- Már-csak azért is, mert három a magyar igazság. Lássuk, hogyan is alakult az oktatáshelyzete napjainkig. Az egyértelmű, hogy a kormány teljesen elégedett vele. Ha, ennél jobb lenne, akkor már rontani kellene rajta, hogy jó legyen. Lehet, – éppen ezért történnek, amik napjainkban megesnek?
- Most ott tartunk a mesében, hogy 2002-ben történt egy kormányváltás. A Fidesz által megtett intézkedéseken nem igazán változtattak. A Fidesz sajátsága, hogy minden, ami előttük volt az eleve rossz. Annyi változás történt 2005-től, hogy nem pont az első, hanem egy diploma megszerezése lett ingyenes.
- Visszacsatolok kicsit a második meséhez. Jönnek a külföldi diákok. Mondhatjuk, igazán örvendetes, ha egy ország felsőoktatása olyan jó minősítést kap, hogy más országok diákjait tudja ide vonzani. Sajnos nem teljesen erről van szó. Kivétel, az orvosi, és az állatorvosi képzés. Az idei adat szerint, a kormány 2022-ben 40 milliárd forintot fordít a külföldi diákok ösztöndíjára. Számszerűsítve, egy magyar diákra átlagosan harmad annyi állami támogatás jut, mint a Stipendium Hungaricum keretében itt tanuló külföldi diákra.
- Változást csak a 2006-os választások utáni időszak hozott: nem sokkal a választások után a kisebbik kormánypárt, az SZDSZ politikusai olyan utalásokat tettek, amelyekből sokan arra következtettek, valamiféle pénzügyi hozzájárulásához szeretnék kötni a felsőoktatásban való részvételt. Az Oktatási Minisztérium helyettes államtitkára néhány nappal a választások után úgy nyilatkozott: a tárca nem tervezi a tandíj bevezetését, megfontolandónak tartja viszont az úgynevezett utólagos képzési hozzájárulás bevezetését. Kis hazánkban, minden olyan mondat, ami azzal kezdődik, hogy nem tervezi, gyanús. Abból káosz kerekedik, hisz nincs megtervezve. Ennek Orbán az atyamestere. A péntek reggelente, Kossuth rádiós interjújának révületében elhangzottakat meg kell valósítani. Hajdan még tervezhettek, mert a helyettes államtitkár kifejtette, mit is jelent, amit mondott. Arról van szó, hogy - „a hallgató, amikor végez, akkor megkapja, mennyi volt az ő képzési költsége (...), utána amikor eléri a fizetésének egy olyan szintjét - például a minimálbér negyvenszeresét vagy hatvanszorosát egy évben -, akkor kezdené törleszteni ezt az összeget, a jövedelmének a négy, illetve a hat százaléka mértékéig". Na, lett is ebből nagy felháborodás. Legközelebb, ha majd olyan ándungom lesz elmesélem.
- Végül is, a Fidesz is bevezette, a tandíjat, és a diákhitelt is. Ű, dóguk. Ha jól silabizáltam ki, akkor jelenleg, a diploma megszerzése után 4 hónappal kell megkezdeni a diákhitel törlesztést. Van ahol 35 éves kort, van ahol 45 éves kort írnak. Annyi bizonyos, hogy nem olyan lett, mint a nyugati országokban lévő képzési támogatások. -.appa.