Én meg tényleg nem olvastam a kötelezőolvasmányokat, de ezt már tudod. Így álltak a dolgok a szünetben: a lányoktól, mindent tudtam, a Rokonokról. Na, nem az Ő rokonaikról, hanem a regényről. Nagy nyugalommal megyek a helyemre becsengetéskor. Jön is Egyed. Természetesen hív is felelni. Lazán könnyedén megyek, semmi félnivalóm nincs. Teszi fel rendre a kérdéseit. Én meg mosolyogva válaszolgatom meg. Szerintem az osztály Nekem szurkol. Ha, másáért nem azért mindenképpen, hogy amíg Egyed Engem nyuvaszt, addig nem hív ki, senkit sem felelni. Nem unja, egyik kérdés jön, a másik után. Azt kérdi: tényleg olvastad. Nem hazudok Neki. Diplomatikusan elkerülöm a választ. Tovább kérdez. Válaszolok. Egyszer-csak azt kérdi, hogy a mit tudom Én milyen bácsi, milyen rokoni kapcsolatban volt, a mit tudom Én kivel. Nem tudom a választ, pedig erősen kattognak a fogaskerekek. Ilyesmiről nem beszéltek a lányok, pedig mindenféle dolgokat visszakérdeztek. Most már Ő mosolyog. Na? Erre mondanom kell valamit. Mondok is. Megkönnyebbülten, szinte nevetve mondja. Szóval nem olvastad. Egyes. Tudok azért sikerről is beszámolni. De igazából nem az Én érdemem, hanem az orosz tanárnőnké. Egyszer, a magyar óra előtt orosz óra volt. Bejött Kati néni, mosolyogva, ahogy szokott. Nézegeti a naplót. Azt mondja: Gyuszi, mennyi egyesed van magyarból. Egyed tanár úr biztos feleltetni fog. Olvastad a kötelező olvasmányt? Ezek szerint, a kötelezők olvasásával kapcsolatban valaki rosszhírem költötte a tanáriban. Akkor még nem voltak személyiség jogok, mint manapság, hogy nyugodtan tudatlan hülye maradhatok. A tanárok erőszaknak erejével tanítottak. A kérdésre bevallottam, - nem! Azt mondja Kati néni. Fel vagy mentve orosz órán. Ne figyelj ide, olvasd a kötelezőt. Nem mintha különösebben, odafigyeltem volna az orosz órákon, de mentségemre legyen mondva, nem nagyon értettem miről beszélnek, hiszen nem értettem a nyelvet. Hogy mennyire nem, arra mondok egy példát. Az első padban ültem, közvetlenül a tanári asztal előtt. Az orosz könyvet jól kilehetett támasztani, a tanári asztalpereme, és a pad felső lapja között. Kinyitottam az olvasmánynál, és vártam. A várakozásnak megfelelően Kati néni szólított is. Felálltam, és ott is maradhattam, - minek mentem volna a katedrára? Kati néni feltette a kérdést. Kak tyibja zavut? Lepislantok a könyvre, és magabiztosan mondom: menya zavut Kerekes Helén. Olyan hahotába kezdett, hogy majd leesett a székről, de az osztály egy része is röhög erősen. Kati néni megkérdi (magyarul, a hatékonyabb kommunikáció miatt): biztos vagy ebben Gyuszi? Önérzetesen válaszoltam. Biztos, és felemeltem az orosz könyvet. Ide van írva. A derű nem tűnt el az arcáról, és jó kedvében felhozta kettesre a feleletemet. Megmondom Nektek, hogy nagyon könnyű dolga volt. No, nem azért, mert nagyon tudtam az oroszt. Ő tudta nagyon, hogy én mit tudok, és ezt kihasználta. Majd ezt a feleletet is elmesélem, de legközelebb ott folytatom, hogyan sikerült elkerülnöm Egyednél az egyest a kötelező olvasmányból.   -.appa.