appasztorik

Akarmi, mint egy szatócs bót

Levél Gizinek (238)

2023. január 09. 11:18 - appasztorik

A kínai vakcina elfogadását a kormány erőltette át az OGYI-n. Szijjártó érvelt, hogy a szerbek már mennyit beadtak, és az is azt mutatja, hogy jó a kínai vakcina. Petya vett háromszor annyi lélegeztető gépet, mint kellett volna. Többet vett, de azok egy része, nem az volt, hanem alvást segítő masina. Természetesen nem közvetlenül a gyártótól, hanem malajziai beszerzőn keresztül. A pénzt a cégvezető magánszámlájára utalta a kormány. Jól gondolod. Így van mód a pénzt eltüntetni. Még Von der Leyen is buliba keveredett a Pfizerrel. Szóval, korrumpál itt mindenki, aki megteheti. Azt gondolom, ez a Schwab észrevett egy folyamatot. De, mikor kezdődhetett? Mikor Bernays elkezdte a külföldi országokat is manipulálni, a politikusok kérésére. Az is kérdés. Felmenthetők e a politikusok, meg a sok piáros szakember (vagy gazember), aki manipulálja a népet, a politikusos, és a bankárok kívánsága szerint. Ez már igazán csak részlet kérdés, hogy megvakarjuk e a felszínt. Nyilván jó pénzért teszik, és valamiből nekik is meg kell élni. Meg a szeretet is azt mondatja velünk, értsük meg őket, és bocsássunk meg nekik. Igazad van abban, omlik össze a világ, és ez ellen nincs mit tenni. Nem hiszem, hogy megállítható. De, úgy van ez kódolva, hogy tényleg nem lesz magán tulajdona az embernek, de boldog lesz. Nem gondolom, hogy ez 2050-re megvalósul. Bár a jövő, nem várt dolgokat hozhat, és sokkal gyorsabban, mint azt gondolnánk. Na, hát ezen is gondolkodtam egy sort. Igazából 141-et. Érdemes lenne körbe járni, - hogy alakult ki ez a helyzet? Mi is volt az eredeti tőkefelhalmozás? Mégis? - melyik elmélet írja le pontosabban, a kapitalizmus kialakulását. Könnyű azt mondani, hogy a kapitalizmus képtelen a megújulásra. Mikor érettségiztem, már akkor imperializmus volt. Tény, hogy a klasszikus kapitalizmus jegyei, már megszűntek. Ezt is érdekes lenne boncolgatni. Jut eszembe. Abban egyetértek veled, hogy a kovid terjesztésnek meg volt az, az előnye, hogy sok olyan ember halt meg, akik   már nem akarják, vagy nem tudják felvenni ezen új világ módijait. Gondolkodtam azon is, - milyen szerep van, a sok okos ennek-annak, kütyünek? A bérelhető dolgoknak, amik szép fokozatosan leszoktatnak arról, hogy saját tulajdonod van. Ne feledjük, hogy az elektronikus fizetések is részei ennek a folyamatnak. Szóval, ügyesen van ez felépítve. Hidd el Gizella. Ez, nem most kezdődött. De, ezzel kapcsolatban azt gondolom. Ebben a buliban, velünk már nem számolnak. Úgy kíváncsiságból megszámoltam legutóbbi elmélkedésem. Ez, 101 sorra rúgott ki (meg a Szamosra, ha-már Petőfi évforduló van). Meg is állapítottam magamban, hogy a párhetes tunyaság után, igencsak nekiduráltam magam. Elnézést kérek érte. Minden jót kívánok számotokra.

u.i. Most néztem a Poetra. Ott az értékelés. Sikeres évem volt. megjelent 11. Akkor csak egyet utasítottak el. -.appa. 

Szólj hozzá!

Levél Gizinek (237)

2023. január 08. 09:10 - appasztorik

Olyan messziről, könnyű megérteni a magyar kormányt, azt mondani, hogy jól csinálja. Viktort szembesítették vele, hogy ő is csinálta, a polgári engedetlenséget. Azt mondta az más. Ők a közérdekébe csinálták. Ja. Pintér, még azt is mondta, hogy a jobb tanulók külföldi egyetemekre mennek tovább tanulni, és onnan nem jönnek haza, - milyen hazafias nevelés ez? Ezt meg Én mondom: sok politikus gyereke magániskolába jár. Nem azért, mert nem bíznak az állami oktatásban. Most kapsz, hírcsokrot. Esztergom környékéről Szlovákiába járnak vásárolni. Olcsóbb, mint itthon. Igaz euróval kell fizetni. Sokan járnak középiskolások az osztrákokhoz tanulni. Szóval zajlik az élet. Már a románok is lehagytak minket a felmérések szerint. Amúgy a románok függetlenítették magukat az oroszoktól. Még a bulgárok előtt vagyunk. De, mindég arra hivatkoznak, hogy a GDP mutatónk jó. Gondolom, az a baj, hogy a nagy multik adómentesek. Ezért volt jó, hogy Viktornak sikerült kiverekednie, hogy ránk nem vonatkozik, az Eu. által elfogadott globális minimumadó. Jönnek az újabbnál újabb akku gyárak. Hatalmas vízigény, cserébe rengeteg szennyvizet termelnek. Ha beindul Debrecenben, akkor megduplázódik a város vízigénye. Most arra bujtogatnak, hogy tároljuk akkukban az áramot. Otthon töltse az elektromos autóját, de ha nem, akkor is megéri, az üzemanyag árakkal összehasonlítva. Szabad árassá tették, az e-autók töltésénél a díjakat. Mondod, hogy a szeretet, és az összefogás lenne a megoldás. Nálunk a nertársak nagyon összefognak. Aki kiesik valamiért Orbán kegyeiből, az is jól megél, ha nem hepciáskodik. Olyasmi történik itt is, amit Te írtál az amerikai politikusokról. A magát ellenzéknek valló képződmény, szépen beidomul a NER-be. Biztos megéri. Egy ideje, Toroczkai is abbahagyta a kormányellenes kirohanásait. Pedig igaza volt. Most már nem hangoztatja, hogy a kormány magyarellenes politikát folytat. Még valami jutott eszembe. A tavalyi nagy újra indítást, az idén követte a nagy narratíva. Azt kell mondjam, ez a folyamat megy szépen a maga útján. Ezen nem segít a szeretet. Ez, az újra indítás globális fellépést sürgetett a kovid után. Szerintem már a kovid közben is ezt kellett volna tenni, de nem ez történt. Állítólag, mikor a vakcina előállítás, ment akkor az eredményeiket megosztották a gyártók egymás között. Én, ezt sem tudom elhinni. Az eszköz beszerzéseknél, minden ország egyénieskedett. Itt, azt mondták azért drága, mert keresik nagyon a piacon. A vakcinákból rengeteg kínait vettek. A kínaiak azt mondták, nincs tesztelve 60 év felettiekre, ezért annak a korosztálynak nem ajánlják. Elkezdték oltani vele, az öregeket. A kínai vakcinának nem is volt európai gyógyszerészeti hatósági engedélye. -.appa.

Szólj hozzá!

Levél Gizinek (236)

2023. január 07. 19:07 - appasztorik

Ugyan már. Ne hidd el. A kormánynak mindenképpen pénzre van szüksége, ezért visszamenőleges hatállyal, 23.-án éjjel kormányrendelettel nagy adót vetett ki a gyógyszergyárakra, meg még valakikre. De ezen hiába idegesítenénk magunk. Nincs ráhatásunk. Viktor nyilatkozta a múltkor, amit Brüsszel visszatart, az a költségvetés egy százaléka. Az őt nem érdekli, a 99%-al foglalkozik. A minap Gulyás Gergely azt nyilatkozta, hogy azért nincs a pedagógusoknak béremelés, mert Brüsszel nem küldi a pénzt. Ez egy érdekes retorika. Brüsszelt szidjuk, plakátoljuk. Az Unióval jóba vagyunk. Ez ügyes húzás, hiszen Brüsszel helyett, bármikor Uniót lehet mondani, és lehet tervezni, a huxitot. De, van Nálatok is elég baj. Azt olvastam valahol, hogy ott akkor kezdett romlani a helyzet, amikor Reagen átvette a hatalmat. Onnantól olyanok vették át az elnöki posztokat, akik nem értettek hozzá. Ismert arcok voltak, mint közszereplők. A cikk idesorolta Trumpot is, hogy ő is valami tévé műsorban lett ismert. Hát, Nálunk is minden közpénzből megy. Nyomják a TAO pénzeket a sportba. Ezzel nem is kell elszámolni, és nem is számít közpénznek. Mikor az Alkotmány Bíróság kimondta, hogy az egyesületek kötelesek a befolyt összeggel elszámolni, akkor a 2/3 segítségével gyorsan betették az alaptörvénybe, hogy a TAO nem közpénz. Látod, igaza volt a rómaiaknak. Oszd meg, és uralkodja rajta. Mint írod a Ti kormányotok is próbálgatja. Itt is sikeresen működik. Én azt hittem, A Ti törvényhozásotok berkeiben még működik, a fékek, és egyensúlyok rendszere. Nálunk, előadásában (2019. okt. 23.) Kövér László, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen azt mondta: „A fékek és egyensúlyok rendszere, én nem tudom, önök mit tanulnak, de az egy hülyeség, azt felejtsék el, annak semmi köze se jogállamhoz, se demokráciához”. Erre a miniszterelnökség azt nyilatkozta, hogy az belefér, a véleménynyilvánítás szabadságába. Én azt gondolom, úgy lenne az igazi, ha az ellenzék, együtt működne a kormánnyal, felügyeli a törvényességet, hogy az állampolgároknak minél jobb legyen. Jut eszembe, az oszd meg és uralkodj rajta, a tanártüntetéseknél nem jött be. Ott sok szülő, megy élőláncot alkotni. Igaz, a tanárok nem is tüntethetnek. Főnökük Sandri, a belügyminiszter megtiltotta. Nekik is meg az orvosoknak is. Ez utóbbiak is, a belügyminiszter alattvalói. Így aztán a tanárok, polgári engedetlenséget jelentettek be. Azokat meg kirúgták. Vidéken nem nagyon tüntetnek, meg vannak félemlítve. Másrészt az egyházi iskolák magasabb támogatást kapnak. Azt mondták olyan jogi kategória, hogy polgári engedetlenség nincs Magyarországon. Pintér azt mondta nem tehetett mást. Kénytelen volt Őket kirúgni, hisz ő felesküdött az Alaptörvényre.  -.appa.

Szólj hozzá!

Levél Gizinek (235)

2023. január 07. 04:01 - appasztorik

Elég szomorkás gondolatok ezek. Olyan mint az időjárás. Szürke, borongós, és ködös. Szóval, valahogy összepasszol a kettő. Remélem jól kezdődött az évetek. Én nagyon belustultam. A Poetra sem néztem fel, jó ideig. Igazából nem is nagyon érdekel. Erről jut eszembe. Most nem küldték, a statisztikát, amit szoktak. Legalábbis, nem tűnt fel. Nem csípem, ezt a borongós szürke időt. Olyan nyomi ez az egész. Meg Zelenszkijt sem csípem. Az amerikai kongresszusban, a zöld pólójában, azt mondja: nem ajándék, amit önök adnak. Valami tanácsadója mondta tavaly évvégén. Jövőre megnyerjük a háborút, és elmegyünk Európába. Meghallgatjuk mennyit szenvedtek a háború alatt. Amit nagybátyád mondott, hogy hány hónap alatt lehet betanulni a rakéták kezelését, azzal kapcsolatban azt gondolom, hogy akkor személyzet is jött vele Ukrajnába. Ugyanis a hírek szerint nagyon hatékonyan működtetik. Hagyom ezt az egészet. Mindkét fél hatalmas sikereket ér el. Szóval, a Poet. Írtam egy verset, a múltkoriban. Még tartom magam, a tavalyelőtti fogadalmamhoz, hogy havi egyet felteszek. Nem tudom hová mentettem el. Na, tegnap csak feltettem egyet. Egy régit. Most már értem, hogy Edit, hogy érti, mikor azt írja „átfésülve”. Na, Én is vágtam neki egy új frizurát. Hogy pletykáljak. Edit nagyon leengedett. Észrevetted biztos, hogy alig tesz fel verset. Laci lett az aktívabb. Rosszul viseli a jelenlegi politika által kialakított, és irányított gazdasági helyzetet. Mindketten gyógyszereket szednek. Európai szinten nálunk nőttek legjobban a gyógyszer árak. Megint meglódul majd, a gyógyszergyárak külön adója miatt. De ezzel nem tudunk mit csinálni. Most is, a veszélyhelyzetre való tekintettel átírták a 2023-as költségvetést. Az önkormányzatok út, és híd karbantartási munkáira előirányzott pénzt levette 0-ra a kormány. Nem lesz állami támogatás. Miközben, páréve a helyi adókat elvette a kormány. Most az önkormányzatok újra vetnek ki kommunális adót a házak után. Ez egyelőre helyben maradhat. A többi (gépjárműadó, iparűzési adó), már eleve a NAV-hoz megy. A szociális ellátás, a családra lett hárítva, az önkormányzatokra, és a civil szervezetekre. Mindeközben a támogatások csökkentve lettek. A gyermekvállalás van most támogatva. A szülő nők 30 éves korig adómentesek. Nem tudom mennyien fognak e miatt szülni. Aki szül annak a diákhitelét elengedik. A CSOK felvevőknél 6000 családnak vissza kell fizetni a 10 milliót, mert nem született meg a leszerződött baba. Vélem, sokuknál ugrik a lakás. Az új verzióban, az adómentességhez, nem kell szülni a nőnek. Örökbe fogadni is lehet. Most sztárolják magukat, hogy 25%-al emelték a nevelőszülők pénzét. De, mi az ekkora infláció mellett. Ezt kénytelenek voltak megtenni, mert a szegény térségekben, ahol munkalehetőség se nagyon van, szinte foglalkozás lett a nevelő szülőség. -.appa.

Szólj hozzá!

Hírözön 7/2023(01.06.) töprengés

2023. január 06. 17:57 - appasztorik

  • Említettem, hogy Pintér kinyilvánította, Ő felesküdött az alaptörvényre. Bizonyára a többiek is felesküdtek, csak nem hencegnek vele. Meg amúgy is. Annyi minden van abban az alaptörvényben. Jobb nem piszkálni a dógokat. Az egy alapos törvény. Nem lapos! – alapos. Na azért! Emlékeztek? Petőfiék is esküdöztek. Oszt mi lett belőle? Hogy az óta is rabok vagyunk. Rossz válasz. Szabadok vagyunk. Jó. Hát nem mindenki egyformán, de majd elterjed az, mint az influenza.
  • Ugye böngészget az ember. Megakad a szemem egy cikken, amely ii. Erzsébetről szól. Az előttinap olvastam, hogy meghalt Xvi. Benedek. Ennyire gyorsan meg kell jelennie a hírnek? Nagy elvárás, hogy aki írta olvassa el. Még úgy is marad benne hiba. Komolyan. Tudom magamról.
  • A kormány által hirdetett reálbér, és nyugdíjemelkedés sajnos nem igaz. Az egyszerű átlagember, vagy ahogy, Nemzetvezető Sámánunk aposztrofálta Őket, a dolgozókisember reálbére nemhogy emelkedett, hanem csökkent. Értékelések szerint a 2023-as év a stagflálás éve lesz. Azzal pedig az is párosul, hogy a növekvő infláció mellé munkanélküliség is dukál. Ezen ne lepődjetek meg. A kormány sem hiszi komolyan, hogy decemberre egy szájegyű lesz az infláció. Kényszerhelyzetben van. Nem mondhatja, amit Gyurcsány mondott: elkúrtuk! Nem kicsit, - nagyon! Mondhatjuk, az akkor volt. A polgári kormány sikert, sikerre halmoz. Olvastam, egy felmérésről. A szerint a társadalom kilenctizede, jobban élt egy-két nemzedékkel korábban, mint a szülei. Jelenleg a társadalom kétharmada, nem él azon a szinten, mint amin a szülei éltek. Szerintem, ezt a felmérést, nem a Századvég készítette. Nos. Vészhelyzeti kormányzás ide, vagy oda. Nem várható a helyzet javulása. Mondok még valamit. Azt mondta a miniszterelnökünk, mikor megállapodtak, hogy kapjuk az brüsszeli pénzt, hogy őt az, az egy százalék nem érdekli. Ő a 99%-ra koncentrál. Kérdem akkor. A kormányzati kommunikáció miért köti a tanárok fizetés emelését, az uniós pénz megérkezéséhez? Egyszerű. Mert hazudik, mint mindég. Ugye erre, nem gondoltatok. Dehogy a miniszterelnök úr! Eszetekbe ne jusson! Gégé, aki ilyeneket kommunikál.
  • Na hajjátok? Ezt el se tuggyátok képzelni, pedig a képzelet mindenre képes. Hát például, hogy milyen jól élünk eben a kicsiny hazában. De komolyan. Kína egyik tartományában, rabszolgaként tartanak embereket, és munkát végeztetnek velük. Nem teljesen rabszógák, de majdnem. Kiderült, hogy nagy autó gyárak autóiba kerültek, a gyakorlatilag rabszolgamunkával megtermelt nyersanyagok. Számomra kissé zavaros, - mit értenek nyersanyagon? Mely márkákat érinti? Fel sorolták: Tesla (de ez legalább környezetkímélő), Volskwagen, Mercedes-Benz, Toyota, és a General Motors. Ez utóbbi is gyárt néhány márkát: Chevrolet, Buick, GMC, Cadillac. Aztán a Stellantis csoport is részt vett ebben az üzletben. Néhány márka, ami érintett benne: Fiat, Chrysler, Dodge, Jeep. Mondjátok. Hogy mire képesek ezek a kínaiak? Becsapják, ezeket a jóravaló autógyárakat. Az jutott eszembe, hogy ezeknek a mindenre odafigyelő, gigacégeknek, a felelős emberei, nem töprengtek el azon, - mijér aggyák ezek ócsóér a cuccot? Persze, hogy nem. Nekik óvni kell a természetet, és maximális profitot hozni. -.appa.
Szólj hozzá!

A Mi újraindításunk 6/2023(01.06.) töprengés

2023. január 06. 06:12 - appasztorik

Mi is lehetne más, mint a rendszerváltás. Igazából ez azt jelentette, hogy a kormányok más színű zászló alatt, felváltva folytatták a korrupciót. Mostanra sikerült talán a legnagyobb mértékűre növelni, ami bizonyos fokig érthető. Sokat romlott az óta a forint. Említettem már, hogy a magyar nemzetgazdaság új tőkeszerkezetének hajtó ereje a korrupció volt, ami habzsolva falta fel az állami vagyont. Az állami vagyon csökkenésének, mértékével nőtt a magángazdaság. Az már csak természetes, hogy a magángazdaság szereplői között szintén, szerepet kapott a korrupció. A politikai változásoknak jelentős szerepe volt az állami vagyon magánvagyonná alakulásában. Olybá tűnt, mintha az állami tulajdon gazda nélkül maradt volna. Pedig az állam megvolt. Megvolt, de erős ideológiai, politikai nyomás következett be. Építjük a kapitalizmust. Utolérjük az osztrákokat, meg hasonló ábrándok. Megmondom nektek, hogy már gyerekkorom óta a sógorokat akarjuk utolérni. Szerintem egyre jobban lemaradunk. Most meg főleg, mikor minket súlyt leginkább a migrációs, a háborús, és szankciós válság is. Lássátok be, három a magyar igazság, de csapásból elég lenne egy is. Nos, a kapitalizmus alapjainak lerakása körüli, örömmámoros időszakban, igyekeztek gyorsítani a tőkeátcsoportosítási, és a privatizáció ütemét is erősítették. A rendszerváltás korai időszakában, a gazdaságpolitikában, kiemelkedő tőkeátcsoportosító eszköz volt a felszámolás. A felszámolások érdekében 1991-ben, nemzetközi mércével mérve is szigorú csőd- és felszámolási törvényt vezettek be. Ennek célja (részben) a vállalati fizetési sorban állások megszüntetése, és a fizetési fegyelem megszilárdítása lett volna. Hogy a mai dolgokat is meg említsem. Jelenleg (2022. december közepi állapot), az állam előtt állnak sorba a beszállítók, és a vállalkozások. Az egészségügyben szeptember óta nem jutottak a pénzükhöz. Azt ígérték nekik, hogy Brüsszellel megszületett a megállapodás. Jön a pénz, és mindenki, egy összegben pénzéhez jut. Nem lepődnék meg, ha ez nem lenne igaz. Miért gondolom ezt? Nem új keletű dolog ez a módi. Nem is olyan régen volt, 2019-ben 70 milliárd forinttal tartoztak a kórházak a beszállítóknak. Akkor zárt ajtós tárgyalásokon alkudozott a pénzügy minisztérium arról, hogy mennyit engedjenek el a beszállítók, ha pénzt akarnak kapni. Az említett nagyon szigorú csőd- és felszámolási törvényt, nagyon hatásosan működtették a korábban állami vagyonnak, magánvagyonná történő átkonvertálásának érdekében. Ekkor ugyanis, katalizátor gyanánt, a felszámolási eljárásokat megspékelték a szükséges mértékű korrupcióval. Ezzel is irányítva, és gyorsítva a folyamatot. Ezeknek köszönhetően, jelentős állami vagyon, (állami vállalatok, és állami tőke), került át a magángazdaságba. Természetesen, a hozzá tartozó piacokkal, és munkaerővel egyetemben.     -.appa. 

Szólj hozzá!

okhatározói mellékmondatok (329)

2023. január 05. 16:36 - appasztorik

mert,

nem tudom―és el sem tudom képzelni mit várnak el az emberek orbán viktortól―növekedett az elégedetlenkedók száma akik azt mondják ők nem hajlandók megfizetni a szankciók költségeit―lehet nem kellett volna azt a szlogent használni hogy ne mi magyarok fizessük meg a szankciók árát―amit mond annak nincs semmi jelentősége―hisz a kormánypártra szavazók politikailag nagyon tájékozottak―többnyire―tudják―azokat orbán is megszavazta―nincs ezzel semmi probléma―azt mindenki tudja hogy a szankciókat nem ő találta ki―gyakorlatilag  nem  felelős semmiért ―kényszer helyzetben volt―ezért meg kell neki bocsátani―eddig tiszta a dolog―legalábbis remélem―tegyünk tisztába még egy dolgot―ha azt hiszi elvakultak vagyunk akkor nagyon téved―nem vagyunk elvakultak― a mondottak nem jelentik azt hogy orbán válságkezelése maradéktalanul jó ―megesik hogy időnként rossz irányba mennek az ország dolgai―lehet― ettől még továbbra is a kormánypártot támogatjuk―ennek az  egy pártnak van sikertörténete―ez az ezerkilenszázkilencvenes évek közepén indult és azóta is tart―vannak lassulások de  összességében egyre jobban működő párt  a fidesz―mást nem mondjak―ojan politikai siker mérföldkövek jelzik az útját mint az ezerkilencszázkilencvennyolc és a kettőezerkettő közötti polgári kormányzás―aztán ott volt a szociális népszavazás―a kettőezertízes fülkeforradalom―ez nem azt jelenti hogy láncszavazással nyertünk―aztán  hazaküldtük az ájemefet―nem volt tőkésosztájunk― létrejött a nemzeti együttműködés rendszere―támogattuk a külhonban élő magyarokat―meg lett és megvan a rezsicsökkentés―jött a migrációs és a koronavírus okozta válsághejzet―sikeresen kezeltük―és ne feledje el a nyugdíjak és a fizetések vásárló erejének megőrzését se

mert,

amerikában más a helyzet―ez a nép itt―fele legalább―gyűlöli a saját országát és nem kíván harcolni érte semmiképpen――az oroszok úgy emlékszem másmijen emberek―ők képesek az egész amerikai földrészt kevesebb mint félóra alatt harcképtelenné tenni―csupán a kint lévő hajók maradnának ütőképesek de nem háború képesek―hátország nélkül nincs háború―visszatérve az oroszok háborújához―hát ijen nevű ország hogy ukrajna ezerkilencszáztizennyolc előtt nem is létezett―miután a kozákok harcoltak leninék ellen és vesztettek―maradtak részei a szunak―azt meg semmijen nagyhatalom nem engedné meg a másik iennek az atomkorban hogy rakétákkal fenyegessek őt közvetlen közelről―és nem is fogják― ezek az idióták―akik katonai szakértőknek tartják magukat az amerikai seregben még afganisztánból sem tudtak szégyen nélkül kijönni―putyin esetleg venezuelába és kubába telepít rakétákat―gondolom ezek itt nem szólnának érte semmit―vagy mégis―mit gondol―a nátó a szu ellen volt ―most már nincs az meg így―nem más mint a kiválasztott nép katonai ereje―és ők tudják hogy ez nem ér semmit―de a nagyobbik bajt el kell takarni a világ szeme elől―azaz a világgazdaság és pénzvilág is totális csődben van―és ezért próbálkoznak bármivel―kovid―nagy újraindítás ―háború satöbbi―a szakrális gazdaság azután lesz amikor a bűnösök― ezek mi vagyunk már letöröltettek a föld színéről és más lélekcsalád indít új életet―azt mondja nem hitetlen―de kijelentette hogy sem ebben sem abban sem amabban nem hisz―megkérdem―amúgy hívő―miben hisz ― márki zaj péter és társaiban―elmondom miért fontos a mezőgazdaság―az aranykorhoz eléréséhez kell egy kis idő―négyszáz évről hallottam―de addig el kell végezni a durva munkát                    -.appa.

Szólj hozzá!

Nagy újraindítás, és narratíva 5/2023(01.05.) töprengés

2023. január 05. 09:35 - appasztorik

Negyedik indítás 

Ha-már korrupcióról beszéltem, akkor bemutatok nektek, két csajszit. Az első, egy nagyon nagyhatalmú asszonyka volt. Na, ne aggódjatok. Ma is van elég kuglófja, amit a kakaós kávéba mártogathat. Esetleg harapdálja mellé. Vékonyan megkeni vajjal, és dzsemmel. Ő Christine Lagarde francia politikus, közgazdász, és ügyvéd. Láthatjátok? – a három legförtelmesebb szakmából, ami az emberek tönkretételét hívatott szolgálni, neki mind meg van. A Mi Krisztikénk, 2011. és 2019. között a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója volt. Ebben az időben híreket lehetett hallani arról, hogy egy kis korrupciós ügybe keveredett. Aztán hoppá, 2019-ben ő lett az Európai Központi Bank elnöke, és még most is ő. Hát nem nagyszerű. Nem rég zárult a katari futball vébé. Most nem az ott felmerült korrupcióról kívánok szólani. Ott a vébén, mindenféle megdöntött csúcsokról beszéltek, akkor tudjátok meg: Ez a remek asszonka, mind a két szervezet élén az első női vezető. Most jön, az imént felkonferált másik remek asszonyka. Úgy gondolom hét gyermekével, a politikusi körökben szintén csúcstartó. Ő, Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság új elnöke?  Első nő ezen a tisztségen. Szintén korrupció gyanús ügyei vannak, de erről majd később. Megválasztása után Ursulát, Orbán Viktor egy rádióinterjúban, név szerint megemlítette. Mi lehetett az oka? Azt hihette Ursuláról, hogy olyan kis barátságos lesz, mint Angela néni volt. Hát nem az lett. Akkor Viktor, a bizottsági elnökjelöltről azt mondta, ő volt a harmadik a listáján, mivel "erős Európára van szükség, a nemzeti érdekek tiszteletben tartása mellett. A német védelmi miniszter megválasztásával erre van esély. Az, hogy egy 7 gyermekes édesanyát választottak, jelzi, hogy új szelek fújnak az Európai Unióban". Azért tegyem hozzá, hogy harmadik a listáján, az nem egy előkelő helyezés. Nem úgy van, mint a sportban, hogy a harmadik helyezettet még jegyzik. Hagyjuk most Ursulkát. Visszatérünk még korrupciós ügyeire. Van nekünk sajátunk. Nézzük azt. A rendszerváltás után, a magyar nemzetgazdaság tőkeszerkezete átalakulásnak indult. Ennek egyik meghatározó tényezője a korrupció lett. A rendszerváltás előtt, meghatározó elemként, a túlnyomó részt állami tulajdon szerepelt. A tőkeszerkezet erre épült. Igen ám, de az állami vagyont, nagy étvággyal fogyasztotta a korrupció. Következmény, hogy ennyivel bővült a magángazdaság, az állami vagyon zsugorosodásának ütemében. Természetesen a korrupció megjelent a magángazdaság szereplői között is. Bevált szokássá vált, nem tudtuk abbahagyni. De, mint azt láthatjuk, ez nem magyar specialitás. Dívik a nyugati világban is. A korrupciónak döntő szerepe volt az állami vagyon, gyors magánvagyonná alakulásában. További okok. Úgy értelmezték, hogy a politikai változások miatt, az állami tulajdon gazda nélkül maradt. E mellett volt, egy erős ideológiai késztetés, és politikai nyomás is a tőkeátcsoportosítás mielőbbi végrehajtására. Ez vezetett végül, az erőltetett ütemű privatizációhoz.  -.appa. 

Szólj hozzá!

Nagy újraindítás, és narratíva 4/2023(01.04.) töprengés

2023. január 04. 15:58 - appasztorik

Harmadik indítás 

Ott hagytuk sírni szegény Kim Dzsongunt, a dísztribünön, és az együtt érző nézők is sírtak. Ennyi kitérő után nézzük akkor, - mi jellemzi még a rezsimeket? Nem tartja tiszteletben az emberi szabadságjogokat. (E miatt (is), piszkál Minket Brüsszel, nem elég, hogy hajigálja ránk a szankció bombákat). Nem veszi figyelembe az ellenzéki pártok javaslatait, illetve korlátozza azok működését, érvényesülését. Nálunk van eset, hogy figyelembe veszi a véleményt, de azt saját beadványként valósítja meg. Jobbik, és az MHM beterjesztésekkel fordult elő. Tegyük fel, hogy így volt. E két párt jelezte, örömmel veszik, hogy a Fidesz megvalósítja javaslatukat. Ez után térek vissza a Great Reset kérdés köréhez. Kétségtelen, hogy a kovid, az emberiség életében egy globális problémaként jelentkezett. Valószínűleg egy mesterségesen létre hozott vírussal. Meg-még úgy néz ki, hogy a nagy embertömeg kimondottan kedvez a fertőzés terjedésének, a kínai klimatikus viszonyok közt. Lásd, Kína hiába csinálta meg a nagy bezárkózást, a mai napig nagy a fertőzöttek, és az elhunytak száma. Mondhatni, ezt a vírust rájuk szabták.  Szóval a nyakunkba szakadt a kovid. Készültünk rá. Nem is kicsit. Nálunk több eszközt, a hasonló lakossági létszámmal rendelkező országok közül senki sem vett. Mondhatni, minden szir-szar megvásárlásra került. Na, nem úgy egyből, hanem csatornákon keresztül. Így jó az üzlet. Innen is, meg onnan is csurran cseppen. Felmerül kérdésként: itt van egy, az emberiséget globálisan érintő probléma, - mégis, miért külön-külön intézték a beszerzést? Hát, a jutalék miatt. Kétség nem fér hozzá, hogy erre, az emberiségnek globális megoldást kellett volna, - sőt kellene találni. Azt mondják, meg is tette, mert nagyon gyorsan kifejlesztették a vakcinát, amivel elkezdhették az immunizálást. Véleményem szerint ezt az összefogást az emberiség nem tette, nem teszi, és megkockáztatom, hogy nem is fogja megtenni. Kitérnék arra, hogy ezt semmilyen téren nem teszi. Hozom itt példának a környezetvédelem, a klímavédelem, és a többi dolgot is felsorolhatnánk, ami fontos lenne az emberek életének jobbá tétele szempontjából. E helyett, minden változtatás a profit növelését célozza. Az emberek alapvető tulajdonságait a kovid nem változtatta meg. Visszafogunk, sőt már vissza is kanyarodtunk a fogyasztói társadalomhoz. Azt látnunk kell, nyilván való, és egyértelmű, hogy a járvány után nem indulhat ugyanúgy újra minden, mint az előtte volt. Mégis azt gondolom, a minél több pénzmegszerzés érdeke miatt, visszarendeződés játszódik le a fogyasztói társadalom felé. Vagyis minél nagyobb tömegben előállított, silány termékekkel traktálni a népet. Beléjük sulykolni: vegyed, vegyed. Most előszedem megint, amit már említettem is. Az ember hajlamos arra, hogy akármekkora fizetése is van, szívesen fogad egy kis mellékes jövedelmet. Igen. Hétköznapi értelemben ezt nevezik korrupciónak. -.appa.

Szólj hozzá!

Nagy újraindítás, és narratíva 3/2023(01.04.) töprengés

2023. január 04. 06:34 - appasztorik

Második indítás

Pillantsuk vissza az időben. Máig emlékszem a történelemkönyv rajzára. A meggörnyedt harmadik rend nyakában, ott ült a nemesség, és a papság. Ezen, inkább baljós, mint bájos kép után megjegyzem. Mind a mai napig, a terhek megosztását ugyan ez jellemzi. A terheket az alsóbb rétegek viselik (és elviselik). Hazánkban különösen jó a helyzet. Mi egy belenyugvó, elégedetlenséget nem ismerő nép vagyunk. Nem mennek jól a dolgok, de ez van, ezt kell szeretni. Ebben nyilvánul meg Nálunk, a nemzeti összetartozás. A belenyugvó magatartás miatt, a középosztály egyre szegényebbé válik. Örül, hogy neki jobban megy, mint a megélhetési színvonalban alatta lévőknek. Másrészt, bízik a nemzetvezetőben, hisz megígérte, hogy javulni fognak a körülmények. Közben érzékelik, hogy egyre lejjebb csúszik, az életszínvonaluk. Jegyzem meg, a mai finomkodó világban nem „rezsim”, hanem „rendszer” az elnevezés. Igen. Úgy, mint Nálunk a NER. De, térjünk vissza Franciaországba. Ott vagyunk, a közös nemzetgyűléseken. Kezdetben 1789 és 1792 között, még a király is részt vett ezeken. Tőle jobbra helyet foglaló nemesek, és egyházi személyek a királyság intézményének fennmaradását, a királlyal való együttműködés megtartását, és az arisztokrácia elsőségének biztosítását akarták. Ők alkották a király támaszát jelentő szélsőjobboldalt. Most nem ül ott a király.  Nálunk az országházban Bujusz a király. Manapság a médiák tele vannak, a jobb, és baloldallal. A közélet, és a politika területén nagyon sokszor használjuk ezeket a kifejezéseket. Csakhogy most ideológiai irányzatokra, politikai irányultságra, és pártokra alkalmazzuk. Na, még egy kis magyarázat. Régebbi korokban, politikai értelemben a rezsim, a politikai rendszer működését jelentette. Teszem hozzá napjainkra már, joggal kapott egy pejoratív felhangot. Ezt egy ország elnyomó kormányzatára mondják. Gondoljunk Észak-Koreára. De nem kell olyan messzire menni. Gondolhatunk Orbán Viktor találmányára, a Nemzeti Együttműködés Rezsimére (NER). A szónak ebben, a pejoratív értelmezésében azt takarja, hogy egy szűk érdekcsoport kezében van a hatalom, amelyet saját érdekében használ fel. Látszólag a népét szolgálja a diktátor. Emlékezzetek csak mi történt 2020. októberében Phenjanban. Igen nagyszabású katonai díszszemlét tartottak az állampárt megalapításának 75. évfordulóján. A dísztribünön, beszéde közben Kim Dzsongun könnyezve kért bocsánatot népétől. Nem volt a helyzet magaslatán, amikor a rábízott országot koronavírus-járvány, környezeti katasztrófa sújtotta, és nukleáris fenyegetés érte. Azt mondta: „Nem tudtam megszüntetni a népünket sújtó nehézségeket”. A közvetítésen látható, hogy a tömegben lévő hölgyek is elsírják magukat, ilyen fokú megbánás láttán. Hogy miért jöttem ezzel elő? Ez sem volt más, mint a tömegek manipulálása.  -.appa. 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása
Mobil