appasztorik

Akarmi, mint egy szatócs bót

Levél Gizinek (226)

2022. december 12. 06:57 - appasztorik

(Választás előtt)

  • Én nem látom úgy, hogy az MHM-nek esélye lenne komolyabb erőt bevinni a parlamentbe. Egyedül semmire sem képes. A többiek összefognak ellene. Aztán, ne hagyd figyelmen kívül, az autógyáraknak van pénze, zsebeket tömködni. Mi szabadságharcos nép vagyunk. Itt a korrupció elfogadott. Nem mindenkitől. Néha, mint most is Völner ellen, nagy csinnadrattával megindulnak, de kifutja ez magát, és csend lesz. Itt úgy mondták, a korrupció jó, mert élénkíti a gazdaságot. Németh Miklós, nem unortodox közgazdászként még nem tudta.
  • Magyar pénzek már nincsenek. Az EU szűkített a csapon. Kínai, vagy orosz pénz van. Az új kormány vehetne fel a világbanktól, de azzal el kell számolni. Kádár sok évig nem vett fel világbanki hitelt. Aztán csak rábeszélték, hogy magánbankoktól felvenni drágább. Orbán nem rátartiság, vagy a nemzeti büszkeség miatt nem vesz fel onnan hitelt, hanem az elszámoltatás miatt. Kinek mi köze hozzá, - mire költötte? Ha multik és oligarchák nem jönnek számításba, akkor nem nagyon van kiről beszélni. Akkor nincs föld, ha nem államosítanak. Abból nagyon nagy botrány lenne. Gyakorlatilag a termelőszövetkezetek sem, kis gazdálkodók szövetsége. Ez ügyesen el lett rendezve a kárpótláskor. Nekem is van 20 aranykoronám. Örököltem apámtól, és anyámtól. De többet nem tudtak venni, hiába volt kárpótlási jegy. A téeszt lehetett megbízni, hogy a nevükben részt vegyen az árverésen.
  • Nem tudom, ezt a téveszmét honnan veszed, hogy akik a parlamentben vannak, akkor azok a hírcsatornákon megjelenhetnek. Hol élsz Te? Ja. Amerikában. A parlamentben csak az államilag engedélyezett tévé lehet ott, az is akkor, ha beengedik. Ezért csinál az ellenzék botrányokat, köztük az MHM is, hogy valamivel a képbe kerüljenek. Ilyen egyébként a Kétfarkú kutya párt is. A kormánytájékoztató, szó szerint értendő. Nem lehet kérdést feltenni. Nem mehet be minden tévécsatorna, és hírportál.
  • Az oltás lehet veszélyes az emberekre kétségtelenül. Főleg így, hogy oltják a 12 év alattiakat. Én is azt gondolom, hogy Gyerekeknek beadni, akiknek még nem alakult ki az immunrendszere, veszélyesebb. Mindennek van veszélye. A legkisebb beavatkozásnak is, amit elvégeznek az emberen. Unokabátyám, tegnapelőtt este halt meg. Bement bokaműtétre. Elkapott valami kórház baktériumot, és nem tudták megmenteni. Írod, nálatok nem oltanak. Az USA talán elsőként kezdte meg a gyerekek beoltását. A felnőtteknél is alakulhat ki szívizomgyulladás, szívburokgyulladás. Szerintem, infarktusok, és trombózisok is írhatók az oltás számlájára. Azt is gondolom, hogy az immunrendszer turbózása miatt, akár autoimmun betegséghez is vezethet. -.appa.
Szólj hozzá!

Levél Gizinek (225) 2022.07.22.

2022. december 11. 09:43 - appasztorik

Gizike, az nem teljesen úgy van. Hidd el, az egyszerű ember, elhiszi, amit a kormány mond. Valamiben hinni kell, ebben a megveszekedett világban. Kell egy biztos pont. Most kezdik el visszacsempészni Istent az emberek életébe. Egyből olyan módon, hogy az uralkodó politikai párt felé irányítják a népet. A ceremónia végén, megáldják, országunk vezetőit. Szerintem a papság, mindig is kiszolgálta a hatalmat. A választások előtt a református püspöki kar meghirdette, hogy a reformátusok szavazzanak a kormányra (Fideszre). Itt tartunk Gizi. Nem hiszem, hogy nálatok nem manipulálják az embereket. Amerikában találták ki a módszert. Csak, nem hagyták tán veszni. Azt gondolom, gúnyolódásod ellenére, hogy jelenlegi ismereteim szerint valóban reálisan próbálom látni a világot. Nem vitatom, hogy létezhet intelligencia, a Földön kívül is. DE! Annak esze ágában sincs beavatkozni a Föld sorsába pozitív módon. Az első kötetet olvastam, Az Egység törvényéből. Abból világosan kiderült, hogy nem segítik az emberiséget. Ha ténynek veszem, amit ott olvastam.  Kísérleteznek rajta, mint egy állaton. Pszichológiailag, - mit tesz, ha hatalomhoz jut? Másrészt, - hogyan használja fel a gyilkos fegyvereket? Lézerfegyver, atomfegyver. Láthattuk a könyvben Atlantisz pusztulását, és Hirosimáét. Miből gondolod, hogy nem egy sokkal nagyobb, és durvább háborút készítenek elő. Aztán. Honnan tudod, hogy nem Ők akarják e, a nagy újra indítást. Vagdalkozhatsz a szavakkal, - „az iskolában nem tanították”. Hát, ja. De, attól az még nem bizonyíték semmire. Nem jelenti azt, hogy amit mondasz, az az igaz. Továbbra is fenntartom, azt a véleményem, hogy az egész Ré dolog, egy kábítószeres csaj hallucinációja. Nem tudom kikre gondoltál? – mikor azt írtad, hogy vannak a parlamentben olyanok, akik a magyarok érdekeit szolgálják. Olyan meg főleg nincs, aki a kormányt befolyásolni tudná. Aki a parlamentben van, az mind a saját javát nézi. Nem tudom, - milyen csendőrségről beszélsz? Az annak idején, a jobbiknak volt. Itt nálunk a településen meg is alakult, de a Fidesz egy hét alatt betiltotta, rendeletileg, hogy másnak eszébe ne jusson. Hatalom átvételről, szó sem lehet. Honnan szeded, ezeket a fals információkat? Ezzel a 39-es ezreddel bajban vagyok. Mire gondolsz. Az 1948-49-es gyalogezredre,- de mi köze ehhez a Fidesznek? Meg az ingek színének. Vagy, az 1956-os szovjet megszállásra gondolsz? Ott 39-es gépesített hadosztály jött. Azt sem értem, hogy jön ide az SA? Mit fog a Fidesz rohamozni? Teljhatalmon vannak. Na, mindegy. Az sem derült ki számomra, - mi a jobbik verzió? Érdeklődésed köszönöm. Megvagyunk, csak szörnyű hőség van, eső meg semmi. Ezért írtam, hogy az időjárás nagymértékben besegít, az éhínségbe. Nagyon gyenge termés várható. -.appa. -

Szólj hozzá!

Levél Gizinek (224) 2022.07.22.

2022. december 10. 08:44 - appasztorik

De! Térjek vissza a hazai vizekre. Felújítják a Mátra-vidéki hőerőművet. Ezt Lölő teljesen lelakta, majd jó pénzért eladta az államnak. Jut eszembe még, Musk-al kapcsolatban.  A múlthónapban olvastam, hogy kész a Mars rakéta, és július közepén indulhat is. Nem lehetetlen, hogy a masina odaér, de egyelőre nem megoldott, hogy az ember, életben maradjon. Jól megcsapolta Musk, az amerikai adófizetők pénzét. Amerika, Kínával kapcsolatos terveiről, azt gondolom nem lesz egyszerű elbánni. Mindenütt ott vannak. Itt, már a 20 ezer lakosú városokban is több család él, és szaporodnak. Abban, végképpen nem értek veled egyet, hogy nincs járvány. Attól, hogy mesterségesen jutatták, az emberi szervezetbe, még előidézte a járványt. Nevezzük akkor mesterséges járványnak, vagy biológiai fertőzésnek, mérgezésnek. Esetszámot tekintve lefedi a fogalmat. Én elejétől fogva, az Egyesült Államokat tartottam a járvány kirobbantójának. Neki volt érdeke, és hozzá pénze, hogy ez létre jöjjön. A statisztikák szerint, az USA államaiban sok halott volt. Ez egybe is eshet, kedvenc témátokkal, a Nagy Újraindítással. Itt most, százszor annyian fertőződnek meg, mint 2020-ban a hasonló időszakban. A tavalyihoz képest 15-szörös a fertőzöttek száma. Lehet ez több is, hiszen sok embernél enyhe tüneteket okoz. A teszt mutatja ki. Régen mondogatják, hogy az elején kifejlesztett oltások nem hatásosak az Omikron variáns ellen. Azért még mindég oltják a népeket. Most megy a bujtogatás a negyedik oltás felvételére. Vessük egybe akkor, oltásra bujtanak, miközben azt mondják, az eddigi vakcinák az omikron ellen nem védenek. Na, erről nem is hallottam, hogy felrobbantották a Guidesstones-t. Azt gondolom, hogy hirtelen 7 milliárd embert kiirtani, nem egyszerű. Ha belegondolunk, akkor sokkal emberségesebb megoldás, ha az emberek egymást irtják ki. Az Orosz-Ukrán háború, valójában alkalmas az élelmiszerhiány előidézésére. Mellé az időjárás is besegít. A kukorica 50-60 centis, és már kidobta a címert. Mekkora csövek lesznek azon? Van, ahol már szárad el. Július első felében. A mezőgazdasági miniszterünk azt hazudta, hogy lesz elegendő jó minőségű búza hazánkban, ami elegendő. Olyan kis búzákat arattak, hogy a kombájn alig tudta levágni. Kicsi kalásszal. Mennyi búza van abban? Tavaly nyáron eladták az étkezési búzát, és takarmány búzából ettük a kenyeret. Most, hogy hiány lesz, főleg eladják. Na, erről sem hallottam, hogy Hollandiában elveszik a parasztok földjét. Ott nem igen van föld. Az állattartást akarják visszafogni, hogy a szarvasmarhák ne szennyezzék a levegőt. A tehén, napi 600 liter metánt fingik. Az meg üvegházhatású gáz, E miatt megy a hajcihő. -.áppa. 

