- Ott tartottunk, hogy ahol az órák mérik, ott annyi az idő. A materialista filozófiában van idő. Úgy tanultuk, hogy az idő egymás utániságot jelöl. Akkor kell olyan valami is, ami egymás mellettiséget jelöl. Ezt nevezték el térnek. A tér két pontja között távolság van. Ezt, ha megtesszük az nem más, mint az út. Hogy milyen gyorsan tesszük meg az utat, azt a sebességgel jellemezzük. Kilométer/órában (km/h) fejezzük ki. Úgy parasztosan, mert egyébkén az SI mértékegységrendszert használjuk. Hazánkban 1979 óta kötelező. Ott a sebesség mértékegysége nem más, mint a méter/secundum (m/s). Ezzel meg is vónánk. Azt mondhatjuk, ha számolni lehet az idővel, akkor van is. Vagy mégse! Régebben irkáltam erről. Bekutyul az időbe, a tömegtől való távolság. Aztán említsük meg a sebességet is.
- Bár kijelenthetjük nagy merészen, hogy van idő. Mire azt mondhatjuk. Jó! Van idő, de mégis melyik az igazi. Oszt akkor még nem is vizsgáltuk a tér szövedékét, ami mellé még görbül is. Teszem hozzá, azt is a nagy tömegek görbítik. A nagy tömegek olyan megátalkodottak tudnak lenni, hogy még a fényt is elhajlítják. Na, jó. Nem rémisztgetlek benneteket tovább.
- Ami kérdéseket itt feltettem, azokra lehet válaszolgatni. Azt gondolom, az adott válaszok nem kielégítőek ahhoz, hogy hirtelenjében az idő fogalmát tisztázzuk. Annyi mindenesetre látható, hogy a fizikában, az időfogalma mást jelent, mint ahogy azt a hétköznapi életben használjuk. Az emberiség története során, a mindennapi tapasztalatok alapján, az idővel kapcsolatban felépült egy gondolkodásmód. Ez arra hivatott, hogy eldöntsük, hogyan is értelmezzük, és miképpen viszonyuljunk az időhöz.
- A legegyszerűbb, ha azt mondjuk, - idő nincs! De mondhatjuk azt is, hogy több féle idő létezik. Nem rossz ez, ahhoz képest, hogy nincs idő. Miért mondhatjuk akkor? - hogy többféle idő létezik. Mert az emberiségbe az évezredek során beleivódott az idő illúziója. Mindenki érzékeli. Az biztos, hogy nem egyformán érzékeljük. Mitől függhet ez? Engedjük, hogy érzékeinknek irányítsanak. Mondjuk, hogy becsapjanak, és Mi elfogadjuk. Így aztán függ a hangulatunktól, fizikai állapotunktól, éberségünktől, mennyire kell koncentrálni. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy milyen társaságban vagyunk. Van is ilyen mondás: jó társaságban gyorsan telik az idő. Vagyis elmondhatjuk, a társaságtól is függ, hogy mennyire érezzük hosszúnak, vagy rövidnek, az eltelt időt. Tehát ebből az következik, ha unjuk magunk, akkor lassan telik az idő. Attól elzárkózom, hogy azt mondjam: mindenkinek saját ideje van. Azt viszont mondhatom, minden individuum egyéni idővel rendelkezik. Hányszor kérdeztük meg már életünkben, - van is Nekem időm arra? A bölcs válasz: mindenkinek arra van ideje, amire akarja! Szánd rá az időt, mondják. Na, Én erre ennyit szántam. Ezt jól végig gondolva, megint odalukadunk ki, hogy az idő nem létezik. -.appa.