appasztorik

Akarmi, mint egy szatócs bót

Tavaly március eleje

2023. augusztus 21. 12:52 - appasztorik

2022-03-06

Tegnap reggelre jó nagyot fagyott Debrecenben. Délutáni sétánk gyanánt a csónakázó tónál mentünk egy kört. A gáton elég hideg szél volt, ezért átmentünk a Nyugati-főcsatornára. Ahol kiszálltunk, ott elég erős északi szél fújt. Néhány méter után nem érződött a szél. A zsilip felőli erdő megfogta a szelet. A víz enyhén opálos, a mérce 340 cetin volt. Semmiféle halmozgás nem látszott, amíg lementünk, és visszajöttünk. Az élő ágon sem volt egy mozdulás sem. Hal hírek viszont vannak. Andor, régi kollégámnak eladtam egy botot. Azt mondja, hogy Patkány fogja a szép kárászokat a Nyugatin. Ez számomra elég hihetetlen. Vermelő helyen elgondolható. Akkor is arra gondolok, hogy szúnyoglárvával, 1-2 szem csontival, vagy pinkivel. Andor szerint csemegekukoricával. Ismétlem, hihetetlen. Akkor lehetséges, amennyiben meleg vizes  hőforrás van a környéken. Felhívom majd Tekit, - mit tud a dologról? Sanyi barátom az alcsi-szigeti holtágon fogja a pontyot. Hazavitt egy 2,5 kilós pikkelyest. Ezek ott vermelnek, és 3,5 méteres vízből fogja. Az első alkalmakkor kicsik jöttek. Először slider technikával horgászott. Volt, hogy megtépte. Igazából azért állt át a fíderezésre, mert bedobáskor, a stég korlátjába akadt a horog. A zsinór elszakadt, de olyan szerencsétlen módon, hogy az úszó elrepült. Nem volt szerencséje, mert az elég erős szél, a túlpart felé vitte az úszót. Valaki jól jár vele. Így aztán kénytelen fíderrel fogdosni a pontyokat. Bánatára zömében tükrösök jönnek. Azok közt is vannak 2-2,5 kg-osak.

Ma ebéd után, ha ilyen szép napos idő lesz, akkor a Balázs-érnél sétálunk egyet. Azt gondolom, már a felső rész is kiolvadt.

2022-03-08

Vasárnap kimentünk megnézni a Balázs-eret. Kb. 40 centi víz van benne. A felső oldalon még jég van. Hal mozgást nem láttunk. Egy döglött kis csukát láttunk. Olyan negyedkilós lehetett.  Mikor jöttünk vissza Vasvári felé, akkor, ahol Gyuszi szokott ülni, ott horgászott Laci. Azt mondta reggel, itt is jeges volt a víz széle. Gyuszi jár. Valamelyik nap fogott 150 darabot. Ő a múltkor fogott 2 kárászt. Féltenyérnyit. Most a csontinak akar kishalat fogni. Kis úszót tett, meg kis horgot. Olyan 1 gr teherbírású, (szerintem nagy) úszója volt. Ráadásul, a fele úszó kinn volt a vízből.  A 12-es horoggal voltak jó merítős kapásai, de nem akadt. Azt mondta, biztos akkorák voltak, mint amiket Gyuszi fogott (2-3 dekásak). Azt látta párszor, hogy az etetésen a csuka zavarja a kis halat. Gondolom, ott lakik a gyékény alatt, ahol a múltkor Gyuszi a csukaívást látta.

Azt mondta Laci bentebb volt egy cigány, aki arra panaszkodott, hogy valami nagyon mozgott a környéken, és elzavarta a halakat. Hódra tippelt. Kétségtelen, vannak nyárfák a környéken, amit szeretnek kivágni a hódok. Mi értelme volt ezt visszatelepíteni? Természetes ellensége nincs.

Voltam az Őrházi-csatornán. Tegnap délután 3 körül kimentem Zsuzsinak barkát vágni. Ma mégiscsak nőnap van. A barkát szereti, valamiért. Olyan hideg volt, hogy a törött ujjamba beleütött a hideg. Ezen a vízen is jég volt. Péntek szombatra mondja a nagy éjszakai mínuszokat  Ha nappal marad ez a hideg, ezek a kis csatornák befagynak.

Tekivel nem tudtam beszélni. Nem vette fel a telefont. Azért, csak érdekel, hogy igaz lehet e, az ezüstkárász fogás, a Nyugatin.  -.appa.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://appasztorik.blog.hu/api/trackback/id/tr3418197847

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása