Ez még mindég az a történet, mikor a klikkelésre kérdéseket dobott fel Nekem a gépállat. A téma az volt, hogy mi van akkor, ha hisztizik a gyerek. Eltöprengtem rajta, mert igazából nem is tudom. Izgága, idegbajos, mostanság mindenki. Miért pont a gyerekek ne lennének azok. A gyerekek idegrendszere érzékeny. Megérzi, hogy valami feszültség van. Hivatkozok megint a morfogenetikus mezőre. A gyerek megérzi, hogy benne van a korban, hogy Nekem az kell. Valljuk be magunknak, hogy a felnőttek is így vannak vele. Ha, neki van, nekem is kell. Azt azért tudnotok kell, hogy a megszerzett tárgy, nem hoz igazi elégedettséget. Másnap, már valami egészen más kell. Annyi mindenkinek van.  A kérdés akként merült fel, hogy mi a teendő, ha hisztizik a gyerek. Akkoriban, az ismeretségi körömben volt olyan, aki egy pohár hidegvízzel nyakon löttyintette a gyereket. Volt, aki nyakon legyintette. Ilyesmit azért mégsem lehet írni. Ezeket a barbár módszereket meghaladta a kor. Olvastam olyasmit is, hogy a gyereket egyenrangúként kell kezelni, mint önálló személyiséget. Ha, engem kérdeztek ez egy marhaság. Az emberiségnek vannak tapasztalatai. A gyereknek el kell sajátítania dolgokat. Meg kell tanulnia. Ismereteket kell szereznie, hogy kialakulhasson a személyisége. Ehhez sok ismeretre van szüksége a világról, amit rendszereznie kell. Ahhoz, hogy mindez megtörténjen, szüksége van valakire, aki irányítja, terelgeti a gondolatait. Segít értelmezni, a megtapasztalt, a megismert dolgokat, történéseket. Lássátok be, hogy a löttyintés, és a legyintés nem merült fel bennem, mint módszer, ami közkinccsé tehető. Így aztán azt írtam: Annak idején, a Mi gyermekünk is hisztizett. Lefeküdt a küszöbre, és üvöltött. Egyszer az édesanyja megunta. Nem csitítgatta. Átlépte és végezte a dolgát. A második átlépés után felkelt a gyermek. Odament az anyjához. Anya, én ott ordítok, Te meg nem is törődsz velem. Elmondta Neki, - miért nem? Azt is, hogy nem is fog. Innentől sose hisztizett többet. Bolti hiszti. Ismerősöm fia előszeretettel hisztizett boltban. Kell! Kell! Semmi sem hatott. Egyszer az anyja elmagyarázta Neki, a hiszti elején, hogy miért nem. A gyerek, kérdéseket tett fel.  Azt mondta: ezt megbeszéltük. A vásárlás végén, megkapta az áhított ajándékot. Hazafelé menet megkérdezte: anya, miért vetted meg? Azért, mert értelmes nagyfiú vagy. Helyesen viselkedtél. Megérdemled. Ebből láthatjátok, hogy a gyerek egyszer csak elér, egy olyan állapotba, amikor a „Nekem az kell. Vegyük meg,” korszakot meghaladja. Van egy rossz hírem. Ez többnyire időleges. Újabb társaságba kerülve a gyerek, újabb tárgyakat akar megszerezni. Cipőt, ruhát, telefont, és Ki tudja még mi mindent. Azt ajánlom mindenkinek, nézzen magába. Biztos, hogy csak a gyerekekre jellemző ez a magatartás. Ez a XXI. század szele. Fogyasztói társadalomban élünk. Minden hírközlőszerv arra sarkall bennünket fogyasztani, venni, akár erőnkön felül is. Hitel van bőven, majd megadod. Esetleg elárverezik a lakásod, de ne aggódj. Vannak hajléktalan szállások. Ha, arra vetemednél, hogy az utcán laksz, akkor meg ott a börtön. Egy demokrácia nem hagyhatja, hogy állampolgárai, életvitelszerűen, az utcán éljenek. -.appa.