appasztorik

Akarmi, mint egy szatócs bót

WEF, a másik mumus 210/2023 (12.23.) töprengés

2023. december 23. 03:59 - appasztorik

  • Azt mondtam a WEF olyan gyülekezet, ami erőlteti a Föld lakosságára az elméleteit. A szervezet feje az önjelölt próféta Klaus Schwab. Éves fórumukat többnyire januárban tartják. Így volt az idén is. Van egy nyári Davosban tartott találka is. Ezt az idént Kínában tartották. Tiencsinben történt június 27–29 között. A rendezvény fő felszólalója Schwab volt, és a kínai miniszterelnök Li Csiang. A rendezvény az Új Bajnokok (New Champions) 14. találkozója volt. (A bajnokok reggelije jutott eszembe, bár ez egyáltalán nem nevetséges).
  • Nagy buli kerekedett, 1500 globális vezető jött össze. Megoszlás szerint 130 közéleti személyiség, 800 üzleti vezető és száz innovátor. Jegyzem meg, a szocializmus építésének időszakában újítónak nevezték az utóbbi csoportot. Sőt újító mozgalom is volt.
  • Schwab szavait idézve: „A világnak bátor és előrelátó emberekre van szüksége, akik képesek az innováció erejét hasznosítani és együttműködni ágazatokon, régiókon, nemzeteken és kultúrákon átívelő módon, hogy egy békésebb, befogadóbb és ellenállóbb jövőt teremtsenek.” Ez azt jelenti, és ebből nem is csinált titkot, hogy tovább erőltetik a nagy újraindítás eszméjének, eszementségét. Igazából az egész újraindításról nem sok képe lehet az embereknek. Annyi látszik, hogy egy totális globalizációban gondolkodnak. Nem tudom Schwab, - miért gondolja? - hogy akár a legkisebb diktátor is szívesen feladja a pozícióját. Főleg meg azért, hogy Schwab legyen a legfőbb diktátor. Talán belemennének, ha amolyan alkirályféléket csinálna belőlük, de ez egyelőre nem sejlik föl.
  • Számomra az látszik, hogy a globalizált hatalmat Kínának adnák át. Azt gondolom Kína erre magától is törekszik, hiszen folyamatosan és egyre gyorsuló ütemben veszi át a Föld autóiparát. Nagyot fejlesztetek az elektromos autók és az akkumulátorok terén. Bebiztosítva magukat azzal, hogy a nyersanyag bányákat is megszerezték. Ily módon (használjunk nagy szavakat) a világ kiszolgáltatott helyzetbe került. Megjegyzem, sok más téren is.
  • A kínai kormányfő világosan kifejtette: „Haladnunk kell a történelemmel, meg kell szilárdítanunk a fejlődéssel kapcsolatos konszenzust, és folytatnunk kell a nyitott világgazdaság kiépítésére irányuló erőfeszítéseinket”. Hát mit ne mondjak? Kína szépen, komótosan, mondhatni suttyomban elfoglalja a Földet. Nálunk, egészen kistelepüléseken is ott vannak. Pénzük van bőven. Ebből következik, hogy jelentős előnyben vannak az egyre inkább elszegényedő magyar lakossággal szemben. Kétségtelen, hogy munkát adnak a magyaroknak. Cserébe lenézik, és könyörtelenül kizsákmányolják Őket.
  • Azt nem tudhatjuk, hogy a nagy gyárakban milyen munkaadók lesznek. Semmi jót sem várhatunk. A jövő évtől hatályba lép, miszerint nem lesz kötelező a munka alkalmassági orvosi vizsgálat. Nem tudom elgondolni, - hogyan derül majd ki? A munkavállaló betegsége foglalkoztatása következtében következett e be, - vagy sem?
  • Annyi bizonyos. Kína szabad jelzést kapott. Az Unió is szabad utat adott nekik. A WEF szintén. Biztosra vehető, hogy élni fognak a lehetőséggel. -.appa.
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://appasztorik.blog.hu/api/trackback/id/tr2818286925

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása