Azt szoktam Magamról híresztelni, hogy nem szkeptikus vagyok, hanem realista. Ha, valaki Tudományos realista, azt feltételezi, a jelenlegi tudományos elméletek igazak. Ez nem Én vagyok. Abban az értelemben mondom a realistát. Nem elkeseredve nézem a világot, szomorkodva. Eszem ágában sincs barátaim, és barátságtalanaim. Én teljes vidámsággal, mosolyogva mondom: ímé ilyen szar a világ. Na-jó, azt nem tudhatjuk, hogy a többi univerzumban milyen, de nehogy mán Nekik jobb legyen. Van egy rossz hírem. Vannak olyan világegyetemek, ahol Nekik jobb. Na, itt az idő, hogy elmondjam Nektek, mi a különbség az optimista, és a pesszimista szemléletű ember között. Igazából semmi. Az optimista azt mondja: milyen jó is Nekünk. Ez, amiben élünk a létező világok legjobbika. A pesszimista ugyan ezt mondja, hogy ez a létező világok legjobbika, de akkor - milyen szar lehet a többi? Gondoljátok át. Láttok valami különbséget a kettő között? Csupán a következtetésben van, de igazából minden világok legjobbikában élünk. Tisztában vagyok azzal, hogy akik nem hisznek a multiverzumokban. Kiterjesztve azzal, hogy akkor Ők, Isten mindenhatóságában sem hisznek, azok erős ellenszenvvel fogják olvasni azt, amit leírtam. De! – csak azt. Amit gondolok, azt nem. Szerencsémre kevés a gondolatolvasó, és aki van az remélhetőleg pont nem Rám koncentrált. A tudomány meg, dógozik erősen, oszt megállapít dolgokat, amit tényszerűen elfogadott létezőként kell felfognunk, értelmeznünk. Az eccerű ember, nagy lelkesedésében keveri a szezont a fazonnal. Most e jutott eszembe, de azt gondolom róla elég frappáns. Nekik a felfedezés, a feltalálás egyre megy. Elkeserítésükre, azt mondom: a tudományos eredmény, az felfedezés, és nem feltalálás. A feltaláló kigondol egy módszert, egy eljárást, vagy egy eszközt, valami tudományos eredmény alapján, annak segítségével. Igazából semmi sem a véletlen műve. Lásd Becquerel, és a radioaktivitás felfedezése. Ezt a témát igazából kutatóként a Curie-házaspár folytatta. (He! Nyugoggyatok mán le. A Nobel díjat mindhárman megkapták). Itt azért tennem kell egy vallomást. A fentebbi megfogalmazás azt sugallja: a tudományos realitásokkal kapcsolatban, mintha a jelenlegi elméletek korrektek lennének. Erre most egy furcsa dolgot mondok. A tudományban elfogadott elméletekről azt mondhatjuk, hogy mindig csak közelítőleg igazak. Gyorsan leszögezem, meg még jó nagy százas szöggel. Nem mondtam Magamról, hogy tudományos realista lennék. Én csak eccerű falusi (na jó, kisvárosi) realista vagyok. Mondok Nektek egy őszintét, ahogy itt cigány barátaim szokták mondani. Én nem gondolnám, hogy az igazi tudományos realisták akár a mellett a nézet mellett is elköteleznék magukat, hogy a tudomány, egy belátható időn belül, minden tekintetben igaz elmélethez fog vezetni. Igazából a tudományról nem sok mindent tudunk.  Ha jól megnézzük, a tudomány fejlődése folyamatos. Javítgatja magát. Kicsit rosszhiszeműen mondva, tóggya-fóggya magát. Ezt a toldja, foldja, gondolatot elegánsan kifejezve mondhatnánk, a tudomány egy végtelen önkorrekciós folyamatának, ami mindig új meglepetéseket, ismereteket hoz a számunkra. Sohasem jön el, az egy igaz, és mindent megdönthetetlenül bizonyító tan (és a cáfolat sem).  -.appa. fenn