Szem ráncolva néz a felhő.

Zavartan mondta a lejtő.

Elfelejtettem, merre is lejtettem.

(Megnyugtattam, amennyire tehettem.

Oké. Gyakorta, magam is ezt teszem).

-’20.05.06.

Na, ahogy szoktak írtak ezt azt:

- Nem vagy egyedül!

- Mikorhogy? Lejtünk jobbra, lejtünk balra...

Válasz: igazad van. Hol mi lejtünk, hol a pálya, amit életnek nevezünk. 

- Kedves Gyula,vigyázni ám a feledékenységgel, 

Válasz: a feledésben is van jó dolog.
Az ember elfelejti, - hogy mit felejtett el? 

- Mintha rólam (is) mintáztad volna,

Válasz: Köszönöm. Azt gondolom, sok szituáció van, amit megélnek az emberek. De valahogy, mégsem ugyanúgy. 

Sajnos ezt a''lejtő-felejtő' gondolatot sokszor átéltem már én is.

Válasz: Van egy jó dolog a felejtésben.
Elfelejti az ember, hogy mit felejtett el.

Csak azt ne feledd, hogy a lejtőn csak akkor lejthetsz, ha már egyszer felfelé is mentél -
Így pedig elmondhatjuk: egyszer fenn, máskor lenn...

A többi feledés homályába vész.

Válasz: Anyám is mondogatta, ''egyszer lenn, egyszer fenn''.
Általánosságban igaz is. Akinek mindég lenn van, annak peche van.
Vigasztalhatja a tudat, hogy valakinek mindég fenn van.
A világ így ''igazságos'', hogy igazságtalan.
Jut eszembe. Anyám olyat is mondott. ''Egyszer hopp, másszor kopp''.
Biztos, több ilyen rigmus van. Sajnos Én, mint új öreg nem tudok ilyeneket. A régi öregek! Na, azok tudtak. 

Erre aztán, újabb üzenetet kaptam:

S akkor még hol vannak a közmondások?
Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok.
Több nap, mint kolbász.
Amit Jancsi meg nem tanult, nem tudja azt János ... :)

Válasz: Hát, ez az.
Annyi mindent kellene tudni, hogy annyit már nem is érdemes.

                                                                                                   -.appa.