- Aztán jött Kolontár és Devecser a vörös iszappal, amikor is egy éven belül felszámolták a károkat és minden károsult új házat, lakberendezést kapott.
- Van abban túlzás, hogy mindenki új házat kapott. A leglényegesebb, hogy az ügy kapcsán államosították a MAL Zrt-t. Természetesen a károkat a biztosítók rendezték. Aztán ne feledjük el. A zagytározóknak engedélye kell, hogy legyen. Szakhatóság adja ki. Ezeknek volt. Annyi bizonyos, program nélkül nyertek. Azóta sem készítettek programot. Most is azt mondják: tovább folytatjuk. A nép úgy érzi, hogy a kifosztás folytatódik. Ettől még elhiszik, hogy, ha nem a Fidesz nyer, akkor semmi pénzt sem kapnak. Szórják pénzt, de a népnek is jut. Vannak, akik áldják Őket, mert segítik a szegényeket. Akkor inkább maradjanak. Márki-Zaynak szintén nincs programja, de nagyon miniszterelnök akar lenni.
- Aztán kifizették Bajnaiék Hajdúbétjének károsult libatartóit legalább is azokat, akik nem akasztották fel magukat.
- Vagy igen, vagy nem. Mondhatták volna, az örökösöket is. Ellenőrizhetetlen.
- Aztán példásan levezényelték és finanszírozták a valaha legnagyobb Dunai árvizet miközben Németország vízben úszott.
- Mit vezényeltek a dunai árvízen. Levonult magától. Németországban, de még az Osztrákoknál is voltak gondok. Itt már szélesebb a Duna. Tudom kikiáltották, a valaha volt legnagyobb árvíznek. Mi volt akkor az 1838-as?
- Aztán tovább loptak és átlag 25 %-kal csökkentették a háztartások rezsijét a víz csatorna és gázdíjakat.
- A 25% szerintem túlzás. A rezsicsökkentést maguknak találták ki. Ők a legnagyobb fogyasztók.
- Aztán eltörölték az örökösödési illetéket az ingatlanok, ingóságok és vállalati vagyonok után. 2011-től újra 3 évig jár a Gyes. Adókedvezmény segíti a Gyed alatt munkába visszatérő kismamákat.
- A haláladó eltörlését még Dávid Ibolyáék kezdeményezték. A Gyes, Gyed dolog nem érint (akár igaz is lehet). Azt gondolom, hogy a nagyszülő is mehet gondozni az unokát az jó. Teszem hozzá, most Ők is 65 éves korig dolgoznak.
- Aztán, 700 ezer gyerek kap napi háromszori étkezést szünidőben is!!! Ez év végéig összesen 500 ezer gyermeknek biztosít ingyenes vagy rendkívül kedvezményes üdülést az Erzsébet program.
- Az, hogy mennyi gyerek kap ingyenes étkeztetést, ingyen tankönyvet, - az nem érdem. Az szégyen. Ennyire szegények a magyarok. Csak jól kell kommunikálni. -.appa.