appasztorik

Akarmi, mint egy szatócs bót

Hogy éri el a WEF, amit akar? 215/2023 (12.28.) töprengés

2023. december 28. 12:10 - appasztorik

  • Nagyon egyszerűen. Úgy, mint Orbán Viktor. Megkap mindenki mindent, amit akar. Legalábbis ezt elhitetik velünk. Megy ez könnyen, tudhatjuk magunkról. Magyarország, jobban teljesít! Ettől a mondástól, még elég gyenguska a teljesítményünk az unióban.
  • A WEF céljának eléréséhez, először is, fokozatosan egy végletekig atomizált és uniformizált világtársadalmat alakítanak ki. Nézzük meg mit jelent az „atomizál” szó, társadalomra vonatkoztatott értelemben. Részeire bontani egy csoportot. Elszigetelt egyedekre szétszedni a közösséget, magát a társadalmat. Könnyen belátható, hogy ennek végrehajtásához minden bizonnyal Kína a legmegfelelőbb, hiszen a kínai társadalom berendezkedése áll legközelebb, ehhez a svábi elképzeléshez.
  • Teszem hozzá Soros György, a kovid után felvázolt, egy olyan alternatívát, amely 1000 milliárd eurót teremt elő, az unió megmentésének érdekében. Ebben a projektben szerepel, az örökjáradék-kötvény. Ezt a hitelt az Unió venné fel. Soros szerint, igazából 2000 milliárd euróra lenne szüksége az uniónak. A hitel felvétele nélkül az Unió a szétesés szélén van. Ebben szétesésben igaza van, de a kovid nélkül is ott van. A tagállamok, szinte semmiben sem tudnak megegyezni. Ehhez persze mi is hozzájárulunk. Mindég mindenben, mi akarunk a legjobban járni. Konszenzus nélkül nehéz megegyezni. Régi mondás: jól járni, csak valakinek a kárára lehet.
  • Az örökjáradék-kötvény mellesleg egy nagy átverés. Gondoljunk bele abba, hogy ez egy fix kamatozású kötvény. Nem követi az inflációt, így a kamat az évek hosszú során keresztül a nullához konvergál. Az ilyen típusú kötvényt már 1751-ben alkalmazták, de lássuk be, a Mi (1949-től 1955-ig) Békekölcsönünk se volt kutya. (Az első évben még terv kölcsön volt). Az emberek írattak, csak hagyják Őket békén. Ez így nem igaz (vicc vót), mert kötelező volt.
  • Én ez utóbbit (de a Soros-féle szisztémát is) az inflációkövető magyar állampapírokhoz hasonlítom. Sorossal ellentétben, a mi konstrukciónk nem örök. A Békekölcsön anno, békét hivatott szolgálni. Az orbáni állampapírok a háborút. Sokadik háborús mozgósítása ez már, a Mi külön bejáratú fősámánunknak. Azt mondta: „Háborús időkben az segít az országnak, aki a megtakarításait államkincstárban vagy kincstárjegyben tartja”. Nyugodjatok bele, nem Ti jártok jól vele, hanem az állam, és persze a bankok.
  • Azzal tisztában vagytok, hogy nálunk kényszer, vészhelyzeti kormányzás van. Ami abból adódik, hogy a Mi vezér sámánunk, kényszeresen ragaszkodik a hatalomhoz. -.appa.
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://appasztorik.blog.hu/api/trackback/id/tr2818290049

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása