Délután ott téblábolok a konyha környékén, mikor jön az alezredes elvtárs. Leültünk egy padra beszélgetni. Egyszer-csak azt mondja, hogy 10 napos bevonuláskor nem kötelező megnyiratkozni, de úgy gondolja, hogy itt a konyha környékén ne legyek vállig érő hajjal. A szembe oldali laktanyában van fodrász. Meg is indulok nagy erővel. A kapuügyeletnek mondom, az ales küldött nyiratkozni. Ugyan ezt mondtam a másik kapuügyeleten is befelé menet. Megmondták hova menjek. Kit keressek. Meg is találtam. Azt mondta nem ér rá, mert váltás van. Menjek be, a körletbe majd jön, és megnyír. Hát én ráérek.  A körletben ágyak vannak. Ha már ott voltak, akkor leheveredtem egyre, és jót aludtam. Végül is, néhány óra múlva meg lettem nyírva. Igaz jó sok idő volt, de megérte. Teljesen megszépülve mentem vissza a másik laktanyába. Ha már szép lettem, akkor szépen leültem arra a padra konyhánál, amin nyiratkozásom előtt beszélgettünk az alessel. Jön is nemsokára az ales. A sárga csatos bőrtáskájával, amiről akkor azt hittük, hogy fontos katonai iratokkal van tele. Egyik oka ennek a hitnek, hogy mindig magával hurcolta. A másik oka, hogy egyszer mondta nekem, hogy hozzam el legyek szíves a padról. Néhány lépés volt, de megállapítottam, hogy jó nehéz. Mondtam is a többieknek: nem tudom mi lehet benne? – de jó nehéz. Ahogy odaér hozzám, azt mondja, hogy hagyjam el a konyha környékét. Ide, csak az oda beosztottak jöhetnek be. Egyébként, mit keres maga itt? Mondtam, ide vagyok beosztva. Azt mondta Ő ismeri a beosztottait. Emlékeztettem, hogy elküldött nyiratkozni. Nézeget. Megismert. Elismerte, hogy tényleg elküldött. Hozzá tette, hogy az elég régen volt. Mondtam, hogy fodrász ügyeletes volt, és meg kellett várni a váltást. Elkezdtünk beszélgetni. Szóba került mit csinálok? Hol voltam katona? Kiderült, hogy tizedes vagyok. Magának nincs rangjelzése! Kitalálta, hogy menjek a raktárba. Kérjek csillagokat, és varjam fel. Igaz sorkatona korunkban kellett lenni nálunk varrókészletnek. Szereztem krumplivirágokat, és vékony dróttal feltűztem a zubbony nyaki részére. Egy idő múlva újra megjelentem a konyhán. Igazából konyha úgy nézett ki, hogy az udvaron sátrak voltak, meg a gulyás ágyuk, és ott ment a főzőcskézés. Volt velünk egy sorállományú szakács is. Biztos ami, biztos alapon. Ez állandóan szidta a hadnagyokat. Nem teszed le azt a gyulai kolbászt! Nem szégyelled magad! Rá vagy Te szorulva, hogy a zsebedbe rakjad? Itt a tiszti étkezdébe annyit zabálsz, amennyi beléd fér. Szóval kiélte magát. Leszerelésünk után, ilyeneket nem mondhat egy hadnagynak. Értettem hadnagy elvtárs, és kész. Amúgy meg, ha már benne voltunk, inkább Mi is a gyulait ettük. Puha kenyérrel, mert az jobban ízlett. Vacsora után nyugovóra tértünk. -.appa.