- Az jutott most eszembe, hogy az emberek nyerészkedési vágya mennyire átforgatja a dolgokat. Elindul valami, ami jó. Legalábbis jónak tűnik. Aztán mi lesz belőle az évek során? Olvastam egy idézetet: “A világ legtöbb fontos dolgát olyan emberek érték el, akik akkor is tovább próbálkoztak, amikor már semmi sem segített.” A mondást Dale Carnegie-nek tulajdonítják. Óvatos vagyok ezekben a dolgokban, hogy Ki, - mit mondott? Maradjunk annyiban, beszél mindenki össze vissza. A felől, erős kétségeim vannak, hogy az idézet igaz lenne, de kétségtelenül jól hangzik. Annyi bizonyos, hogy Amerikában (értsd USA) élő ismerősöm, úgy tartja, hogy a munkáltatók jelenlegi kizsákmányoló viselkedése a Carnegie-eknek köszönhető. Igaz hazánkban is mindenféle tréningeket tartanak a munkavállalóknak. Az irodistákat elviszik valami jobb helyre, velnesszel, ott alvással. Az egyszerű kétkezi dolgozóknak megtartják a telephelyen, legfeljebb egy közös ebéd belefér.
- Olvastam hirdetést, hogy a Carnegie módszerével tartanak előadásokat. Most, az vagy olyan, - vagy nem? Biztos vagyok benne, hogy nem. A hosszú évek során ezt átszabták, a jelenlegi kapitalizmus arcképére, elvárásaira. Később, remélem kiderül, miért is mondok ilyet? – ilyen mérvű magabiztossággal.
- Először vessünk egy futó pillantást arra, - Ki is volt ez a jóember? Úgy írják, hogy Dale Carnegie, először 1912-ben tanított hatásos beszédre üzletembereket. Ez, az YMCA-nél (Fiatal Férfiak Keresztény Gyülekezete) történt. A tréningek annyira hatásosak voltak, hogy Carnegie rövid időn belül Amerika vezető üzletembereit, politikusait és cégeit támogatta céljaik elérésében, olyan módon, hogy kommunikációs, vezetési, és kapcsolatmenedzsment területén tartott képezéseket. Jegyzem meg, nem ismerve Dale tanait, azért gondolom, hogy jót akarhatott, mert a keresztényeknél kezdte. Tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy ez igazán nem jelent semmit. Nekünk, jelenleg keresztény kormányunk van, és láthatjuk, tapasztalhatjuk a saját bőrünkön, hogy mi történik. Nem lehetetlen tehát, ott már akkor megkezdődött, a színes keresztény szappanbuborékban lebegtetve, a paraszt vakítás. Ez részemről, csak feltételezés, abból kiindulva, hogy ismerősöm megnyilvánulása szerint, a Carnegie-ek megjelenésekor valami rossz kezdődött. Érzékelhetjük életünk során, - most már szinte nap, mint nap - a meghirdetett nagy jóságok hová vezetnek (megvezetnek). És! –úgy építik fel ezeket a rendszereket, hogy nem is lehet védekezni ellene. A szegények fizetik meg a tanuló pénzeket, amiből aztán a gazdagok busásan tovább gazdagodnak.
- Ez a módszer több mint 100 éves. Az egyik reklám, azzal csábítgat, hogy ennek a módszernek a tapasztalatait, „a Dale Carnegie tréningeken önzetlenül megosztjuk veled, amennyiben Te is hiszel abban, hogy céged legértékesebb része nem az irodaházad, nem a gépeid, nem az autóid, hanem a munkatársaid!” Ugye milyen szépen hangzik? Most dörmöghetitek: nem lenne itt semmi baj, ha ezt betartanák. De nem tartják be! – és eszükben sincs betartani. Ha igaz lenne az, hogy a cég számára értékesek a munkatársak, akkor megfizetnék Őket. Nem facsarnák, - szipolyoznák ki a munkaerejüket. Érdekes módon azon munkakörökben, ahol konkrétan a termelés történik, létszám leépítések vannak. Kevesebb emberrel végeztetik el a munkát. Veszélyeztetve ez által az emberek testi épségét. Az irodista személyi állományt növelik. Minek? – Ők nem produkálnak semmi olyat, amiből a cégnek forintosítható haszna lenne. Aztán még egy észrevétel. A gazdasági körülményekre való tekintettel, a béremeléseket igen szűkmarkúan mérik. A munkavállalók részére. A magas beosztású vezetők, ezzel szemben jól megfizetődnek, és bármely rossz helyzet esetén is néhány millió jutalmat csak felvehetnek, a sikertelennek mondott gazdasági év zárásaként. -.appa.
