appasztorik

Akarmi, mint egy szatócs bót

Gondolódzkodás Ady írása nyomán II. 184/2023 (11.23.) töprengés

2023. november 23. 06:04 - appasztorik

  • Amint említém is szeretett testvéreim, akik vagytok az ÚR-ban, hogy Ady nem a Mi Istvánunkat tekintette valós királyuknak, hanem Korvin Mátyást. De most komolyan, hogy lehet ezt összehasonlítani az államalapítással. Jól gondoljátok. Sehogy! Csakhogy Ő nem Magyarországban gondolkodott, hanem Erdélyben. Eddig rendben is van. Korvin király onnajt származik.
  • Ne feledjük az igriceket sem. Gondolom Ady, írók, költők gyanánt értelmezte és nem udvari énekesként. Viktor királynak vannak énekesei. Nőbe, férfibe, de ide tehetjük a két nemzetes tollú emberét is, akik ugyancsak kemény vitézek. Állják a sarat a bíróságokon, és szövegileg mindent megtesznek nagy urunkért, amit elvár tőlük.
  • Azt kérdi: „Tehát újból Európa ellen mentek, lovas magyarok?” Biza most is azt tesszük. Azt mondta a főnök a bazárban, hogy „több jel mutat arra, hogy megszűnik az Európai Unió.” Azt nem tette hozzá: én is megteszek mindent, ennek érdekében. Mondhatjuk, a Mi nagyságos nemzetes urunk és parancsolónk Putyin igrice.
  • Azt már említettem a minap, hogy Bandi azt fejtegette, hogy kevert fajúak vagyunk. Látszik, hogy akkor még nem vót a tusványosi szabad egyetem.
  • Hát erre, mit lehet mondani? „erős vagy te, Pusztaszer, erősebb vagy Jeruzsálemnél, erősebb vagy Babilonnál, erősebb vagy Rómánál, erősebb vagy Párizsnál. Légy hivalkodó: erősebb leszel Bécsnél is”. Valljuk be. Ma, ez mind kevés. Nekünk, a sorosista brüsszeli bürokratáknál kell erősebbnek lennünk. Vagyunk is!
  • Hallga csak, mit mondott még Bandi: „tartsátok meg koponyáitok kerekségét és keménységét,”. Hát a nertársak, a vezér nertárssal az élen, ugyancsak kerek fejűek: Ezzel, akkor nincs baj. Azt is írta: „éljetek a magyar glóbus nagyszerűen ostoba hitében”. Ezzel sincs baj. Mi most is, úgy tekintünk a Föld golyóra, hogy az értünk van. Nekünk kellene meghatározzunk azt is hogyan forogjon.
  • Nem átall felelősségre vonni bennünket: „De mit csináltok velünk, mi is magyarok vagyunk, és minket elbolondítottatok.” Bocsássátok meg neki. Ő Erdélyt tekinti az igaz magyar földnek, az Ő való, Korvin királyával. Ez talán kevésbé ostoba hit? – mint a Mienk.
  • Jegyzem meg. Mit szólna Ady ahhoz, - a Székely kapu Hungarikum lett? Mit szólna hozzá? - az, az öreg Székely, aki egy kocsmában kioktatott, hogy Székely szarta a magyart. Annyi előzménye volt, hogy az idős embertől megkérdeztem: meghívhatom egy sörre? Felpattant. Mit képzel maga? Székely vagyok! Nem vagyok rászorulva, egy magyar sörérre. A pultos kislány csitítgatta. Na bátyuska, ehhez mit szólsz? Elvettük a Székely-kapudat. Hungarikum lett.
  • Ui: Tegnap, amikor ezt a posztot írtam, Ady Endre születésének 146. évfordulója volt éppen. Romániában született. Így érthető, Erdélyhez való kötődése. -.appa.
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://appasztorik.blog.hu/api/trackback/id/tr7718265047

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása