Az egész úgy kezdődött, hogy csütörtökön bementünk az áruházba. Szép nagy. Jól rendezett, és tiszta. Nem utolsó sorban nincsenek sokan. Említsem meg, ami nem utolsó szempont, hogy más hasonló méretű áruházzal szemben, a megszólított alkalmazott tudott információt adni azzal kapcsolatban, - mit hol keressünk? Mi több, két esetben is elkísértek a termék gondolájához.  Szóval tetszett.  Egy sajtkrém, és egy biotermék megnyerte a tetszésünket. Úgy döntöttünk, hogy pénteken veszünk még belőle. Nem vettünk. A polcon üres volt a helye. Szombaton délután ugyanaz volt a helyzet. Arra gondoltam, nem jött meg az áru. Sebaj! – hétfőn még Debrecenben vagyunk. Délután beugrunk és veszünk. Nem vettünk. A polcon még mindég az üres hely tátongott. Mindegy, ha már áruházban lézeng az ember, akkor vesz valamit. Irány a pénztár. Kinézem, hol a legrövidebb a sor, és a kosarak sem túlpakoltak. Felpakoltam, és időnként odapillantok, hogy mi történik. Az előttem lévő hölgy kosarában ott van egy tálca energiaital. Mondom magamban: jól állunk, már pakol le. Azt mondja, a pénztáros hölgy: kérem emelje fel a tálcát. Meg is állapítom magamban, hogy vidéken, mindent fel kell pakolni a szalagra. Hiába, no. A nagyvárosi élet előnye. A számomra unszimpatikusan viselkedő vevő, kelletlenül odébb teszi a tálcát. Egy fűszeres zacskóféle kerül elő. Felrakja. A pénztárosnő a kis bébi cipőből előszed egy gyöngyös hajgumit, bár amennyire ismerem az ilyen termékeket karperec is lehetett. Nem szól semmit a pénztárosnő, amin elcsodálkozom, hiszen ez már a második ellopási céllal eldugott tárgy, ami kerül elő rövid idő alatt. Aztán az lepett meg, hogy a kisruhákból nem szedte le a kemény címkét. Az utolsó tétel egy díszdobozos Chivas volt. A pénztárosnő kiemeli a dobozból. Megnézi, miközben forgatja a kezében, és fennhangon elolvassa a címkét. Ez után visszatette a dobozába. Láttam, hogy az üvegről sem szedte le a kemény címkét. Meglepődve vettem észre az áruvédelmi kapu jeladás nélkül engedte elmenni a hölgyet. Azon aztán végképpen meglepődtem, hogy a pénztárosnő háta mögött visszaindult a boltba. Megjegyezte: le kellett volna ellenőrizni a whiskyt. Előpenderül, egy alkalmazott hölgy, akitől megtudhattuk, hogy nem az a Whisky van a dobozban, mint ami a doboz külső címkéjén van. A pénztáros hölgy zavarban van. Kérdem tőle: mi vót ez? Ellenőrzés? Inkább magát nyugtatgatva mondja, hogy ez egy próbakosár volt. Azon töprengtem a pénztártól való távozás után, - ami után reklamációnak helye nincs. Muszáj volt ezt a szegény pénztárost, - ott a vevők előtt oktatgatni? Megszégyeníteni. Nem lehetett volna? – kulturált módon megbeszélni vele. Ebben és ebben hibáztál. Egyáltalán. Mikor betanítják. Akkor kioktathatnák a pénztárosokat arról, milyen trükkökkel lopnak a kedves vásárlók. Tudom Én, ez szükséges volt. Ez a nemzet szelleme. A munkavállalóval léptem nyomon éreztetni kell, hogy egy nyomorult senki. Mikor dolgoztam. Nekünk is azt mondták: nem tetszik? Menj el! Százak jönnek helyetted. Ami már akkor, tíz évvel ezelőtt sem volt igaz. Most meg, kimondottan munkaerőhiány van. Lám. Így tud rontani egy áruház, a róla kialakított képen. -.appa.