Eltögymörögtem az időt, mert csuka filét sütöttem. Kikentem egy tepsit vajjal, és az alját meghántam főtt karfiollal. Arra, rétegeztem egy sor karottás rizst. Főztem bele kevés kaliforniai paprikát is. Apró kockákra (nem a geometria által meghatározott értelemben) vágtam a csuka filét.  Azzal megszórtam, a karottás rizst. Aztán ebédeltünk. Szóval eltelt az idő. Na, ezután indultunk. Ekkorra 1 óra volt. Egyből mentünk le, az alsó betonba. Jött felfele egy ismerős. Azt mondta sehol semmi. Mikor leértünk, a leszúrt (fa) ágasok alapján látszott, hogy két irányba is horgászott. Egy szereléket a Nyugatiba, egyet a betonba dobott. Kezdtem egy FT színű gumihallal. Az nagyon sikeres a népeknél. Igaz, Ők 6 centissel dobálnak. Az enyém 10 centis. Feltettem egy ugyan ekkorát, de más színben. Piros színű, világító sárga, és fekete csíkokkal. Ezt mintha megpöccintette volna valami, de nem esküdnék meg rá, hogy hal volt. Annyi biztos, hogy gyöszöny nem jött vele. Dobáltunk mindent. Ott tartottunk, hogy Attila, az én mű csalijaimból is tett fel. Jött három cigány fiatalember biciklin. Érdeklődtek. Az egyik azt mondta, - itt a kövesnek menni kéne, meg a süllőnek is. Hozzátette: a csukának nagyon. E közben, a nagyon fényes, és nagyon könnyű Gyuszi-kanálra, mintha lett volna egy rányúlás. Nem akadt, és erre sem esküdnék meg, hogy hal volt. Abban maradtunk, hogy ez a félméteres vízszintsüllyesztés elvitte innen a halat. Az első fiatalember, azt mondta, hogy jövőre ide járnak, mert csak állami jegy kell. Mondtam: a hírek szerint jövőre lesz ide is területi engedély. Most viszont nem lehet, csak törpét, és kárászt elvinni. Azt mondta, hogy a süllőt azért csak elvinné. Ha méretes, mert azt, ami nem méretes visszadobná. Elbúcsúztak. Nagyon barátságosak voltak. Lehet oktattam Őket, munka- és tűzvédelemből, mikor a közmunkásokat tanítottam. Megint dobáltam mindent (a koppanás miatt), de semmi. Attila is cserélgette a csalikat, és megjegyezte: azért vigasztaló, hogy a Te mű csalijaidra se megy semmi. Mondtam induljunk meg visszafelé, és párhelyen dobunk még.  A szákot összetolhatjuk, ha kell kihúzzuk. Ahol mozgást látott a túlparton, azokat a helyeket megdobáltuk. Mentünk feljebb. Aztán egy idő után Ő nem dobott. Állt a töltés koronán. Mondtam, mehetsz feljebb, majd megyek. Dobálj. Azt mondja: mutasd meg, hogy kell aztán dobok egyet. Kínomban feltettem egy fluoreszcent sárga kétfarkú twisztert. Láttam egy kellemes nádnyiladékot (ha csuka lennék, oda beköltöznék). A harmadikat dobtam, mikor megnehezedett. A bot meghajlott, mintha egy csomó hínár lenne. Azért ekkora csomó hínár már nincs. Így még egyszer bevágtam. Maradt alul, de elindult felfelé. Mondom Attilának, húzd ki a szákot. Közben a csuka bement a Tőlem jobbra lévő nádba. Felhúztam. A nádnál jól látszott a hal. Kicsit csalódtam. Ahhoz képest, hogy milyen kicsi volt, nagyon jól húzott. Attilának odaadtam a botot, de nem tudtam szákolni, mert forgott a szák fej. Nem értem, hogy tud lelazulni. A csavarok, - miért lazítják le magukat? Megfigyeltem a tollak, mármint irónok is széttekerednek, ha valahová bedobjuk Őket. A széttekeredés elkerülése érdekében tettem egy gumigyűrűt, de már nagyon ellapult. Na, meghúztam a csavart és a merítőt alátettem a csukának. Mondja Attila, eltörjük a botot. Dehogy törjük,- válaszoltam. Nyisd ki a kart és akkor jön a zsinór. A csuka a szákban volt. Kiakasztottam a twisztert. Attila felvitte szákostól. Én a kapcsot bekapcsoltam, és szépen kihúztam a zsinórt. Mekkora?  Mondtam, 80-nál több. Inkább 90 deka. Hát nem volt csak 87. Attila megállapította, hogy az első hal, egyben az utolsó is.  El is indultunk haza. 3/4 előtt voltunk pár perccel, kezdett hűlni az idő. Hazajöttünk. Megkentem tejfellel a tepsiben lévő massza tetejét. Megsütöttem. -.appa.