Szólj hozzá!

Színjátékok a kedvünkért 206/2022 (12. 09.) töprengés 

2022. december 09. 18:44 - appasztorik

  • Sajnálatos dolog történt. Mégsem jött össze a nagy gabona, és Timi. Várta egyáltalán valaki, hogy összejönnek. Szerintem még Timi sem. Hétfőn lett vége a műsornak, és csütörtökön már felröppent a hír. De barátságban, és jó szívvel váltak el. Igazán megható. Tényleg jobb, min ha barbárságban, és rossz szájízzel váltak volna el.
  • E nagy bánatunk után, van azért egy kis vigaszunk. A mai naptól megint esett az üzemanyagok ára. Nincs már rajta ársapka. És már érezzük is. De itt is van egy vigaszunk. A MOL saját magától (Pozsonyból) február 5-ig importálhat olajterméket, hiszen az vezetékes olajból származik. Az jutott hirtelen eszembe, mily rendezői bravúrnak vagyunk tanúi. Ez biztos kasszasiker. A kormánynak. Úgy olvastam, egy rendelettel 95% extra adót vetettek ki a MOL-ra. Hát akkora nyereségnél jut is marad is.
  • Még egy nagy alakítás. Ez, az MNB társulatától. Matolcsy színművész úr, remek alakítással bírálta a kormány elmúlt hat hónap gazdaságpolitikáját. Mondhatott volna hat évet, de azzal magát is kritizálta volna. Sőt. Mondhatott volna kétszer hat évet is. Nyugodtan mondhatjuk, a gazdaságpolitikájuk egyáltalán nem volt sikeres. Felélték előre az ország lehetőségeit, és befektették a nertársak cégeibe. Mire is gondolok? A magánnyugdíjak einstandolása. Vállalatok bekebelezése. Nertársak megsegítése, támogatásokkal. Vélik sokan, hogy Matolcsyt elküldik, ha letelik a ciklusa. De nem kell sajnálni. Ő, velünk ellentétben mindenképpen jól jár. Aztán mondok még valamit. Nem véletlenül dicsértem, az alakítását. Ez a kormány kritika, a kormánypárti piár része. Ennek segítségével felmérik, miként vélekednek az emberek. Ezt összesítve meg tudják húzni a következő leghatásosabb népbutítást.
  • Itt kell megemlítenünk még, azoknak a reklámoknak a szereplőit, akik a számítógépen megjelennek, és a brüsszeli szankciókat okolják, a magyar gazdaság ramaty állapotáért. Méltatlanul elfeledve, az Orbán társulat érdemeit.
  • Jaj, Istenem! Ne feledjem már el, a Mi kis kedvenc celebünket. Remek alakításokat produkál. Támadja az Államelnök asszonyt. Ma este a hír tévében, elmondta ők hajlandóak a kormánnyal együtt működni. Időnként beléjük marva, De elegáns szövegkörnyezetben rúgott egyet-egyet a baloldali ellenzékbe is.
  • Most bocsássatok meg, de ide citálom Orbán egy régebbi remek alakítását. Azt mondta: „Nem hárítanék felelősséget az emberekre, élnek, ahogy tudnak, ahogy lehet”. Nem tette hozzá, ahogy hagyjuk. Én azért hozzáteszem, sajna egyre rosszabbul élnek. Mondott egy szürreális mondatot. „A meccs is két félidőből áll, a másodikra is ki kell menni. Fáradtabban, de több tudással”. Nem értem. Miféle többlettudást lehet összeszedni a félidőben?
  • Így folytatta: „Szép ország, pénze is van, sokan tennék zsebre, sokan vennék el a magyaroktól, a történelem során meg is tették néhányan. A hálózat létezik, szerintem minden karon ülő csecsemő tudja már, hogy Soros György van ennek a középpontjában. Dolgozni fognak, hogy olyan kormányt segítsenek hatalomra, aki kiszolgálja őket, a mi kormányunk nem ilyen, ellenállunk”. Nagyon egyet értek. Pénze is van, a nertársaknak, akik zsebre is teszik. Büszkék lehetünk csecsemőinkre, amiatt, hogy miket tudnak. Hajjátok! Én nem tudom, de nem is hiszem.
  • Mit mondjak erre? Maga által generált fantomokkal harcol, ami a képzeletében megjelenik. Egy 90 éves embertől retteg, és Minket is ijesztget vele. Mindig harcol. Ennyi Orbán uralom alatt, már kinőhettük volna a félelemkeltő korszakot. Nem hisszük, hogy jön a rézfaszú bagoly, vagy kinn van a szar a baltával. Gyerekkoromban ez a két elrettentés létezett. Pár év alatt kinőttük, és rájöttünk, hogy ezek nem léteznek. -.appa.
Szólj hozzá!

Nem szégyelli magát Orbán? 205/2022 (12. 09.) töprengés 

2022. december 09. 09:03 - appasztorik

  • Merült fel kérdésként. Megnyugtatlak benneteket, neki is van szégyenérzete. Biztos nagyon szégyelli magát, fiatalkori botlásai miatt. Akik nem követték életútját, azoknak elárulom. Liberális volt. Ne mondjátok, azért csinálta, hogy hatalomra jusson. Egyszerűen, bohó, megtévedt fiatal volt.
  • Egy érző ember ő is, ki aggódik a családjáért, az unokáiért. A múltkor mondott is valami olyasmit, hogy nem esik jól neki, amikor rosszat mondanak róla, de türtőzteti magát. Ilyen ember. Nem mutatja ki a haragját. Most azzal ne gyertek, - Ti mennyit tűrtök neki? Mit tudjátok Ti! – mennyi gondja van? Ja, - hogy nem a szégyenteljes liberális múltja miatt van az érdeklődés.
  • Tiranára gondoltok. Mi bajotok? – az Eu-Nyugat-Balkán csúccsal. .Na, igen. Ahogy ment a szőnyegen, az a beavatatlanoknak komikus lehetetett. Kibúvik, az odujából. Utána rituális dolgokat végez. Tiszteleg. Igaz sapka nélkül, nem tisztelgünk. A seregben, úgy volt. Tudja ő is, volt katona. Folytatta a rítust. Meghúzgálta az orrát, majd megindul előre. Meggörnyedve, mint aki hatalmas szélben halad, a maga útján. Bizony, kapitányként állandó ellenszélben, kormányozza, viszi előre a nemzet, recsegő, ropogó bordájú vitorlását. Az még 2011.-ben volt, mikor azt mondta Viktor: „a magyar gazdaság egy gyorsnaszád - ezért nehéz követni a mozgását, szemben az unió lomha tengerjárójával”. Térjünk vissza a bordó szőnyegen történtekre. Szabadkőműves jelzések voltak, amit csak a beavatottak ismernek fel. Hogy Én honnan ismerem fel? Nézzetek filmeket. A „Váratlan Utazás” című sorozatban, pont van ilyen orrhúzgálós, arcjátékos, szabadkőműves felismerési ceremónia játszódik le. Hogy nem kőműves, hanem jogász. Istenkém, - estin megszerezte a szabadkőműves szakmát. Vót rá képzési támogatás. Nem jelentkeztek elegen, oszt megcsinálta. Hogy nem ez a szégyen, ami a szőnyegen történt.
  • Hogy, ne seperjük a szőnyeg alá, hogy állandóan hazudik. Most is, azt mondta, hogy nem vétó, és nem zsarolás, ami kedden az uniós pénzügyminiszterek találkozóján történt. Ott csupán annyi történt, hogy Varga Mihály jelezte, a magyar kormány nem támogatja azt, hogy Európai Unió közös hitelt vegyen fel, amiből Ukrajnát támogatják. Na, ezt értelmezték úgy, hogy 180 milliárd eurós hitel felvételét megvétózta a magyar kormány. Semmi ilyen nem történt. Gondoljatok csak arra, hogy az eddigi összes szankciót megszavazták. Hogy ezzel nem dicsekedtek. Nem olyan, magamutogató a Mi kormányunk. Most is annyi történt csupán, hogy lekerült napirendről az ügy. De ez, minket nem érint. Majd megoldják az Unión belül. Mi nem közös uniós hitelből támogatjuk a megtámadott Ukránokat, hanem más módon. Az ehhez szükséges összeg már el is van különítve a költségvetésben. Nyugodjatok meg. Mikor a brüsszeli bürokraták küldik a tanárok fizetésére a pénzt, akkor jön ez a pénz is, és haladéktalanul küldjük Ukrán barátainknak. Azt csak a MHM mondja, hogy az Ukrajna barátságtalan ország.
  • Hogy hazudik az üzemanyag árakkal kapcsolatban?  Ugyan már. Mire alapozódik ez a badarság? Hogy ma egy hete pénteken az állam rádiójában maga Orbán Viktor mondta, „mivel a szankció nem vonatkozik Magyarországra, hozhatunk be orosz olajat, nem kell ellátási hiánytól tartanunk”. Tuggyátok mit? Nem kell tartani tőle, de van. Azzal mentegeti magát a brüsszeli bagázs, hogy a hétfőn életbe lépett olajipari szankciók semmilyen fennakadást nem okozhattak hazánkban, hisz Magyarország mentességet élvez az olajembargó alól. A G7 országai által bevezetett olajársapka, csak tengeri szállításokat érinti. Ebből következik, hogy mentességünk miatt folytathatjuk a vezetéken történő nyersolaj importot Oroszországból. A MOL vezér célzott rá, hogy februárban gondok lehetnek. A feldolgozott orosz olajtermékek ügyében hozott szankciók február 5.-én lépnek életbe. Addig a Mol szabadon importálhat, feldolgozott orosz kőolajtermékeket saját pozsonyi finomítójából.
  • Megnyugodhatunk hát. Az uniós szankciók nem érintik az ország ellátást. De milyen a magyar ember? Jó szívű. Képes magától megvonni a falatot, hogy másokon segítsen. Ha valakinek olaj, gáz, üzemanyag kell Mi, adunk (el) nekik. -.appa.
Szólj hozzá!

Levél Gizinek (223)

2022. december 08. 17:32 - appasztorik

(2022.07.22. 

Hallod Gizikém, Nekem sem sok kedvem van írni. Elkezdtem pedig írni a választ, leveled kézhez vétele után, de abbahagytam. Egyébként is többszöri nekifutásra írok meg egy levelet. Most megembereltem magam. Az, hogy végig írom, egy lendületből egyáltalán nem biztos. Meleg van, és szárazság. Az a lényeg Gizi, hogy túl vagytok az egész költözésen. Azt ugyan nem tudom, a „100K lakos” mit jelent? Jó Nektek, hogy sosincs dugó. Nálunk dugó, a kis városokban is van. Az állandó útjavítások miatt. Így próbálnak pénzt pumpálni a gazdaságba. Másrészt, ezzel megnehezítik a gyülekezéseket. Most nagy tiltakozások vannak, a KATA módosítása ellen. Háborús vészhelyzetet hirdettek, de ez nem elég. A héten bejelentették, hogy még most nyáron megindul a Kovid hatodik hulláma. Ez azért nagyon jó, mert a járványhelyzetre való tekintettel gyülekezési tilalmat lehet elrendelni. Ma reggel mondta Viktor, ez még csak az első harc, de lesznek itt harcok a munkahelyekért is. Akárki is csinálja Európa tönkretételét, nagyon nagy játékos. Az Eu, egy hülye, a vezetésével együtt, hogy hallgat az USA-ra. Most adnak 1 milliárd Eurót, Ukrajna újjáépítésére. Ukrajna híresen korrupt ország. Nálunk is korruptabbak. Ennek a pénznek, jelentős részét el fogják lopni. Azt gondolom az USA háttéralkut kötött, az oroszokkal. Az elsődleges cél az Unió tönkretétele. Az elhúzódó háború azért van, hogy mikor jön a rossz idő (ősz, tél), akkor ne legyen az Unióban olaj, és gáz. Az Oroszok értékesítik az olajat, és a gázt India, és Kína felé. Biden érdekes módon, az Oroszokkal nem bontotta fel a kettős adózás elkerüléséről szóló egyezményt. Magyarországgal felbontotta. Azt gondolom, hogy az USA szempontjából az Unió, mint gazdasági szereplő nem kívánatos. Egyetértek Veled. Nincs működőképes társadalmi alakulat. E korból visszatekintve, olybá tűnik, a feudalizmus az volt. Azt is gondolom, nemcsak a zsidóbankárokkal van baj. Az összes többivel is! A techno mágnások, ahogy nagyon találóan nevezed, szélhámosok. Élén Musk-al. Itt van az elektromos autója, ami hihetetlen károkat okoz a környezetnek, az előállítása során. Nem beszélve arról, hogy a Németek újra indítják a szénerőműveket. Nálunk fokozzák a gáz-, és a lignitkitermelést. Töltjük fel a tárolókat, közben azért adunk el gázt délre. Ez most EU felhívás is lett. Segíteni egymáson. De Mi, már előtte megtettük. A kormánynak pénz kell. A következő az eladásról jutott eszembe. Kényszerleszállás közben felrobbant az Ukrán gép. 12 tonna fegyvert szállított Jordániába. Ezek szerint ad is el belőlük. Zselenszkij meg vergődik, hogy nehézfegyvereket kér. Lehet, kereslet van a piacon.  -.appa.

Szólj hozzá!

okhatározói mellékmondatok (315)

2022. december 08. 07:40 - appasztorik

mert,

nem tudom mit vergődnek a tanárok―mit akarnak elérni―mit képzelnek magukról―jó kényelmes állásuk van és akkor hőbörögnek―de még ha csak az lenne―de azt a sok ártatlan gyereket beleviszik a lázadozásba― nem erre kéne őket tanítani―igaza van a házelnök úrnak―mutassanak példát a tanárok―ne lázongjanak―végezzék a feladatukat―ebben az érzékeny korban ezt látják―hogy tudnának felnézni rájuk―hejes is hogy kirúgják őket―de nem érnek el vele semmit―felveszik őket dolgozni más hejre―komojan mondom nem kellene de hát mindenütt munkaerőhiány van―megígérték hogy egymillió munkahejet teremtenek és megcsinálták ―a tanárok is meggondolnák magukat ha nem vennék fel őket dolgozni― meg is érdemelnék―tuggya mi a baj―nagyon elnéző velük a kormány― nem szabadna ezt megengedni―mióta csinálják már―le kéne vonni a fizetésükből―akkor meggondolnák hogy tüntessenek e―de így―még ők vannak megsértődve―maga szerint normális dolog ez―állítólag értelmes emberek―nem bírják felfogni hogy tilos nekik sztárjkolni―tuggya mi a baj―nem indítanak ellenük eljárást pedig megérdemelnék―én ezt a sok ellógott időt ledolgoztatnám velük―hogy szabad idejükben csinálják―na ne mán―honnan van ezeknek ennyi szabad ideje―hát akkor ez a baj― ráérnek sztrájkot szervezni―jó dógukban nem tudnak mit csinálni―csak az a baj hogy a gyerekek kárára megy ki ez az egész―megfélemlítésről beszélnek―mongya mán―így viselkedik aki meg van félemlítve―beszél a tévében―a rádióban―nyilatkozgatnak mindenfelé―láthatja mi van ―hogy meg vannak félemlítve―hát nem félnek ezek semmitől és senkitől ―keményebben kellene hogy fellépjenek a tankerületek―elbocsátani őket mind―onlájn lehetne oktatni mindenkit egy tankerületi hejről

mert,

tudja maga hogy mi demokrácia ellenes―vagy hogy mi nem az―ők az egyetlenegy akik eldöntik― ezért ásták alá a szólás szabadságot―még itt is ahol a förszt amendment  szuprim―tiltakozni tilos lesz―de van egy jó hírem―már megbuktak―vesztettek―már csak hetek hónapok lehetnek nekik hátra―a népek ébrednek gyorsan―az oltások most mutatják meg hogy az oltottak három négy évvel azután kezdenek meghalni tömegesen ―a lezárások hatásai is napvilágra kerültek―és még valami―rövidesen a földönkívüliek megmutatkoznak nyíltan―jól tudom hogy ez önnél kiveri a biztosítékot minden egyes alkalommal―de így lesz hamarosan meglátja ―az energia hiány nem létező dolog―ezt mesterségesen idézik elő― nincs energia―nincs étel gyártás―nincs szállítás―nincs semmi―ha maga egy értelmes ember―mikor veszi észre hogy semmi sem az aminek látszik ― gonosz földönkívüliek irányítják ezt a végső harcot―tudom most kiment a biztosíték magánál―de ez attól még igaz―nézzen csak körül a világban ―látnia kellene hogy minden jel az emberek kiirtására utal―a szaporodás már szinte nullára esett―a kovid oltások több száz millió embert ölnek meg az elkövetkező években―mondok még valamit ―a jövőre―és azután beinduló világméretű éhínséget is csak azért hozzák létre hogy még tovább csökkenjen az emberiség létszáma ―aztán itt van még a genderizmus―és a vele járó fizikai szaporodás képtelenség―aztán ne feledjem el a buzik piedesztálra hejezését se―ez mind mind a földi ember kiirtását célozza―létre akarnak hozni egy ojan értelmes robotot ami simán megteszi amit ők akarnak―jelenleg a világ átalakulóban van― de nagyon rossz irányba―hát persze hogy nem látja―ez érthető is―hisz maga teljességgel elakadt a materialista világnézetnél      -.appa.

 

Szólj hozzá!

Le a kalappal, 204/2022 (12. 07.) töprengés 

2022. december 07. 18:33 - appasztorik

vagyis a sapkával. Mármint az ársapkával. Bölcs vezetőnk, végre belátta, hogy elhibázott lépés volt az ársapka, mint ahogyan az árstopnak nevezett hatósági ár is. Gondolom, bármilyen rossz állapotban van a magyar gazdaság, az élelmiszerek ársapkáját egyelőre nem veszik le. Dacból, de amikor leveszik nagyon fog fázni a fejünk. Mondhatnám azt is, hogy főni fog a fejünk. Karácsony előtt nem veszik le, azt gondolom, – hová vezetne az? Ez nem az a Karácsony, amire Ti gondoltok. Amiről Én beszélek, az a béke és a szeretet ünnepe. Talán az idei évet még kihúzza az élelmiszer árstop, bár igazán kár tovább fenntartani az árú hiányt.

  • Miért volt káros az üzemanyag sapka? Rengeteget buktunk azon, hogy a környező országok lakosai idejártak tankolni. Másrészt, az emberek illúzióban ringatták magukat, és hitték, minden rendben van. Nyáron aztán, mikor voltak üzemanyag ellátási gondok, már látszott, hogy valami nem oké. Mikor mondtam, hazudnak a százhalombattai finomító nagyjavítása miatti fennakadásokat bemondják. A hívek azt mondták: ne mondj ilyet Gyula. Minden évben van nagyjavítás. Nem mondtam erre: oké, de azért nem minden nyáron van üzemanyag hiány. A múlthéten csak megemlítettem, - nyáron nem sikerült megjavítani a finomítót. Megint javítják. A rádióban azt mondta reggel Mostantól lesz a kutakon üzemanyag. Fiatal, és optimista. Reménykedjünk benne, hogy nem adják el mindet olyan országoknak, akiknek van pénze. Valamire készülnek az tuti. A MOL vezér azt mondta, két hónap múlva lehetnek gondok. Újabb szankciót vezet be Brüsszel. Megfigyeltétek? Minden mocsokságot Brüsszel csinál. Nem az Unió. Az Uniót nem bántjuk, mert kellene tőle, az a 7 milliárdnyi euró.
  • Jut eszembe, hajjátok! Volt már nekünk bölcs vezetőnk, ha nem is volt ennyire bölcs. Őt úgy hívták, hogy Rákosi Mátyás. Neki sem jött be a hatósági árazás. Igaz, akkor is megszaladtak az árak. Nem kerestem ki, de nála nem mindennek ment fel az ára ilyen irgalmatlan Matyi bácsi távozását követő időkben nem volt ekkora infláció Magyarországon. Íme, Viktorunk megcsinálta. A forint 76 éves történetének legnagyobb inflációját. Hajrá Viktor. Miért is nem csinálta tavaly. Egy szép évforduló lett volna. Csak úgy mondom. A 27%-os áfával szívja a vérünket. Ezt nem viheti lejjebb, lássátok be. A nertársi barátok zsebébe tovább kell nyomni a pénzt.
  • Ha-már nosztalgiáztam. Vegyünk elő adatokat. Az 1947, és 1949 közötti három évet figyelembe véve. Átlagosan 14,7%, az ezt követő három esztendőben pedig átlagosan 20,2% volt az élelmiszerinfláció mértéke. Nem sírom Én vissza, a padlás lesöprős időszakot. Hol éltek Ti drága gyerekeim? XXI. század van. 2010.-ben Viktorék jöttek, látták, és lesöpörték a magánnyugdíj számlákat. Most kezdődik majd, a bankszámlák lesöprése. -.appa.
Szólj hozzá!

Levél Gizinek (222)

2022. december 06. 15:23 - appasztorik

Gizikém, vegyél példát rólam. Tíz napja jött a leveled, és ma írok valami kicsinységet. Nincs kedvem. Egy hét alatt bejött a hideg idő. Állítólag lesz még vénasszonyok nyara. Évek óta nevezik indián nyárnak. Meg van, Hello win, meg Valentin nap. Hál Istennek hálaadás nincs. Hát, végtére is bejön ide minden. Most Petyánk nagyon élteti Trump-ot. Ha Ő maradt volna az USA elnöke, akkor nem is lett volna az Ukrán háború. Nem is tudtam, hogy ilyen jóban volt Putyinnal. A jó viszony sokat számít. Viktor ennek megfelelően, rendre vétózza a szankciókat. Míg eszemben van. Németh Miklós idézetét megtaláltam. A következőképpen szól. Elkezdtem lelkesedni Gorbacsovért, és egyszer csak Kádár azt mondja róla: Maga még tapasztalatlan! Ez az ember a szocializmus sírásója lesz. A maga módján Kádárnak igaza lett. Közben a média tájékoztat minket, hogy nagy bajok vannak mindenfelé. Képzeld. Soha nem volt ennyire gyenge a román lej, a zöldhasúhoz képest: csütörtökön egy dollár 5,103 lejbe került. A forintról nem írnak, azt az MNB honlapján kikeresheti bárki. Elsejétől emelik a kenyér árát. A sapkákat, a kormány megtartotta. Ettől mégis mindennek megy fel az ára. A kormány szedi a 27%-os adót továbbra is, de minden sapkát az eladó fizet meg. A bolt megveszi, mondjuk 2000 forintért a csirke mellet, és köteles 1400-ért adni. Az üzemanyagoknál a MOL nyeli le a hiányzó részt. Nemrég megjelent egy adat, amiből kiderül, hogy a MOL hány százmilliárd jövedelemre tett szert. Abból telik. A kenyér áremelésben, az Unióban Európa rekordot értünk el. Egy év alatt 66%. A kormány kiszámolta, hogy mennyivel kevesebb nyugdíjemelést adott. Ezért jövőhónaptól 1,9% emelést ad. Az utolsó két hónapot nem számolták bele. Akkor havi 20% volt. Úgy számolnak, hogy jövő év II. negyedévtől, majd megáll az infláció. Ez nálunk háborús infláció. A múltkor Viktor azt mondta, hogy ez a háború 2030-ig elhúzódhat. Felvesz egy komoly ábrázatot, és beszél összevissza. Ezt csinálta Tusványoson, és Kötcsén is. De nagyon nagy frász, azt mondja félreérhetően fogalmazott. Itt Mi nagyon szerencsések vagyunk. Mindegyik párt a javunkat akarja. És el is veszik. Ígérget mindenik. Viktor legalább megmondta: ne azt figyeljék, amit mondok, hanem amit csinálok. Szélhámoskodik mind. Nemrég Klárika árnyékkormányt alakított. Nem hallgattam meg az (árnyék)székfoglalóját. Emlékezz vissza, megírtam Neked, hogy MZP nem fog nyerni, mert alkalmatlan. Az óta azt gondolom, beépített ember volt. Egyszer-csak megjelent. Le szereplése után maradt polgármester, és nem piszkálja a Fidesz, hogy mondjon le. Na, majd irkálok megint, amikor kedvem van. Hát bizony ez egy eléggé megkésett levél.  (22.09.25.)  -.appa. 

Szólj hozzá!

Hajnali gondolatok 203/2022 (12. 05.) töprengés 

2022. december 05. 06:46 - appasztorik

  • Többnyire ilyenkor egyházi, kicsit talán szenteskedő gondolatok kerülnek az olvasók szeme elé. Erre szokták mondani: igen általában azok. Hát ne mondjátok. Ezzel, mármint az általánosítással kapcsolatban mondta Nekünk Bimbó professzor úr, hogy az ellenpélda cáfol. Nem lehet általánosítani. Én nem szenteskedem, töprengek egyéb dolgokon.
  • Nekem sok minden jut az eszembe. Én hajnalban kelő típus vagyok. Vannak, akik ilyenkor mélyen alszanak. Ők azok akik, éjjeli baglyok. Másik mondás szerint, éjjel kuruttyolnak. Bizonyára vannak olyanok is, akik este lefekszenek, és szépen végig alusszák az éjszakát. Bár ebben a háborodott világban valószínűtlen. A telefonokat éjjel is lehet nyomkodni. Én, amikor megébredek, és nem tudok visszaaludni, akkor olvasgatok. Próbáltam írogatni. Nem jó ötlet. Felpörget, és nem álmosodom el.
  • Lehet, a hajnal mondatja velem. Titkok keringenek köröttünk. Olyanok is, amit nem látunk, csak érzünk. És olyanok is, amiket csak sejtünk. Riadva, vagy jólesően beleborzongunk.
  • Mitől függ vajon? Mikor, milyen hangulatot generál bennünk, egy-egy olvasmány. Remekbe szabott haragos verset olvastam nemrégiben, ami pompás sorokkal volt megfűszerezve. Tovább gondolásra késztető alkotás. Ha-már eddig eljutottam, - gondolom is. Mondják, időnként ki kell ereszteni a gőzt, és megnyugszik a lélek. Lehetséges. Magam részéről hajlanék arra a megoldásra, hogy derűs békével szemlélem a dolgokat. Tudomásul veszem, hogy mindenféle dolgok vannak a világban. Elvileg megy a dolog. Gyakorlatban nem igazán. Azt gondolom, bárkiben lehet hiba. Még bennünk is. Aki azt mondja: hát bennem aztán nincs! Annak azt mondom. Keresni kell! - mert aki keres, az talál.
  • Milyen hangulatot hoz létre bennünk a valóság? - ami egyre rémisztőbb. Dúl a háború a szomszédos országban. Mondjuk, háború van. Ne, sodródjunk bele, mondja a kormány, és igaza van. Tizenkét év ámokfutásuk után, van Nekünk elég bajunk. Nem véletlen, hogy Nálunk magasabb az infláció, mint Ukrajnában. Tudjátok mit? Mintha Jung, a mostani napokra gondolt volna, mikor a következőket írta: A világhelyzet odáig jutott, hogy a legmegindítóbb szavak sem jelentenek már semmit. Úgy tűnik, most sokkal inkább az a fontos, hogy mindegyikünk biztos legyen a maga beállítottságában. Az egyes ember azonban, aki úgy véli, messzire hallik a hangja, csak azt teszi valószínűvé, hogy azok közé tartozik, akik szintén mondtak valamit, hogy bebizonyítsák maguknak, tettek valamit, miközben valójában semmit sem tettek. Túlságosan olcsók lettek a szavak. A létezés nehezebb, s ezért szívesen helyettesítik szavakkal. -.appa.
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása
Mobil