Diák felszedi a fűből? Szorgalmasan etetek. Piszmogó kapásba emelek bele. Jól visszarúg. Döntöttem. Türelmes leszek. Megint piszmog. Megindul, megáll, de az úszó kiemelve marad. Bevágok. A 6-7 dekás e.kárász a parttól bő fél méterre visszacsobban a vízbe. Csak girnyót teszek. Fogtam is vele egy közel dekásnyi törpét. Türelmességemnek köszönhetően, mélyen nyelt. Szakítottam a tiszta gilisztával történő csalizással. Tűzök mellé csontit. Mikor nem süt a nap, kimondottan fázom. A halak elszemtelenedtek. Az etetésen ki-kinézegetnek. Nemcsak ott. Meder közepén is. Ott nem is etettem pedig. Mindegy, félhatkor szerelem össze a botot. Mérlegelek. Kiderült, hogy átlagjavítás lett a dologból. A 9 e.kárász 45 deka. Jött egy 14 dekás karikakeszeg. A 11 darab vegyes hal, ami melléjük társult az 19 deka. -.appa. 

Szólj hozzá!

Bolondok napi horgászat

2025. március 01. 17:19 - appasztorik

-’24.04.01.

Ezen a húsvét hétfői napon kimentünk hamarabb. Elég erős szél fújt. Nem tudta szegény, hogy már nincs itt az ideje a böjti szeleknek. Unortodox (magyar) szél. Pakolgattunk ki, szépen komótosan. Katika már kifelé jött a két unokával. Fogtak, de nem annyit, mint tegnap. Kárászt meg, csak néhányat. A kis kristály vegler úszóm a kocsiba pakoláskor megsérült. Beszívta a vizet. A víz lehűti a testet. Csökken a nyomás, és bemegy a víz. Kiszárítani sokáig tart. Ebből is látszik, hogy a halfogásról sok mondanivalóm nincs. Jött Lajos. Mondta, hogy tegnap (vasárnap) volt az erőmű alatt. Emelkedett a víz. Fogott egy 80 dekás dévért és néhány kisebbet. Laci előtte való nap fogott olyat, ami 1,8 kg volt megpucolva. Tegnap (kedden) találkoztam Lacival a Pennyben. Mutatta a nagy dévér fényképét. Mutatott csukákat, és hatalmas sügéreket. Visszaengedte őket. Csukái nagysága 40 dekától két kilóig voltak. Vertikális, rózsaszínes csalira jött. Másra, semmire. A hétfői napról azt mondta, hogy a dévérén kívül fogott süllőt és kősüllőt is. Visszaengedte őket. Az biztos, hogy a vertikális pergetésben nagyon otthon van. Mondta, hogy Lajos odaszakított, vagy 15 műcsalit. Teszem hozzá, Lajos magának csinálja. Vett egyet. Csinált egy formát. Önti az ólmot, és megfesti. Láttam az eredetit, amiről másolta. Teljesen olyan, mint amit Ő készít. A halak sem tudják megkülönböztetni. Nem beszélgettünk tovább. Elment a felső parkolóba, mert Karcsi már pakolt be, az unokájával. Nem csörögtem rájuk, hogy mit fogtak. Egy idő múlva jött, BMW-és Laci. Azt mondta a felső ágon volt, 30-40 centi a víz. Kapása sem volt. Beült egy bottal az olajos dzsuva előtti részre. Ott tenyérnyi e.kárászok forognak. Többen próbálkoztak ott, de fogni nem fogtak. Olyan 15-20 perc múlva összepakolt és elment. Én kínomban lecseréltem a beázott úszót. Fogtam is vele 4 aprócska halat. Attila 3 bodorkája 19 deka volt. Én 9 halat csipegettem össze, ami 18 deka volt. Vasárnap is az utolsónak fogott 16 dekás e.kárász nyomta meg a súlyt. Nem is mondtam. Gyuszi és Vera kijöttek. Lementek messzire. A fiuk, Tamás lement hozzájuk. Visszafelé jövet azt mondta: fogtak pár halat. Tegnap az esős időben ki sem néztem. -.appa. 

Szólj hozzá!

Tavaly március utolsó napja

2025. március 01. 07:44 - appasztorik

Húsvét első napja. Mivel töltsük az időt? Jézus tanítványainak nagy része halász volt. Akkor adódik, hogy horgászni kell menni. Fenn a parkolónál állt egy szürke autó. Biztos a Karcsié. Tegnap beszéltem vele. Azt mondta, hogy a tikosi ágon sok halat fogtak. Igaz 30-40 centi víz van, de nagyon eszik benne a hal. A bejárónál egy autó állt. A két fiatalember azt nézte, hogy a tenyérnyi kárász csapat, hogy mozog a vízfelszínen. Nem pipáltak, de ott voltak fenn a felszín közelében. Szombaton kinéztünk. Ketten is horgásztak ezen a részen, de nem fogtak semmit. Most Katika két unokával, messze benn horgászott. Én még molyováltam, amikor már jöttek ki. Volt vagy 30 haluk. Vegyesen, keszegek kárászok. A vízszint magasabb volt, mint eddig bármikor. Kevergettem a kaját. Kimászattam a csontikat. Vélhetőleg itt elkövettem egy hibát. A jó maroknyi bábot szétnyomva elkevertem az etetőanyagban. Gyanítom ennek tudható be, hogy az állandó elvivős kapás ellenére szinte semmit sem fogtunk. Karcsi hívott telefonon. Van 4-5 kiló kárász. Nekem adja, ha gondolom. Nem gondoltam. Attila fogott egy bodorkát, majd egy e.kárászt. Később egy 2 dekás vágó durbincsot. Aztán abbahagyta a horgászatot. Elege lett abból, hogy két órán át csak üres bevágások voltak, és ez alatt az idő alatt nem fogott semmit. A három hala 13 deka volt. Én kitartottam, mert a kisebb horoggal régebben fogtam. Mindenképpen akartam fogni egy halat. Bosszantott, hogy hemzsegett előttünk a hal. Kapás is volt, vagy testtel sodorták. A sásos alól a szembe oldalon, nagy hullámok indultak ki. Mivel megállt a szél, ezért sikerült a lehető legközelebb dobni a sáshoz. Gyönyörű kapás után fogtam egy 3 dekás nagypocakú dubírt. Biztos, hogy nem ezek csinálják a hullámokat. Egyszer csak megbillen az úszó és elindul a sásba. Már nagyon közel volt az úszó a növényhez. Mondtam Attilának. Én már bevágok. Ült a bevágás. Egy 16 dekás e.kárász kívánta meg, az egy szem csontit. Katikáék, és Karcsiék is gilisztával fogták a halat. Próbáltam Én is a gilisztát. Állandó kapással, addig nyammogtak rajta, míg elfogyott. Na, azt nem is írtam, hogy két csontival horgászva gyakran megesett, hogy addig vártam arra, míg rendesen viszi, hogy egy csonti odalett. Egyetlen esetben sem akadt a hal. Végül a 12 halam 43 dekának bizonyult. A siralmas eredmény ellenére javítottam az átlagomat.

Megebédeltünk Debrecenben. Így, ahogy hazajöttünk, átöltöztünk, a horgászós, harci gúnyákba és indultunk horgászni. Félkettőkor már horgásztunk. Katika kinn volt 3 unokával. A legnagyobb fiú, inkább biciklizett. A középső kislány sajnálkozott, hogy csak a nagymama fogott halat. Gyermek tenyérnyi vörösszárnyú volt. Nem volt csak giliszta csalijuk. Kis idő múlva el is mentek, mert a kislány fázott, a napsütéses idő ellenére. Lemenetünk messzire, legalább 150 méterre az országúttól. Olyan helyen álltunk meg, ahol látszott halmozgás. Lepakolgattam. Merítettem vizet. Nem számítottunk sok halra. Ahhoz képest jól fogtunk. Attila fogott 3 halat, ami 5 deka volt. Nekem a 16-os horogra több megakadt. 27 halacska jött össze, 52 deka.  -.appa.  

Szólj hozzá!

A Japán csodafegyver    43/2025(II.28.)

2025. február 28. 09:31 - appasztorik

  • Tesla csodafegyverének híre Japánba is eljutott. Jamamoto tengernagy, a legjobb japán fizikusokat utasította, próbálják megépíteni a Teleforce-ot. A kutatók arra következtetésre jutottak, hogy ez lehetetlen. Ami miatt Teslának sem sikerült, túl sok energiát igényelne. Nem adták fel, és más irányban folytatták a kísérleteket, mikrohullámmal. Ez sokkal közelebb állt a sajtóban megszületett „halálsugár” koncepcióhoz, mint Tesla eredeti tervei.
  • Az alap az volt, hogy brutális teljesítményű magnetronokkal (ezt akkoriban a radarokhoz fejlesztették ki, de ez az alkatrész dolgozik a mai mikrohullámú sütőkben is) hoznak létre nagy energiájú, koncentrált mikrohullám-nyalábokat, ami kellemetlen hatással van a célpontokra. Az élő szervezeteket gyakorlatilag megfőzi, a belső égésű motorokat pedig megállítja. Ezt együttesen, elméletileg elég hatékonynak vélték harci repülők kiiktatására.
  • A csodafegyver a Ku-Go nevet kapta, és öt és fél éven át dolgoztak rajta egy titkos laborban. 1943-ra sikerült addig eljutni, hogy körülbelül két méteres távolságból a kísérleti állatokban tüdővérzést idézett elő, és hasonló távolságról sikerült vele leállítani egy repülőgép motorját (igaz, azt még motorház sem védte). Akkor már Midway és Guadalcanal után jártunk. A csendes-óceáni hadszíntéren a japánok rég elveszítették a kezdeményező szerepet, és egyre reálisabb lett az amerikai invázió fenyegetése. A Ku-Go így megkapott minden támogatást, hátha azzal vissza lehet majd verni a partraszállásra készülő amerikai erőket. 1944-ben egy minden addiginál fejlettebb és erősebb, 30 kilowattos prototípust próbáltak ki, amivel 30 méteres távolságból sikerült megölni egy kísérleti nyulat és egy mormotát. Előbbi tíz, utóbbi húsz percig volt kitéve a mikrohullámú sugárnyalábnak. Emberen sosem próbálták ki – a hivatalos verzió szerint, de a japán hadsereg hírhedt 731-es osztagának néhány dolgát ismerve elképzelhető, hogy csak dokumentáció nem maradt fenn az ilyen jellegű kísérletekről.
  • Akárhogy is, a demonstrációt sikernek minősítették, és kiadták az utasítást egy gigantikus, négy, egyenként 300 kilowattos magnetronból álló, 10 méteres antennával működő Ku-Go megépítésére. Ez a tudósok számításai szerint 100 kilométeres távolságból lett volna képes reprodukálni az addigi legjobb eredményt (nyúl esetében a tíz perc múlva beálló halált). Ez a fegyver azonban már sosem készült el. Közbejött, az amerikaiak által kifejlesztett legújabb csodafegyver, az atombomba. Ami hatásában sokkal durvább, a Ku-Go-nál. Ami abból adódik, hogy támadó fegyver. A bevetés után Japán számára egy út volt. A kapituláció. -.appa.
Szólj hozzá!

Március 24-25-26

2025. február 27. 06:13 - appasztorik

Szombaton hamar hazajöttünk, mert mentünk tízre Tündéhez nyiratkozni. Amennyi hajunk van, tízre meg is nyírt bennünket. Ahogy az lenni szokott, onnantól romlani kezdett az idő. Ez nem vette kedvünk. Kimentünk. Hűvös hideg szél fújt. Pár cseppeső is leesett. Ez a kocsi ablakon látszott. Horgászatkor a vízen is. Mi beültünk a múlt heti helyünkre. Karcsi kinn volt az unokájával. Öt kárászt fogtak addig. Később szólt, hogy mennek el. Üljünk a helyükre, félóra alatt, vagy 30 kárászt fogtak. Mondtam: ha Én itt összeszedem a cókmókot, akkor azt már az autóba rakom. A négyes spiccbottal adtam elő. Attila a gyűrűssel. Elég keservesen, de csak megindultak a halak. A szerelékemen, a felirattal ellentétben 16-os horog volt. Ezért aztán fogtam a kishalakat. Attila fogdosta a jobb halakat. Két e.kárásza is volt. Folyamatos apró gombócok etetésre használásával sikeresen csalogattam oda, mindenféle jószágokat. Szép nagy buborékokat eregetve, vélem vízi patkányok is jelen voltak. Nagy pezsgéssel a teknősök is a pályára merészkedtek. Jöttek e.kárászok is. Érdekes módon, nagyon sokáig kellett hagyni, mászkálni az úszóval, amíg megakadt. Meglepetésemre, a gyermek tenyérnyi kárászok se nyeltek mélyen. Attila 7 kárászt fogott, ami 49 deka volt, és egy 5 dekás bodorkát. Én fogtam 16 e.kárászt, ami 85 deka volt. Mellette az apróságok 22-en voltak. Ezek súlya 38 deka volt. Vasárnap később mentünk. Egy után indultunk. A derékszögön, akkor telepedett le Marian és Pisti. A Gyuszi helyén ült Lajos. Idei első horgászatát kezdte. Karcsi az unokájával, a szokott helyükön ültek. Karcsi azt mondta, mikor jöttek akkor Katika ült mindenütt (derékszögtől a Karcsi helyéig) a három unokájával. Fogtak egy tenyérnyi, és egy kis e.kárászt. Kis idő múlva elmenetek. Mi bementünk a tegnapi helyre. Szerelékek, mint tegnap. Attila már két halat fogott, mire Én is megkezdtem a halfogást. (Persze megint vissza kellett mennem a kocsihoz). Most az első tenyérnyi halat Én fogtam. Egy bodorka fejű, de széles keszeg alakjában. Érdemes lenne ezeket lefényképezni. Rengeteg összeívott hal van a vizekben. Nagyon gyatrán indult az egész. Attila két e.kárászt is fogott, mire Nekem is jött egy. Aztán csak beállt a hal. Nem etettem olyan intenzíven, mint tegnap. Így is jött teknős. Úszott át patkány, de nem volt olyan nagy a buli, mint tegnap. 13 e.kárászt fogtam, ami 70 deka volt. E mellett volt nyolc keszegféle 24 deka. Attila fogott 8 e.kárászt 44 deka, és 3 keszeget, ami 10 deka volt. A napsütés ellenére érdemes volt beöltözni. Mikor beborult az ég, felvettem a pufajkát. Később a sityakja kimondottan jó volt. Leárnyékolta a napot, és emiatt érvényesült a polaroid napszemüveg.

03.26.

Mikor kimentünk, mintha horgászversenyre érkeztünk volna. Kiérve azt láttuk, hogy a Gyuszi helyén horgászik egy spori, az unokájával. Katika jött kifelé két unokával. Épp indultak haza. Lentről jöttek, ahol az út befordul, a nem régen felszántott rét felé. Hiába no, sokkal több a támogatás a szántó területért, mint a kaszálóért. Régebben ez legelő volt. Manapság nem legeltet már senki. A hazaindulás oka, hogy most Katika fázott. A nyiladékon nagyon átfújt a szél. Karcsi is ott ült az unokájával. Azt mondta pár keszeget fogtak. Kárász nem jelentkezett. Tényleg elég hidegre fordult az idő. Voltam olyan marha, hogy nem vittem be a pufajkát. Mire végeztem a horgászattal, fáztam is rendesen. Ahogy szokott, fel is ment a vérnyomásom. Ahogy romlott az idő, elment a nagyapa, a leány unokával. Elég vékony pulóver volt a leánykán. Utána nem sokkal Karcsiék is elmenetek. Jött egy régi kolléga a derékszögre, de egy órányit sem horgászott. Olyan két és félórányi horgászat után úgy döntöttünk, hogy megyünk. Én fogtam 12 halat, ami 31 deka volt. Attila 4 hala 17 deka volt. A szerelékeink a megszokottak voltak. Ő a négyes gyűrűssel, 12-es horoggal. Én a hármas spiccel, 14-es horoggal. -.appa.  

Szólj hozzá!

Keserves halfogás

2025. február 26. 06:25 - appasztorik

-’24.03.17. vasárnap.

Délelőtt ott tébláboltam, le s fel. Azon mesterkedtem, hogy a négyes bottal megyek pecázni. Egyszerűen nem találtam a megfelelő szereléket. holott szerelékeket kellene vinni, - mert mi van, ha odaszakítom? Úgy volt, hogy a hosszú téli estéken szerelékeket készítek. többet is, és 2.33-tól egészen 5 méterig. Ezt minden évben megfogadom. Hát eddig nem készítettem. Már nem is sok időm van rá, hisz 20.-án napéjegyenlőség. Előszedtem az 5-ös gyűrűst. Ezen, egy általam eszkábált kis vegler úszó van. Az előkén 3 görcs volt, amit lecseréltem. Ez így félre érthető. Nem a görcsöt cseréltem le, hanem az előkét egy újonnan készítettre. A horog 14-es, de a kisebb féle. Attila maradt, a szokásos négyes, gyűrűsbotnál. Még nem írtam, hogy egy ősrégi Shakespeare, ami spicc bot lehetett eredetileg. Egy időben sok spiccbotot felgyűrűztek, és úgy árulták. Mikor kiálltam a garázsból, akkor néhány cseppeső látszott a szélvédőn. Kérdeztem Attilát: ne vigyünk ernyőt? Ne! Esőkabátot? Azt se. Mikor átmentünk a Keleti-főcsatorna hídján, akkor kisidő múlva már nem esett az eső. Hogy pontos legyek, ott előtte sem esett, hisz nem volt nyoma az országúton. Befordultam a Balázs-ér töltése felé. Egy lélek sem volt kinn. Azaz egy szép színezetű vadkacsa gácsér úszkált a vízen. Gondolom a párja valahol biztonságos helyen költött. Alighogy kipakoltunk, csapkodni kezdett az eső. Bementünk a tegnapi helyünkre. Attila kis idő múlva fogott egy egész jó vörösszárnyút. Én szenvedtem. Szép elhúzós kapások voltak, de nem akadt meg egy sem. Az eső egyre sűrűsödött, ott álltam a betlizés határán. Úgy voltam vele, hogy a hármassal már biztosan fogtam volna. Mondta Attila: menj ki érte! Hát az nem ennek az Istennek az idejébe lesz! Ilyen esőbe ki nem megyek. Na, csak fogtam egy halat. Az eső is alább hagyott. A szél nem fújt. Én variáltam az ereszték hosszal. A két ólom beállításával. Azzal is, hogy mennyit csússzon a vegler. És nem utolsó sorban, hogyan tűzzem meg a csontit. Végül csak összeállt a dolog. A két utolsó halam e.kárász volt. A nagyobbik gyermektenyérnyi. Egészen nagy cseppekben, újra esni kezdett az eső. Attila hurcolkodott ki. Én is pakoltam. Visszajött a cókmók egy részéért. Mire mérlegeltünk, sűrű szitálásra váltott az eső. A nyugati égbolton derengett a nap. Mikor beértünk a városba, akkora már szép napsütéses idő lett. Ja, a zsákmányaink. Attila négy hala 20 dekának bizonyult. Én 15 halat fogtam, ami 35 deka volt. -.appa. 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása
Mobil