appasztorik

Akarmi, mint egy szatócs bót

A PR (pletykák röviden) 79/2023 (04.27.) töprengés

2023. április 27. 05:54 - appasztorik

  • E kis magyar-utas pr után, térjünk vissza Lee-hez. John D. Rockefellernek, 1914-ben ő lett a közvetlen tanácsadója. Talán, a piszkos kapitalista megérezte a péerben a lehetőséget. Mindenesetre így Rockefeller is, a vállalati pr úttörői közé került. Lee-nek köszönheti, hogy a piszkos, kapzsi kapitalistából barátságos bácsikává vált, aki a gyerekeknek 10 centeseket osztogat. Legenda lett belőle, aki a kulturális, és jóléti intézményeket támogatja. E mellett, tudományos alapítványokat hoz létre. A róla kialakított kép szerint, dollármilliókat költő nagyvonalú mecénás lett belőle. Teszem hozzá, tett is valamit érte. A Mi nagyvonalú kormányunk bejelenti. Megőriztük a nyugdíjak, vásárló értékét, és dob egy kis alamizsnát.
  • Erről jut eszembe. Tetszett, a hétfői műsor a kolostor előtt. Jó. Nem egyházi ének, amit ott skandáltak, pedig a tüntetőknek is illett volna szenteskedni egy kicsit. Most minden cselekedett, az Atya, a Fiú, és a szentélet hevében történik. Mégiscsak Mi vagyunk az a bűnös ország, ahová már másodszor látogat el Őszentsége. Vélhetőleg Mária, a Magyarok nagyasszonyának keze van a dologban. Nyilván nem vagyok egyedül, aki jót nevetett amikor meghallotta: kismalac, kismalac engedj be! Igazából, disznót kellett volna mondani, de olyan mese nincs. Miért jelenik meg előttem a disznó képe? Nézzétek meg, azt a képet, ami akkor készült, mikor a miniszterelnök úr Firenzében sétálgatott. Tudjátok? – mikor a katonai gép (bocsánat, honvédségi) Egyiptomból hazafelé Toszkánba repült, hogy az Atya meglátogassa kislányát. Teszem hozzá, hogy az újságok is rosszindulatúak. Rendre oldalról fényképezik a miniszterelnökünket. Így lett Nálam belőle, felcsúti gömböc. Most nem azért, hogy védjem, de még az is eszembe jutott: lehet fotoshoppal csinálnak belőle, ilyen zsírsertést. Lehet, az idegfeszültség miatt kényszeres evő, és azért hízik. Lehet, anyagcsere zavara van. Szóval, alkalmazzátok a mondást: ne utáld elsőre.
  • Térjünk vissza ismét Amerikába. Szidtam Én már Edward L. Bernayst, mint főgonoszt. Újságíró volt, pr szakembersége előtt, aztán Creel-bizottság tagja lett. Ő lett az amerikai public relations másik neves személye. 1923-ban írta a Crystallizing Public Opinion című könyvét. Az egész könyv a nyilvánosságszervezéssel, és a közönségkapcsolatokkal foglalkozik. Egy elméleti munka, amelyben elsőként írta le a piár szaktanácsadók tevékenységi körét, és elemezte az alkalmazott módszereket. Vállalta külföldi kormányok péer megbízásait. Így aztán neki köszönhető, az első világháború után elismerték a Csehszlovák Köztársaságot, és Litvániát. elismertetése. -.appa.
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://appasztorik.blog.hu/api/trackback/id/tr3818111732

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása