appasztorik

Akarmi, mint egy szatócs bót

Szia Apa! 2

2023. május 25. 06:18 - appasztorik

  • Elöljáróban annyit, hogy ezt az egészet még tegnap akartam írni, de közbe jött Tóbiás halála. Legalábbis emberi szemszögből Mi, így fogjuk fel. Úgy állítják be a dolgokat, hogy az állatoknak nincs haláltudta. Az én tudatukkal kapcsolatban is, úgy gondolom, valamilyen szinten van. Először az embergyereknek sincs, aztán kialakul. Sőt, egyre több embernek túl sok is van belőle. De most, nem ez a téma. Lássuk leánykám gondjait.
  • Én meg várom itt a futárt, mert rendeltem a halnak, eleséget, filtert, meg kaki porszívót, vagyis víz szívót. Van rajta szűrő és a kő nem megy át rajta, majd meglássuk. De a 3 féle filter három boltból jön. Összesen 6 csomag. Ebből 3 csomagot átvett a szomszéd (2 szomszéd pontosabban, nem ugyan az a futár hozta és más szomszéd vette át). Tisztára bele vagyok zavarodva ki mit, honnan hoz. 2tőt a holland posta kézbesített, de jött ma a gsl is, jönni fog a dhl és dpd is. Látod nehéz a haltartás. Most itt ülhetek 9:30 ig. És néha még sincs ideje és másnap hozza, mikor nem vagyok itthon.
  • Én meg, lévén akkor január egy, átmentem köszöntgetőbe. Akkor BUÉK!
  • Még egy dolog, ami nem mellékes. Visszafelé megyek a történetben. Később majd kiderül, hogy mik vezettek el idáig. Szilveszter környéke macerás a szálloda iparban. A vendégek elégedetlenek. Másik szobába költöznek. Pont úgy van, mint a filmeken. Ott a mulatságos oldalát domborítják ki, de a valóságban nem olyan mulatságos a történet. Erről jutott eszembe.
  • Na, akkor visszamondta a kedves vendég a szobát. Ilyenkor van valami díj? Mégiscsak, munkát adtak, a személyzetnek. És folytattam, a magyarországi helyzet ismertetésével. Most ne gondoljatok politikai okfejtésre. Szilveszter van. A szórakozás az első.
  • Itt napok óta, van egy-egy pukkanás, pedig 31.-én estétől (hattól) lehetne, 1.-án reggel hatig. Petárdázni nem lehet. Az robbanóanyaggal való visszaélésnek minősül. Érdekességként mondta a rádió, hogy a belgák kifejlesztik, a nem hangos tűzijátékot. Itt is nagyon védik az állatokat. A gazdák mit csináljanak, hogy csináljanak, megy az oktatás. Sok kutya megy ilyenkor világgá. Nagyon sok benzinkútnál van, chip leolvasó. Abból aztán tudják ki a gazdája, oszt szólnak neki. Most egy komoly bölcsesség következik. Lehetne, akár -.appai lárma is. Ajánlom figyelmetekbe. Hát igen. Keletről jön az újesztendő is, meg az éjfél is. Ezt követően helyzettájékoztató következett.
  • Itt most száll fel a köd, és kezd kisütni a nap. Délben lencsefőzeléket fogunk ebédelni. Még tavaly elővett Attila két doboz konzervát. (Felhívnám a figyelmeteket erre a finom humorra. A tavaly, egy nappal előtti történet) Sütöttem hagymát. Tettem bele, paprikát, paradicsomot, fokhagymát. Összekeverem majd melegítés közben. Elesszük melegített kenyérrel. Egy ínyenceknek való csemege ismertetése. Reggelire a melegített kenyeret bedörzsöltem fokhagymával, és megkentük mézes vajjal. Ja! a melegített kenyér készítés, kenyérpirítóban történik, de nem pirítjuk.  -.appa.
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://appasztorik.blog.hu/api/trackback/id/tr1118131928

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása