A minap azt mondtam, hogy ez nem az a Romolus, és Remus. Hát ez, most az. A történetírók feljegyzésein kívül, rengeteg római rege és monda maradt fenn. Ezekből tudjuk, amit tudunk. Teszem hozzá, hogy vagy úgy volt, - vagy nem. Tegnap megállapítottuk, hogy a történelmet hamisítják. Ezt főleg Én állapítottam meg, Ti meg elolvastátok. Megint csak teszek egy megállapítást. Időszámításunk előtt is elég aljasok voltak az emberek, ha nem is annyira, mint mostanság. Akkor is ment a hirig a vagyonért. Apjuk halála után Numitor, és öccse Amulius megszerezte Alba Longa trónját. Akkor is úgy volt, hogy az elsőszülöttet illette meg az uralkodás joga. A kistesó Amulius megkapta a kincseket. Ebben benne volt az, az arany, amit Aeneas Trójából hozott. Amuliusé volt a sok lóvé. Így aztán a hatalma is nagyobb volt, és letaszította Numitort a trónról. Attól tartott, hogy Rhea Silvia, Numitor lánya gyermeket szülhet, és az felnövekedvén trónkövetelővé válhat. Adta magát a megoldás, hogy kényszerítette a hercegnőt, hogy Vesta szűz legyen. Hanem hajjátok, egy éjjel Mars, a háború istene, mikor fegyverszünet volt, vagy valami békét kötöttek, elment Vesta templomába Rheához. Mit tesz Isten? – mármint Mars. Bele szeretett a lányba. Nem úgy plátói módon, hanem tettlegesen, és rendesen. Abbúl gondolom, mert Rhea fiúikreket szült. Őket nevezték el Romulusnak és Remusnak. Gondolhassátok, hogy a nagybácsi nem örült ennek. Sőt dühében börtönbe záratta Rheát. Az ikreket sorsukra akarta hagyni. Itt jön a meseszerű fordulat. Amulius szolgája felajánlotta, hogy megöli Ő a két csecsemőt. De! – nem ölte meg. Mondhatjuk, hogy elég megbízhatatlan szóga vót. A két gyereket egy kosárba tette, és a Tiberis partján hagyta. Igen-ám, de a folyó megáradt, és gyerkőcöstől, mindenestül elsodorta a kosarat. Itt, egy vallomással tartozom Nektek. Én már Mózesnál sem értettem, hogy nem süllyed el a kosár, mikor abba bele tud folyni a víz. Akkor se firtattam, most sem fogom. Az ikreket kosarastól viszi a víz. Tiberinus, a folyók istene menti meg Őket, oly módon, hogy kosarukat a Palatinus-dombon, egy fügefa alatt letette (mármint a folyó). Eddigre a kicsik megéheztek. Eljött a szoptatás ideje. Itt a két gyermeket egy kölykeit vesztett nőstény farkas megszoptatja. Itt közbevetem, hogy a farkas latinul: lupa. Ebből van aztán egy kis félreértés is. Ugyanis, így hívták akkoriban a prostituáltakat is. Ebből kifolyólag vannak, akik azt mondják, a lupa arra utal, hogy egy asszony nevelte fel az ikreket. Maradjunk az eredeti verziónál. Lássuk be, mégiscsak életszerűbb, hogy egy nőstény farkas nevelte Őket egy fügefa alatt, és egy harkály is táplálta őket. A harkály édesgyökeret, és mézes gyümölcsöket hozott számukra. A miértet, ne keressétek. A farkas és a harkály is, Mars isten szent állata. Kötelességük volt beszállni a nevelésbe. Neveltetésük alapján mondhatjuk, hogy rideg tartáson voltak. Vad gyerekeknek is tekinthetjük Őket. Itt jön még egy csavar. A két fiúcskát később Faustulus (még egy királyi szóga, csak ez juhász) megtalálta, és hazavitte Őket. Így aztán ez a derék juhász és a felesége Acca Larentia, saját gyerekükként nevelte fel az ikreket. -.appa.